Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1984 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1984-03-01 / 1. szám

2fórum A tanácskozást Szabó József, a főiskola rektora nyitotta meg, majd Éva Conrado Flores, a Nicaraguai Köztársaság budapesti nagykövete Sandino hazájának fejlődéséről, mai eredményeiről, gondjairól és sikereiről tartott előadást. Ezután magyar tudósok tartottak előadást, elemezték napjaink Közép-Amerikájának jellemzőit. Sandino emlékére — tudományos tanácskozás a Politikai Főiskolán. Augusto César Sandino, a nagy nicaraguai szabadságharcos halálának 50. évfordulója alkalmából február 24-én tudományos konferencia kezdődött az MSZMP KB Politikai Főiskoláján. Könyvdrón A nép támogatásával a szocializmus útján A Minisztertanács elnökének 1971—1983 közötti beszédeiből és cikkeiből készült válogatás a Kossuth Könyvkiadó közelmúltban közzétett nívós kötete. Lázár György 1948 óta az Országos Tervhivatalban, a Munkaügyi Minisztériumban, kormányfőként, a legfelsőbb pártszervek tagjaként és egyéb fontos társadalmi megbízatásokban szocialista tervgazdálkodásunk egész eddigi történetének aktív részese és formálója. A kötet társadalmi-gazdasági életünk szinte valamennyi fontos területével foglalkozó 35 írást, felszólalást, beszédet, interjút ad közre. A gazdaság szférájából a tervszerűség és a tervgazdálkodás, a munkaügy és a foglalkoztatás, az üzem- és a munkaszervezés, a szocialista nemzetközi munkamegosztás, a szövetkezeti gazdálkodás, az MSZMP gazdasági stratégiája azok a főbb vonatkozások, amelyek sokoldalú megközelítése tárul fel az olvasó előtt. A társadalom életéből a nemzeti összefogás, a demokrácia, a szakszervezeti tevékenység, az ifjúság szerepe, a kormányzati irányítómunka, az ellenőrzés, a szocialista brigádmozgalom, a tudományos kutatás, az enyhüléssel és a leszereléssel összefüggő kérdések elevenednek meg a szerző reális helyzetelemzése és jövőre orientált válaszkeresése közben. A kötet címében is kifejeződik a párt- és kormányzati irányítás azon alapvonása, hogy előrehaladásunk elképzelhetetlen a dolgozó nép cselekvő részvétele és támogatása nélkül. A kormányfő egyik interjújában erről így szólt: „Ezekben az években, amikor az ismert világgazdasági helyzet és saját belső viszonyaink egyaránt arra szorítanak bennünket, hogy az anyagi termelésben nagyarányú minőségi átalakítást hajtsunk végre, még inkább indokolt a gazdasági feladatok előtérbe állítása. A gazdasági feladatok azonban csak a társadalom egészének cselekvő közreműködésével oldhatók meg eredményesen. Most, amikor a követelmények középpontjában munkánk minőségének javítása áll, ez kétszeresen igaz. Ezért szüntelenül fejlesztenünk kell azokat a viszonyokat, amelyek ösztönzik és a lehető legkedvezőbb feltételekkel elősegítik a társadalom alkotó erőinek minél teljesebb kibontakozását.” Lázár elvtársnak az MSZMP XII. kongresszusán elhangzott felszólalása meggyőzően érzékeltette, hogy szervezettebbé kell tennünk, meg kell újítanunk munkánkat. „Amikor a Központi Bizottság 1978 decemberében elemezte a helyzetet, két lehetőség között választhatott: vagy folytatjuk a korábbi gazdasági gyakorlatot — vagyis változatlanul mindennél előbbre valónak tekintjük az ötéves terv számszerű előirányzatainak teljesítését — vagy mérsékelve a növekedés ütemét, a minőségi követelményeket helyezzük előtérbe és az elosztást is jobban alárendeljük a fő célnak — az egyensúly javításának. A realitás ez utóbbit követelte. A gyorsabb növekedés erőltetése az adott gazdasági körülmények között túl nagy terheket róna az országra — szükségszerűen az egyensúly további romlásával járnál”. Az országgyűlés 1980. évi őszi ülésszakán a kormány munkaprogramjáról szóló előterjesztésben is megfogalmazódott, hogy „bátran szakítsunk mindennel, ami fölött eljárt az idő, ami nem előrevivője, hanem féke a fejlődésnek.” Azóta ebben az irányban hat a szocialista demokrácia továbbfejlesztése, a kedvező folyamatok elindulása az intenzív gazdálkodás útján. Mind tágabb a tér és a lehetőség a kezdeményező vállalkozókedv számára, érzékelhetőbb az ösztönzés a jövedelmező tevékenység fejlesztésére, a gazdaságtalan termelés megszüntetésére. Az életszínvonal megőrzésére irányuló törekvésbe illik például a bérek és a teljesítmények eddiginél szorosabb összhangja mellett a szociális szempontoknak jobban megfelelő lakásgazdálkodás és elosztás kialakítása, amely méltányosabbá teszi az építési terhek megosztását, figyelemmel a fiatalok lakásgondjainak enyhítésére, a családi házakat építők támogatására. Több helyütt szerepel a kötetben a tudományos kutatómunkával szemben támasztott új követelményrendszer. A tudományos-technikai forradalom mai sodrása, hazánk társadalmi-gazdasági fejlődésének minden eddiginél összetettebb feltételei között különösen nem elegendő a tudományos kutatásokban a hagyományőrző rutin. Lázár elvtárs gyűjteményes kötetének fontos vonása, mintegy külpolitikai foglalata az, hogy végigvonul rajta a lenini békepolitika, az újabb békekezdeményezések támogatása.” Népünk óhaját és akaratát teljesítve pártunk és kormányunk külpolitikai törekvéseinek középpontjában is a béke, a biztonság, a társadalmi haladás szolgálata áll. Ezért tartjuk kötelességünknek, egyben legsajátabb nemzeti érdekünknek szövetségi rendszerünk szüntelen erősítését, a szocialista országok együttműködésének előmozdítását, s ennek jegyében igyekszünk hozzájárulni a nemzetközi problémák békés és igazságos megoldásához.” Balogh András Helyzetkép Peruból és Bolíviából Beszélgetés Zádor Mártával Kérdés: 1978-ban búcsúztatott a Pol. gazd. tanszék, akkor úgy gondoltuk, három év múlva ismét köztünk dolgozol, öt év lett belőle. Mi történt veled, hol jártál ez idő alatt? Válasz: Férjemet külügyi szolgálatra Bolíviába helyezték. Ott valóban három évet töltöttünk, de utána két év következett a szomszéd országban, Peruban.. K.: Két szomszédos dél-amerikai országról van szó, amelyeket ráadásul közös történelmi múlt is köt össze. Ez nyilván sok könnyebbséget jelentett. V.: Sok szempontból hasonlóak, ez igaz, de legalább annyi a különbség is. Nemcsak, hogy Latin-Amerikát, vagy Dél-Amerikát nem lehet általában megismerni, de két olyan rokon ország között is, mint az „Andok-országokként” ismert Peru és Bolívia, hatalmasak a különbségek. Történelmileg, már a spanyol gyarmatosítás előtt, ugyan a mai Peru és Bolívia tulajdonképpen egy területet alkottak, azonos indián kultúrákhoz tartoztak, de természeti-gazdasági adottságaik eltérőek, így a függetlenség elnyerése után más és más utat kellett követniük. K.: Az etnikai hasonlóság mit jelent konkrétan? V.: A mai Peru és Bolívia területén — Bolíviát egyébként a spanyol gyarmatosítás időszakában egyszerűen „Felső-Perunak” nevezték — fejlett birodalmat építettek ki a kecsua uralkodók, az inkák, ahol a meghódított népek — közülük legjelentősebbek az ajmarák voltak — az inkáknak termény- és munkajáradékkal adóztak. A spanyol hódítók ezt a jelenlegi Ecuadortól Chiléig, keleten Argentínáig terjedő hatalmas és jól szervezett, sajátos statisztikai rendszerrel rendelkező birodalmat zúzták szét. Mivel a spanyolokat nem, vagy igen kevés asszony kísérte, a keveredés hamar megtörtént. De míg Bolíviában az ajmara indiánok vannak többségben, őket követik a meszticek (fehér—indián keverék), és kevesen vannak a spanyolok közvetlen leszármazottai, addig Peruban jóval színesebb a kép. Igaz, hogy a bolíviai— perui határ mentén semmi különbség nincs, az őslakosok gyakran a spanyolt nem beszélik, nem is értik. De Peruban inkább a kecsua jelleg a meghatározó, a tengerparton a mesztic réteg a jellemző, s vannak a hajdan a cukornádültetvényekre behurcolt néger rabszolgák leszármazottai, sőt a múlt században japánokat is telepítettek be. K.: És mit jelent a természeti-gazdasági feltételek különbözősége? V.: Bolíviát hegyvidéki országként lehet jellemezni. Több száz kilométeres tengerpartját és kikötőit elvesztette a múlt századi, Chilével vívott Csendes-óceáni háborúban. Ekkor Chile — illetve a mögötte álló brit tőke — rátette a kezét a gazdag, de akkor még kiaknázatlan salétromlelőhelyekre. Nem véletlen, hogy a tengerpart visszaszerzése, vagy legalábbis a saját tengeri kijárat és kikötő jelszava még ma is tömegeket mozgat meg Bolíviában. Más kérdés persze, hogy az uralkodó osztály is rendszeresen ezt a veszteséget hozza fel a mai nehézségek egyetlen és végső magyarázataként. Peru szintén vesztesen került ki az említett háborúból, rézkészletekkel és kierjedt tengerparttal, kikötőkkel lett szegényebb. De az ország gazdasági struktúrájéban ez nem jelentett visszafordíthatatlan változást, hiszen a megmaradó több ezer kilométeres tengerpart a guano, a halliszt révén továbbra is a nemzetgazdaság egyik meghatározó térsége maradt. Így aztán Peru — a hajdani alkirálysági központ — sokkal nyitottabb, hozzáférhetőbb, a külső tőke számára is vonzóbb ország maradt, ami gazdasági, társadalmi, kulturális szempontból, de a mindennapi életben is azonnal érzékelhető. K.: Melyek az elmaradottság legjellemzőbb jegyei ezekben az országokban? V.: Nehéz lenne olyan vonást találni, amely ne lenne fellelhető. A két legfontosabb tényező azonban, amelyből minden további származik, az, hogy alapvetően színesfémexportőrök — s ezeknek az árai az utóbbi években a világpiacon kisebb-nagyobb mértékben lefelé mozognak —, másrészt pedig elhibázott agrárstruktúrájuk miatt — bár korábban agrárexportőrök voltak — egyre nagyobb élelmiszer-behozatalra szorulnak. K.: Az előbbi öröklött strukturális nyavalya, de az utóbbin mit segítettek az agrárreformok? V.: Az agrárreformok legnagyobb érdeme az volt, hogy megszüntette a hagyományos földesúri, ún. latifundista osztályt. A kudarcot alapvetően a tényleges műszaki-pénzügyi segítségnyújtás hiánya, illetve az új tulajdonosok abból való közvetett kizárása okozta. Bolíviában az 1952. évi agrárreform a nagybirtok felhalmozását segítette elő, miközben a minifundisták előbb-utóbb sorvadásra voltak ítélve. Peruban az 1968-ban hatalomra jutott katonai kormány számos eredeti szövetkezetmodellt dolgozott ki, a gyakorlatba való átültetés azonban szervezési és technikai-anyagi problémák miatt csak töredékesen sikerült. A forradalmi folyamat lefékeződése után, 1975-től kezdve gyorsuló ütemben bomlanak fel a szövetkezetek, különösen az agrárreform intézményeinek felszámolása után. Az 1968-ban megbuktatott, majd 1980-ban ismét hatalomra került polgári kormány tulajdonképpen a földek korábbi tulajdonosoknak történő visszaadását szorgalmazza. K.: Ez azt jelenti, hogy az agrárreformok semmiféle lényegi változást nem hoztak? V.: Nem. Csupán az adott módon nem tudták valójában megoldani a mezőgazdaság problémáit, az évi 3% körül növekvő lakosság ellátását. Az indián őslakosság továbbra is a modern társadalmon kívül rekesztett maradt, igen kevéssé kapcsolódik be a nemzetgazdaságba, de kirekesztett kulturális értelemben is. José Carlos Mariátegui, a Perui Kommunista Párt megalapítója fogalmazta meg először, hogy Peruban — s ez vonatkozik Bolíviára is — az indiánkérdés egyben földkérdés is, és viszont. Ez a tézis ma is érvényes. A vidék gyors elnyomorodásának a következménye ugyanis az, hogy a nagyvárosok környékén kialakult a nyomorgyűrű, a felvándoroltak tömege, akiknek egyáltalán nincs esélyük arra, hogy rendszeres foglalkoztatáshoz jussanak. Peruban például hivatalos adatok szerint a 7— 8%-os munkanélküliség mellett az alulfoglalkoztatottak aránya eléri a munkaképes lakosság felét. Ezek Nyugat-, vagy akár Dél-Európában is elképzelhetetlen arányok! K.: Az ötéves kinttartózkodás alatt mi volt a legmaradandóbb élményed? V.: A legmegdöbbentőbb élmény, s egyben a legszomorúbb is, a nyomor közelsége, mindennapisága volt. Mert elméletben megtanultam ugyan, hogy mi is a gazdasági elmaradottság, a gazdasági függőség, a munkanélküli ráta, az abszolút és relatív elnyomorodás, sőt a hospitálás idején, és az esti egyetemen tanítottam is, de egészen más azt napról napra közelről érezni. Mert ha a külföldiek nem a nyomornegyedben laknak is, az autókat minden kereszteződésnél megrohanja néhány gyerek, akik pár fillérért letörölnék a szélvédőt, vagy úton-útfélen kipucolnák a „gringó” — ez minden idegen gúnyneve — cipőjét. És ez szívfacsaró látvány,főleg ha az ember tudja, hogy sokszor tényleg ezek a gyerekek tartanak el egész családokat. K.: Ilyen súlyos társadalmi-politikai helyzetben mi a baloldali pártok programja, milyen erőkre támaszkodhatnak? V.: Bolíviában kintlétünk három éve alatt a kormány váltotta egymást, s évente került sor elnök- és parlamenti választásokra. Mindhárom alkalommal az 1952. évi forradalom pártjának baloldali erőit, a kommunistákat és a kispolgári MIR-t tömörítő koalíció szerzett relatív többséget, de hamisítással, parlamenti manőverrel, majd brutális katonai államcsínnyel a jobboldal elodázta a hatalom átadását. Végül 1982 októberében a hadsereg kénytelen volt visszavonulni, de a baloldal a kormányzással együtt hatalmas gazdasági csődtömeget is átvett. Ilyen helyzetben az eredeti gazdasági program alkalmazása nemigen haladhat előre, a tervezett népjóléti intézkedésekről pedig szó sem lehet. A részben balos, kispolgári befolyás alatti szakszervezeti szövetség ezért támadja a kormányt, sztrájkokat szervez, a MIR pedig kivonta képviselőit a kormányból. Peruban a számos baloldali töredékpárt, a kommunista párt és a katonai kormányzat forradalmi hagyományait őrző Forradalmi Szocialista Párt vezetésével választási szövetséget hozott létre, amely tavaly a községtanácsi választásokon az ugyancsak ellenzéki APRA mögött országosan a második erőnek bizonyult, Limában pedig elhódította a polgármesteri posztot. Az 1985. évi általános választások előtt ez biztató siker, különösen annak fényében, hogy a vidéki lakosság körében bizonyos támogatást élvező maoista—polpotista, „Fényes ösvény” nevű gerillaszervezet a választások bojkottjára szólított fel, s a felhívást kiterjedt terrorakciókkal tette nyomatékosabbá. K.: Mindkét kormány szorító külső adóssággal küszködik. Mi az elképzelésük a terhek enyhítésére? V.: A paradox helyzet az, hogy mindkét ország a 70-es évek elején a CEPAL (ENSZ Latin-amerikai Gazdasági Tanácsa) Prebisch-ihlette iránymutatásai alapján, a beruházás élénkítésével próbált a stagnáláson felülkerekedni, s bizonyos struktúramódosító elképzeléseket beindítani. Ez azonban rövid növekedés után kritikus külső adósságszinthez vezetett. A második fázis —■ Peruban különösen nyíltan, 1980-tól kezdve — a neoliberális elvek drasztikus alkalmazása volt, aminek következményeként gyakorlatilag visszafizethetetlen, állandóan refinanszírozandó adósság gyülemlett fel. A baloldali bolíviai kormány a kollektív újratárgyalás — latin-amerikai, Andok Paktum vagy más regionális keretben — híve. Erősebb szövetséges híján azonban kénytelen kis lépésenként elfogadni a Nemzetközi Valuta Alap feltételeit. Az amerikai bankkörökkel szoros kapcsolatokat ápoló perui kormány viszont preferenciális eljárásban bízva, maga kezdeményezett összes hitelezőjével egyidejű, átfogó tárgyalásokat, miután a Valuta Alappal garanciajellegű megállapodást kötött. Végül azonban a pénzügyi egyensúly stabilizálása csak ideiglenesen és a világpiaci szintet meghaladó kamatterhek mellett sikerült. K.: Latin-Amerika — a szőkébb szakértő gárdát leszámítva — hazánkban még ma is inkább csak egzotikum. Konkrétan mi az, ami vonzó Peruban vagy Bolíviában? V.: Sok dolgot lehetne említeni. A hihetetlenül gazdag, az ország mindennapjaiban jelen levő kulturális örökség például. Az, hogy még a laikus is felfedezi, hogy számtalan tengerparti, hegyvidéki, őserdei, fennsíki, a fejlődés különböző fokain álló kultúra rakódott le, ötvöződött egymásba. Az építészet, a kerámia, a szobrászat, a textília, vagyis csaknem valamennyi művészeti ágban mai szemmel nézve is impozáns, csodálatos dolgokat alkottak több száz, vagy ezer évvel ezelőtt. És ilyen leletek szó szerint értve lénten-nyomon találhatók. Megkapó a természet sokfélesége is, a trópusi őserdőtől a kietlen örök havasokig. Sokrétű, változatos a folklór, könnyen találhatók olyan települések, ahol még mélyen gyökereznek az évszázados szokások. S ami hallatlanul rokonszenves, az emberek az én számomra elképzelhetetlen társadalmi-anyagi körülmények között is optimisták és közvetlenek. De említhetném szakmai vonatkozásban a magas színvonalú, igényét és társadalmi tartalmát tekintve döntő többségében marxista társadalomtudományokat, azok művelőit is. K.: Mennyivel érzed magad gazdagabbnak most, mint amikor kimentél? V.: Sok ismerőssel, baráttal, tapasztalattal, spanyol nyelvismerettel, egy kutatási témával (a perui agrárreform), és a kint született három lányunkkal.