Fotó, 1972 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

VI.Barátság Hídja A Barátság Hídja hagyományos tárlatsorozat mindenekelőtt az össze­hasonlítás fóruma fotóéletünkben. Nemcsak a szocialista és a szomszédos or­szágok kapcsolatait, emberi, társadalmi mondanivalójuk közösségét fejezi ki, hanem új jelenségekre is fogékonnyá tesz, utat mutat. 1971-ben hat ország 13 klubjának fotósai versengtek a közönség megnyeréséért. Úgy tetszik, az ed­diginél nagyobb eséllyel. Alkalmam volt tizenkét év alatt megtekinteni e kiállítás-sorozat mindegyi­két, néhányszor be is számolhattam róla a Fotó hasábjain. Az összkép változó volt. Láttam megkapóan emberi és láttam eltárgyiasult, erőltetett, üres és látványos kollekciókat. Különböző irányzatok, technikák, stílusok feltörése és eltűnése jelezte az utat, s ez így természetes. Találkozhattunk magasabb színvonalú, átütőbb erejű anyaggal is az ideinél. (Elég emlékezni a finnek korábbi kiugrására.) Mégis rokonszenves és ígére­tes ez a tárlat, mert olyan „felfedezést” tartogat, amilyenre jó néhány éve vártunk már. Újra középpontba került az ember. .. Miért fontos ez és miért meglepő, hiszen nem új dolgokról van szó? (Volta­képpen „csak” a visszatérés kapuját találták meg fotográfusaink.) Azért, mert hosszú évek divathóbortjai után újra ráleltek a fotóművészet igazi témájára és értelmére, az emberre és az emberire. Az ember nem a régi felfogásban, hanem az új embereszményeknek megfelelően, művészileg magasabb szinten jelenik meg a képeken vagy vall önmagáról akkor is, ha jelenlétét csak bele­­érezzük a környezetbe. A képek áttekintése közben olyan általános emberi fogalmak jutottak az eszembe, mint a küzdés, az egymásra találás, a derű, a nyugalom és így to­vább. Itt van mindjárt Andrej Dobrovolszkij „Az alma” c. alkotása. Az alma — mint szimbólum — kettős jelentésben szerepelt. A nő — akit Évának is nevezhetnék — óriásira torzított tenyerén és önmagában hordozza az életet. Nyújtja, kínálja felénk. A háttérben borzalmakat sejtető vihar és sötétség. S bár a választás joga a miénk, el kell fogadnunk, sőt, meg kell küzdenünk érte. Ezt mondja nekem ez a kép, melynek értéke, hogy gondolatokat sugall és érzéseket ébreszt. Meghökkentő talán, de mégis Peter Deisting „Elszáradva” c. alkotásával kell párhuzamba állítanom ezt a képet. Ez utóbbi, ha címében nem is, de látványá­val az újraéledés, a küzdés szimbóluma — természeti képben ábrázolva. S hogy küzdelem az élet? A kaposvári Juhos Nándor „Atlasz” c. képe válaszol erre átütő erővel, tisztán és egyszerűen. A sportfotók között hasonló tartalmú Dragisa Modrinjak műve, a „Motoros”. Nemcsak a küzdelem gyötrelmét, ha­nem örömét és szenvedélyét is kifejezi a kép. Derűsebb hangvételű, de tartalmilag azonosítható Jerzy Baranowski „Fut­ball” c. érdekes megoldású képe. Összetettebb küzdelmet fejez ki Herbert Umfried „Szükséglakás” c. alkotása mély emberi tartalommal és igazságkere­séssel, de korántsem pesszimisztikus kicsengéssel. Az egymásra találás örök emberi mozzanataiból Slavoljub Stanojevic „Kont­raszt” c. fényképe a legmegragadóbb. A háttérben nincs szögesdrót és nincs magasba tartott kéz, „csak” egy ágyú torka mered a nézőre, s alatta két gyen­géden összebújt fiatal, akik önmagukban is az élet, a szerelem, a jövő, ízlése­sen, finoman fogalmazott tiltakozás ez a rémek ellen. Hasonló mondanivalót hordoz Felix Fink jövőbe látásról árulkodó „Kettős arckép”-e, és Miroslav NEMZETKÖZI FOTÓKIÁLLÍTÁS KAPOSVÁROTT

Next