Fotó, 1972 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
VI.Barátság Hídja A Barátság Hídja hagyományos tárlatsorozat mindenekelőtt az összehasonlítás fóruma fotóéletünkben. Nemcsak a szocialista és a szomszédos országok kapcsolatait, emberi, társadalmi mondanivalójuk közösségét fejezi ki, hanem új jelenségekre is fogékonnyá tesz, utat mutat. 1971-ben hat ország 13 klubjának fotósai versengtek a közönség megnyeréséért. Úgy tetszik, az eddiginél nagyobb eséllyel. Alkalmam volt tizenkét év alatt megtekinteni e kiállítás-sorozat mindegyikét, néhányszor be is számolhattam róla a Fotó hasábjain. Az összkép változó volt. Láttam megkapóan emberi és láttam eltárgyiasult, erőltetett, üres és látványos kollekciókat. Különböző irányzatok, technikák, stílusok feltörése és eltűnése jelezte az utat, s ez így természetes. Találkozhattunk magasabb színvonalú, átütőbb erejű anyaggal is az ideinél. (Elég emlékezni a finnek korábbi kiugrására.) Mégis rokonszenves és ígéretes ez a tárlat, mert olyan „felfedezést” tartogat, amilyenre jó néhány éve vártunk már. Újra középpontba került az ember. .. Miért fontos ez és miért meglepő, hiszen nem új dolgokról van szó? (Voltaképpen „csak” a visszatérés kapuját találták meg fotográfusaink.) Azért, mert hosszú évek divathóbortjai után újra ráleltek a fotóművészet igazi témájára és értelmére, az emberre és az emberire. Az ember nem a régi felfogásban, hanem az új embereszményeknek megfelelően, művészileg magasabb szinten jelenik meg a képeken vagy vall önmagáról akkor is, ha jelenlétét csak beleérezzük a környezetbe. A képek áttekintése közben olyan általános emberi fogalmak jutottak az eszembe, mint a küzdés, az egymásra találás, a derű, a nyugalom és így tovább. Itt van mindjárt Andrej Dobrovolszkij „Az alma” c. alkotása. Az alma — mint szimbólum — kettős jelentésben szerepelt. A nő — akit Évának is nevezhetnék — óriásira torzított tenyerén és önmagában hordozza az életet. Nyújtja, kínálja felénk. A háttérben borzalmakat sejtető vihar és sötétség. S bár a választás joga a miénk, el kell fogadnunk, sőt, meg kell küzdenünk érte. Ezt mondja nekem ez a kép, melynek értéke, hogy gondolatokat sugall és érzéseket ébreszt. Meghökkentő talán, de mégis Peter Deisting „Elszáradva” c. alkotásával kell párhuzamba állítanom ezt a képet. Ez utóbbi, ha címében nem is, de látványával az újraéledés, a küzdés szimbóluma — természeti képben ábrázolva. S hogy küzdelem az élet? A kaposvári Juhos Nándor „Atlasz” c. képe válaszol erre átütő erővel, tisztán és egyszerűen. A sportfotók között hasonló tartalmú Dragisa Modrinjak műve, a „Motoros”. Nemcsak a küzdelem gyötrelmét, hanem örömét és szenvedélyét is kifejezi a kép. Derűsebb hangvételű, de tartalmilag azonosítható Jerzy Baranowski „Futball” c. érdekes megoldású képe. Összetettebb küzdelmet fejez ki Herbert Umfried „Szükséglakás” c. alkotása mély emberi tartalommal és igazságkereséssel, de korántsem pesszimisztikus kicsengéssel. Az egymásra találás örök emberi mozzanataiból Slavoljub Stanojevic „Kontraszt” c. fényképe a legmegragadóbb. A háttérben nincs szögesdrót és nincs magasba tartott kéz, „csak” egy ágyú torka mered a nézőre, s alatta két gyengéden összebújt fiatal, akik önmagukban is az élet, a szerelem, a jövő, ízlésesen, finoman fogalmazott tiltakozás ez a rémek ellen. Hasonló mondanivalót hordoz Felix Fink jövőbe látásról árulkodó „Kettős arckép”-e, és Miroslav NEMZETKÖZI FOTÓKIÁLLÍTÁS KAPOSVÁROTT