Fotó, 1980 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
DIÁK RT VimlUXIU FOTO Az, hogy a fiatalok vizuális nevelésében milyen eredményesen alkalmazható a fényképezés, a képalkotás teljes folyamata és a kész fénykép, ma már közismert. Az viszont kevésbé köztudott, hány intézmény próbálkozik manapság a legkülönbözőbb módszerekkel, hogy a társadalom egy-egy szűkebb rétegének a fotóoktatását megszervezze. A meglevő lehetőségeket érdemes számba venni már csak azért is, hogy a hiányzókra ráakadjunk. Alapfokon az általános iskolák új rajz tantervei lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy a rajzot tanító pedagógus, ha eléggé jártas a fotográfiában is, bizonyos óraszámban fényképezni tanítja a kisdiákokat. Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Általános Iskolában immár negyedik éve eredményesen alkalmazzák a fotográfia oktatását a rajztanításban, s így a vizuális nevelésben. Ugyancsak az általános iskolások alkotóképességének a fejlesztését szolgálja a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Bizottságának kutatási programja, amely többek között az esztétikaiművészeti nevelés jövőbeli új, hatékonyabb módszereit keresi. Alapvető ebben a fényképezés felhasználása is, hiszen sajátosságai révén hathatósan alkalmazható a képekben való gondolkodás fejlesztésére. Az elképzelések szerint az új gimnáziumi tantervekben szerepel majd az ún. Fényképészeti ismeretek, fakultatív, tehát szabadon választható tantárgyként. Ezt megelőzi az a kísérleti oktatás, amelyet a tiszalöki gimnáziumban kezdtek el. Az egy évvel ezelőtt indult, s az e tanév végén befejeződő közös munkában, heti 3—3 órában III—IV. osztályos tanulók vesznek részt. A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotószakosztálya ún. fotó-illusztrátor képzéssel foglalkozik. Az itt érettségizőket általános művészeti elvek és ismeretek felhasználásával próbálják megtanítani a fotóillusztrációk készítésére. Megint más intézményekben tanítják azokat a fiatalokat, akik fényképészek akarnak lenni. Ma az ország 4—5 szakmunkásképző intézetében folyik ilyen irányú képzés. A budapesti Ságvári Endre Szakmunkásképző Intézetben pedig a jövő nyomdaipari fényképészei kapnak megfelelő képesítést. Körkép a hazai fotóoktatásró A Magyar Újságírók Szövetsége iskolájának fotóriporteri szakán a sajtófotósok kapnak speciális képzést. Ide azonban csak azok jelentkezhetnek, akik valamelyik lapnál már legalább egy évig gyakornokoskodtak. Ami a felsőfokú oktatást illeti, több éve tanítják a fényképezés elméleti és gyakorlati ismereteit. No nem minden intézményben, csak a tanár- és tanítóképző főiskolákon, illetve az egyetemek tanárképző tanszékein, az oktatástechnológia tantárgy keretében, évente nyolc (!?) órában. Közhely lenne azt fejtegetni, miért is fontos a holnap pedagógusai számára a fotográfia ismerete. Inkább nézzük meg, a felsőfokú képzésben részt vevőknek milyen további lehetőségeik vannak e téren? A kulturális kormányzat 1976-ban hozott rendeletet a szakkörvezető-képző speciálkollégiumok szervezéséről. Sajnos, a felsőfokú oktatási intézmények közül csak a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán éltek a lehetőséggel és indítottak fotószakkör-vezetőknek kétéves tanfolyamot, amelyet a hallgatók már sikerrel be is fejeztek. Reméljük, az azóta elkészült és jóváhagyott tanterv alapján a jövőben több felsőoktatási intézményben vállalkoznak majd hasonló kollégiumok szervezésére. A Népművelési Intézet oktatási osztálya bármelyik felsőfokú oktatási intézményben, illetve művelődési házban szervez ilyen szakkörvezetőképző tanfolyamokat, ahol kellő számú érdeklődő jelentkezik. Vagyis sokak számára adott a lehetőség az ilyen irányú önképzésre. Évek óta nagy érdeklődés kíséri a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat budapesti József Attila Szabadegyetemén indított fotográfiai kurzusokat. Az egyetemes és a magyar fotótörténettől a technikatörténetig, a fényképezés elméleti és gyakorlati tudnivalóitól a kortárs fotóművészet jellemzéséig szinte minden téma szerepelt már. Az őszi programban ismét három előadássorozat található, amely a fotográfia egy-egy különlegesebb területével foglalkozik. Mindezeken az oktatási módokon kívül a fotószakkörök, fotóklubok is szerveznek rövidebbhosszabb, rendszerint technikai alapismereteket nyújtó szakmai tanfolyamokat.