Foto mozaik, 2004 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2004-07-01 / 7. szám

Kiállítás A gép, amelyet használok, egy Sony DSC-F707. Ötmillió pixeles, 38-190 mm/f2-2,4 zoommal ren­delkezik. Gyakran használtam manuális módban. A digitális tech-iAd ad számomra egyfajta művészi sza­badságot, már csak azért is, mert nem kell törődnöm a nyersanyag és az előhívás árával. Kizárólag magá­ra a fényképezésre tudok koncentrálni. Készítek öt­ven képet, letöltöm, majd egy óra múlva újra tudom fényképezni az anyagot, így 300-400 képet készíthe­tek egyetlen nap alatt. Ha nem vagyok elégedett vagy nem jó a kompozíció (és van elég memóriám), akkor visszatérhetek újra fotózni. Szabad vagyok, jó kedvvel járom a várost, szinte mindennap felér egy kirándulással. A hagyományos fényképészet gyönyörű, de egészen más műfaj, és nekem jelenleg a digitális tetszik. Talán azért is, mert rendelkezésemre áll a Photoshop, amelyet eszköznek tekintek ahhoz, hogy a számítógép előtt ülve foly­tassam az alkotást, pontosabban a képalkotást. A ha­gyományos képelőhívásnál is kedveltem az utólagos trükköket, de most különösen törekedtem arra, hogy a fotó legyen olyan, mint egy festmény. Tehát csak a színekbe és a kontrasztba nyúltam bele. Szeretem, amikor esik az eső. A rossz idő nekem a jó idő. Gyönyörűek a színek, a felhők, a kontrasz­tok, és az ellentmondás a tárgy szépsége, valamint a borús háttér között. Kedvenc időpontom a késő dél­utáni, borús idő, de sokszor vihar közben és után is fotózom. Fogom az esernyőt és egy állvánnyal beál­lok alá. A bemozdult képeket is kedvelem, mert fest­ményszerű hatást eredményeznek. Nem tipikus, de készült egy-két vicces képem is, mint a kínai piac be­járatára függesztett ellentmondásos feliratokat ábrá­zoló. A bejárat két oldalán a kutyát bevinni tilos pik­togram és a kutyával őrzött terület piktogramja, a bejárat felett meg egy komondorral reklámozott cég­felirat. Ez az első fotókiállításom. Teljesen más érzés, mint amikor a műteremben festek. A fotózásban az a jó, hogy kimozdulhatok: kirándulásként élem meg az alkotást. Tizenöt éve élek Budapesten, de nem hi­szem, hogy számítana, itt nőttem-e fel, vagy sem. A fotóalbum készülhetett volna Berlinben vagy Újvidé­ken. Bennem mindig ott a kihívás, hogy a képeimen ne a hagyományos módon mutassanak be egy várost (vagy bármit), hanem más szögből. Például a Hősök terét fotózva egy olyan képet választottam, ahol egy szoborcsoport „A Munka és a Jólét allegóriája” rész­letét emeltem ki. A képkompozíciót úgy építettem fel, hogy a szoborcsoport legteteje a kép aljára került, és a képen a felhős ég kap nagy szerepet. Ezzel olyan hatást értem el, mintha a munkából hazafelé tartó­kat látnánk a mezőn. Ezáltal a Millenniumi emlékmű veszített a monumentalitásából, emberközelivé vált. A Savoyai-szobrot ábrázoló fotóm készítésénél sem akartam a képeslapokról ismert képet újra elkészíte­ni. A szobrot úgy illesztettem a tájba, mint egy wes­­ternfilm jelenetét. A közönség által legkedveltebb képem, a Budapest album címlapját díszítő, a Gellérthegyen díszelgő Szabadság-szobor egy ritka nézőpontból, a Szabad­­ság-híd alól készült. Mivel a fényképezőgépemhez nem illeszthető nagy látószögű objektív, a szóban forgó fotót két képből, Photoshop segítségével ál­lítottam össze. Szívesen fotóznék továbbra is, és ha lehetőségem lenne, a kedvenc városomról, Berlin­ről vagy a magyar vasútról készítenék egy albumot. Fontos, hogy egy-egy részletre legyen időm, mint­ Szabadság-híd Szabadság-híd

Next