Fővárosi Közlöny, 1893 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1893-01-06 / 2. szám

FŐVÁROSI KÖZLÖNY 8. S­.H111. 600 + 200 frban jön megállapítva. A fizetés­rendezésből a tanítóság egy részére előny nem háramlott, mert a törzsfizetésből elvett s a lakbérbe­ csatolt összeg nem előny, mivel az a nyugdíjba be nem számítható. De nem ilyen stagnálást mutatnak a fő­városi megélhetési- és lakásviszonyok. A vál­tozás óriási: a drágaság sokkal nagyobb, de egyúttal érthető, mert mint a statisztika bizo­nyítja, a rohamosan fejlődő s világvárosias jellegű nagy­városokban ez mindenütt így van, s hogy ez tényleg nálunk is így van, azt leg­jobban és legfényesebben bizonyítja maga a magyar állam és ennek kormánya. 1885-ben ugyanis úgy a fővárosi, mint az állami tisztviselők és tanítók drágasági pótlé­kot kaptak. A főváros azonban e pótlékot csak­hamar megvonta, míg az állam még most is fizeti, jeléül annak, hogy még mindig fön­forognak azon körü­lmények, sőt mindinkább nagyobbodik számuk, melyek annak idején a drágasági pótlékot szükségessé tették. Itt ismét csak a statisztikára kell hivatkoznunk, hogy a különbséget ésszevehetővé tegyük az akkori és a mostani élelmezési és ruházkodási viszo­nyokra nézve. Azt hiszszük, hogy nem túlo­zunk, midőn az élelmezési árak emelkedését tizenöt év óta 50, a ruházati czikkekét 25°/u-ra teszszük. De nemcsak az életviszonyok változtak azóta, hanem egyúttal az adók is emeltettek. A lakásviszonyok megváltozott voltát elég csak említeni, nem kell azt külön még számokkal is demonstrálni, hisz mindenki tudja, hogy az a lakás, mely 1875-ben 200 frtért volt kap­ható, most ez összeg kétszereséért is alig bé­relhető ki, tehát az emelkedés mintegy 100°/6. Ezen változott megélhetési és lakásviszo­nyok súlyosan nehezednek a fővárosi tanítókra is s okozzák első­sorban azt, hogy helyzetök a jelenlegi fizetés mellett tarthatatlan. Tekintetes Fővárosi Tanács! Több okot soroltunk fel már eddig is, a­mivel indokolni véljük fizetésemelést kérő alá­zatos emlékiratunkat, de nem tehetjük ezt a nélkül, hogy reá ne mutatnánk azon tényre, mely szerint a fővárosban kevesebb a tanítók fizetése, mint egyes kisebb, jobb megélhetési viszonyokkal rendelkező vidéki városokban s mégis a fővárosi tanítók fizetésének minimuma jelenleg kevesebb, mint a mennyiben törvény­hozásilag megszabni óhajtja ezt a hazai taní­tóság az egész ország tanítóira nézve, t. i. 600 frtban. Legnagyobb fizetést élveznek a fővárosban az igazgatók , ezek is csak 1200 frtot és ter­mészetben való lakást, avagy e helyett 300 forintnyi lakáspénzt kapnak. De vájjon hány tagja éri el a testületnek ezt a legmagasabb fokot? A tanítónők ilyen előléptetésből egy­általán ki vannak zárva, a férfitanítóknak pedig legfeljebb 5°/6-a juthat ezen polctra, a többi — nem lévén több ilyen állás — negy­ven évi fáradságos munka után is csak 800 forintnyi fizetésig viszi föl s kap hozzá még 300 frtnyi korpótlékot. Hasonlítsuk össze ez eredményt bármily más pálya lépcsőzetes emelkedésével, a­hol az illetőknek ugy rang­ban, mint fizetésben való előhaladása bizto­sítva van; a különbség igen nagy és sajnos, a mi rovásunkra s így nem csoda, ha manap­ság is használják a régi példaszót: »kit az Istenek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik«. A fentiek oka részben abban is keresendő, hogy a főváros tekintetes tanácsa nem minden iskolánál rendszeresít igazgatói állást, hanem az evvel járó teendőket úgynevezett vezető tanítókra bízza, kik a legtöbb esetben ugyan­azon munkát végzik, némely esetben határo­rozottan nagyobb terhet viselnek az igazgató­tanítóknál ; fizetésök azonban mégis jóval kevesebb, mint emezeké. E szempontból igen kívánatos volna ezen állások helyett is igaz­gatói állásokat szervezni olyformán, hogy a 8 osztálynál kisebb iskolákhoz a jelenlegi igazgatók fizetésével díjazandó II. fokú, a 8 osztályú iskoláknál pedig I. fokú igazgatói állások rendszeresítessenek. Még egy fontos indító okra kívánunk reá­mutatni, mielőtt kérésünk tulajdonképi tár­gyára áttérnénk. Általános ugyanis a nézet s­­mindig mé­lyebb és mélyebb gyökeret ver úgy a társa­dalomban, mint a nemzet életében, sőt magá­ban a törvényhozásban is, hogy virágzó álla­potokat a tanügy terén csak akkor fogunk teremthetni, ha a tanügy munkásainak kellő anyagi ellátásáról gondoskodunk, mert csak így lehet majd remélnünk, hogy jobb képzett­ségű elemek fognak a tanítói pályára lépni, kik teljes erejöket e pálya küzdelmeinek szentelik. A nyújtott munka minősége szerint kell mindenkinek méltányos ellátásban is része­sülnie. Sajátságos helyzetben vagyunk e tekin­tetben mi, fővárosi tanítók és tanítónők. Min­den pályán működő ember munkájához képest díjaztatik s minden pályán működő munkás jogosítva van a végzett munkához képest meg­felelő jutalmat kérni. A tanítók munkáját, az állás fontosságát nagyjaink közül annyian és annyiszor méltat­ták már szebbnél szebb szavakkal, hogy el sem lehetne ezt hamarosan mondani; nem is kívá­nunk azért ezek közül többre, csupán egyre reflectálni, arra, melyet Jókai Mór mondott s mely legjobban bizonyítja, minő eredményt várnak a néptanítók munkájától mindenfelé. »Magyarországot még egyszer kell meg­hódítani s ez a nagy munka a néptanítókra vár.« Jókai ezen szavaiból is látszik a magya­rosító feladat, mely a hazai tanítókra általá­ban s igy a fővárosi tanítókra és tanítónőkre is vár. Nagy és szép feladat ez s ha a jövendő nemzedék nevelésétől eltekintve, csak a ma­gyarosítás képezné is a tanítói osztály egye­düli kötelességét, igy is fontos missiót telje­sítene. S daczára ennek, daczára a sok erkölcsi elismerésnek: a tanítói osztály mégis igazi napszámos osztály, a melynek tisztességes és fontos munkáját még manapság sem részesítik az őt méltán megillető díjazásban. Ha sem az élelmezési, sem a lakásviszo­nyok nem változtak volna , ha mindentől el­tekintenénk is, a fővárosi tanítók és tanító­nők fizetések emelése tárgyában emelt kérel­mét indokolttá teszik ezek az utóbb elmondot­tak, indokolttá teszi az erkölcsi­­életben egyedül mérvadó azon szabály, mikép jogos, hogy az összesség érdekében működő minden közhiva­talnok megkapja élet­feltételeinek szükséges alapját. Tekintetes Fővárosi Tanács! Feltártuk helyzetünket, rámutattunk fájó sebeinkre, ezek után kegyeskedjék megengedni, hogy­­óhajainknak is kifejezést adhassunk; kegyeskedjék megengedni, hogy áttérjünk bő­ven indokolt alázatos kérésünk rövid előadá­sára. Nem kérünk rendkívülit, nem kérünk újat, nem kérünk sokat s alapul a jelenleg is élet­ben levő azon szabályzatot veszszük, melyet a főváros törvényhatósági bizottsága az 1883. évi október hó 17., folytatólag 18., 19. nap­jain, továbbá 1884. évi október hó 1. napján tartott közgyűléséből terjesztett föl a magas kormányhoz jóváhagyás végett. A ki ezen szabályzatot figyelemmel kiséri s azt minden izében tanulmányozza, annak föltűnik egy elv, melyet alkalmazva lát a szabályzat egyik részében s melyet nélkülöz a másik részben. A főváros gondoskodása foly­tán fönnálló reáliskolákban működő tanárok s a polgári iskolai tanítók fizetése között­­oly helyes kapocs található, melyet ez utóbbiak s a fővárosi elemi iskolai tanítók fizetése között hiába keresünk. A polg. isk. igazgató ugyanis annyi fizetést élvez, a mennyit az első fokú fizetésben levő reálisk. tanár, a polg. iskolai­­ fokú tanító fizetése egyenlő a reálisk. tanár I. fokú fizetésével s a polg. isk. II. fokú tanító oly fizetésben részesül, minőben a reál­iskolai III. fokú tanár; ilyen a kapocs, mely bizonyos elv szerint van tényleg keresztülvive. A korpótlék, melyet amúgy is minden ok nél­kül csak a 12-ik szolgálati év után kap a fővárosi elemi isk. tanító és tanítónő, ezeknél csak 60 frt. Szerény nézetünk szerint már akkor sem volt indokolt ezen elvet a munkálat többi részében is nem alkalmazni, mert az elemi iskolában működő tanerőket már akkor meg­illette volna az ezen elv szerinti fizetés s épen azért alázatos kérésünket abban összegezzük: kegyeskedjék a főváros Tekintetes Tanácsa inditó okainkat tekintetbe véve, az 1884. évi szabályzatot revízió alá venni s ebben a taní­tók járandóságait ugyanazon elv szerint meg­állapítani, mint a minő elv szerint van kap­csolatba hozva a polg. isk, tanítók fizetése a reáliskolai tanárok fizetésével. De tekintve a föntebb mondottakat, melyek­ből kitűnik, hogy 40 évi szolgálat után azon tanítók, kik igazgatói állásra nem léphetnek elő, a tanítónők pedig mindannyian, csak 300 frtnyi kárpótlékot élveznek, kérjük egy­úttal a korpótléknak 100 frtra való kegyes fölemelését olyképen, hogy az már a vég­legesítéstől kezdve minden öt év után meg­adassék. Annál jogosultabb kérésünk ezen része, mert az elemi iskolai oktatás és nevelés semmivel sem könnyebb heti 26 órán keresz­tül, mint akár a reáliskolai, akár a polgári iskolai tanítás heti 18, illetve 20 órai munka mellett. Az ezen elvek szerint megállapított fővá­rosi elemi iskolai tanítói fizetések tehát már 1881-ben így lettek volna számokban kifeje­zendők : a III. fokú tanító és tanítónő fizetése 600 frt, lakáspénze 200 - 800 frt, a II. fokú tanító és tanítónő fizetése 800 frt, lakáspénze 250 - 1050 frt, korpót­lék: 100 frt, az I. fokú tanító és tanítónő fizetése 1000 frt, lakáspénze 300 - 1300 frt, korpót­lék : 100 frt, az igazgató-tanító fizetése 1300 frt, lakás­pénze 400 - 1700 frt, korpótlék: 100 frt. Tekintetes Fővárosi Tanács c­íme, ezekben foglaltuk össze azon alázatos kérésünket indokaival együtt, melyet a fő­város népoktatásügyének intenzív módon tör­ténő fejleszthetése szempontjából kívánatosnak, szükségesnek, elodázhatatlannak tartunk. Budapest főváros a magyar hazának szive, a magyar hazának magyar fővárosa. Napról­napra erősbödik magyarságában s minden hazafi örömmel ismeri ezt el s örömmel és büszke­séggel említi azt a főváros hatósága is. Sze­rénységgel bár, de reá mutatunk itt ezen tényre, mely a fővárosi tanítóság érdemeit is szaporítja; mert hogy Budapest főváros népe magyar, hogy nyelve, szelleme, érzelme magyar, abban — ki tagadná ? — a fővárosi tanítóság­nak is van része. Ennek a tanítóságnak a nevében adjuk be alázatos kérelmünket, bizva a főváros közön­ségének áldozatkészségében, jóindulatában s erősen hiszszük, hogy nem fog visszariadni oly áldozattól, melyet a népnevelés oltárára tesz le; de rendíthetetlen a bizalmunk a fő­város Tekintetes Tanácsában is, melynek kez­deményezésétől s szilárd akaratától várjuk ügyünk jobbra fordulását. Ezen erős bizodalommal lelkünkben, meg­ingathatlan reménynyel szivünkben, ismételve is nagybecsű figyelmébe ajánljuk a Tekintetes Fővárosi Tanácsnak alázatos kérelmünket s leg­mélyebb tisztelettel maradunk stb. II. A polgári és középkereskedelmi iskolai tanárok tantestületi képviselőjének, Mihály Jó­zsef tanárnak benyújtott kérvénye főbb részei. Legerősebben éppen a polg. isk. tanárokat sújtotta az 1885. évi fizetés-szabályozás. Azelőtt egy polg. isk. tanár rendszerint szolgálatának második-harmadik évében megkapta az 1300 forintos fizetést, míg az 1885-iki szabályzat óta csak a megválasztástól számítandó hét év múlva juthat e fizetési fokozatba, miután meg­választása előtt is évek hosszú során át szol­gált helyettes, óradíjas tanári minőségben. Azt mondták akkor, hogy az új szabályzattal épen a helyettes tanári éveket akarják megrövidí­teni, megszüntetni, de a gyakorlat tanúsága szerint azóta évről-évre még régibb helyette­sek, óradíjasok várják, hogy bejuthassanak a nyomorúságos harmadik fokozatba, a­honnan csak hét év múlva, tehát rendszerint még egy második hét éves purgatóriumi élet árán érik el az 1300 forintos üdvösséget, mely azután

Next