Fővárosi Közlöny, 1893 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1893-01-06 / 2. szám
FŐVÁROSI KÖZLÖNY 8. S.H111. 600 + 200 frban jön megállapítva. A fizetésrendezésből a tanítóság egy részére előny nem háramlott, mert a törzsfizetésből elvett s a lakbérbe csatolt összeg nem előny, mivel az a nyugdíjba be nem számítható. De nem ilyen stagnálást mutatnak a fővárosi megélhetési- és lakásviszonyok. A változás óriási: a drágaság sokkal nagyobb, de egyúttal érthető, mert mint a statisztika bizonyítja, a rohamosan fejlődő s világvárosias jellegű nagyvárosokban ez mindenütt így van, s hogy ez tényleg nálunk is így van, azt legjobban és legfényesebben bizonyítja maga a magyar állam és ennek kormánya. 1885-ben ugyanis úgy a fővárosi, mint az állami tisztviselők és tanítók drágasági pótlékot kaptak. A főváros azonban e pótlékot csakhamar megvonta, míg az állam még most is fizeti, jeléül annak, hogy még mindig fönforognak azon körülmények, sőt mindinkább nagyobbodik számuk, melyek annak idején a drágasági pótlékot szükségessé tették. Itt ismét csak a statisztikára kell hivatkoznunk, hogy a különbséget ésszevehetővé tegyük az akkori és a mostani élelmezési és ruházkodási viszonyokra nézve. Azt hiszszük, hogy nem túlozunk, midőn az élelmezési árak emelkedését tizenöt év óta 50, a ruházati czikkekét 25°/u-ra teszszük. De nemcsak az életviszonyok változtak azóta, hanem egyúttal az adók is emeltettek. A lakásviszonyok megváltozott voltát elég csak említeni, nem kell azt külön még számokkal is demonstrálni, hisz mindenki tudja, hogy az a lakás, mely 1875-ben 200 frtért volt kapható, most ez összeg kétszereséért is alig bérelhető ki, tehát az emelkedés mintegy 100°/6. Ezen változott megélhetési és lakásviszonyok súlyosan nehezednek a fővárosi tanítókra is s okozzák elsősorban azt, hogy helyzetök a jelenlegi fizetés mellett tarthatatlan. Tekintetes Fővárosi Tanács! Több okot soroltunk fel már eddig is, amivel indokolni véljük fizetésemelést kérő alázatos emlékiratunkat, de nem tehetjük ezt a nélkül, hogy reá ne mutatnánk azon tényre, mely szerint a fővárosban kevesebb a tanítók fizetése, mint egyes kisebb, jobb megélhetési viszonyokkal rendelkező vidéki városokban s mégis a fővárosi tanítók fizetésének minimuma jelenleg kevesebb, mint a mennyiben törvényhozásilag megszabni óhajtja ezt a hazai tanítóság az egész ország tanítóira nézve, t. i. 600 frtban. Legnagyobb fizetést élveznek a fővárosban az igazgatók , ezek is csak 1200 frtot és természetben való lakást, avagy e helyett 300 forintnyi lakáspénzt kapnak. De vájjon hány tagja éri el a testületnek ezt a legmagasabb fokot? A tanítónők ilyen előléptetésből egyáltalán ki vannak zárva, a férfitanítóknak pedig legfeljebb 5°/6-a juthat ezen polctra, a többi — nem lévén több ilyen állás — negyven évi fáradságos munka után is csak 800 forintnyi fizetésig viszi föl s kap hozzá még 300 frtnyi korpótlékot. Hasonlítsuk össze ez eredményt bármily más pálya lépcsőzetes emelkedésével, ahol az illetőknek ugy rangban, mint fizetésben való előhaladása biztosítva van; a különbség igen nagy és sajnos, a mi rovásunkra s így nem csoda, ha manapság is használják a régi példaszót: »kit az Istenek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik«. A fentiek oka részben abban is keresendő, hogy a főváros tekintetes tanácsa nem minden iskolánál rendszeresít igazgatói állást, hanem az evvel járó teendőket úgynevezett vezető tanítókra bízza, kik a legtöbb esetben ugyanazon munkát végzik, némely esetben határorozottan nagyobb terhet viselnek az igazgatótanítóknál ; fizetésök azonban mégis jóval kevesebb, mint emezeké. E szempontból igen kívánatos volna ezen állások helyett is igazgatói állásokat szervezni olyformán, hogy a 8 osztálynál kisebb iskolákhoz a jelenlegi igazgatók fizetésével díjazandó II. fokú, a 8 osztályú iskoláknál pedig I. fokú igazgatói állások rendszeresítessenek. Még egy fontos indító okra kívánunk reámutatni, mielőtt kérésünk tulajdonképi tárgyára áttérnénk. Általános ugyanis a nézet smindig mélyebb és mélyebb gyökeret ver úgy a társadalomban, mint a nemzet életében, sőt magában a törvényhozásban is, hogy virágzó állapotokat a tanügy terén csak akkor fogunk teremthetni, ha a tanügy munkásainak kellő anyagi ellátásáról gondoskodunk, mert csak így lehet majd remélnünk, hogy jobb képzettségű elemek fognak a tanítói pályára lépni, kik teljes erejöket e pálya küzdelmeinek szentelik. A nyújtott munka minősége szerint kell mindenkinek méltányos ellátásban is részesülnie. Sajátságos helyzetben vagyunk e tekintetben mi, fővárosi tanítók és tanítónők. Minden pályán működő ember munkájához képest díjaztatik s minden pályán működő munkás jogosítva van a végzett munkához képest megfelelő jutalmat kérni. A tanítók munkáját, az állás fontosságát nagyjaink közül annyian és annyiszor méltatták már szebbnél szebb szavakkal, hogy el sem lehetne ezt hamarosan mondani; nem is kívánunk azért ezek közül többre, csupán egyre reflectálni, arra, melyet Jókai Mór mondott s mely legjobban bizonyítja, minő eredményt várnak a néptanítók munkájától mindenfelé. »Magyarországot még egyszer kell meghódítani s ez a nagy munka a néptanítókra vár.« Jókai ezen szavaiból is látszik a magyarosító feladat, mely a hazai tanítókra általában s igy a fővárosi tanítókra és tanítónőkre is vár. Nagy és szép feladat ez s ha a jövendő nemzedék nevelésétől eltekintve, csak a magyarosítás képezné is a tanítói osztály egyedüli kötelességét, igy is fontos missiót teljesítene. S daczára ennek, daczára a sok erkölcsi elismerésnek: a tanítói osztály mégis igazi napszámos osztály, a melynek tisztességes és fontos munkáját még manapság sem részesítik az őt méltán megillető díjazásban. Ha sem az élelmezési, sem a lakásviszonyok nem változtak volna , ha mindentől eltekintenénk is, a fővárosi tanítók és tanítónők fizetések emelése tárgyában emelt kérelmét indokolttá teszik ezek az utóbb elmondottak, indokolttá teszi az erkölcsiéletben egyedül mérvadó azon szabály, mikép jogos, hogy az összesség érdekében működő minden közhivatalnok megkapja életfeltételeinek szükséges alapját. Tekintetes Fővárosi Tanács! Feltártuk helyzetünket, rámutattunk fájó sebeinkre, ezek után kegyeskedjék megengedni, hogyóhajainknak is kifejezést adhassunk; kegyeskedjék megengedni, hogy áttérjünk bőven indokolt alázatos kérésünk rövid előadására. Nem kérünk rendkívülit, nem kérünk újat, nem kérünk sokat s alapul a jelenleg is életben levő azon szabályzatot veszszük, melyet a főváros törvényhatósági bizottsága az 1883. évi október hó 17., folytatólag 18., 19. napjain, továbbá 1884. évi október hó 1. napján tartott közgyűléséből terjesztett föl a magas kormányhoz jóváhagyás végett. A ki ezen szabályzatot figyelemmel kiséri s azt minden izében tanulmányozza, annak föltűnik egy elv, melyet alkalmazva lát a szabályzat egyik részében s melyet nélkülöz a másik részben. A főváros gondoskodása folytán fönnálló reáliskolákban működő tanárok s a polgári iskolai tanítók fizetése közöttoly helyes kapocs található, melyet ez utóbbiak s a fővárosi elemi iskolai tanítók fizetése között hiába keresünk. A polg. isk. igazgató ugyanis annyi fizetést élvez, a mennyit az első fokú fizetésben levő reálisk. tanár, a polg. iskolai fokú tanító fizetése egyenlő a reálisk. tanár I. fokú fizetésével s a polg. isk. II. fokú tanító oly fizetésben részesül, minőben a reáliskolai III. fokú tanár; ilyen a kapocs, mely bizonyos elv szerint van tényleg keresztülvive. A korpótlék, melyet amúgy is minden ok nélkül csak a 12-ik szolgálati év után kap a fővárosi elemi isk. tanító és tanítónő, ezeknél csak 60 frt. Szerény nézetünk szerint már akkor sem volt indokolt ezen elvet a munkálat többi részében is nem alkalmazni, mert az elemi iskolában működő tanerőket már akkor megillette volna az ezen elv szerinti fizetés s épen azért alázatos kérésünket abban összegezzük: kegyeskedjék a főváros Tekintetes Tanácsa inditó okainkat tekintetbe véve, az 1884. évi szabályzatot revízió alá venni s ebben a tanítók járandóságait ugyanazon elv szerint megállapítani, mint a minő elv szerint van kapcsolatba hozva a polg. isk, tanítók fizetése a reáliskolai tanárok fizetésével. De tekintve a föntebb mondottakat, melyekből kitűnik, hogy 40 évi szolgálat után azon tanítók, kik igazgatói állásra nem léphetnek elő, a tanítónők pedig mindannyian, csak 300 frtnyi kárpótlékot élveznek, kérjük egyúttal a korpótléknak 100 frtra való kegyes fölemelését olyképen, hogy az már a véglegesítéstől kezdve minden öt év után megadassék. Annál jogosultabb kérésünk ezen része, mert az elemi iskolai oktatás és nevelés semmivel sem könnyebb heti 26 órán keresztül, mint akár a reáliskolai, akár a polgári iskolai tanítás heti 18, illetve 20 órai munka mellett. Az ezen elvek szerint megállapított fővárosi elemi iskolai tanítói fizetések tehát már 1881-ben így lettek volna számokban kifejezendők : a III. fokú tanító és tanítónő fizetése 600 frt, lakáspénze 200 - 800 frt, a II. fokú tanító és tanítónő fizetése 800 frt, lakáspénze 250 - 1050 frt, korpótlék: 100 frt, az I. fokú tanító és tanítónő fizetése 1000 frt, lakáspénze 300 - 1300 frt, korpótlék : 100 frt, az igazgató-tanító fizetése 1300 frt, lakáspénze 400 - 1700 frt, korpótlék: 100 frt. Tekintetes Fővárosi Tanács címe, ezekben foglaltuk össze azon alázatos kérésünket indokaival együtt, melyet a főváros népoktatásügyének intenzív módon történő fejleszthetése szempontjából kívánatosnak, szükségesnek, elodázhatatlannak tartunk. Budapest főváros a magyar hazának szive, a magyar hazának magyar fővárosa. Naprólnapra erősbödik magyarságában s minden hazafi örömmel ismeri ezt el s örömmel és büszkeséggel említi azt a főváros hatósága is. Szerénységgel bár, de reá mutatunk itt ezen tényre, mely a fővárosi tanítóság érdemeit is szaporítja; mert hogy Budapest főváros népe magyar, hogy nyelve, szelleme, érzelme magyar, abban — ki tagadná ? — a fővárosi tanítóságnak is van része. Ennek a tanítóságnak a nevében adjuk be alázatos kérelmünket, bizva a főváros közönségének áldozatkészségében, jóindulatában s erősen hiszszük, hogy nem fog visszariadni oly áldozattól, melyet a népnevelés oltárára tesz le; de rendíthetetlen a bizalmunk a főváros Tekintetes Tanácsában is, melynek kezdeményezésétől s szilárd akaratától várjuk ügyünk jobbra fordulását. Ezen erős bizodalommal lelkünkben, megingathatlan reménynyel szivünkben, ismételve is nagybecsű figyelmébe ajánljuk a Tekintetes Fővárosi Tanácsnak alázatos kérelmünket s legmélyebb tisztelettel maradunk stb. II. A polgári és középkereskedelmi iskolai tanárok tantestületi képviselőjének, Mihály József tanárnak benyújtott kérvénye főbb részei. Legerősebben éppen a polg. isk. tanárokat sújtotta az 1885. évi fizetés-szabályozás. Azelőtt egy polg. isk. tanár rendszerint szolgálatának második-harmadik évében megkapta az 1300 forintos fizetést, míg az 1885-iki szabályzat óta csak a megválasztástól számítandó hét év múlva juthat e fizetési fokozatba, miután megválasztása előtt is évek hosszú során át szolgált helyettes, óradíjas tanári minőségben. Azt mondták akkor, hogy az új szabályzattal épen a helyettes tanári éveket akarják megrövidíteni, megszüntetni, de a gyakorlat tanúsága szerint azóta évről-évre még régibb helyettesek, óradíjasok várják, hogy bejuthassanak a nyomorúságos harmadik fokozatba, ahonnan csak hét év múlva, tehát rendszerint még egy második hét éves purgatóriumi élet árán érik el az 1300 forintos üdvösséget, mely azután