Fővárosi Közlöny, 1913 (24. évfolyam, 47-69. szám)

1913-06-17 / 47. szám

működését, hogy a panamának a glorifikálását állítja oda az ország elé követendő mintaképül? Ha t. uraim ez a mintakép számunkra követendő példa volna, ez a felszabadítása a szennynek, a kavargó szemétnek a szabadságharca ebben az ország­ban, ez azt jelentené, hogy mindnyájan, akik köz­életet élünk városban, megyében, községben egyesü­letben, mindenütt arra használjuk fel az állásunkat, hogy választási célokra harácsoljunk és zsaroljunk­­ össze pénzeket és ezt népszuverenitásnak, nemzeti akaratnak nevezzük és ezen az alapon rendeljünk ki csendőröket, katonákat, palotaőrséget. (Úgy van!) T. Uraim! Ott van a második tény a panama glorifikálásán kívül, amelyből ennek az országnak mérhetetlen erkölcsi kára van, amely ennek az or­szágnak égető szégyenbélyege, amely ezt az országot meghurcolta Európa színe előtt, mert nem a bűn le­leplezése hurcolta meg Európa színe előtt ezt az or­szágot, hanem annak elkövetői; nincs joguk a nem­zet becsületére hivatkozni azoknak, akik elkövették a bűnt, mert a bűn palástolására, eltakarására nincs jog, a bűnnek csak bű­nhődésre van joga. (Úgy van ! Taps.) A másik, a panama glorifikálásán kívül az erőszak tobzódása. Kiderült az elmúlt napokban­­. Uraim, hogy mi történt a magyar parlamentben, egy képzelhetetlen, lehetetlen agyrém : megalkották­­. Uraim azt az in­tézményt, hogy a magyar parlamentben katonai fe­gyelem alatt álló és katonai bíróságoknak felelős köze­gek tartják fenn a rendet és látjuk, hogy mint tart­ják fenn. Talán van itt a polgárok gyülekezetében valaki, aki azonosítja magát azzal, hogy népképvise­lőket kaszabolni lehessen? Talán van a polgárok gyülekezetében valaki, aki azonosítja magát ezzel a barbár középkori vakmerő, silány provokáló joggal, hogy polgárokra kardot lehessen rántani? Hát mu­tatkozzék az, aki a polgári becsületet így meg akarja tapodni! (Tetszés.) T. Közgyűlés! Mit jelent ez az őrület? Azt je­lenti, hogy a polgári hatalomnak a teljessége, a polgári hatalomnak a kicsúcsosodása, a magyar parlament, amely szuverenitásban osztozik a másik tényezővel, a királlyal, hogy ez a tényező a királyi hadseregnek a fenhatósága alá helyeztetik, mert ha engem erővel benn egy palotaőr megsebez, leüt, ezért nem a Ház­nak felelős, hanem a katonai bíróságnak és ha a ka­tonai szabályok szerint szabályosan járt el, akkor én szabályosan haltam meg és nekem nincs többé semmi követelni valóm. T. Uraim ! Az időelőttiség kifogásával állottak elő, mintha mi nem tudtuk volna, hogy mit várhatunk Tisza István gróftól és mintha ez a t. Közgyűlés, amely lángoló lelkesedéssel foglalt állást az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett sokszor, mind­addig, amíg annak megvalósítására nem került a sor, mintha ez a közgyűlés, amely úgy szerepelt, mint amely a demokratizmus lobogóját veszi a kezébe és mint az egész magyar nép megváltója harsogja ki a demok­rácia igéit, mintha ez a közgyűlés nem tudná, hogy a katonai dolgok elintézése után, mikor mindenki azt sóvárogta, hogy a sok áldozat után ez az ország ellenértékül jogban és szabadságban gyarapodni fog, a demokratikus választói jog áldásaiban fog része­sülni, hogy akkor az a férfiú vetette magát oda a haladás kerekei elé, az tartóztatta fel a demokratikus fejlődést, akinek a polgári felfogásról, a magyar nép felfogásáról halvány sejtelme sincs, aki a magyar népet a maga kis bihari gárdájával azonosítja és aki katek­ákról és klikkekről beszél. Íme itt van ez a dicső programm, hogy hallják belőle mindazt, ami Magyarország boldogulására szükséges. Meghallhatják, uraim, a kilátást a katonai terhek emelésére. Hát ám örüljenek neki és lelkesed­jenek érte, ha meghallják benne annak az ígéretét, hogy ami még ebben az országban megmaradt az ön­kormányzatból, az mind elkoboztatik, mert hiszen az elkobzás korszakában élünk. Olvashatjuk, hogy a tisztviselők választásának a jogát elveszik a törvény­hatóságoktól. Nem tudom, mikor veszik el a váro­soktól is ? A választásnak a joga, amely már amúgy is a jelölés intézményével korlátozva volt, elkoboztatik, a nemzeti ellenállásnak, az alkotmányos önkormány­zatnak utolsó bástyái lehullanak és beígéri nekünk ezenkívül a sajtójognak a szabályozását is, hogy milyen értelemben és milyen irányban én azt hiszem­­. Uraim, ezt nem kell megmagyarázni Önöknek. Beígéri a jegyzők államosítását. Egy szóval ebben az országban nem marad már semmi jog a nemzet kezében. A parlament a mélyen tisztelt bankfejedelmek kegyéből alakult, akik trezorjukat és becsületes mel­lüket kizárják, akik pénzt adnak a do­ut des elve alapján, hogy ez az aranyfolyam járja be az országot és vesztegesse meg a népet. Ott van a másik ércfedezet is, a másik ki­koldult ércfedezet, a szurony­oknak hatalma. Az arany és az acél, ez a kettős ércfedezet a mi parlamenti szabadságunk alapja és ez a parlament, amely bankárok kegyelméből és amely szuronyok kegyelméből, amely korrupcióval és erőszakkal, pa­namával és katonasággal szerveztetik, ez a parlament, ez képviseli a nemzeti szabadságunkat egy az udvar által delegált kormány által a maga képére formálva, mert az a kormány gyűjti össze a pártkasszát, az rendel­kezik a közigazgatás, a fegyveres hatalom felett. Hát mi ez a parlament ? Egy udvari edény, semmi egyéb, amelyet az udvar használ . . . (Úgy van! Hosszan­tartó éljenzés és taps.) Ez a törvényhozásunk. És, t. Uraim, mi a köz­igazgatásunk ? A végrehajtó hatalom ugyancsak által­játszatik teljesen a dinasztia kezére. A nemzet kezé­ben nem marad semmi. Ami még megmaradt az ön­kormányzatunkból, az bántja, csábítja, ingerli őket, mintha féktelen rombolási vágy fogná el őket, még az ősöktől örökölt szervizek, szobrok sem nyernek semmi kíméletet a vad, őrjöngő rombolási dühben, ami még van ép és becsületes, szabad és jogszerű az országban, arra kalapácsot emelnek és őrjöngve összetörik. (Úgy van! Taps.) Hát elkoboztatik a tisztviselők választói joga is, a közigazgatás is egészen királyi közigazgatássá válik. Amiként a parlamentnek a lealacsonyítása megtörtént, úgy most kilátásba helyeztetik a köz­igazgatásnak is teljesen a hatalom egyik faktora, a szuverenitás egyik faktora számára való elkobzása. Én, t. Uraim, azt kérdezem Önöktől, hogy mi marad még nekünk ilyen körülmények között a magya­r alkotmányból ? Dr. Szalai Mihály: Az államadósság. Dr. Vázsonyi Vilmos: Mi marad meg az adó­zás jogán kívül és azon a jogon kívül, hogy egyesek a közéletben való szabad gyümölcsöztetésre nyernek jogot ? Dr. Neumann Árpád: Ertsey Péter! Dr. Vázsonyi Vilmos: Mi marad meg a magyar alkotmányból ? Nem egyéb ez, mint leplezett, de nem is leplezett, hanem immár nyíltan és meztelenül mutatkozó abszolutizmus, amely annál rosszabb az

Next