Fővárosi Közlöny, 1913 (24. évfolyam, 47-69. szám)
1913-06-17 / 47. szám
működését, hogy a panamának a glorifikálását állítja oda az ország elé követendő mintaképül? Ha t. uraim ez a mintakép számunkra követendő példa volna, ez a felszabadítása a szennynek, a kavargó szemétnek a szabadságharca ebben az országban, ez azt jelentené, hogy mindnyájan, akik közéletet élünk városban, megyében, községben egyesületben, mindenütt arra használjuk fel az állásunkat, hogy választási célokra harácsoljunk és zsaroljunk össze pénzeket és ezt népszuverenitásnak, nemzeti akaratnak nevezzük és ezen az alapon rendeljünk ki csendőröket, katonákat, palotaőrséget. (Úgy van!) T. Uraim! Ott van a második tény a panama glorifikálásán kívül, amelyből ennek az országnak mérhetetlen erkölcsi kára van, amely ennek az országnak égető szégyenbélyege, amely ezt az országot meghurcolta Európa színe előtt, mert nem a bűn leleplezése hurcolta meg Európa színe előtt ezt az országot, hanem annak elkövetői; nincs joguk a nemzet becsületére hivatkozni azoknak, akik elkövették a bűnt, mert a bűn palástolására, eltakarására nincs jog, a bűnnek csak bűnhődésre van joga. (Úgy van ! Taps.) A másik, a panama glorifikálásán kívül az erőszak tobzódása. Kiderült az elmúlt napokban. Uraim, hogy mi történt a magyar parlamentben, egy képzelhetetlen, lehetetlen agyrém : megalkották. Uraim azt az intézményt, hogy a magyar parlamentben katonai fegyelem alatt álló és katonai bíróságoknak felelős közegek tartják fenn a rendet és látjuk, hogy mint tartják fenn. Talán van itt a polgárok gyülekezetében valaki, aki azonosítja magát azzal, hogy népképviselőket kaszabolni lehessen? Talán van a polgárok gyülekezetében valaki, aki azonosítja magát ezzel a barbár középkori vakmerő, silány provokáló joggal, hogy polgárokra kardot lehessen rántani? Hát mutatkozzék az, aki a polgári becsületet így meg akarja tapodni! (Tetszés.) T. Közgyűlés! Mit jelent ez az őrület? Azt jelenti, hogy a polgári hatalomnak a teljessége, a polgári hatalomnak a kicsúcsosodása, a magyar parlament, amely szuverenitásban osztozik a másik tényezővel, a királlyal, hogy ez a tényező a királyi hadseregnek a fenhatósága alá helyeztetik, mert ha engem erővel benn egy palotaőr megsebez, leüt, ezért nem a Háznak felelős, hanem a katonai bíróságnak és ha a katonai szabályok szerint szabályosan járt el, akkor én szabályosan haltam meg és nekem nincs többé semmi követelni valóm. T. Uraim ! Az időelőttiség kifogásával állottak elő, mintha mi nem tudtuk volna, hogy mit várhatunk Tisza István gróftól és mintha ez a t. Közgyűlés, amely lángoló lelkesedéssel foglalt állást az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett sokszor, mindaddig, amíg annak megvalósítására nem került a sor, mintha ez a közgyűlés, amely úgy szerepelt, mint amely a demokratizmus lobogóját veszi a kezébe és mint az egész magyar nép megváltója harsogja ki a demokrácia igéit, mintha ez a közgyűlés nem tudná, hogy a katonai dolgok elintézése után, mikor mindenki azt sóvárogta, hogy a sok áldozat után ez az ország ellenértékül jogban és szabadságban gyarapodni fog, a demokratikus választói jog áldásaiban fog részesülni, hogy akkor az a férfiú vetette magát oda a haladás kerekei elé, az tartóztatta fel a demokratikus fejlődést, akinek a polgári felfogásról, a magyar nép felfogásáról halvány sejtelme sincs, aki a magyar népet a maga kis bihari gárdájával azonosítja és aki katekákról és klikkekről beszél. Íme itt van ez a dicső programm, hogy hallják belőle mindazt, ami Magyarország boldogulására szükséges. Meghallhatják, uraim, a kilátást a katonai terhek emelésére. Hát ám örüljenek neki és lelkesedjenek érte, ha meghallják benne annak az ígéretét, hogy ami még ebben az országban megmaradt az önkormányzatból, az mind elkoboztatik, mert hiszen az elkobzás korszakában élünk. Olvashatjuk, hogy a tisztviselők választásának a jogát elveszik a törvényhatóságoktól. Nem tudom, mikor veszik el a városoktól is ? A választásnak a joga, amely már amúgy is a jelölés intézményével korlátozva volt, elkoboztatik, a nemzeti ellenállásnak, az alkotmányos önkormányzatnak utolsó bástyái lehullanak és beígéri nekünk ezenkívül a sajtójognak a szabályozását is, hogy milyen értelemben és milyen irányban én azt hiszem. Uraim, ezt nem kell megmagyarázni Önöknek. Beígéri a jegyzők államosítását. Egy szóval ebben az országban nem marad már semmi jog a nemzet kezében. A parlament a mélyen tisztelt bankfejedelmek kegyéből alakult, akik trezorjukat és becsületes mellüket kizárják, akik pénzt adnak a dout des elve alapján, hogy ez az aranyfolyam járja be az országot és vesztegesse meg a népet. Ott van a másik ércfedezet is, a másik kikoldult ércfedezet, a szuronyoknak hatalma. Az arany és az acél, ez a kettős ércfedezet a mi parlamenti szabadságunk alapja és ez a parlament, amely bankárok kegyelméből és amely szuronyok kegyelméből, amely korrupcióval és erőszakkal, panamával és katonasággal szerveztetik, ez a parlament, ez képviseli a nemzeti szabadságunkat egy az udvar által delegált kormány által a maga képére formálva, mert az a kormány gyűjti össze a pártkasszát, az rendelkezik a közigazgatás, a fegyveres hatalom felett. Hát mi ez a parlament ? Egy udvari edény, semmi egyéb, amelyet az udvar használ . . . (Úgy van! Hosszantartó éljenzés és taps.) Ez a törvényhozásunk. És, t. Uraim, mi a közigazgatásunk ? A végrehajtó hatalom ugyancsak általjátszatik teljesen a dinasztia kezére. A nemzet kezében nem marad semmi. Ami még megmaradt az önkormányzatunkból, az bántja, csábítja, ingerli őket, mintha féktelen rombolási vágy fogná el őket, még az ősöktől örökölt szervizek, szobrok sem nyernek semmi kíméletet a vad, őrjöngő rombolási dühben, ami még van ép és becsületes, szabad és jogszerű az országban, arra kalapácsot emelnek és őrjöngve összetörik. (Úgy van! Taps.) Hát elkoboztatik a tisztviselők választói joga is, a közigazgatás is egészen királyi közigazgatássá válik. Amiként a parlamentnek a lealacsonyítása megtörtént, úgy most kilátásba helyeztetik a közigazgatásnak is teljesen a hatalom egyik faktora, a szuverenitás egyik faktora számára való elkobzása. Én, t. Uraim, azt kérdezem Önöktől, hogy mi marad még nekünk ilyen körülmények között a magyar alkotmányból ? Dr. Szalai Mihály: Az államadósság. Dr. Vázsonyi Vilmos: Mi marad meg az adózás jogán kívül és azon a jogon kívül, hogy egyesek a közéletben való szabad gyümölcsöztetésre nyernek jogot ? Dr. Neumann Árpád: Ertsey Péter! Dr. Vázsonyi Vilmos: Mi marad meg a magyar alkotmányból ? Nem egyéb ez, mint leplezett, de nem is leplezett, hanem immár nyíltan és meztelenül mutatkozó abszolutizmus, amely annál rosszabb az