Fővárosi Közlöny, 1922 (33. évfolyam, 20-38. szám)
1922-04-05 / 20. szám
Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságánaki 1922. április 3-án d. u. 5 órakor tartott rendkívüli közgyűlése. Elnök: dr. Sipőcz Jenő h. főpolgármester. Jegyző: Szaszovszky József tanácsnok-főjegyző. (Az ülés kezdődik délután 5 óra 45 perckor.) Elnök: A rendkívüli közgyűlést megnyitom. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem gróf Apponyi Albert, Wolff Károly, Baracs Marcell, Csilléry András, Joanovich Pál és Marinovich Imre bizottsági tag urakat, a tanács részéről Folkusházy Lajos alpolgármester urat. Jelentem, hogy a mai napra kitűzött folytatólagos rendes közgyűlés az országos gyászra való tekintettel elmarad s helyette a mai napra a császári és apostoli királyi Felsége, IV. Károly elhalálozása alkalmából rendkívüli közgyűlést hívtam össze. (Ezután feláll és így folytatja): Tisztelt Közgyűlés! (A közgyűlés tagjai felállanak.) Szomorú kötelességet teljesítek, amikor a legmélyebb meghatottsággal, megrendült lélekkel jelentem, hogy Ő császári és apostoli királyi Felsége, IV. Károly folyó hó 1-én Funchalban az Úrban elszenderült. Ravatalánál mély gyászban egyesül az egész nemzet. Amily váratlanul, tragédiák után került trónra, épp oly váratlanul, tragédiák között múlt el. Rövid uralkodása a mártírságok és tragédiák valóságos sorozata volt. Amikor trónra lépett terve a világ békéjére és országai javára irányuló szándékkal, lángban égett az egész világ és ő minden igyekezetével meg akarta hozni népei számára az enyhülést. Nemes lelke átérezte a háború által okozott fájdalmakat és szenvedéseket s nem rajta múlt, hogy a démoni erők megfékezhetetlensége folytán legjobb szándékai sem mehettek teljesedésbe. Azért, amit országok és nemzetek szenvedéseinek enyhítése és a világ békéjének visszaszerzése érdekében tett, csak hála és elismerés illetheti meg. Megdöbbenve száll a gondolat a funchali koporsó felé, amelyben a magyar nemzet Szent István koronájának viselőjét gyászolja. Rövid uralkodása alatt közelebb jutottunk nemzeti ideáljaink elismeréséhez, mint bármely elődje alatt; tisztelte történelmünket, megértette hagyományainkat, megbecsülte nemzeti mivoltunkat.