Fővárosi Közlöny, 1923 (34. évfolyam, 39-58. szám)
1923-08-17 / 39. szám
dés az országnak az érdeke, hát mutasson reá itt a székesfőváros közgyűlése is arra, hogy ő is, miként a kormány, az ország érdekének tekinti ennek a kérdésnek a generális és azonnali megoldását és figyelmeztesse a kormányzatot arra a veszélyre, amely ennek a kérdésnek a meg nem oldásából nemcsak magára a közszolgálati alkalmazottakra, tisztviselői és munkásosztályra, hanem ebből az egész országra háramolni fog. Nem térhet ki a kormányzat a kérdés megoldása elől. Hogy itt, e helyen is ostorozom a kormányzatot, teszem ezt azért, mert én — mint mondottam — nem a székesfőváros vezetőségét okolom, hanem egyes-egyedül ezt a szerencsétlen két balkezű kormányzatot. Ezt itt is leszögezem, mint ahogy leszögeztem ezt igen sokszor a nemzetgyűlésen is. Dr. Éber Antal: Az itteni kormányzatot. Dr. Homonnay Tivadar: Teljesen mostohán bánik a kormányzat ezzel a kérdéssel és nagyon téved a kormány, ha azt hiszi, hogy egyes miniszteri tárcáknak a változásával el lesz intézve ez a kérdés. Abszolút rosszindulattal, rövidlátással kezeli ezt a kérdést, különösen a székesfővárosnál. Miért? Odaadja a székesfővárosnak a kereseti adót, hogy fedezzétek ebből a szükségleteiteket. Ne gondolja az a pénzügyminiszter, hogy csak pénzügyminiszteri zsenialitással érezhető meg, hogy miért bocsátja a székesfőváros rendelkezésére éppen a kereseti adót. Valószínű, csak azért bocsátja a kereseti adót a székesfőváros rendelkezésére, mert ez a kereseti adó először is nehezen kezelhető, másodszor ennek a kezelése óriási adminisztrációs költségeket emészt fel és olyan nehézkes, hogy e költségeknek a kiadásától és a nehézkességétől a pénzügyi kormányzat szabadulni akar és rásózná a székesfőváros nyakára. A harmadik ok pedig az, mert a kereseti adó nem folyik azonnal be, hanem ennek a behajtása igen sok hetet és hónapot vesz igénybe. Ha a kormány jóindulattal viseltetnék a közszolgálati alkalmazottak és speciálisan a székesfővárosi alkalmazottak iránt, akkor ez a kormányzat megtalálná a módját annak, hogy olyan adókat bocsásson a székesfőváros rendelkezésére, amely adók azonnal befolynak, speciálisan a forgalmi adót. Igenis a kormány, ha bocsát is a forgalmi adóból bizonyos százalékot a főváros rendelkezésére, ez nem olyan összeg, amelyből ezeket a költségeket fedezni lehetne. Egy kevés jóindulatot bizonyítana be a kormányzat azzal, ha a székesfőváros részére legalább egyharmadrészt bocsátana rendelkezésre a forgalmi adóból, hogy ezzel a székesfőváros az ő alkalmazottait fizetni tudja. Nemrégiben megjelent a 2032/1923. belügyminiszteri rendelet, amely az állami hozzájárulásokat egyszerűen beszüntette. Ez azt mondja, hogy a belügyminiszter — lévén a főváros autonóm testület — nem hajlandó fedezni a közalkalmazottak fizetését, csak további előlegeket bocsájt a székesfőváros rendelkezésére addig, amíg a székesfőváros háztartása rendeztetik. Hát akkor, amikor a kormány és a belügyminiszter ebben a rendeletben kijelenti azt, hogy ő nem fedezi a székesfővárosi alkalmazottak költségeit, akkor, amikor ő maga is elismeri, hogy a székesfőváros autonóm testület és csak előleget bocsát a rendelkezésére a székesfővárosnak, kérdem itt is e helyen, hogy jut ahhoz a belügyminiszter és a kormányzat, hogy a székesfővárosi alkalmazottak fizetését megállapítsa és azt mondja: te pedig székesfőváros, ebben és ebben a rangosztályban, legyen az polgármester, alpolgármester, kisebb tisztviselő vagy altiszt, nem adhatsz több fizetést, amint amennyi fizetést én jóváhagyok? Én elismerem a kormány felügyeleti jogát, de a régi jó időkben, mikor ez a közgyűlés megállapította a székesfővárosi alkalmazottak fizetését, egyetlenegy esetben sem emelte fel a kormányzat vagy egyetlenegy miniszter sem az ő vétójogát, hanem igenis, hozzájárult ahhoz, hogy olyan mértékben fizessék a székesfőváros alkalmazottait, mint amilyen mértékben a székesfőváros közgyűlése ahhoz hozzájárult. Gáspár Fülöp: A közúti igazgatóit egészen jól fizetik. Dr. Kozma Jenő: Felkopnék az állad, ha annyit keresnél. (Zaj.) Dr. Homonnay Tivadar: A kormánynak kötelessége volna, hogy a kormányhatóságilag jóváhagyott korábbi fizetéseket és alaplakbéreket elismerje és ezen fizetések és alaplakbérek alapján sorozza be a fővárosi alkalmazottakat is azokba a rendkívüli segélyosztályokba, amelyeknek megfelelő rendkívüli segélyeket egy és ugyanazon rangfokozatban az állami alkalmazottak élveznek. Én egyenesen kétségbe vonom azt is, hogy a belügyminiszternek joga van ahhoz, hogy a székesfővárosi alkalmazottakat új csoportokba, fizetési csoportokba ossza be. Ezen fizetéscsoportokban, nem is beszélek arról, hogy a kormány az általa hirdetett tekintély elvét nem tudja fentartani, hanem igenis, amely fizetési csoportokban, különböző rangosztályú tisztviselők egy és ugyanazon rendkívüli segélyt kapják. Azonban amikor a kritika jogát gyakoroljuk a közalkalmazottak anyagi helyzetének javítása kérdésében, még ha olyan éles kritikát is gyakorolunk, mint amilyent gyakoroltunk a nemzetgyűlésen és itt e helyen ezen kérdésben a kormányzattal szemben, a teljes objektivitás azt követeli, hogy elismerjük azt, hogy ez egyike a legnehezebben megoldható kérdéseknek, amely kérdésekkel ma a kormányzat foglalkozik. Ha valaki ennek a kérdésének a mélyére hatol és ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozik, akkor el kell ismernie, hogy közalkalmazottaknak a kérdése lényegében a társadalmi osztályok teherviselő képességének a kérdése. És akkor, amikor én azt mondom, hogy a közszolgálati alkalmazottak jól dotáltassanak, akkor én tulajdonképpen azt mondom, hogy igenis az államnak kötelessége módot, lehetőséget adni arra, hogy az egyes társadalmi osztályokban olyan adóalanyok legyenek, amely adóalanyoknak módjukban van megfelelően adózni, hogy ezen tisztviselő kategóriákat tisztességesen fizethessék. Én nem akarok kitérni arra sem, hogy az ezerszáznegyvenháromszoros drágulással szemben az egyes kategóriákra tartozó közszolgálati alkalmazottak osztályaiban hány százszoros az emelkedés. Nem akarom végig sorolni, de igenis kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a bankjegy megindulásával nem vagyok ennek a deflációs politikának a híve, nagyon természetszerű, de a bankjegy, hogy úgy mondjam, hullámaiból és áradataiból a legkevésbé részesült és részesül a közszolgálati alkalmazott. A közszolgálati alkalmazottak az a kategória, amely a papírpénz szaporodásból a legkevesebb előnyt élvezi. És ne méltóztassék rossz néven venni azt sem, amikor kijelentem itt azt, hogy bizony egyes kategóriák, társadalmi osztályok, az ipar és kereskedelem sokkal kevésbé érzi a drágulásnak a súlyát és sokkal