Fővárosi Közlöny, 1924 (35. évfolyam, 1-42. szám)
1924-07-11 / 23. szám
beállítása is, mintha a mérnökök körében közóhaj lenne a régen megszüntetett középítési igazgatóság, illetve mérnöki hivatal visszaállítása, mikor a mai műszaki ügyosztályok igen jól beváltak. Ezek után Honffy főszámtanácsos, mint elnöklő alelnök ismerteti a FANSZ által elkészített memorandum alapján a székesfővárosi tisztviselők aranyalapon történő fizetésrendezését, amelynek alapterve az, hogy a tisztviselői illetmények rendezése az 1911., illetve 1918. években megállapított illetményeknek aranyalapon számított ugyanolyan hányadábantörténjék, mint az állami tisztviselők aranyparitásos fizetésrendezése. Bejelenti az elnökség egyúttal, hogy az ideiglenes hivatalnokok, valamint az altisztek aranyparitásos fizetése az idő rövidsége miatt a memorandumba nem volt felvehető, azonban azt is bejelenti, hogy a tárgyalások folyamán az ideiglenes hivatalnokok és altisztek érdekében ugyanolyan gondossággal fog eljárni, mint a végleges közigazgatási tisztviselőkkel szemben. Bejelenti végül az elnökség, hogy az illetményeknek aranyalapon történő végleges rendezéséig a főváros tanácsa az aranyparitásos fizetés majdnem teljes összegét elérő újabb előleget fog kiutalni, amelynek kifizetése a jövő hét első napjaiban meg fog történni. Egyúttal az elnökség felhívja a választmányi tagok figyelmét arra, hassanak oda, hogy a szövetség tagjai a főváros tanácsa által engedélyezett szénkedvezményt minél nagyobb mértékben vegyék igénybe. Üzemek és intézmények. Kimutatás a székesfőváros köztemetőinek forgalmáról 1924. június hónapban. Kimutatás a Budapest székesfőváros fertőtlenítő intézetei által 1924. június hónapban fertőtlenített tárgyakról. A temető megnevezése Felnőtt Gyermek Halva született Összesen A temető megnevezése férfi nő fiú leány fiú leány Összesen Balparti köztemetők : Kerepesi úti temető Újtemető .... Gratishullák. (Az új temetőben) . . 60 267 59 50 257 51 7 71 44 11 65 49 5 6 4 6 128 669 215 Együtt . . Kerepesi izraelita temető X. ker. izraelita újtemető .... 386 358 122 125 11 10 1012 Együtt . . — — — — — • — — Jobbparti köztemetők : Németvölgyi temető Farkasréti temető . Tabáni „ Vízivárosi „ Óbudai „ 80 39 92 43 12 8 6 7 7 4 1 194 105 Együtt . . Ezek közül gratishullák 119 6 135 8 20 4 13 1 7 4 5 2 299 25 Németvölgyi ortodox temető . . Farkasréti izraelita temető Óbudai izraelita temető 6 5 1 1 — 1 — 12 2 Együtt . . Ezek közül gratishullák 6 6 1 -1 1 -; — 14 Gőzzel fertőtlenített tárgyak száma . . . Gőzzel fertőtlenített tárgyak köbtartalma Fertőtlenített lakások űrtartalma . . . . Vegyszerekkel fert. tárgyak . . . . . Lakásfertőtlenítésre fordított idő . . 7.729 drb 726 m3 50.583 m3 48.141 drb 1.200 óra Vegyes ruhanemű 765 drb Fehérnemű 26 o 130 n E bfl CÖ 284 n 0> 1.025 r> c >, n W) t/3 O 40 » -< 434 n ej 241 n rt ej 268 n 19 rt s-42 n <U tn CJ M 827 r> U tn CJ M egyébből 115 n Szalmazsák .... 490 » Szőnyeg 150 n Különbözők . . . 2.873 V Összesen . . 7.729 drb Vegyszerekkel fertőtleníttetett ...... 48.141 drb A fertőtlenítő intézetek 1924. június havi működése. Fertőtlenítések Obligát: Ázsiai kolera . . Hasi hagymát Kiütéses hagymáz Hólyagos himlő . Álhimlő .... Vörheny .... Roncsoló torokláb és torokgyík . Gyermekágyi láz Vérhas .... Pestis .... Lepra .... Lépfene . . . Takonykór . . Veszettség . . Tüdővész . . Facultativ. Kanyaró . . . . . Hökhurut . . . . Bárányhimlő . . . Orbánc Járvagy-, gerincagyhártyaláb . . Rühkór Influenza Kerületek Állategészségügyi Takonykór . . . . Lépfene Rag. száj- és körömfájás Rühkór Veszettség . . . Kérdéses betegség és féregirtás . . . II. III. IV 22 Összesen Visszajel. esetek . . Egyéni fertőd. . . Fert. betegszállítás Mindössze . . . . 38 26 20 22 14 10 16 13 11 54 88 17 VI. VII. VIII. IX. X 12 10 14 65 35 12 27 26 29 18 16 47 12 65 87 6 154 33 140 237 66 35 113 32 110 15 39 19 200 84 777 3621 283