Fővárosi Közlöny, 1928 (39. évfolyam, 1-19. szám)

1928-01-06 / 1. szám

nem ilyen egyoldalúan, hanem sokkal szélesebb keretben jutottak kifejezésre. Ott szó szerint az követ­kezők olvashatók (Olvassa): »4. A székesfőváros állandóan kísérje figyelemmel az országos energiahálózat megvalósítására irányuló tervezéseket és állandóan tartsa szem előtt a szál­lítást nem bíró olcsóbb szénfajták felhasználására alkalmas bányavidéki művek ügyét is. Ilyen bánya­művek létesülése esetén a bányaművek vehetnék át a kelenföldi mű teljesítményének egy részét. Szem előtt tartandó tehát az a lehetőség, hogy a kelenföldi mű nem fog a várható legnagyobb igénybevételnek meg­felelő teljesítményre kiépíttetni és a kelenföldi művet kooperáló bányavidéki művek fogják ez esetben a különbözetet felvenni. 5. Az esetre, ha az első 4. pont szerint vala­mely bányavidék szomszédságába létesült és meg­felelő teljesítőképességű mű és a kelenföldi mű között állandó kooperáció biztosítható lesz, a Váci-úti és a Berzenczei-utcai, valamint a BSzKRT-nak Pálffy-téri és Révész-utcai művei teljesen üzemen kívül helyezendők, mert a fokozatosan kiépített kelen­földi műnek a nagy interurbán teleppel való kooperá­ciója esetén teljesen feleslegesekké fognak válni és csak káros és költséges terhet képeznek. 6. A székesfővárosi vízvezetéki művek szivattyú­állomásai sürgősen elektromos üzemre alakítandók át.­ Amennyiben tehát hivatkozás történt ennek a bizottságnak a jelentésére, a tárgyilagosság meg­kívánná, hogy a jelentésnek ezen megállapításaira is kiterjeszkedjünk. Az előterjesztés 9. oldalán szó van a The Power and Traction Finance Co. Ltd. ajánlatáról. Itt az állíttatik, hogy a kelenföldi telep termelési költsége a mai berendezések és kihasználási tényezők mellett is lényegesen az 5 aranyfilléres egységár alatt van. Ezzel a gyakran hangoztatott téves állítással szembe kell szállania. A székesfőváros elektromos műveinek igazgatósága 1927 júniusában tartott ülésén nyil­vánosságra hozatta az 1926. évi zárszámadási adato­kat, amelyekből ki lehet számítani, hogy a kelenföldi telepen egy kilowattóra költsége csupán az üzem­anyagot, fizetést és bért, személyzet után fizetett adót és központi költséget számítva, 4­41 aranyfillér. Ebben nincsen benne a tőkeszolgálat és az újítási alap dotációja. Nem ismertették a maguk részéről pontosan azokat a költségeket, amelyekkel a beruházási tőke szolgáltatása és az újítási alap dotálandó volna, de ezt a kelenföldi telepen mindenesetre számításba kell venni az önköltség megállapításánál. Ha csak 30 per­centet vesz számításba, akkor is 6 aranyfillérbe kerül a székesfővárosi elektromos műveknél egy kilo­wattóra. Ezt a megállapítást szembe helyezi az előterjesztésnek azzal az állításával, hogyha a főváros 5 filléren alul adja a kilowattórát, emellett az üzem részére még megfelelő hasznot is biztosít. Megjegyzi, hogy az 1928. évi előirányzatból még nagyobb ön­költségi ár jön ki. Érdekes, hogy a székesfővárosi elektromos művek ugyanakkor, amikor állítólag 5 filléren még nyerne, a fővárossal ugyancsak közeli vonatkozásban álló BSzKRT-nak nem 5 fillérnél olcsóbban, hanem 8­75 aranyfillérért adta a kilowatt­órát. A jelentésnek egy következő állításával csak azért foglalkozom, hogy általában rámutassak arra, hogy a főváros milyen jól járt azáltal, hogy a minisz­térium nem fogadta el a fővárosnak azt a javaslatát, amelyet a vasút áramszükségletének ellátása tárgyá­ban tett. A fővárosnak a minisztériumhoz intézett javaslata úgy szól, hogy a Tatabányán és a Dorogon lévő gépek bevonásával látná el a jelentés szerint olcsón a vasút áramszükségletét. De ezekben a telepekben kis egységek vannak beépítve. A kisebb egységek pedig nem alkalmasak arra, hogy olyan fontos üzem, mint az államvasutak, megfelelő bizton­sággal láttassék el árammal. A helyzet tehát valóban az, hogy ha a kormány elfogadta volna a fővárosnak ezt a javaslatát, ez súlyos áldozatot igényelt volna a főváros részéről, mert hiszen ezekkel a kisebb egy­ségekkel nem lehet olyan gazdaságosan előállítani az áramot, mint egy modern nagy telepen, akár például a kelenföldi centráléban, akár a Bánhidán felállítandó centráléban. A fővárosra tehát ebből súlyos terhek származtak volna. A jelentés a további történelmi ismertetésben visszatér a kormány nagybizottságának egy albizott­sági javaslatára, arra a javaslatra, amelyet annak­idején a nagybizottságnak tett egy, a szóló elnöklete alatt kiküldött szűkebb körű bizottság és amely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az ország energiagazdál­kodása szempontjából és a főváros érdekeinek szem­pontjából a várpalotai vagy a bánhidai megoldás alkalmasabb-e. Ugyanabban a javaslatban a fő­városba telepítendő telep kérdése is taglalva van, de azok az argumentumok, amelyek ebben az albizottsági javaslatban Várpalota és Bánhida előnyei és hát­rányai címmel a nagybizottság elé terjesztettek, a vár­palotai és a bánhidai telepek összehasonlítására vonatkoztak. Az ügyosztály ennek a ma már teljesen tárgytalan albizottsági javaslatnak a tárgyalásába is részletesen belemegy és minden felszólítás nélkül válaszokat ad azokra a megállapításokra, amelyekre ez az albizottság jutott és ezeket a válaszokat úgy állítja be, mintha az albizottságnak a javaslata a várpalotai viszonyokat a fővárosi viszonyokkal hason­lította volna össze, holott az argumentumok a vár­palotai és a bánhidai telepek összehasonlítására vonatkoztak. Ebben a vonatkozásban tehát egy­általában nem alkalmazhatók az összehasonlítások. Az ügyosztály jelentésének 31. oldalán is hely­telen az a megállapítás, amely szerint (Olvassa): »A szállításra alkalmatlan szenek felhasználásának gondolatát a Bánhidára való telepítéssel a meg­küldött tervezet véglegesen elejti. Ezzel szemben igaz az, hogy a kormány által kiküldött bányászati szakértői bizottság megállapítása szerint az a szén, mely Bánhidán van, körülbelül 3500—4000 kalóriás és körülbelül 35 percent hamutartalma és körülbelül 10—12% víztartalma van.«Hogy ez nem olyan szén, amelynek szállítása szerte az országban kívánatos, az kétségtelen, ha nem is lignit, de olyan szén, amely a szállítási költséget nem bírja el. Ezeket a tényeket itt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindezekről az elektromos művek már a régen folyt tárgyalásokból tájékoztatva voltak. Egyébként a fővárosi elektromos műveket, mielőtt most az ár­ajánlatok tárgyában döntöttek, felszólította, hogy dolgozzon velük együtt. Elnök: Mikor volt ez? Schimanek Emil: A fővárosi elektromos mű­veket fölszólította, hogy a miniszteri leiratban foglalt kívánságnak megfelelően, jelentésük végleges meg­fogalmazása előtt dolgozzon velük, t. i. a kormány szakbizottságaival együtt. Akkor a vezérigazgató szanatóriumban volt és a vezérigazgató helyettese, Plósz Pál volt szíves hozzá elfáradni. Arra kérte őt, hogy miután nem kívánatos az, hogy a két külön­vizsgálat alapján talált és a kontradiktorikus eljárás

Next