Fővárosi Közlöny, 1929 (40. évfolyam, 37-73. szám)

1929-05-21 / 37. szám

azonban olyanról, amely széles köröket érdekel és alapjában véve nem egyéb, ahogyan készül, mint a magánépítkezés támogatásának egyik fajtája. Ezt azonban, nézete szerint úgy kell kialakítani, hogy ne protekciós fajtája legyen a magánépítkezés támogatá­sának, hanem olyan fajtája, amely minden fővárosi polgárokból álló csoportosulás részére is biztosítható és alkalmazható legyen. Ne legyen félreértés, nagyon nagyra becsüli a főváros tisztviselői karát, de rajtuk kívül vannak még a lakosságnak más rétegei is, akiknek a lakás­igényük épen olyan sürgős, az anyagi helyzetük rész­ben jobb, részben rosszabb, mindenesetre azonban épúgy hozzájárulnak a főváros fentartásához, tehát őket sem lehet kihagyni olyan támogatásból, amelyet a tisztviselőrétegekre alkalmaznak, ennélfogva azt a polgárok más csoportja számára is hozzáférhetővé kell tenni. Azt javasolná, hogy a részletek kidolgozásánál legyenek tekintettel arra, hogy ne excepcionális esetről legyen szó, amelynek nem lehet folytatása, hanem ez olyan példa, olyan minta legyen, amely a főváros pol­gárságának más olyan csoportjai részére is alkalmaz­ható, akik az amortizáció tekintetében ugyanazt a biztonságot nyújtják, mint a főváros alkalmazottai. Ezenkívül természetesen marad számos egyéb probléma a magánépítkezés támogatása terén, de a szóban forgót olyan részletesen és mindenki számára hozzáférhető módon kell kidolgozni, hogy ez ne maradjon elszigetelt eset, hanem példája, mintája és kiindulási pontja lehessen minden egyéb magánépít­kezést támogató akciónak. (Helyeslés.) Becsey Antal: Őszintén szólva nincs megelégedve azzal a jelentéssel, amelyet az ügyészség terjesztett elő ebben a kérdésben. A dolog úgy áll, hogy a tiszti ügyészségnek nem volt módjában eléggé behatolnia a kérdés lényegébe s így nyilván a jogilag legkedvezőbb és legkönnyebben megoldható konstrukciót javasolták s így végeredményben a családiházak építése felé terelik a tisztviselőket. Az azután külön probléma, hogy várjon a családi házakkal szemben, egy nagyváros kereteibe inkább beilleszkedő, higiénikusan, jól megépített és külföldi bevált minták szerint készült társasházak építése a helyesebb megoldás-e ? A maga részéről annyit tud, hogy nálunk az extenzív fejlődés amúgy is nagyon sok pénzügyi hátránnyal jár és sok bajt okoz. (Ügy van !) A családi házak a hozzájuk fűzött követelmé­nyeket nem elégítik ki száz százalék erejéig, amiről saját gyakorlatából is alkalma volt közvetlenül meggyőződni. Mert az bizonyos, hogy a perifériákon épült családi házban a nyár folyamán kellemes lakni, bár a család a gyermekekkel együtt nagyon kellemet­lenül érzi a villamosközlekedés hátrányait, főleg télen, amikor a villamosközlekedés még a ragályok terjedését is elősegíti. Nemcsak városépítési, de higiénikus szempontból is nagyon vitatható, hogy mi a helyesebb, benn lakni egy kultúrközpontban vagy messze kinn épült családi házakban, mert a külföldi példákból megállapítható az is, hogy ma már soklakásos nagy házakat is lehet abszolúte higiénikusan építeni, sőt sokkal higiénikusabban, mint szerényigényű családi házakat. Mindezeket csak azért említi fel, mert a tiszti ügyészség jelentése családi házak gondolatát igyekezett bekapcsolni azzal a felfogással szemben, amit a maguk részéről a lakástermelő akció alapjául fektettek le. A bizottságnak az volt az elvi álláspontja, hogy ahol családi házakat lehet építeni, ám építsenek, de sokkal helyesebb megoldás általános közlekedési és városépítési szempontokból is, a társasházak építése, mintha szétszórtan a perifériákon családi házakat építenek. Ez volt a vezető gondolata az ő előterjesztésé­nek is. Az ő megítélése szerint a város telekpolitikáját össze lehetne kapcsolni a társasházépítő politikával is és így adódott az a gondolat, hogy igenis szükséges, hogy a város, mint telektulajdonos és az építtető kisebb egzisztenciák csoportjai között szabályrendeleti úton lehetne szabályoz­ni azt a jogviszonyt, amely a város, mint telektulajdonos és az építtetők között keletkezik. Ezzel elejét lehet venni a protekcionizmus­nak is, mert neki is ez az álláspontja, aminek Bánóczi biz.­tal adott kifejezést, hogy ezeket a dolgokat úgy kell csinálni, hogy sem egyes osztályoknak, sem egyes személyeknek nem szabad külön előnyöket biztosítani. Ezt az egész jogviszonyt tehát meg kell konstruálni. Nem osztja azt a felfogást, hogy megfelelő körülírással ezt a jogviszonyt szabályrendelettel ne lehetne ren­dezni, mert maga az a körülmény, hogy a főváros telektulajdonos, olyan jogok forrása lehet, amely jogok egységesen érvényesíthetők minden személlyel, illetve csoporttal szemben és nem kell esetről-esetre csinálni újabb megállapodást. Az ilyen estről-esetre való megállapodás véleménye szerint rendszertelensé­get jelent és inkább komplikálja a helyzetet, mintha megfelelő szabályrendelettel egységes elvi alapon szabályozzák a jogviszonyt. Az adott konkrét esetben, értesülése szerint, a FANSz részéről indult meg az az akció, amely nyilván­tartja, hogy hány öröklakást igénylő jelentkező van és milyen tőkével rendelkeznek ? Ha jól tudja, itt öt-hatszáz ilyen jelentkezésről van szó, . . . Elnök : Négyszázötven. Becsey Antal: . . . négyszázötven olyan jelent­kezőről van szó, akiknek megvan legalább a huszonöt százalék tőkéjük és lefoglalható lakásbérük. A maga részéről feltétlenül helyesnek és szükségesnek tartja, hogy ez az akció is konkrét­ iskolapéldája legyen annak, hogyan kell a problémát helyesen megoldani. Mindenesetre furcsa dolog, hogy nagy garral meg­csinálták a társasház-törvényt, amelynek alapján azonban tudomása szerint egyetlen lakás sem épült még Budapesten. Akkor nem tudja, miért kellett megcsinálni. Ha vannak a törvénynek hibái, aminthogy vannak, akkor miért nem hatnak oda, hogy ezeket eliminálják, hogy ezen az alapon építkezni lehessen. Mert az a szövetkezeti forma, amely ma fennáll és amely a tömörülésnek­ ez időszerint egyedül akceptá­bilis és a gyakorlatban többé-kevésbé bevált formája, sok tekintetben hézagos és csak teljesen homogén és egyformán megbízható, egymás jogait respektáló tagok között tarthatja fenn az összhangot. Épen itt látja a szükségét annak, hogy a főváros, amikor a­­ maga telkeit odaadja, kijelentse mint ingatlantulajdonos, hogy hozzájárul a bekebelezéshez. Mert a jogi felfogás szerint mindaddig, ameddig az építményjog kérdése törvényesen rendezve nincs, itt van az első nehézség, hogy miképen lehessen a telekre kölcsönt kapni, ha a telek másé. Ez telekkönyvi nyilatkozattal vagy szabályrendelettel is elintézhető, de mindenesetre mód van rá, hogy a főváros hozzá­járulásával kölcsönt lehessen kapni. Amennyiben ez a lehetőség megvan, akkor vég­eredményben csak arról van szó, hogy a szövetkezeti forma vagy más hozzá hasonló forma fogadtassék-e el? Véleménye szerint lehetséges szövetkezeti alapon is, de lehet társasház alapon is megoldani a kérdést, mindössze csak az kell, hogy intézményesen biztosít.

Next