Fővárosi Közlöny, 1929 (40. évfolyam, 37-73. szám)
1929-05-21 / 37. szám
azonban olyanról, amely széles köröket érdekel és alapjában véve nem egyéb, ahogyan készül, mint a magánépítkezés támogatásának egyik fajtája. Ezt azonban, nézete szerint úgy kell kialakítani, hogy ne protekciós fajtája legyen a magánépítkezés támogatásának, hanem olyan fajtája, amely minden fővárosi polgárokból álló csoportosulás részére is biztosítható és alkalmazható legyen. Ne legyen félreértés, nagyon nagyra becsüli a főváros tisztviselői karát, de rajtuk kívül vannak még a lakosságnak más rétegei is, akiknek a lakásigényük épen olyan sürgős, az anyagi helyzetük részben jobb, részben rosszabb, mindenesetre azonban épúgy hozzájárulnak a főváros fentartásához, tehát őket sem lehet kihagyni olyan támogatásból, amelyet a tisztviselőrétegekre alkalmaznak, ennélfogva azt a polgárok más csoportja számára is hozzáférhetővé kell tenni. Azt javasolná, hogy a részletek kidolgozásánál legyenek tekintettel arra, hogy ne excepcionális esetről legyen szó, amelynek nem lehet folytatása, hanem ez olyan példa, olyan minta legyen, amely a főváros polgárságának más olyan csoportjai részére is alkalmazható, akik az amortizáció tekintetében ugyanazt a biztonságot nyújtják, mint a főváros alkalmazottai. Ezenkívül természetesen marad számos egyéb probléma a magánépítkezés támogatása terén, de a szóban forgót olyan részletesen és mindenki számára hozzáférhető módon kell kidolgozni, hogy ez ne maradjon elszigetelt eset, hanem példája, mintája és kiindulási pontja lehessen minden egyéb magánépítkezést támogató akciónak. (Helyeslés.) Becsey Antal: Őszintén szólva nincs megelégedve azzal a jelentéssel, amelyet az ügyészség terjesztett elő ebben a kérdésben. A dolog úgy áll, hogy a tiszti ügyészségnek nem volt módjában eléggé behatolnia a kérdés lényegébe s így nyilván a jogilag legkedvezőbb és legkönnyebben megoldható konstrukciót javasolták s így végeredményben a családiházak építése felé terelik a tisztviselőket. Az azután külön probléma, hogy várjon a családi házakkal szemben, egy nagyváros kereteibe inkább beilleszkedő, higiénikusan, jól megépített és külföldi bevált minták szerint készült társasházak építése a helyesebb megoldás-e ? A maga részéről annyit tud, hogy nálunk az extenzív fejlődés amúgy is nagyon sok pénzügyi hátránnyal jár és sok bajt okoz. (Ügy van !) A családi házak a hozzájuk fűzött követelményeket nem elégítik ki száz százalék erejéig, amiről saját gyakorlatából is alkalma volt közvetlenül meggyőződni. Mert az bizonyos, hogy a perifériákon épült családi házban a nyár folyamán kellemes lakni, bár a család a gyermekekkel együtt nagyon kellemetlenül érzi a villamosközlekedés hátrányait, főleg télen, amikor a villamosközlekedés még a ragályok terjedését is elősegíti. Nemcsak városépítési, de higiénikus szempontból is nagyon vitatható, hogy mi a helyesebb, benn lakni egy kultúrközpontban vagy messze kinn épült családi házakban, mert a külföldi példákból megállapítható az is, hogy ma már soklakásos nagy házakat is lehet abszolúte higiénikusan építeni, sőt sokkal higiénikusabban, mint szerényigényű családi házakat. Mindezeket csak azért említi fel, mert a tiszti ügyészség jelentése családi házak gondolatát igyekezett bekapcsolni azzal a felfogással szemben, amit a maguk részéről a lakástermelő akció alapjául fektettek le. A bizottságnak az volt az elvi álláspontja, hogy ahol családi házakat lehet építeni, ám építsenek, de sokkal helyesebb megoldás általános közlekedési és városépítési szempontokból is, a társasházak építése, mintha szétszórtan a perifériákon családi házakat építenek. Ez volt a vezető gondolata az ő előterjesztésének is. Az ő megítélése szerint a város telekpolitikáját össze lehetne kapcsolni a társasházépítő politikával is és így adódott az a gondolat, hogy igenis szükséges, hogy a város, mint telektulajdonos és az építtető kisebb egzisztenciák csoportjai között szabályrendeleti úton lehetne szabályozni azt a jogviszonyt, amely a város, mint telektulajdonos és az építtetők között keletkezik. Ezzel elejét lehet venni a protekcionizmusnak is, mert neki is ez az álláspontja, aminek Bánóczi biz.tal adott kifejezést, hogy ezeket a dolgokat úgy kell csinálni, hogy sem egyes osztályoknak, sem egyes személyeknek nem szabad külön előnyöket biztosítani. Ezt az egész jogviszonyt tehát meg kell konstruálni. Nem osztja azt a felfogást, hogy megfelelő körülírással ezt a jogviszonyt szabályrendelettel ne lehetne rendezni, mert maga az a körülmény, hogy a főváros telektulajdonos, olyan jogok forrása lehet, amely jogok egységesen érvényesíthetők minden személlyel, illetve csoporttal szemben és nem kell esetről-esetre csinálni újabb megállapodást. Az ilyen estről-esetre való megállapodás véleménye szerint rendszertelenséget jelent és inkább komplikálja a helyzetet, mintha megfelelő szabályrendelettel egységes elvi alapon szabályozzák a jogviszonyt. Az adott konkrét esetben, értesülése szerint, a FANSz részéről indult meg az az akció, amely nyilvántartja, hogy hány öröklakást igénylő jelentkező van és milyen tőkével rendelkeznek ? Ha jól tudja, itt öt-hatszáz ilyen jelentkezésről van szó, . . . Elnök : Négyszázötven. Becsey Antal: . . . négyszázötven olyan jelentkezőről van szó, akiknek megvan legalább a huszonöt százalék tőkéjük és lefoglalható lakásbérük. A maga részéről feltétlenül helyesnek és szükségesnek tartja, hogy ez az akció is konkrét iskolapéldája legyen annak, hogyan kell a problémát helyesen megoldani. Mindenesetre furcsa dolog, hogy nagy garral megcsinálták a társasház-törvényt, amelynek alapján azonban tudomása szerint egyetlen lakás sem épült még Budapesten. Akkor nem tudja, miért kellett megcsinálni. Ha vannak a törvénynek hibái, aminthogy vannak, akkor miért nem hatnak oda, hogy ezeket eliminálják, hogy ezen az alapon építkezni lehessen. Mert az a szövetkezeti forma, amely ma fennáll és amely a tömörülésnek ez időszerint egyedül akceptábilis és a gyakorlatban többé-kevésbé bevált formája, sok tekintetben hézagos és csak teljesen homogén és egyformán megbízható, egymás jogait respektáló tagok között tarthatja fenn az összhangot. Épen itt látja a szükségét annak, hogy a főváros, amikor a maga telkeit odaadja, kijelentse mint ingatlantulajdonos, hogy hozzájárul a bekebelezéshez. Mert a jogi felfogás szerint mindaddig, ameddig az építményjog kérdése törvényesen rendezve nincs, itt van az első nehézség, hogy miképen lehessen a telekre kölcsönt kapni, ha a telek másé. Ez telekkönyvi nyilatkozattal vagy szabályrendelettel is elintézhető, de mindenesetre mód van rá, hogy a főváros hozzájárulásával kölcsönt lehessen kapni. Amennyiben ez a lehetőség megvan, akkor végeredményben csak arról van szó, hogy a szövetkezeti forma vagy más hozzá hasonló forma fogadtassék-e el? Véleménye szerint lehetséges szövetkezeti alapon is, de lehet társasház alapon is megoldani a kérdést, mindössze csak az kell, hogy intézményesen biztosít.