Fővárosi Közlöny, 1937 (48. évfolyam, 23-50. szám)

1937-05-04 / 23. szám

törvény rendelkezik. Más kérdés, helyes-e ez, és a törvényhatóság hozzá fog-e járulni. Nekünk a polgármesteri előterjesztés után javaslatot kellene­­tenni a közgyűlésnek. Még sokkal fontosabb az, hogy számolnunk kell azzal, hogy egyrészt hiányzik a forgalmiadó részesedés, másrészt a nyakunkon van a rendőrségi hozzájárulás 2 millió pengővel nagyobb összegű terhe. Ezeket a kérdéseket soká nyitva hagyni nem lehet. A magam részéről tehát — figyelemmel az előttem szólott két bizottsági tagtársamnak a saját maguk és pártjuk nevében előterjesztett elvi álláspontjára, hogy tudniillik ennek a kérdésnek a taglalását halasszuk el bizonyos időre, addig, amíg az előző évi zárószámadás előttünk lesz — ilyen formán nem tudok hozzájárulni, de minden­esetre honorálni kívánom és bizonyos mértékben el tudom ismerni és elfogadom épen a miniszteri rendelettel kapcsolatban ennek az álláspontnak nem is helyességét, de legalábbis részbeni indokolt­ságát, azért a magam részéről szintén nem bocsát­kozom a miniszteri leirat további részletes tárgya­lásába, de szükségesnek tartanám már ma, hogy a pénzügyi bizottság foglaljon állást két kérdésben. Az egyik az, hogy a forgalmi adóból való részesedésünk emeltessék fel arra a nívóra, amelyen volt, tehát egyhatod részre a mai egyhuszad résszel szemben. A másik, hogy a rendőrségi hozzájárulás kérdése ne feltételesen, hanem feltétlenül leszállít­tassék és ebben a kérdésben már most foglaljon állást a pénzügyi bizottság, hozzon a főváros javára kedvező határozatot és ebben az értelemben forduljon a közgyűléshez, hogy az viszont meg­felelő leirattal fordulhasson a belügyminiszterhez. Elnök: Szólásra következik Lázár Ferenc bizottsági tag úr. Lázár Ferenc: Tisztelt Pénzügyi Bizottság! Csak azt óhajtanám itt kijelenteni, hogy én Szőke Gyula barátom okfejtését csak annyiban osztom, hogy kétségtelenül lehetne per abszolúte a belügy­miniszteri leirat bizonyos részeivel részletesen is foglalkozni még a zárószámadások ismerete nélkül is. Azonban az a kérdés, hogy okvetlenül szükség van-e erre? Miután én egyrészt nem akarok politizálni, másrészt a költségvetés kérdésében az autonómiának minden szerve szabadon tárgyal anélkül, hogy a zárószámadások tárgyalásán túl lenne már, azért semmi különösebb okát nem látom annak, hogy ne járulhatnánk hozzá ahhoz, hogy ennek a kérdésnek a tárgyalása igenis elhalasztassék. (Helyeslés.) Éppen ezekből az okokból a halasztáshoz hozzájárulok. Elnök : Szólásra következik Párkány Frigyes , bizottsági tag úr. Párkány Frigyes : Tisztelt Pénzügyi Bizottság! A magam részéről is teljes mértékben csatlakozom Láng Lajos igen tisztelt barátom indítványához és ha felszólalok, teszem ezt tisztán azért, hogy Szőke Gyula igen tisztelt barátom néhány állítását megcáfoljam. Szőke Gyula igen tisztelt barátom álláspontját megdöntik az ő saját kijelentései, amikor azt mondja, hogy nem kíván a belügyminiszteri leirat részleteivel foglalkozni.... Szőke Gyula : Azért, mert már elhalasztották! Párkány Frigyes: A belügyminiszteri leirat részleteivel való foglalkozás nélkül semmiféle kér­désben álláspontot nem lehet elfoglalni ebben az ügyben, annál kevésbbé, mert a zárószámadás elkészültére való hivatkozás is teljesen téves. Jól tudjuk, hogy a zárószámadást a törvény értel­mében május hó 15.-ig fel kell terjeszteni, tehát hónapokkal való elhalasztásról nem lehet szó. Szőke Gyula igen tisztelt barátom egyébként beszédének a végén saját magát cáfolta meg, mert csak két elvi kijelentést akart megtenni, a többinek a tárgyalását maga is későbbi időpontra kívánta elhalasztani, — egyszóval elesik az az indok, hogy nem lehet a belügyminiszteri leirat tárgyalását hónapokkal elhalasztani. Tisztelt Pénzügyi Bizottság! A magam részéről még szeretném kiegészíteni Láng Lajos igen tisztelt barátom indítványát abban az értelemben, hogy véleményem szerint a belügyminiszteri leiratot teljes részletességgel kell tárgyalni, olyan rész­letességgel, amelyet a pénzügyi bizottság plénumá­ban való tárgyalás technikailag talán nem is tesz lehetővé. Elég, ha hivatkozom arra, hogy a belügy­miniszter a költségvetési deficit eltüntetésének legfőbb eszközéül a kölcsönöknél előírt valorizációs hasznot tekinti. Nézetem szerint ez olyan kérdés, amelyet részleteiben is ki kell vizsgálni és amelynek kivizsgálása talán nem is tartozik a plénumra. Éppen ezért felvetem azt a gondolatot, vájjon nem volna-e szükséges, hogy éppen úgy, mint a zárószámadás kérdésénél, vagy pedig az árva­széki pénzek ellenőrzésének felülvizsgálatánál al­bizottságot kiküldünk ki, úgy itt is albizottságot, amely számszerűleg kidolgozná a belügyminiszteri leiratban foglalt adatokat és megvizsgálná azt, hogy mennyiben alkalmas például a valorizációs haszon a deficit eliminálására. Kérem tehát a polgármester urat, hogy ha majd újból idehozza ezt a tárgyat a pénzügyi bizottság elé, tegye megfontolás tárgyává, váljon nem volna-e helyesebb, ha a zárószámadási, körül­belül 20—25 itt hivatkozott tételnek a kivizsgálása, különösen pedig a valorizációs tételek kivizsgálása szempontjából ilyen albizottságot küldenének ki a belügyminiszteri leiratban foglalt adatok ellen­őrzésére és felülvizsgálatára. Elnök : Több felszólaló nincs, a vitát bezárom. Az elhangzott felszólalásokra a polgármester úr nevében Bódy László tanácsnok úr fogja megadni a választ. Bódy László tanácsnok: Tisztelt Pénzügyi Bizottság! Láng Lajos biz. tag úr halasztó indít­ványt terjesztett elő, amelyhez Zsitvay Tibor, Lázár Ferenc és Párkány Frigyes biz. tag urak is hozzájárultak. Elsősorban tehát a halasztó indítvány kérdésében kell a tisztelt pénzügyi bizottságnak állást foglalnia. Hogy ezt az állásfoglalást megkönnyítsem, tisztelettel bejelentem a pénzügyi bizottságnak, hogy a polgármester úr azon kötelezettségéből kifolyólag, amely őt a város pénzügyeivel szemben terheli, kötelességének tartotta, hogy a belügy­miniszter úr leiratát az első közgyűlés elé terjessze. (Helyeslés.) Azonban azoknál az indokoknál fogva, amelyeket az igen tisztelt felszólaló biz. tag uraknak előterjesztettek, a polgármester úr a tárgyalás elhalasztásához hozzájárul, még­pedig hozzájárul azért, mert­­— Szőke Gyula bizottsági tag úr felfogásával szemben — ez az egy hónapi elhalasztás

Next