Fővárosi Közlöny, 1938 (49. évfolyam, 32-69. szám)

1938-06-07 / 32. szám

hálájának akarunk ünnepélyesen kifejezést adni. A magyar főváros az államhatalom székhelye, az ország politikai, kulturális és gazdasági életé­nek központja, de ezt a vezető szerepét be akarja tölteni, annak teljes tartalmat akar adni a nemzet szellemi és erkölcsi életében, történelmi fejlődésében is. (Úgy van! Úgy van!) Az ország központja a nemzet szíve kell, hogy legyen, melyben az ezeréves magyarság legszentebb érzései, a szentistváni eszmények államfenntartó erői kell, hogy mindenkor éljenek. Az első magyar király népének hithirdető apostola, államalkotó fejedelme, nemzetszervező államférfi- és hadvezető katonája volt. Olyan nagy történelmi hivatást teljesített, olyan sokrétű feladatkört töltött be, hogy az elvégzett munka bármelyik részleteredményével is halhatatlan nevet szerzett volna magának. Ha csak hithirdető apostol lett volna, vagy csak törvényhozó államférfi, vagy csupán győzedelmes katona, akkor is elmúlhatatlan dicsőség övezné alakját a nemzet emlékezetében. Szent István sokoldalú alkotásaival szinte emberfeletti képességekről tett bizonyságot; személyé­ben — azt mondhatnók — több ember tehetsége és alkotóereje egyesült tökéletes harmóniában. A nemzet történelmi nagyjai között Szent István alakja kivételes nagyságban tűnik fel előttünk, mint csodálatos megtestesülése a magyar géniusz minden szellemi értékének. Benne kifejezésre jutott egyesülten minden különleges magyar tehetség, amit a magyar­ság századokon át az állami, politikai és katonai vezetésben megmutatott. Glóriás alakjára úgy tekint­hetünk fel, mint a magyar faj reprezentatív emberére, (Ügy van! Ügy van!) aki nemzeti hitünket, alkotó tehetségünket, emberi erényeinket képviseli a világtörténet ítélőszéke előtt. (Élénk éljenzés és taps.) Gondviselésszerű küldetését a magyar nemzet életében úgy töltötte be, hogy kimagasló értéke lett az emberiség szellemi és erkölcsi birtokállományá­nak is. A fenkölt jellemű, lángeszű magyarban a világ a katolikus hit egyik glóriás szentjét tiszteli. Szent István jobbja a magyar történelemből kinőtt és átemelkedett az egyetemes kereszténység területére. Mikor a magyar élet ormára kitűzte a keresztet, az európai kereszténységnek, a nyugati civilizáció­nak épített védőbástyát a Duna—Tisza táján. Ezt bizonyítja a sok elmúlt század történelme. Az ő népe, a magyar nép, Európa válságos idejében a nyugati népek védőbástyája volt; az ő népe a Hunyadiak és Zrínyiek vezérletével Nándor­fehérvártól Budaváráig az európai civilizációnak állított ércfalat. Ez a történelmi misszió pedig Szent István szellemében gyökerezett, az ő örökségé­ben küzdöttek a kereszténység legendás magyar hősei. A déli harangszó az egész világon még most is Hunyadi János és a magyarság nándorfehérvári győzelmét hirdeti. Itt találkozik a magyar szentév az egyetemes kereszténység ünnepi érzésével. Az első magyar király apostoli jelentőségénél és tör­ténelmi hatásánál fogva az emberiség nagyjai között foglal helyet. (Ügy van! Ügy van!) Nekünk, magyaroknak olyan örökséget hagyott, mely a második évezredben is életbázisunk marad. (Ügy van! Ügy van!) Mikor Szent István megtérítette országát és bevezette a kereszténység közösségébe, az Ázsiából jött nomád hajlamú lovasnépet beleillesztette az európai életviszonyokba, a letelepülésre és civi­lizációra épített államok rendjébe. A honszerzők küzdelme és munkája csak ekkor lett végleges eredmény, csak ekkor lett igazán ország Árpád hazája. A magyarság állandó letelepülésének lelki és anyagi megszervezésével, a többi népekkel való együttélésének megalapozásával teremtette meg a nemzeti fennmaradás és fejlődés lehetőségeit. A magyarság belső tagozódását, sok ellentétjét meg­szüntetve, a törzsekből egységes nemzetet, a nemzet­ből pedig államot alkotott. Az államformát is a keresztény monarchia megalapításával úgy építette ki, hogy az teljes harmóniába jutott az államalkotó nemzet mai jellemével. A királyság szilárd támasztékot kapott a magyarság gondolkozásában és az alkotmányos intézményekben. Szent István a koronával a fején azt a vezérlő akaratot és önként adott fejedelmi tekintélyt képviselte, mely a vérszerződés alapján a honszerző Árpád fejedelmi joga volt. (Ügy van! Ügy van!) A királysággal nem szakította meg az ősi kapcsolatokat, hanem azokat az új időknek meg­felelően átformálta, intézményesítette és a Szent Koronával betetőzte. Szent István a királyi koronát is úgy szerezte, hogy országa függetlenségén, népe önállóságán politikai csorbát nem ejtett. Ez a szempont volt általában uralkodásának, országa vezetésének leg­főbb gondolata. A magyarság minden külföldi hatalomtól független életét, önálló fejlődését bizo­nyította úgy diplomáciájával, mint mélyen át­gondolt törvényeivel. Ha valahonnan veszély fenye­gette királysága nemzeti függetlenségét, nem félt a harctól sem, szívós és kemény akarattal verte ki az országból a támadó ellenséget. Konrád német császár nagy hadjáratot indított ellene, azonban az altaichi kolostor krónikája szerint a hadsereg és minden eredmény nélkül tért vissza Magyar­országból . De ilyen kemény és elszánt volt Szent István azokkal szemben is, akik az ország belsejében zavarták lázadással és pártütéssel az egységes keresztény nemzeti királyságot. Csak a pápaság lelki vezetését ismerte el, de ebben a viszonyban is olyan jogi helyzetet teremtett, mely a nemzet politikai függetlenségét nem érintette. Ezen a téren is kivált­ságos jogokat biztosított országának. A királyság alkotmányát úgy konstruálta, hogy az a későbbi időkben is élet- és fejlődésképes maradt. Az egykori törzsszerkezeti rendszer a monarchiában megváltozott, de az uralom és a kormányzás régi magyar vezéreszméjét, a vérszer­ződés alapgondolatát, a tanácskozás és elhatározás együttességét megtartotta. A királyi tanács fel­állításával kapcsolta bele a törvényhozó és kor­mányozó hatalomba a nemzet vezetőit. Törvényei­ben többször hivatkozik a királyi tanácsra, de kiemeli annak fontosságát a fiához intézett Intelmek VII. fejezetében is. Ez mind annak bizonysága, hogy a nemzetvezetésről a vérszerződés szellemében gondolkozott. Szent István mélyen alkotmányos érzésű és gondolkozású államférfi volt. Országa függetlenségét, népe szabadságát mindenek fölé helyezte királyi gondjaiban, de mély bizalom töltötte el lelkét annak politikai és erkölcsi értékelésében is. A királyi földbirtokok és az ott élő alattvalók állami igazgatására

Next