Fővárosi Közlöny, 1968 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-31 / 1. szám

Elnök: Javasolja az előterjesztés szövegét a kö­vetkezőkben módosítani: A 11. oldal 7. bekezdésében a kategorizálás szó törlendő; a 10. oldalon módosítandó az, hogy a kerületet érintő fejlesztési kérdéseket előbb a Végrehajtó bizottsággal, majd ezután a szakigazga­tási szervekkel kell közölni; az 53. oldalon a megta­karítások felhasználásának döntése tartozik a végre­hajtó bizottságok hatáskörébe; a 24. oldalon az iparvál­lalatok kitelepítésére fordítandó összegek felhasználá­sánál törlendő az a rész, amely úgy értelmezhető, hogy ezeknek a vállalatoknak vonatkozásában ez az összeg csak a Budapestről történő kitelepítésnél használható fel; ahol az előterjesztés a centralizálás és decentra­lizálás alkalmazására utal, a szöveg módosítandó olyan értelemben, hogy a döntési jogot minden esetben ott kell meghagyni, ahol a kérdésben a legjobb az infor­máltság, ahol megfelelő eszközök állnak rendelkezésre a határozatok végrehajtására, továbbá azzal, hogy a kerületet érintő minden ügyben — még ha az eszkö­zök a főváros rendelkezésére állnak is — döntés előtt a kerület észrevétele figyelembe veendő; módosítandó végül a szöveg olyan értelemben, hogy a kerület ön­állóan dönt a saját fejlesztési alapjai terhére felveen­dő kölcsönök tekintetében. Javasolja, hogy utasítsa a Tanács a Végrehajtó­bizottságot vizsgálatok lefolytatására a tekintetben, hogy a különböző kerületek hatásköre és jogai tekin­tetében szükséges-e differenciálni, továbbá, hogy a nem tanácsi jellegű vállalatoknál folytatandó koordináció tekintetében hogyan oszoljék meg a jog és a kapcso­lat a vállalatok, a főváros és a kerület tekintetében. Javasolja, hogy a tanácsi bankhitel felvétele tekin­tetében, valamint a kerületi tanácsok 1968. évi költség­vetése tekintetében elhangzott kérdésekkel a költség­vetést tárgyaló tanácsülés foglalkozzék érdemben. Kifejt néhány elvi kérdést, azzal, hogy javasolja azokat a Tanács munkája során érvényesíteni. A fej­lesztési ter­veknél arra kell törekedni, hogy a perem­kerületek elmaradottsága csökkenjen. Az arányos fej­lesztés érvényesítésére a hosszútávú terveknél kell törekedni. Szem előtt kell tartani Budapest különleges jogállásának érvényesítését. A kommunális adó a helyi problémákat és helyi igényeket differenciálva kerül­jön elosztásra. A csökkent munkaképességűeket foglal­koztató vállalatokról olyan jelleggel kell gondoskodni, hogy az ösztönözzön a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására. Ezenfelül arra kell törekedni, hogy a tárcák és tárcavállalatok is kötelezhetők legyenek csökkent munkaképességűek foglalkoztatására. Határozatként javasolja elfogadni: A munkák me­netében tapasztalt észrevételek, problémák megtárgya­lására módot kell biztosítani; növelni kell az AB-knak a gazdasági feladatok végrehajtása ellenőrzésében való szerepét; a Tanács minden szerve készüljön fel a nem tanácsi vállalatokkal való együttműködésre és a köl­csönös tájékoztatásra; a távlati tervek elkészítése so­rán folyjék több irányú feltáró munka műszaki-tár­sadalmi-közgazdasági tekintetben; a Végrehajtó bizott­ság érje el, hogy a fővárosi középlejáratú terveket a Minisztertanács népgazdasági tervként fogadja el; alapelvként kell elfogadni azt, hogy törekedni kell a kerületi tanácsok hatáskörének növelésére; a főváros hosszútávú terveit a Fővárosi Tanácsnak kell jóvá­hagynia. Határozat: a Tanács 59. „A gazdasági mechanizmus reformjának alkalma­zása a Fővárosi Tanácsnál" című előterjesztést — az elnöki összefoglaló kiegészítésével — elfogadja; 60. utasítja a Végrehajtóbizottságot, hogy folytasson vizsgálatot a következő témákban: a) a kerületi tanácsok, illetve végrehajtó bizottsá­gok hatásköre és jogköre tekintetében a kerü­letek között szükséges-e differenciálódás; b) a nem tanácsi vállalatokkal folytatandó koor­dináció vonatkozásában hogyan oszoljék meg a jog és kapcsolat a főváros és a kerületek tekin­tetében; 61. utasítja a Végrehajtó bizottságot, hogy a gazdasági mechanizmus reformjának alkalmazása során ta­pasztalt észrevételek, részletkérdések, problémák megtárgyalását a Tanács ülésén, tanácstagok táj­értekezletein biztosítsa. Határidő: folyamatos Felelős: Sarlós István 62. szükségesnek tartja, hogy a gazdasági feladatok végrehajtásának ellenőrzésében az állandó bizott­ságok szerepe és közreműködése növekedjék; 63. felhívja a kerületi tanácsokat, valamint végrehaj­tóbizottságaikat, gondoskodjanak arról, hogy szer­veik készüljenek fel a nem tanácsi vállalatokkal való együttműködésre, fejlődési terveikről, szán­dékaikról és elhatározásaikról rendszeres és idő­ben történő kölcsönös tájékoztatásra; 64. szükségesnek tarja, hogy a távlati tervek készítése során a városfejlesztés egyes kérdéseinek megfe­lelő elemzéséhez többirányú feltáró munka folyjék műszaki-társadalmi-közgazdasági tekintetben; 65. utasítja Végrehajtó bizottságát, hogy a főváros ta­nácsi és tanácson kívüli fejlesztésére vonatkozó kö­zéplejáratú terveket népgazdasági tervként terjesz­sze fel a Kormányhoz; 66. elvként kimondja, hogy törekedni kell a kerületi tanácsok hatáskörének növelésére; 67. a főváros hosszútávú fejlesztési tervei jóváhagyá­sának jogkörét a Tanács magának tartja fenn. A napirend 2. pontja: A FŐVÁROSI TANÁCS ÉS A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG 1968. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Előadó: Far­kas Aladárné dr. Előadó: Kiegészíti az előterjesztést azzal, hogy az 1968. évi tervet a január végén tartandó tanácsülés elé fogják terjeszteni, mert az Országgyűlés december 18. és 20 között ülésezik, és az ott elfogadottak alapján lehet a főváros tervét és költségvetését elkészíteni. • Hozzászólók: Gáspár­ Ferenc és Porkoláb Károlyné. Gáspár Ferenc: Az előterjesztésben a Tanács feb­ruár 14-i ülésén szerepel a vásárlók érdekvédelmének megtárgyalása. Javasolja, hogy a Végrehajtóbizottság — tekintettel a gazdasági reformra — több ülésén tűzze ki a témát. — Porkoláb Károlyné: A február 28-i VB-ülés napirendjén szerepel jelentés a Fővárosi Pá­lyaválasztási Intézet munkájáról. Tekintettel a pálya­választás problémájára, tájékoztatást kér az egyes ke­rületekben folyó tanácsadási munkáról. Előadó: Közli, hogy a februári tanácsülés napi­rendjén nem a vásárlók érdekvédelme általában sze­repel, hanem a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság ezirányú vizsgálatáról szóló jelentés. A pályaválasz­tási tanácsadással kapcsolatban elmondja, hogy az 1967. évben alakult Pályaválasztási Intézet munkája kerül megtárgyalásra és nem általában a pál­yaválasz­tási tanácsadás. Határozat: 68. a Tanács a Fővárosi Tanács és a Végrehajtóbizott­ság 1968. I. félévi munkatervére tett javaslatot el­fogadta.

Next