Fővárosi Közlöny, 1969 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-31 / 1. szám
mogatják a fiataloik tanulmányi versenyét, a különböző szakköröket. 6. Szervezik a végzős fiatalok számára a pályaválasztási tanácsadást, segítik elhelyezkedésüket a termelőmunkában. A tanácsi szervek irányítása alá tartozó vállalatok támogatják a fiatalok időszaki, illetve nyári foglalkoztatását. Figyelemmel kísérik a tanácsi vállalatoknál és magánkisiparosoknál dolgozó szakmunkás tanulók helyzetét, szakmai és politikai nevelésüket, és szükség szerint összehangoltan intézkednek. . 7. A fiatalok lakásproblémáinak megoldása érdekében továbbra is érvényes, hogy az állami beruházásból épülő tanácsi bér- és szövetkezeti lakások 20%át fiatal házasok kapják. A tanácsi szervek támogatják a fiatalok lakásépítési akcióit. 8. Mindkét szerv elősegíti, hogy a fiatalok szabadidejükben kulturált körülmények között szórakozzanak, sportoljanak. A tanácsi szervek — a megfelelő iskolai termek biztosítása mellett — támogatják helyiségek biztosítását és felszerelését, úttörő csapatotthonok, KISZ-klubok céljára. 9. Együttműködnek a jelentős családi eseményeik szervezésében, ünnepélyes feltételeinek megteremtésében. II. 1. Az együttműködési irányelvekben foglaltaknak megfelelően a felek időszakos munkaterveik készítése során javaslatokat tehetnek egymásnak. A mindkét felet kölcsönösen érdeklő fontosabb témakörökben önálló, vagy együttes előterjesztéseket tehetnek végrehajtóbizottságaik ülésére. 2. A két szerv — szükség szerint — együttes üléseket tarthat, illetve üléseire egymás képviselőit meghívhatja. 3. A folyamatos együttműködés, biztosítása, valamint az egyes akciók előkészítése és összehangolása az apparátusok szoros munkakapcsolatát igényli. 4. Az irányelvekben foglaltak végrehajtását közösen megállapítandó időszakonként értékelik. 5. Az irányelvek értelemszerű alkalmazása a kerületi tanácsok és a KISZ kerületi bizottságainak feladata. Közös tennivalóikat éves intézkedési tervben rögzítsék. Budapest, 1968. december 18. Somogyi Imre sk. Sarlós István sk. a KISZ Bpesti Bizottságának a Fővárosi Tanács Vb. első titkára elnöke III. RÉSZ UTASÍTÁSOK, KÖZLEMÉNYEK BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK 220.012/1968. SZ. RENDELKEZÉSE A KÖTELEZŐ MUNKAKÖZVETÍTÉS SZABÁLYOZÁSÁRÓL A munkaközvetítésről ésmunkaerő-toborzásról szóló 11/1967. (X. 20.) MüM. sz. rendelet 8. §. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a kötelező munkaközvetítés rendjét a főváros területén a következők szerint szabályozom: 1. §. Kötelező a munkaközvetítés a vállalatok, szövetkezetek és egyéb gazdálkodó szervek adminisztratív, valamint a költségvetési szervek és intézményeik ügyvitelt ellátó munkaköreire. Kivételt képeznek a csoportvezetői, vagy annál magasabb munkakörök ésbármely munkakörben az áthelyezések. 2. §. (1) Minden munkáltatónál kötelező a munkaközvetítés vidéki állandó lakos munkavállalók alkalmazása esetére. (2) Az (1) bekezdés hatálya alól kivételt képeznek a) azok a munkavállalók, akik vidéki állandó lakásukról naponként járnak be fővárosi munkahelyükre; b) azok a munkavállalók, akik az építő-, és építőanyagipar, textilipar, és a közüzemek területén létesítenek munkaviszonyt munkás állománycsoportban. • 3. §: Női munkavállalók alkalmazása esetén kötelező a munkaközvetítés — a munkahelynek megfelelő szakmunkás-képesítéssel rendelkezők kivételével — a) a Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alá tartozó műszeripari, híradástechnikai és erősáramú berendezéseket gyártó profillal rendelkező vállalatok; b) a Nehézipari Minisztérium felügyelete alá tartozó gyógyszergyártó, kozmetikai és háztartásvegyipari termelési profillal rendelkező vállalatok munkás, állománycsoportba tartozó összes munkahelyeire. * 4. §. A betöltetlen munkahelyek nyilvántartása, a munkaerőgazdálkodási tevékenység és ellenőrzésének elősegítése céljából a munkáltatók kötelesek a) a várható munkaerő-igényről és munkaerőfeleslegről negyedévenként tájékoztatni a Fővárosi Tanács VB. munkaügyi főosztályát az általa küldött munkaügyi bejelentő űrlapokon; b)a kielégítetlen munkaerő-szükségletet, annak felmerülésekor a Fővárosi Tanács VB munkaügyi főosztálya területileg illetékes munkaerőgazdálkodási hivatalának bejelenteni, illetőleg az ilyen bejelentést a munkahely betöltése után töröltetni. 5. §. Az 1—3 §-okban meghatározott kötelező munkaközvetítés hatálya alól indokolt esetben felmentés adható. E jogkört a Fővárosi Tanács VB. munkaügyi főosztályának vezetője kizárólagos hatáskörben gyakorolja. Egyéb, a munkaközvetítéssel kapcsolatos kérdésekben a I/1967. (X. 20.) MüM. sz. rendeletben foglaltak az irányadók. 6. §. A jelen rendelkezésben szabályozott kötelező munkaközvetítés előírásainak megszegésével, vagy kijátszásával létesített munkaviszony érvénytelen, létesítése a