Fővárosi Közlöny, 1991 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-15 / 1. szám

dr. Vécsei Pál, a Gazdasági és Költségvetési Bizottság elnöke, elmondta, hogy a bizottság a tájékoztató anyag színvonalával elégedetlen volt, hiányolta a lakbérhátralék valódi okainak feltárását, nem tartották bizonyítottnak, hogy a tehetősebb rétegek alkotják a lakbérhátralékosok többségét. Tisztázódott az ülésen az is, hogy jelen esetben kerületi hatáskörről van szó, így ajánlásokat fogalmaztak meg az önkormányzati testületek felé. Az előterjesztéssel kapcsolatos kritikák mellett úgy foglalt állást a bizottság, hogy a Fővárosi Közgyűlés ajánlatként tárgyalja meg. A költségvetés szempontjából szükséges a lakbérekből és helyiségbérekből származó bevétel, ezért nem lehet erről lemondani. A szociális jellegű kedvezményeket más forrásokból kell biztosítani, melyet a bizottság megosz­tottan szavazott meg. Elnöki határozati javaslatot terjeszt elő. Határozat a Fővárosi Közgyűlés 113, a lakbér- és helyiségbérhátralék kezelése tár­gyában a Szociálpolitikai, Foglalkoztatási és Lakásügyi Bizottság által hozott határozatokat tudomásul veszi. (56 igen, 1 ellenszavazat, 5 tartózkodás) dr. Vécsei Pál, (SZDSZ) a Gazdasági és Költségvetési Bizottság elnöke, ismerteti, hogy a lakóházfenntartás 1990. évi tartalékkeretének felhasználására tett javaslato­kat a bizottság megtárgyalta és úgy foglalt állást, hogy nem javasolja a Közgyűlés elé terjesztését. Megalapozat­lannak tartja az előterjesztést. Amennyiben a FIMÜV veszélyeztetve látja a katasztrófa elhárítást, akkor készül­jön erről előterjesztés a Lakáspolitikai Főosztály részéről. Elnöki határozati javaslatot terjeszt elő. Határozat a Fővárosi Közgyűlés 114. a Szociálpolitikai, Foglalkoztatási és Lakásü­gyi Bizottság által hozott határozatokat — a lakóházfenntartás 1990. évi tartalékkeretének felhasználására — tudomásul veszi. (61 igen, 2 tartózkodás) Előadó: szóbeli kiegészítésében a fiatal házasok számá­ra szervezett telekakcióról és a fel nem használt telkek elosztásáról ismerteti a bizottság véleményét. Kiegészítő információs anyagot hiányoltak, amit nem kapott meg a bizottság, bár ez valószínű, hogy nem az illetékes főosztályon múlt. Az előterjesztés megtárgyalása során felmerült, hogy egyáltalán napirendre tűzhető -e a javaslat, illetve, hogy a Fővárosi Önkormányzat döntési kompetenciával rendelkezik-e, a 84 telket illetően. Minde­zek alapján a bizottság előadót állít dr. Bársony János személyében, aki elmondja ezzel kapcsolatos kételyeit. dr. Bársony János­ (SZDSZ) fővárosi képviselő ismerteti, hogy a bizottságnak jogi aggályai voltak az előterjesztés napirendre tűzésével kapcsolatosan, mivel abban szerepelt telkek az önkormányzati törvény alapján a helyi önkormányzatokhoz kerültek. A tulajdonjogi kérdések nem tisztázottak, amíg hatályba nem lép a Fővárosi Törvény, ezért azt javasolják, hogy a tulajdon­viszony rendezetlensége miatt a döntést napolják el a törvény hatályba lépéséig. dr. Vécsei Pál, (SZDSZ) a Gazdasági és Költségvetési Bizottság elnöke ismerteti a bizottság álláspontját, amely nem tartotta kompetencia­ szférájába tartozónak jelen formában az előterjesztést. Abban az esetben, ha a költségvetést érinti az akció, akkor új előterjesztés készí­tését javasolja. Továbbá azon véleményen van a bizott­ság, hogy ezt az akciót folytatni kell a befejezéséig. dr. Zeley István, (MDF) a Szociálpolitikai, Foglalkoz­tatási és Lakásügyi Bizottság tagja kiegészíti az eddig elmondottakat. Célszerű lenne az, hogy piaci áron értéke­sítsék ezeket a telkeket és annak bevételéből szociális lakások építése oldható meg. Összegezve tehát az egész lakáspolitikai koncepció újra kidolgozása elengedhetet­len. Elnök: határozati javaslatokat terjeszt elő. Határozat a Fővárosi Közgyűlés 115. felkéri a Lakáspolitikai Főosztály vezetőjét, hogy a Szociálpolitikai, Foglalkoztatási és Lakásügyi Bizottság részére készítsen kiegé­szítő előterjesztést a fiatal házasok számára szervezett telekakcióról, valamint a fel nem használt telkek elosztásáról. (59 igen, 3 tartózkodás) Határidő: december 20. Felelős: dr. Rikli Erzsébet 116. a fiatal házasok számára szervezett telekakció­ról, valamint a fel nem használt telkek elosztá­sáról szóló előterjesztéseket nem tűzi napi­rendre. (52 igen, 6 ellenszavazat, 5 tartózkodás) 117. a Gazdasági és Költségvetési Bizottság által javasoltakat - ezt az akciót folytatni kell és befejezni — nem fogadta el. (10 igen, 37 ellenszavazat, 15 tartózkodás) Előadó: ismerteti szóbeli kiegészítésében, hogy a bizottság a javaslat „főváros központi lakáskeretének felhasználására feljogosított bizottság kijelölésére" című előterjesztést megtárgyalta, és átmeneti időszakra az eddig alkalmazott gyakorlat felfüggesztését javasolja, és erre vonatkozóan önálló előterjesztést is készített. Vitat­ták egyáltalán azt, hogy ilyen bizottság létrejöjjön, inkább azon volt a hangsúly, hogy az 1/1971. évi Korm. rendelet

Next