Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-27 / 21. szám

A MOZLIM ZARÁNDOKLÁS.­­ Kons­tantinápoly. December 1863.­­ hó 23-án a muzulmán főváros az évente egy­szer előforduló nagyobbszerű ünnepélyek egyikének lön tanúja.­­ Ma indultak el innét az európai összes török­­ birodalomból összegyűlt jámbor raozlimek, kik a vallás által rájuk rótt zarándoklási kötelezettségnek eleget tenni kívántak. T. i. minden muzulmán, k­i­­nek csak módja van benne, tartozik egyszer életében Mekkát meglátogatni. Akadályozott gaz­dagok, valamint magas állású egyének, miként maga a Zultán is, helyettesíttethetik magukat. A zultánt, mint az Izlám átalános főnökét, az évenkinti zarándokhadak élén a damaskusi basa he­lyettesíti. E kegyeletes szokás leírását a majiomedán történészből vett hitregével kezdem : Adám a paradicsomból kiűzetvén, az Uran­­gyala utána vitte ama fekete követ, melyen az­előtt ő a magasság Urához fohászkodni szokott. — És ez által nyittatott meg a frigy az Ur és az embe­riség között. f­­ Midőn A­b­r­a­h­á­m a szép Á­g­á­r­t hastól elkül­­dé vala hajlékától, ez Arábia pusztáin nevelte föl Izmáéit, ki ama követ melynek neve H­á­d­s­e­r-u­l- E­s­z­v­e­d megtalálta és háza elébe helyezte. Ábra­hám aztán ha látogatására jővén, ennek honnemlété­ben, neje által nem jól fogadtatott. Mikor ő menyé­nek nyomásán meghagyta, mondaná meg férjének, hogy: változtassa meg háza küszöbét. A nő nem ké­sett e csodaüzenetet férjével közölni. Ki a rejtett szót megértvén szivélytelen nejét tüstént elkergette, újból nősülvén olyan leányzóval, ki a másodszor is meg­jött apát, kegyeletesen ama szent köre ültette és ven­dégelte. Majd megjött Izmáél is. Apa és hit szent­­egyességgel a fekete követ oltárra helyezték, s rajta az Urnák áldozatot mutattak be, sült kos képé­ben, melynek fölemésztésére a környékből vendége­ket hittak. Azon naptól fogva szakállyá vált ama szent helyen az áldozat. Az oltár békerittetett s lett istennek szentelt templom, a Keábé, melyhez az­óta évezredeken át sereglenek Ássia népei, gyakorta csatákat víván a szent föld birtokáért. Milliókra ment azóta a jámbor búcsujárók szá­ma, szintén annyira az áldozatoké is, melyek ke­gyeletességből az Ur oltárán elfogyasztattak. — Mo­h­ a m­e­d épen ama szent városban születvén s azon családból származván, mely időjártával a Keábé kulcsainak törvényes birtokát élvezte; hatalkorában még dolgozott is az özöni és ellenséges támadások által megrongált templom kiújításán. Miután pedig próféta lett, ihletésen megújította a szent helyen tar­tatni szokott ősi szertartásokat; maga is medinai fejedelmi lakásából többször megtevén oda zarán­­doklását. Midőn pedig a hatalmától félő város kitiltá vala falai közöl, haderővel foglalá el azt, s oda ala­pította az Izlám vallás középpontját; örökidőre meghagyván igazhivő utódainak, a Keábé tisztelet­ben tartását, híveinek évenkinti zarándoklását, ala­­mizsnálkodást, áldozataikból a szegények jóltarta­­tását. A megöröklött muzulmán­ szokás szerint, a za­­rándoklás most azon évszakra esik, melyben Moha­med tartá 40 napi visszavonulását, a R­a­mázán napjaira, melyek ez évben február tizedikén kez­dődnek. Minthogy pedig a zarándokok pályája hosszú időt igényel, a jámborok már két hóval előre gyüle­keznek, hogy útközben minden csatlakoz­ók­kal gya­rapodva, nagy seregben érkezzenek meg. A zultán részéről értékesen aranyozott és hím­zett lepel küldetik minden esztendőben, a Keábé beborítására. Induláskor nehány áldozatra való teve is előhozatik, melyeknek fajtája épen a szent helyen tenyésztetik. Ezek csak forma szerint vezettetnek elő; de útra nem indíttatnak, mert helyettük ottan daraboltatik s osztatik föl az ivadék. Ez adományok­kal ellátva, a hadsívá (zarándokká) lenni áhito­­zók csapata, a Szürré Emin vezetése alatt ünne­pélyesen, zene szóval s látványos játékok szertartá­sával vonul el a Zultán palotájától, G­a­­ a­t­a főut­­czáján végig, az Aranyszarvon levő hídra, hol behajókázva, Ázsiában Szkutáriba száll ki. Skutáriban az indulófélben levő karaván három napot időz , miglen A­n­a­d­o­l­bosporus kör­nyékéről is előszállinganak az ügytársak. Innét hadi rendben és a Szürré Emin (kincs­­őr) hadi fedezete alatt mennek i­s,z­m­i­d­r­e, hol megint gyarapodva bekanyarodnak Ázsia belsejébe, miglen D­a­m­a­s­k­u­s­b­a érkezve, már sok ezerre szaporodtak. Damaskusban az itteni basa, mint a­zultán helyettese, Emi­r-u­l-H­a­d­s (zarándokfő­nök) címen, rendkívüli pompával, egész hadsereggel áll a karaván élére, kihez a Tripoli és szomszéd me­gyék basái csatlakozván,a sz. hadsereg Cserd é-á­s­z­­k­e­r­i­rszáma a karaván seregén kívül 20 ezer főre hág. És e födözet szükséges is, a szíriai puszták szi­laj fiai, a kóbor arabok támadásai ellen. E födözet kiséri a karavánt egészen Medinától három nap járásnyira, hol ez az afrikai u. m. Marokkóból, Algír- és Egyptomból érkező karavánokkal egyesül, melyekkel együtt számuk a százezerét meg­haladja. Ekkor aztán rend és oltalom tekintetében a mekkai Serif (fejedelem) alá tartoznak. A vándorlás minden évben Reds­eb hó 12-kén kezdődik. Az áldozatünnep (Kurbán bairam) előtt öt hónappal minden zarándok tartozik sajátos, e célra rendelt öltözetben tenni meg egész útját, és semmi szín alatt sem szabad az előírt módtól eltérni, kivéve nagy vezeklő áldozatok árán. Ez I r r h á m nevű mezt aztán egész életükben gondosan megőr­zik, majd abban is temettetnek el. A zarándokok a mekkai Serif által számbavé­­tetvén, 50 ezernyi nomadarabokból álló seregével véteti körül őket a városon kivül. E sereg oltalmazza őket s tartja fenn köztük a rendet. Az áhitatos szertartások elkezdődvén , a sz. Keábé környékebeli, egymástól jó távoleső ima­­állomásokra, búcsujárással, böjt­ és imádsággal, meg kegyeletes cselekedetekkel töltik idejüket; egész az áldozat ünnep bekövetkeztéig, mikor aztán a M­i­n a mezeje valódi vérmezővé válik ; ezerenként hullván el rajta az áldozatállatok, melyekből a hatal­masan kiéheztetett sereg napokig lakomázik. Éjjel nappal hangzik a zene ilyenkor. A hívők oly zabo­látlan örömnek adják magokat s kivált az arabok s egyptomiak oly dévaj, sőt fajtalan mulatságokban gyönyörködnek, minőknek mását világszerte alig ta­lálhatni. Végre, mivel Mekka oly szent város, mely­ben csak a legtisztább lelkű emberek lakhatnak, hol mozlimen kivül másnak megjelenni sem szabad; (tehát oly keresztény, ki oda me­részkedik, életével játszik) meg a szentély titkairól, megszokás által a varázst elhárítani sem lévén taná­csos ; az izlami papságnak gondja van rá, nehogy a zarándokok a szent városban tömegesen megteleped­jenek. E szerencsét busás áron lehet csak megvásá­rolni. Ellenben az ájtatosságok végződésével átfutas­­sák az igaz hívők táborát, kiáltozván: „0 Yemen né­pei! térjetek vissza Yemenbe. 0 Syria népei! térje­tek a syriai útra. 0 Irak népei! induljatok vissza Irakba, hogy megtarthassátok kebleitekben a kegye­letet, melylyel istenetek háza iránt viseltetni tar­toztok.“ Csakugyan az isteni szolgálatok után tíz-tizenöt napra valamennyien elszélyednek, mivel annál in­kább sietniök kell, minthogy a fedező sereg hazavo­nulása után vége az úti biztonságnak. Az Izlam második szent városa Medina. Itt van a próféta koporsója azon sírboltban (Turbé), mely az Aise (Mohammed első neje) háza helyén épült. E holtalagot negyven szerecsen őrzi, kiknek állomásaira rendszerint ötszáz jámbor muzulmán áhí­tozik , kik az iméntiek között szolgálnak. Fejük a Seifs al-Hár­em egyszersmind Medina kormány­zója. A jámbor utasok rendesen itt megállapodnak, ájtatoskodnak s a próféta sírját első látásra igy üd­­vözlik: Üdv és béke neked, oh prófétája az istennek! A kalifák és­zultánok pedig így szokták üdvözleni: Esz szelám áleiké já reszszul’ ulláh ve já ámudszázádem! (Üdvözlégy isten prófé­tája és rokonom!) mit másnak, ha mindjárt a­­­i­d­e, azaz a próféta utóda is, mondania tilos. E két városon kívül szent tiszteletben tartják még a muzulmánok Jeruzsálemet, hajdani szent templomáért, a pátriárkák sírjaiért, és Jézus Krisztus koporsójáért. Mikor a muzulmán zarándok mekkai szent útjá­ról visszatért, a h­á­d s­i (zarándok) tiszteletes nevet kapja egész életére, melyet a vallás mindazon boldo­goknak szolgáltat, kik Isten kegyéből a nagy utat megtehették. E néven tisztelettel szólítja őket min­denki. Megismerhetni őket nagy szakállukról, mit vallásosan megnevelnek, a próféta nagy szakálla em­lékezetére; míg mások nyirkálják, vagy épen le is borotválják szakállukat. Ők jámbor és egyszersmind bölcs emberek tekintélyével bírnak, kiknek szava nyomós a tanácsadásokban, s nagy figyelemre mél­­tatik községi és magán ügyekben. Nevük még fiaikra is átszáll ismeretül. Például: Ali Hádsin Ibráim oglán ,Ali, Ábrahám zarándok fia. Hádsinak szólítják őt gyermekei, sőt saját neje is. Függelékül nem lesz érdektelen emlékezni a Keábé gazdagságáról. Van benne egy ragyogó arany nap Szászán ibn Babik­ királytól; két, rubinnal s gyöngygyel ékesí­tett félhold I Omer kalifától; egy nagy becsű smaragd III A b d u 11 a h kalifától; egy gyémánttal gazdagon ékített arany buzogány I­D­s­á­f­e­r kalifá­tól. A szentély (tabernaculum) fenntartására való osz­lopok ékesítésére I­z­e­­­i­d kalifa 36 ezer aranyat költött. IDsafer a szentély belső négy szögletét arany-, többi falait pedig tömör ezüst lemezekkel bo­­ríttatta be. Melik Naszir unokája E­s­r­e­f értesülvén, hogy az ajtó ezüst borítéka ellopatott­ tömör arany­nyal pótolta ki. Az ottomán zultánok eféle kegyele­tes adakozában nem hagyták magukat fölül­múlni. Első S­z­e­­­i­m, I I S­z­u­l­i­m­á­n temérdek kincset küldött oda. III Murád ékkövekkel ragyogó két arany lámpát, I Ahmed az egész szentélyt arany és ezüst abroncsokba foglaltatta. —Ezekhez járultak az oda helyzett jótékony alapítványok. II M­e­n­z­u­r kalifa tanodát és könyvtárat, Melik Csák mák Egyptom királya vízmedencét építtetett. M­u­á­r r­á­m, Bengal királya nagy szállodát, kórodát, hatvan ta­nuló s négy tanárra tanintézetet alapított. B­e r t­e­b­a, Egyptom híres királya egyéb fölszerelvényeken kí­vül teveaklot, sátrakat, sütödéket, raktárakat, mészár­székeket alapított külön utakon a benföldi utasok kényelmére. I Abdulláh kalifa tornyokat s obe­­liszkeket állíttatott a köré a mekkai rét hoszanta. K­a­­­t é­s a­zultán négy tanodát négy karaván sze­­rait (szállodát) alapított. I Harun kalifa neje Zubei­­d e Khatun vízvezetéken a város közepére csörgő forrásvízzel látta el a szent helyet. I Szolimán neje Khaszéki az utakon vízmedencéket s csörgő kutakat szerkesztetett. Még száz annyit számlál el a török író, miből csak kivonatot adunk tárgyunk vázlatos ismer­tetésére. Említik, hogy a Zultánok mai napiglan­d minden évben uj, arany gyémánt, gyöngyök bíbor selyemből művészileg hímzett leplet küldenek a ke­ábé beboritására. Az ócska minden hetedik évben a­zultánnak kerül vissza, családi halottjai fedezésére. A többi aranysuly szerint árulandó szent ereklyékké szaggattatik szét. Hitrege a Kéábéról: A szent fekete kő azon helyen van, hová azt Á­b­r­a­h­á­m pátriárka helyez­te , mely Mékám Ibr­áh­im , Ábrahám, állomá­sának neveztetik. Az ezt foglaló szentélyt, Ábrahám égi sugallatból épen azon helyre építette, hol a terem­téskor az angyalok sátrat emeltek. E sátrat a földi pa­radicsomból aztán égbe vitték s Istennek szentelték Beit h­u Hah (Isten háza,) név alatt, mint az embe­­berek atyja által az örökkévaló imádására szánt haj­lékot. Szeth aztán ugyanott az égi sátor mintájára földből épitett, melyet özönvízkor Gábor arkangyal az égbe szállított. Most is ott függ az ég mennyeze­tében, épen az Ábrahámé fölött, melyet ő annak ha­sonlatosságára épitvén, K­e­á­b-nak nevezett, mely szó alapot, telepet jelent, annak jelezésére, hogy e szent hajlék az égi sátor alá telepittetett. Építés alatt a szentkö szolgált hágcsóul. Izmáél vál­­lain hordta a köveket. Mikor kész lett, Ábrahám Is­ten parancsára , s e b e 1, hegyre menvén világren­­ditö­k szózattal kiáltott: (A népek! jertek Iste­netek imádására. Ember milliók szózata hang­zott vissza: Itt vagyunk szolgálatodra oh Istenünk! Abeabéban ma is angyalok lakoznak. DR. OROSZ REGYI JÓSA. 83 A M. T. AKADÉMIA JAN. 25-EI SZAKÜLÉSE. (Math. és természettudományi osztály.) Elnök gr. D e s e w f f y. 1-er Weninger Vince „a kölcsön ügyekről számtani tekintetben“ című érte­kezést olvasott föl, a mi egy nagyobb munkájának részét képezi. Érdekes adatokat közölt a magyar­ és a bécsi hitelintézetekre vonatkozólag, kimutatván a magyar hitelintézet előnyösségét. Előadását nagy tet­széssel fogadták. 2-or. Dr. Pólya azon műkertészeti jelenséget vette bírálat alá, melyekkel Holmbruck, hirhedett tu­dós a párisi magas köröket mulattatja. Állitván H. ur hogy a gabonanemüek termékenységét előidéző mó­dot feltalálta légyen, azt mondja ugyan­is, hogy e végre szükség : 1. négyszeri hengerezés, és 2. A gabonának megkötelezése, t. i. 60 láb hosz­­szú kötélre arasznyi gyapjú-szálakat kell kötni, ezek végére kis óngolyókat s a búza virágzásakor ezt a kötelet mézzel bekenve, három ember vigye végig a buzafejek közt, a kötelet a mennyire lehet kifeszit­­sék s egyik a közepét tartsa és ezt a párositó marsot többször ismételjék. Mondanunk sem kell hogy je­les tudósunk könnyen és alaposan cáfolta meg a műkertészet ezen Cagliostroját. Végül a magyar gyümölcsészet előhaladását je­lentő mozzanatra tette figyelmessé az akadémiát, t. i. azon gyönyörű gyümölcsfestményekre, melyek a jó­­zsef téri kertészeti csarnokban mindig láthatók. Ülés végén a rajzban mutatott gyümölcsökből a legizlete­­sebb szárított, cukrozott példányokat, és a legfino­mabb gyümölcssajtokat mutatott be a nemes doktor úr, s ezekből a jelenlevőket conamore meg is kínálta. FŐVÁROSI HÍREK. (A kenyérosztó pesti albizottság), melynek ala­­kulását említettük, következő adományokat gyűjtöt­­ekkorig : Bécsben: Ferenc Károly főlig 300 frt, Alb­recht fölig 300 frt, Vilmos főhg 100 frt, hg Batthy­ány Fülöp 300 frt, hg Eszterházy Pál 300 frt, herceg Pálffy Antal 200 frt, a bécsi nemzeti bank 500 frt, Hans von Rabenburg 100 frt, Nádasdy Leopoldine grófnő 100 frt, Lübeck Zsuzsanna 100 frt, Mautner A. Ignác 100 frt, Pesten Teasdale Vilmos és Szeme­­lics 100 frt. (A svéd athleták), kik most Pesten működ­nek, Pozsonyba nyertek meghívást. S (Colosanti), az ophid­eide mestere Pestről Grätzbe és Triestbe szándékozik. *

Next