Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-16 / 211. szám
OROSZORSZÁG ELSŐ KÖLTŐJE. (Opitz Tivadar után.) (Folytatás.) Puskinnak egyetlen műve sem feküdt annyira szivén, egyikhez sem készült oly alaposan, s egyikben sem fejté ki annyira erejét, mint Boris Godunoffban. Halljuk őt magát: „Shakespeare, Karamsin, s régi krónikairóink tanulmányozása azon gondolatra hozott, hogy történetünk egyik legdrámaibb epocháját, drámai alakban felelevenítsem. Shakespeare-t a jellemek szabad, tág visszaadásában, Karamsint az események világos kifejlesztésében utánoztam; a régi krónikaíróktól az akkori idők gondolkozásmódját s nyelvét igyekeztem elsajátítani. Gazdag források! Szerencsés voltam-e felhasználásukban — nem tudom! Igyekezetem, fáradalmaim legalább buzgók s lelkiismeretesek valának. Mint Montaigne, én is elmondhatom művemről : 9 est une oeuvre de bonne fei! — Szigorú magányban, távol a világ*fagyasztó leltétől, lelkiismeretes tanulmányozás s szakadatlan munkásság folytán e tragédia nekem mindazon örömöket megadá, melyeket egy író csak kívánhat, lelkesedést, élő foglalkozást, azon belső meggyőződést, hogy erőmet kellőleg felhasználtam, és végre a kiválasztottak egy kis seregének helybenhagyását. Shakespeare nyomán csupán a történeti epocha s történeti egyének jellemzésére szorítkozom, nem keresve színpadi hatást, mellőzve a regényes fellengzést. A styl vegyített, alacsony és triviális ott, hol kényszerülve valók köz- és műveletlen embereket felléptetni. A költő soha sem lehet szándékosan mindennapi. Valószínűség a helyzetekben, valószínűség a párbeszédekben — ez a tragédia főszabálya. Mily nagy mester ezekben Shakespeare ! Nem bámulhatom őt eléggé! Mily kicsinynek tűnik fel mellette a tragikus Byron, az a Byron, aki mindig csak egy jellemet vesz fel : a magáét, s jellemének-e , vagy ama vonását felosztja személyei közt, és így egész erőteljes jellemből, több jelentéktelen jellemet alkot. Ez nem tragédia.“ Amint látjuk, Puskin érzi itt a maga felsőbbségét a Sardanapal, Marino Faliero s Werner költője felett; érzi, hogy tárgyilagosságra ő közelebb áll a nagy Williamhoz, mint annak lángeszű honfitársa, a maga — igaz, hogy egyetlen, óriási, hasonlíthatlan subjectivitásával. Puskin még azért is megrója Byront, hogy az, ha valamely jellemet felvesz, mindent amit személyesítőjével mondat, még a legközönségesebb, mindennapibb dolgokat is ugyanazon következetes,egyhangú komolysággal adatja elő. Innét van aztán — úgymond — a párbeszéd félénk, feszes menete. Ellenben olvassa az ember Shakespearet; ő soha sem fél cselekvő személyeit compromittálni; a legélethivebb fesztelenséggel hagyja azokat beszélni, mert tudja, hogy a kellő időben és helyen meg fogják találni a jellemükhöz illő hangot. Megkísértettem a jellemfestő tragédiát, a „tragédie de costume-mel“ egyesíteni. Én gondolkodom és rajzolok. A többség csak okoskodásokat kíván. — Ha oly jelenethez jutok, mely lelkesültséget kíván, akkor várok, — vagy átugrom azt egy időre. A dolgozásnak e neme előttem egészen új. Érzem, hogy szellemem egészen kifejlődött, hogy tudok teremteni.“ A költőnek ezen szellemdús és tökéletesen helyes megjegyzéseit azért is hozzuk fel, hogy kimutassuk mennyiben helyes a Gretsch által kifejezett s sokak által utánmondott azon vélemény Puskin felől: „hogy az ő szellemének productumai,hasonlítanak egy vulkán kitöréséhez; tartós lélekzetet kívánó dolgozathoz ereje nem terjedt ki.“ Nem! Megfontolt, tervszerű munkásság és lelkesültség ; ítélő ész és képzelő erő; ízlés és eredetiség épen e költőnél voltak a legszorosabban egyesülve, és ezeknek egyesülése, őt mint művészt, sokkal magasabb polcra állítja, mint csaknem mindazon költőket, kik utána Európában feltűntek. És azután „Boris Godunoff“ „Dubrowski“ s a „Kapitány leánya“ talán rövid lélekzetű művek? „Sokára, s kelletlenül tudtam magam elhatározni — írja a költő — hogy Boris Godunoffot a világ elé bocsássam. — Ámbár műveim kedvező, vagy kedvezőtlen fogadtatása iránt jóformán egykedvű s közönyös vagyok , de megvallom , Boris Godunoffnál az utóbbi fájni fogna. Mert én úgy vagyok meggyőződve, hogy színpadunkhoz a Shakespearei drámák törvényei illenek inkább, mint Racine divatos tragédiái, — és hogy minden roszul sikerült kísérlet színpadunk fejlődésének hátrányára van. Ezt a rosz sikert pedig előre is bizonyosnak látom.“ Előérzetében, fájdalom,nem is csalódott. — 1827. az akkoriban keletkezett „Moskaui hirnök“-ben kinyomatta, a művészi „kolostori jelenetet“ („P i m e n és Gregor“ közt) a végre, hogy annak fogadtatásából a közönség ízlését kitanulhassa. — Azonban sem az alak, sem a tartalom szűzies szépsége nem méltányoltatott. — Puskin — ámbár el volt rákészülve, — mégis sértve érzé magát hideg fogadtatása miatt azon munkának, melynek becséről ő mélyen meg volt győződve. „A francia kritika befolyása alatt nevelkedve, — írja keserűn — hozzá szokva ama kritika által felállított szabályokhoz, az oroszok kelletlenül vesznek mindent, a mi nem alkalmazkodik ama törvényekhez. Az újítás veszedelmes,sőt, úgy látszik, szükségtelen is.“ E mű csak 1831-ben jelent meg teljesen. Ekkor is még kevesen vették figyelembe. Csak az tűnt fel, hogy Puskinnak egy régi ellensége e munka folytán, annak nagy tisztelőjévé változott, s míg régebbi párthívei hallgattak, ez egy igen kedvező s elismerő bírálatot irt róla. Drámájához való alapos előkészületei s tanulmányozásai folytán költőnkben ép oly előítélet nélküli, mint meleg ragaszkodás és szeretet ébredt hazájának történeti múltja iránt, és hivatását most úgy fogta fel, mint oly férfiúét, ki születésénél fogva azok közé tartozik, kiknek befolyásuk van a nemzet történeteinek alakítására. Őseinek emlékezete a helyett, hogy felfuvalkodottá tenné — fokozta kötelességérzetét. 1 Átalában Puskin jellemének alapvonásai : jósága, emberszeretete, meleg részvéte, irigységtől ment öröme,mások életrevalósága felett; tevékeny buzgalma : minden nemes igyekvést bátorítani, gyámolítani; — lovagiassága : a félreismert vagy megtámadott érdem mellett síkra szállani — mind tisztábban és szebben tűnik elő. Társalgásában egyszerű és szeretetreméltó ; nem érezteté senkivel szellemi fensőbbségét, nem segélyzett protectori hangot és befolyást; finom, kellemes modorából a jó, a testvéries érzületű ember nyilakozott. — „A mi érdemes költőink közül — jegyzi meg Annenhoff — még sokan emlékezhetnek az ő őszinte, szives részvétére, mely e fiatal erejüket acélozó s erkölcsi bátorságukat fejleszté. Még az egyéni viszonyok ziláltsága sem bírta elnyomni azon hajlamát és jó akaratát, hogy minden művet ne méltányoljon — pedig sokszor a túlbecsülésig, — azon aggodalomból, hogy talán nem méltányolná azt annak érdeme szerint! Ugyancsak keményen kelle vele bánni, hogy valaki őt irodalmi ellenségévé tegye, de akkor aztán természetének egy másik alaptulajdona folytán, vakon átadá magát haragja és boszújának. (Folyt. köv.) Tátrafüred s a Xántus ünnepély. (1864. augustus 4-én.) Midőn az anyagiság mai világában minden gőzerővel megy, s a szellem sem akarván ettől elmaradni, hogy azt, mi itthon ma történik, holnap a tengereken túl is tudhassák, a villám húrjait pendíti meg a merész ember, e hatalmas elemet kényszerítvén hírhordós szerepre, mit ez meg is tesz oly sebességgel, melyhez foghatót a régiek képzelni sem bírtak , midőn minden ily gyorsasággal terjed, mondom: kissé későn jönnének e sorok, ha már a tény hír alakjában meg nem járta volna lapjainkat. Az ujságvágy ki volt elégítve, azonban nem az egyszerű tudósítás, nem az újságmondás lévén célom, hanem a dolognak másik, magasabb szempontból fölfogott oldala, annak erkölcsi, nemzeti jelentősége, melyet, ahol csak találhatjuk, elsiklani sehol sem szabad engednünk,s mindenütt ki kell emelnünk: bátran veszem a tollat kezembe. Meg lévén győződve, hogy e lap olvasói előtt becsesbek az események ez oldalról, mint azok újdonsági színezete, s azért e sorok el nem késtek. De a t. olvasók közül, de honismeretek dacára is, tán sokan kénytelenek lennének kérdeni: hol is van, mi is az a Tátra-Füred ? engedjenek meg merészségemért — nem földirati tudományukat vonom én itt kétségbe, sőt meg vagyok győződve, hogy igenis tudják, hogy T.-Füred létezik, hogy ez egy fürdő neve, de a fürdőt magát nem ismerik. Ez nem vád, minden tekintetben azon tiszteletre méltókra, mert ha kérdjük, kinek hibája, mi az oka, hogy nem ismerik,a felelet ez lesz: a közlések hiánya; az az egyik oka, hogy ismertetve nincs. Nem csak T.Füreddel vagyunk mi így, hanem igen kevés kivétellel minden fürdőnkkel. Nem bírjuk azok nyomtatott leírását, de hiányoznak azok élő ismertetői, a beszélő szemtanuk, kik azokat látták volna, szépségeiket élvezvén, lelkesedve mondanák el mindazt, mi ott oly sok gyönyört szerzett nékik, miknek hű színekben rajzolására a toll képtelen; fürdőink nem látogatottak,— s ez a másik hiba. — A hézagot azonban, csak akarnunk kell, kitölthetjük, s reméljük is, hogy az illetékes egyének igyekezni fognak szebbnél szebb fürdőinket, valamint a külföldiekkel nemcsak versenyezni képes, de azokat lépten nyomon fölülmúló tartalomdúl hatalmas ásványvizeinket a közönséggel megismertetni, s felvilágosítani, hogy ne keresse idegen országon azt, mit szülőfölde oly dúsan tár eléje. Az elvetett mag pedig nem fog sovány földbe hullani, hanem dúsan tenyészve, elnyomandja azon sok gyomot, mely eddig különféle gáncs alakjában vagyonosaink s nyomukon a középosztály gondolkodásának minden szelidebb hajtását elnyomná. Míg vasutak, s átalában könnyű és gyors közlekedés hiányzottak, bár a messze külföldre utazás sokkal fáradságosabb volt, midőn ezek többé kevésbbé elenyésztek, a külföldi vizek képzelt nagyobb gyógyereje s a fürdők hiresztelt nagyobb kényelmessége volt a csalóka. De ha majd ő gyakrabban alaptalan, mintsem valódi okokat a közönség többé föl nem hozhatja, meg vagyunk győződve, hogy az elmondott vádakra nem fog okot szolgáltatni. T.Füred egyike azon fürdőinknek, melyeket a természet gyógyerős szépséggel dúsan megáldott, azért — bár tüzetes leírását adnunk itt a hely sem engedi meg — el nem mulaszthatjuk, hogy röviden le ne írjuk nagyszerű szépségeit, melyeket kötetekben is csak halványan lehetne visszatükrözni. Már midőn közeledünk hozzá, magasztos látványtól lepetünk meg; a központi Kárpátok 8000 lábnál magasabb csúcsainak egyike alatt, mint éjjeli fénybogár tünedez elő s ismét enyészik el T.Fürednek legnagyobb, fehér laképülete, a tőle még mintegy négy mértföldnyi távolban levő utas szemei előtt. Közelebb jutva, föltűnik a csaknem fél mértföld hoszszú s egyenes út, mely hozzá, mint tündérlakhoz vezet föl. Ha felértünk a fürdőbe, az előbbinek ellenkezője ragadja meg figyelmünket, a kilátás az alatta elterülő terjedelmes völgyre, mely a különféle tarkálló vetésekkel, mint szines szalagokból szerkesztett díszszőnyeg terül el, mutatva egy látásra húsznál több város és csinos falu madártávlati képét, melyeket a Poprád folyó kristály hullámkái életérként folynak körül. Kelet, dél és nyugatról a hajnali délsugarak s a leáldozó nap búcsúfénye előtt nyitva, míg a zord észak dermesztő fuvalma ellen a fellegeknek is ellentálló hatalmas hegyek, mint védsziklák által teljesen fedezve. Mig ámulatba ejti e játszian fenséges fekvés a lapos alföld szülöttét, leköti figyelmét teljesen a csúcsos Svájc s bérces kedves kis Erdély halmokhoz szokott fiának. Csak az képes érezni, aki e helyet látta, de szavak és leírásból senki meg nem értheti ama kéjzeli érzést, mely az idejövő keblét eltölti ; csak az látja át az emberi észnek a nagyszerű eszméjének fölfogásában korlátoltságát, ki az előtte fekvő óriás gránit sziklákat rögöknek tartva, csak midőn feljutott azokra, győződik meg minden érzékével azok hihetetlen nagyságáról. A hideg angol utazók, kik, mint afrikai vadonra, útmutató nélkül rábukkannak, nem győzik eléggé magasztalni; fölszólítás nélkül megígérik az ismét eljövetelt s szavukat meg is tartják. — Mennyi pénzt hozna be a sok külföldi, ha ezt s hasonló szép vidékeinket ismernék! Nem is kell mondani, mennyi szebbnél szebb hely kinálkozik a szemlélőnek a Kárpátok völgyein s magaslatain ; mennyi erőt s bátorságot, vállalkozó szellemet s erős akaratot, ép tüdőt s jó lábakat kemény próbára tevő kirándulási hely csalogatja a szórakozókat. Egy órától három-négy napra terjedő két utak rendeztetnek gyalog, lovon és kocsikon a vendégek nagyobb-kisebb csoportjai által; hol az utasok, kényelmes csinált utakon , most gránit halmokon, majd függélyesen égnek meredező sziklákon fólkuszva haladnak céljuk felé. Itt látod a regényes fekvésű felkai tavat 5500 láb magasságban; ha fölébe mászol, fáradsággal bár, meg nem bánod, mert a kopasz sziklák között, mint üst fenekén, terül ott el a virágos kert, melynek száznál többféle, a leg- 1 878