Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)

1864-10-25 / 244. szám

244-ik sz. Kedden, október 25. madó-hivatal: Fest . bar­átok­ tere­­7. sz.. Első évfolyam 1864 // / Előfizetési díj 11F A *5®***Sk Szerkesztői iroda:­­ FŐVÁROSI LAPOK. Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr. f­okát kivéve mindenn­ap. ko- Bélyegdíj minden ig­yonkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY.­tatáskor . . . 30 kr Teljes számú példányokkal folyvást szolgál a kiadó hivatal. Tompa Miskához Szüretre hivó levél. Ajtónk előtt már a szüret Mihályom ! („Miskámu­mal ott, a verskerék zökkenne !) Gyorsan hát talpra, Jósef cimboráddal! (Őt értem : Miskolc szende dalnokát!) Jertek! — a sátorhegyre néző kóniám, S boros kóniámnak kisded asztala, S asztalom ősi fénylő sótartója (E sort, Horácból loptam) üdvözölve Várják gazdájok víg vendégeit! Tehát, ti ketten ! (Szász Károlyra várnom És Tóth Endrére, hiú, jámbor óhaj !) Tehát, ti ketten (óh ne vedd zokon Apoll, e repetálást!) nosza, vándorútra ! — S ha már megjöttök, — főszabályunk lesz : Szörnyen dicsérni egymás verseit ! (Három poéta, egy födél alatt Máskép hogy élne békén !) E szabály, Arany bötükkel függjön a falon ! Mosolygó arc helyt mostan a gerezd Fanyar szemekkel fog tekintni rátok ! (Szint igy nézett rá a nyár és az ősz.) De­ hát az élet olykor nem fanyar? S szeretjük még is ! — Jertek ! újra mondom ! Hajlott koromnak évi már számlálva, (Ez, minden vénnek szokott diktiója!) Vannak! ürítsük az örömpohárt, A­mig lehet, az élet oly rövid! Cserebogár az ember, semmi más ! Vígan repesve zúg fenn kis korig, — S aztán a sötét földbe bú. — Legelső, (Hármunk közt tudniillik) én megyek! — De mély gödrömből, — (Miska, hozzád szólok !) Mint kértél! — egyszer, hozzád feljövök ! Midőn az éjben tollad verset ír, — Halotti ingben (hogy te ijedtebben Hanyatt dőlsz ekkor, — szint előre látom!) Állok elődbe halkan ! — Félre sír ! A koporsókra hulló rög helyett, — künn Hordók döngését hallja most fülem! Víg hang! a kádár csattogó ütési Mint a jó rímek, egybehangzanak. Az abroncs, melyet rájok üt, kerek, Mint a kerek magyar dal, — Apropos! Láttam Ballagi naptárát —é­s belőle : „Menachem — Éfá-s“ héber versedet, Fejemre, rojtos lepedőt borítva, Hajlongó morgás közt olvastam át! Szemere Miklós: A BÁRÓ TÖRTÉNETE. — Elbeszélés — Kazár Emiltől. (Folytatás.) Mogorván ült az egész út alatt. Társalgást nem kezdett, ha kérdést intéztek hozzá, udvariasan, de rö­viden felelt. Bécsben Gournay és Alice megpihentek. A ven­dégfogadó csarnokában, midőn Gournay nevét akarta beírni a vendégkönyvbe, szintén ott találta ismeret­len útitársát. Az idegen épen nevét jegyezte be, s meghagyva a pincérnek, hogy a reggel Pestnek indu­ló vonat idejét el ne mulassza bejelenteni, a kijelölt szobába távozott. Gournay meg nem állhatta, mielőtt nevét be­jegyzi, hogy meg ne nézze, hogy hívják útitársát. Mikor a nevet elolvasta, a meglep­etés és bámu­lat hangján kiáltott föl : — Lehetetlen! Még egyszer megnézte a nevet. Az Írás még meg sem száradt, nem lehetett kétsége, hogy csak­ugyan azt irta az idegen. Izgatottan nyitott azon szobába, hová távozni látta. VIII. Másnap Gournay és Alice az idegennel folytatták tovább útjukat Pestre. Alicenak feltűnt, hogy bátyja szembetűnő tisztelettel viseltetik az idegen iránt. Az idegen most már beszédesebb volt, s az ifjú nő kel­lemes társalgás közt utazott Bécstől Pestig. Útitársa finom szellemdús volt, bár előbbi búskomolyságából mit sem vesztett. Pesten a Gyöngyösy-palotában szálottak meg. Gournay s az idegen alig néhány óráig voltak itt, a legközelebbi vonattal tovább utaztak, Pesten hagyva Alice-t. A fiatal nő nem állhatta meg, hogy bátyjától az idegen felöl ne kérdezősködjék. Gournay habo­zott a felelettel. — Nevét nem mondhatom meg. Egy magyar főúr, ki sokáig tartózkodott külföldön. Nem sokára jobban megismerheted. Kérlek légy készen minden pillanatban, hogy utazzunk. — Férjem ? . . . Gournay hevesen dobbantott lábával, és össze­­szorította ajkait. — Alice, — szólt azután gyöngéden, — fáj lát­nom, mennyire szereted, pedig nem érdemes szerel­medre. Azt hiszem magam is, legjobb volna, ha el­válnátok. Alice fájdalmasan sóhajtott. — Nem tudom elhinni — felelt szomorún, — hogy többé nem fog szeretni. Szer­elme még vissza­térhet. A válást eddig te is makacsul ellenzetted. — Magam is azt hittem, szépséged, jóságod és szerelmed, visszahozza még. De most a válást magam is szeretném. — Istenem mi történt ? Gournay válasza katonás káromkodás volt. — Megtudod nem­sokára. Addig szokj hozzá a gondolathoz, hogy férjed egy sehonnal. Gournay elhagyta húgát, és ismeretlen társával Sz. Illés felé utazott. Meg volt győződve, hogy Gyön­­gyösynek itt, vagy a vidéken kel tartózkodnia. Gournay elhatározta a grófnét megmenteni Gy­ön­gyösytől. Nem ismerte a báró tervét, azért tartózko­dott jó előre föllépni, s figyelmeztetni a grófnét a ve­szélyre, melylyel Gyöngyösy körülvette. Első gon­dolata az volt, hogy Adélt figyelmeztetni fogja, de később úgy látta, helyesebb lesz mindent nyugodtan bevárni, nehogy a báró őket is kijátszsza. Gournay tudta, mire lehet képes Gyöngyösy. Gournay-nak más célja is volt. Húga előtt egé­szen le akarta tépni férjéről az álarcot, hogy meg­­utáltassa vele. Közel Sz. Illéshez vonták meg magukat, s a kör­nyék lakosaitól kérdezgették, ha az utosó napokban nem láttak-e egy magas barna férfit a vidéken. Kö­röskörül földmivelő népség lakta a helyet, s egy uriás öltözetű idegen hamar feltűnhetett. Gournay s az idegen tehát hamar megtudták, hogy egy erdei lak közül csakugyan láttak több íz­ben egy előkelő külsejű férfit, ki hihetőleg az erdei lakban lakik. Az erdei lak alig volt tőlük félórányira. Hogy meggyőződjenek, hogy csakugyan Gyön­gyösy lakja néhány nap óta a magányos lakot, egyik délután óvatosan a lakot környező sűrű bokrok közé lopóztak, közel a lakba vivő ösvényhez. Már este­ledett, de se kijöni, se bemenni nem láttak senkit. Esti szürkületkor azonban az egyik ablaknál csakugyan megpillantották a bárót. Már távozni akar­tak, mikor az ösvényen valaki közeledett a lak felé. Gournay nem sokára a báró egykori cselédjére, Pé­terre ismert benne. A cseléd a házban tűnt el. A báró az ablaknál ült folyvást, unatkozva füs­tölve szivarját. Néhány pillanat múlva az ablakon át Péter alakját is megpillantották mellette. Az épület csak földszinti volt, az ablakok alatt bokrok terültek el. Ha a beszélgetést az ablaknál foly­tatják, mindent meg lehetne hallani alól a bokrok közöl. Gournay társát kérte föl, hogy lopózzék az ab­lak alá. Reá nézve az egész beszélgetés kihallgatása értetlen volna. Gournay előbbi helyén maradt, mig az idegen óva­tosan eljutva az ablak alá, a Gyöngyösy és Péter be­szédjét kihallgatta. A kocsis tudatta a báróval, hogy a grófné Sz. Illésről elutazik, s a báró elmondta utasításait Pé­ternek. Gournay még ez éjjel Pest felé vette útját, míg I ismeretlen társa más irányba lovagolt. Reggel már I húgánál volt Pesten. — Alice, rögtön velem kell jönöd. Ne kérdezd , miért , bizonynyal meg fogod tudni. Siess, siess ' Alice. — Hova megyünk ? — A kőhalmi kastélyba. Ott találkozni fogsz férjeddel is. Alice még néhány kérdést intézett bátyjához. Gournay ingerülten megtagadta minden ikre a fe­leletet. A kőhalmi kastély távol feküdt Pesttől; a vas­pálya alig fele útjára terjedt ki. A vaspályán túl las­sabban ment az utazás. Gournay maga hajtotta a lo­vakat, melyeket hirtelenében drága pénzen vásárolt.­­ Egész éjjel utaztak, míg végre a kelő nap a kőhalmi kastélyt tárta föl előttük, Erdély bűbájos panorámája­­ közt. A kastély félig elhagyott volt, s egy félreeső­­ völgyben feküdt, félig elrejtve fák közé. Néhány szá­zados épület lehetett, a kényelem legkisebb jele­­ nélkül. A kapu alatt Gournay-t és Alice-t az ismeretlen fogadta. — Legyünk készen, — súgta Gournay az ide­gennek, — minden pillanatban megérkez­hetik a gróf­­néval. — Intézkedtem már mindenről, — felelt ez. — A cselédek el vannak zárva az épület egyik tor­nyába. A kastély nagy termében foglaltak helyet, hol bhea várt az érkezettekre. Alice bágyadtan foglalt helyet az egyik széken, s összezúzó teherként nehezedett reá az a gondolat, mi fog itt történni. A két férfi hideg nyugalommal, szótlanul járt föl s alá. ■Álig egy óra múlva kocsizörej hallatszott a ka­pu alatt. — Jönek, — szólt Gournay, s midőn a lép­teket a folyosó kövén hallotta kopogni, a belépők előtt gyorsan föltárta az ajtót. (Folytatása követk.) BONAPARTE EGYIPTOMBAN ÉS SYRIÁBAN. Thiers A. után franciából. (Folytatás.) Nelson elhatározá azonnal támadni, és merész műveletet kísérteni, melytől a harc sikerét várta. Vo­nalunkat balszárnyunkon akarta megtámadni, vagyis az abukiri szigetkénél, e szigetke és hajóhadunk kö­zé menni, dacára a sekélység veszélyeinek, és ek­ként magát a part és horgonyvonalunk közé helyez­ni. E művelet veszélyes volt, de a rendületlen angol nem habozott. A hajók száma mindkét részen egyen­lő volt, vagyis tizenhárom nagyobb fajta. Nelson esti nyolc óra felé támadott. Művelete eleinte nem volt szerencsés. A Culloden,az abukiri sziget és vo­nalunk közé akarván menni, zátonyra ült. A Góliát

Next