Fővárosi Lapok, 1864. december (1. évfolyam, 275-299. szám)

1864-12-03 / 277. szám

általam említtetni, — világos bizonysággal birunk- szanszkrit drámákban arról,miszerint a Indiábatiföran­­gu irodalmi nyelv — (szanszkrit,ékesített, díszített) — egy időben létezett és használtatott köznyelvvel — (prakrit­ természet) — melyet brahminokkal, elő­kelőkkel szembe­n asszonyok, cselédek, bohócok stb. beszélnek. 3. Teljes harmóniában lenne neveletlenség, iro­dalmi nyelv már most divatozó megkülönböztető vo­násaival : szenvedő formákkal, „azon“ „ezen“nel, „mikép,“ „miszerint“tel, „kinézés“sel,„bir­ással, „el­látással ” jelzők olynemű rendezésével, milyen eb­ben nyilatkozik : „Rövid magyarok története,“ sat. Ezen szép egyezményes összeolvadást jelen dupli­­cám styljében, mint biztató s kedveltető példában gyönyörtelien méltánylandja izlésdus olvasó s tehet­séggazdag kritikus egyaránt. 4. Mint fölőbb megemlítem vala, aesthetikai vi­szályokat szüntetend meg névelő kiküszöbölése, de ezenkívül nyelvtanárokon is sokat könnyít. Tudva van ugyanis,mikép magyar nyelvtanban egyik legba­josabb feladat névelő használatát illető szabályok szerkesztése és felállítása, mint melyben legjelesebb nyelvtanaink különböznek egymástól. Ezen nehéz­ség névelővel együtt természetesen kell mikép el­enyésszék. 5. De elenyészik vele azon természetes és min­den analógiát nélkülöző magyar metricábani szabály is, mely közszokásnak, accentusnak s hangzóink lé­nyeges különbségének dacára névelőt mértékes vers­ben „anceps“-é,azaz,tetszés szerint hosszúvá és rövid­dé tenni megengedi. 6. Nem is példa nélküli ilyen megkülönböztetés, miután tény az, hogy „ez a“ „az a“ töstörzsökös, és élő nyelvben kirekesztőleg használt mutató névmá­sok irodalmi nyelvből, sőt színpadról is végkép száműzték. 7. És utoljára, lehetett idő, midőn nyelvünkben még nem volt használva határzó névelő, úgy hogy jelen reformjavaslatom csak restitutio in integrumot kíván. Mindezen indokok, „meg vagyok győződve, oly mélyen, mint hogy valaha“ (talán) „meghalok“ (or­szág kritikusa írja), tökélyesen, ellenmondhatlanul, sőt konszerű­őleg bebizonyítják , miszerint javasla­tom jó, helyes, célszerű, nyelvünk mivelésével ösz­­hangzó, szóval: életrevaló. S ha hálával tartozik magyar világ nekem ily fontos és derék eszméért, koszorúm néhány babérle­velét szívesen átengedem haza első kritikusának, mi­kép ösztönt és alkalmat ad a javaslatom formulázásá­­ra. Tisztelet neki, kit tisztelet illet. De ezúttal csak annyi, mennyit megengedek. Mert tisztelt , egyfelől csak költőknek kiváltságkép akarja fennhagyatni magyar nyelveni garázolást áta­­lában, s névelőnek kihagyását különösen. Másfelől bábáskodása, melylyel nagyszerű eszmémet meg­születni segítette, egészen kívül történt szándékán s akaratán. Ugyanis ország első kritikusa, vitatkozásaiban, hasonlít — kőhöz legyen mérve — azon kocsishoz, ki mesterségének csak egyik felében, ostorrali pat­­togatásban és sajtolásban jeles és jártas, de a másik felének, a gyepleveli bánásnak épen nem mestere. Gy. P. ötleteit addig és oly hevesen korbácsolja, mig reflexióját s magát is oda ragadják, után, útfélen, tüskén bokron keresztül, hová nekik, nem neki tetszik. Hanem logika gyeplőjével rendben tartani őket — az már más kérdés! Bővebb jellemrajzzal tartoznám ugyan neki, viszonzásul azért, melylyel irói működésemet szíveskedett ismertetni „Koszorú­ban, s melyben többek közt azt is bevallja, hogy el­lene irt cikkem neki nagyon „élvezhetlen.“ De ezen alkalommal nem telik több — tehetségem s ízlésem hiányánál fogva — tőlem. „Das weitere mündlich.“ (ezt is tőle tanultam, megvallom.)No­s hát legnagyobb magyar kritikus ezen alkalommal is úgy járt, hogy elkapák ötletek. Egy raktár példát halmoz fel, me­lyekkel diadalosan bizonyítottnak véli, mikép „Bort megissza magyar ember“ magyar költői nyelvszokás­sal tökélyesen megegyez, s mikép bennemet —­­ha „bennünket“ jó, miért ne volna helyes „bennemet“ 13 ?) — azon alternatívába szorított, miszerint vagy elismernem kell vitatott szólam helyességét, vagy „átalában a nyelvszokást támadnom meg.“ Sajnálom,de ezen balhiedelmét eloszlatnom kell. Egyetlen példája se talál, egyetlen sem bizonyítja, miként „Bort megissza" kérdéses helyen jól van mondva, de csak azt, miszerint Gy. P. balul fogta fel kérdést. Nem névelő kihagyása sarkalatos hiba, uram ! de az, mit világosan kimondtam, miszerint határ­­zatlan tár­gy („bort“) van kapcsolatba téve h­a­­tárzott igeformával („megissza“).Ezt jelöltem én ki szóról szóra élő nyelvszokási, nem csupán nyelvtani szabálynak, költő és prosaista által egyfor­mán megszeghetetlen törvénynek. Nem szegi meg pedig ezen törvényt felhordott példák egyetlene sem. Mindnyájokban névelő elhagyva van ugyan főnevek elöl, de illető főnevek mindenike teljesen és tökéletesen határzott értelmű, úgy hogy min­denikének ha névelőt elébe tesszük, rythmus szen­ved, de értelem ugyanaz marad. Nem úgy ám vita­tott helyen. Ha itt névelőt teszünk „bort“-hoz, eset­len mondat válik belőle : „A bort megissza magyar ember!“ S még akkor se lesz sokkal jobb, ha má­sodik, hiányozni látszó névelőt beszúrjuk: „a bort megissza a magyar ember.“ Mert ugyanis mit tehet ez ? Vagy azt: „ A bort, ha előtte van, megissza a magyar,“ vagy ezt: „a bort megissza“ (t. i. nem megeszi vagy megrágja, vagy nem meg — nem tudom mit csinál vele) „a magyar ember.“ T. i. min­­den­esetre „m­egisszára“ esik a nyomaték, mert „bort megissza“ első szót accentuálva, már oly szenved­­hetlen volna magyar fülnek, melyet Uy. Pálnak nem hét aesthétikai leleménye, de még ha hetvenhét újat koholna, az sem bírna igazolni. Kérdéses hely értel­me hát csak az lehet, miszerint: „Magyar ember bort iszik,“ melyben „iszik" helyett „megisszá“t ten­ni erkölcsi, azaz, nyelvérzéki és aesthétikai lehetlen­­ség, s hét ostorral korbácsolt hatos ötletfogat sem lesz képes lehetőség vagy épen helyesség terére be­­kaparni. Szóval Gy. P. példái archaismusok, védett szólam pedig soloecismus. Füstbe menő tehát minden fáradsága ország első kritikusának, és annyi izgatottsággal keresgélt pél­dái elszerencsétlenedett igazolásának szintoly szeren­csétlen támaszai s erőtelen védbástyái. Én pedig nagylelkű lenni akarok, s nem kínzom tovább, de időt engedek magyar legnagyobb kritikusnak, mi­szerint bírói széke kiütött lábait előbb tataroztassa meg, mert igy ha beléje ül, alája törik, s aztán őt kell felvenni a földről, nem hogy ő lenne képes elej­tett ügyet felsegitni. De azért jó barátok mara­dunk, biztosítja B­r­a­s­s­a­i. — 1157 — Beniczky Emil meghalt. E minden barátját és ismerősét megdöbbentő gyászhírt a P. Napló tegnapi száma közté. Alig tudjuk elhinni. Még három nap előtt egy hosszú elbeszélést — a legvidámabb s­orok kíséretében — küldött lapunk számára, s íme, a kit törtek­ csendéletében oly vidám­nak és boldognak hittünk, ma már a gyászpadon, vagy tán a sírban feküdnék ?! Valóban e gondolatra a toll megáll kezünkben, s fölmondja szolgálatát. E jó és nemes szív, kit annyian szerettünk, e buzgó törekvésű fiatal író,kigazdálkodási teendői közt is minden szabad idejét a családi boldogság és iroda­lom közt osztá meg, e hosszú életre hivatott szép ifjú ember, kinek annyi boldog évet jósolhatunk — szin­tén oda van, s mi nem találkozhatunk többé nyájas arcával, s nem szoríthatjuk meg kezét, mely annyi­szor nyúlt szeretettel felénk! Kétkedni szeretnénk e hit valódiságán, de sok csapásaink folytán többé nem is merünk. A P. N. azt is említi, hogy heves májláb (mely oly hirtelen támadhatott) élta ki ifjú életét, a családi boldogság, szeretet és remények közepette. Még nincs egy éve, hogy szive vonzalmából nőül vett egy nemes szivü hölgyet (Frommbach Berta asszonyt),kit most egyedül és fájdalmak közt hagyott. Ki gondolta volna, midőn pár nap előtt a csalá­di életről irt lelkes sorait olvastuk, hogy rövid két nap és éj elmúltán távolból a részvét megrázó hang­ján kelljen hozzája mondanunk : „Isten veled örökre, ifjú barátunk! Ki bár keve­set éltél, de még is elég sokáig arra, hogy mindig emlegessünk, szeretet, áldás és fájdalmak között.“ Fővárosi hírek. * Egy palack pezsgő! E cím alatt négy fiatal író : Albin (álnév), Berczik Árpád, Toldy István és Ujváry Lajos verseny-beszélyeket írtak, melyeknek közlését mai számunkban kezdjük meg. Csak a cím közös, a beszélykék tárgya, története és előadási módja mind élesen különböznek egymástól. A novellettek —­ez irodalmi csecsebecsék — nagyon élénken szokták kitüntetni a toll ügyességét. Melyik győzött a négy fiatal író közül , azt olvasóink ítéletére bízzuk. * A „Budapesti szemle“ új folyama — Csengery Antal és Lónyay Menyhért egyesült szerkesztése s kiadása mellett — a jövő januárban indul meg. E vállalat — újabb erők csatlakozásával — kétségkívül még nagyobb lendületet fog kapni, habár eddig is a közönség legmelegebb pártfogására lett volna érde­mes. Ezentúl — a közönség óhajtásához képest — kettős füzetek sohasem fognak megje­lenni, hanem minden öt—hat hétben napvilágot lá­­tand egy füzet, legalább is kilenc ívnyi tartalommal. Ekkor egy-egy folyam tíz—húsz évvel leend gazda­gabb, mint eddig. Kell-e ajánlanunk mindazok figyel­mébe, kiket a tudományos irodalom közelebbről ér­dekel? * Tansig, a jeles zongoraművész, f. hó 11-dikén d. u. fél öt órakor csakugyan játszani fog a nemzeti múzeum díszteremében. Hangversenyének — mely­ben szerencsére nem lesz más közreműködő — mű­­sorozata ez: 1. Zongora-magánverseny L i s­z t a) P. Nocturne 4-ik sz. Fi­eld. 2. b) Mazur Op. 63. 1-ső sz. Chopin, c) „Ke­ringő“ („Le bal“) Kubinstein. 3. 3 változat egy eredeti théma felett Beetho­ven, a) „Szeszélyes keringő“ a Strauss után szerzett „újabb bécsi estélyek“ című műből T a u s i g. 4. b) Magyar rhapsodia 12 ik­sz. Liszt. 5. Carneval Schuman­n E. Bevezetés. — Pierot. — Arlequin. — Diszkeringő. — Eusebius. — Florestan. — A nézelgő. — Feleslés — Sphinx. — A lepke. — A. S. C. H. — S. C. H. A. S. (táncoló betűk.) — Chiarina — Chopin. — Estrella. — Hála. —■ Pantalon és Columbine. — Keringő. — Paganini. — Fogadás. — Séta. — Szü­net. — A Dávid-szövetségesek indulója a philisterek ellen. Körszék 3 frt, számozott hely 2 frt. Bemenet 1 frtjával kaphatók minden műárusnál, s a hangverseny napján a pénztárnál. * A képzőművészek egyleti csarnokában a jövő sorsolásra szánt képek valamennyije ki van már ál­lítva. Élvezettől fosztják meg magukat mindazon mű­­barátok, kik ez érdekes kiállítást meg nem tekintik. * Tegnapelőtt este élénk sürgés-forgás volt a régi füvész- és a Beleznay-kert előtt, miután fölgyújtott lámpák, nemzeti lobogók s színes falragaszok jelen­ték, hogy a cirkusok versengő előadásai kezdetüket vették. Hét órakor megharsantak a trombiták, s kiál­lottak a jól betanított amazonok, bohócok és paripák. Suhr vagy Troost! melyik ér többet ? Itt is vitatárgy leend kávéházakban és vendéglőkben, habár nem oly nagy mértékben, mint tavaly a mulatságszerető bé­csiek körében. Mi a M. Sajtóval tartva, szintén azt óhajtanók, hogy e két versenyző fél közt a közben­ső harmadik, t. i. a nemzeti színház örvendezzék. Kü­­lönben utólagosan azt is hallottuk, (miután nem tör­tük magunkat e cirkusi látványokra,) hogy Troost­­nak előadás nélkül kell meghátrálnia Suhr előtt, ki maga foglalandja el a cirkus homokját. * Az egészségi állapot fővárosunkban jelenleg — e sáros nedves időben — még mindig kedvezőt­len. Annyira, hogy közelebbről a Rókus-kórházban csak egy nap tizenegy hagymázos beteg halt meg.Már a Kerepesi úton fekvő Heinrich ház azon helyiségeit is, melyeket adósok börtönéül használtak, kórházzá alakították át, az adósok börtönét pedig az üllői ka­szárnyába helyezték át, ott e célra öt szobát jelölvén ki. Egyébiránt azt olvassuk, hogy a pesti adósok bör­töne legújabb időkben többnyire üres. Nem azt je­­lenti-e ez, hogy a pénz sokkal kevesebb semmint két­séges hitelű emberek is kaphatnának kölcsönt? * A kereskedelmi bank nov. 30-diki rendkívüli közgyűlésében az elnök Jálics Ferenc meleg szavakkal emlékezett a közelebb elhunyt Kern Ja­kab érdemeiről, ki 16 éven át volt ez intézet tevé­keny és tiszteletreméltó igazgatója. Helyére most 148 szavazattal Gottesman urat választották. * „Magyar író kü­lföldön“ ” címmel Schwarz Gyu­lától, e nagy ismeretű fiatal tudóstól, egy két kötetes munka fog legközelebb megjelenni. A mutatványok, melyeket belőle egy pár lap közölt, méltán felkölt­­hetők az olvasók érdekeltségét az egész könyv iránt. * Holnapra megint jótékony célú hangversenyt hir­detnek, az egyetemi dalárda javára, s beszélik, hogy többi közt műkedvelő hölgyek egy nagy kardalt is fognak énekelni benne. * Ullmann igazgató már maga jelenti, hogy még ez idényben csakugyan eljő Pestre hangversenyezni — Parti Saroltával. * A magyar akadémia könyvtárában már meg­kezdték a könyvek csomagolását, miután a jövő évi ápril­ió folytában a könyvtárt új helyiségeibe fogják átköltöztetni. Ennélfogva a jegyző értesítése szerint könyvek nem adatnak ki többé belőle, sőt azok is, a­kiknél még künn vannak, kéretnek a kivett könyvek mielőbbi visszaküldésére. * Az új redoutépületi termek haszonbérletét az árlejtéssel Kiczei Jakab és Seeger Frigyes pesti ügy­védek nyerték el. Ők legtöbbet ígértek, t. i. 15.200 ft évi haszonbért. * Helyi szerencsétlenségek. E napokban egy 50 éves napszámos asszony ugrott a Dunába, azonban mielőtt belefult volna, kifogták, s a Rókus-kórházba száll­ták. Elmeháborodás jelei mutatkoztak rajta. — Tegnapelőtt pedig egy izraelita metsze meg torkát a budai rácfürdőben, kit szintén még élve találtak meg. * Kecskeméthy Aurél — szállongó hírek cáfolata­­képen — koholmánynak jelenti ki azon újdonságot, mintha ő az udv. kancellária sajtóosztályában hiva­talt foglalt volna el. „Két urnak nem lehetvén szol­gálni“, ő ezentúl is csupán és pusztán szerény újság­író marad. Ezen szerény szándékát jelenti ki ezúttal, öklös betűkkel. * A vízvezetési bizottmány állandónak jelenté ki magát. Csak vigye ki a vizvezetést mielőbb, s ezerek és ezerek fogják áldani. * Cziráky János gróf 500 frtot adott a lipótvárosi bazilikára. * A nemzeti múzeum csarnokait bezárták, s csak március 15-dikén fogjál megnyitni. Akkorra a kép­tárról teljes katalógust készítenek a közönség szá­mára, mely ezt eddig s sajnosan nélkülözé.

Next