Fővárosi Lapok, 1864. december (1. évfolyam, 275-299. szám)
1864-12-02 / 276. szám
276-ik sz. Péntek, december 2» Kiadó-hivatal: Pest, bárét tok-tere ’7. sz. Első évfolyam 1864 . FŐVÁROSI LAPOK. Si Megjelen az ünnep utá ni na- Hasábos petit sor . . 4 kr pokat kivéve mindennap; ko- Bélyegdíj minden igronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tetálkor • • 30 k«- Mikor ő beteg volt. 1. Mig arcodon piros rózsák nyíltak, Mig szemedben ragyogó láng égett; S vége nem volt tündér mosolyodnak, Égi lénynek képzeltelek téged. Most, hogy szenvedsz megemésztő lázban, Rózsáidat a szenvedés tépi, S számítgatjuk, pereidből még hány van: Most látom, hogy földi vagy, miként mi. Egykor hittem, hogy leszállsz a földre, És e hitben szivem kéjtől égé . — Most itt állok melletted megtörve, S ód reszketek, hogy fölszállsz az égbe ! II. Tündöklő nap, oltsd ki ragyogásod, Sötét éjjel lepje a világot; Legyek vakká, bármily fájdalmat ád, Csak ne lássam elhervadott arcát. — Mosolygó ég válts haragos képet : Szélvészeddel a földet zúzd, tépjed; Siketüljek meg a szörnyű zajban, Csak ne halljam, hogy ajkam „jaj“ van. III. Ha egy virág hervad el a földön, Halálával száz más nyílik rögtön, Ámde nekem ő egy egész tavasz. — Oh uram, irgalmazz ! Ha egy csillag lehull rövid fénynyel, Millióiul ragyog még az éjjel; Ha ő lehull, éltemben a nap az. — — Oh uram, irgalmazz ! Mit beszélek ? Hisz, drága betegem, Nem ez, nem az; ó a világ nekem ; Ha meghal, egy világ halála az! — Oh uram irgalmazz ! IV. Kis gyermeket láttam haldokolva : S hittel szóltam : ez az isten dolga! Férfit láttam hullni a halálba ; De lelkemet ez meg nem alázta. Jó anyámat láttam menni sirba ; Szivem vérzett, de mégis elbirta. Láttam tengert őrült csatájában, S a habok közt ott állottam bátran. Láttam halált gyilkos harc hevében, És én bele rohantam kevélyen. — — Most itt egy kis beteg virág mellett. Megrémit, óh egy jaj, egy lehellet. Gyáva vagyok, gyáva, tehetetlen. — Örök isten tégy őrültté engem ! V. Mért e szilaj gyilkos verseny ? Úgy sem nyeri őt el egy sem! Ellene lázadt föld, pokol. — S ő szenved, de meg nem hódol. Küldtek reá kínt, fájdalmat. Miért ? Hisz, ő meg nem halhat! — Jóságáról adnak számot, A galambok, a bárányok. — Nagy szépsége fel van osztva A füvekbe, virágokba. —• Szeme csillag, ajka hajnal, Szava zeng a madárdallal. Szivét szivem rég megnyeré, S tiszta lelke az istené. — — Nem maradt már nekik semmi! Mit akarnak hát elvenni ? . . . Szúg szava pokolnak, földnek : „Boldogságát irigylek meg!“ Szász Gerő: SZERELMES TÖRTÉNETEK. — Nemes Alberttől — (Vége) E szavak ellopták eszem háromnegyedét. A megmaradt rész nem volt elég egy okos gondolatra. A grófnőnek joga volt követelni a cár halálát is, s én megtettem volna azt. Vizzel teli poharat kértem szép Feodorámtól. Arany volt a pohár, rubinokkal, gyémántokkal kirakva, csak tartalma volt szintelen. Gyakran járunk így az életben, ugye Aurelian . .. No, ne vigyorogj. Feodorának nyújtom a poharat; kezem nem volt remegő, szemem sem lehetett gyötrő kinézésű, sőt biztató, mert feleségem mosolygva hajtá föl. Megitta a mérget. Az naptól soha sem láttam azon arcot, csak néha álomóráimban, akkor sem fenyegető. Temetését nem vártam meg, nem volt erőm ahhoz. Kacagtok ? Ne kacagjatok, hanem igyatok. Seneca, vagy Jaques, vagy mi az ördög, kocsmáros! groggot elé! Igyatok, s ha nincs pénz, itt hagyjuk, Atticus, az inggombodat, és én a kalapomat és köpönyegemet, amelyekért ha én volnék pálinkamérő, nem adnék egyetlenegy kortyot sem. Ne ásitsatok hát mikor én beszélek. Hol is hagytam el ? — igen, a halálnál, meg rosz köpönyegemnél ... A halál eszméjével indultam céltalan utamnak és gallér köpönyegemmel. Nem volt már házam, hol fejem lehajtsam, de mit ért volna az is. Nem volt benne a ház lelke, s a házigazda léleknyugalma. Bár három képekkel lettem volna gazdagabb, hogy búbánatomra egy kis melegítőt ihassak, ami nagyon elfért volna a hideg időben és a hideg kebelben. Hétpajtások, legyetek több figyelemmel. Négy hónap múlva Párisban voltam, mert meghallottam, hogy az én grófnőm is ott van, s hercegileg él és költ. Jószágaimat, mint később hallám, — újra elveszté, s megnyerte egy tőzsérpalotámat, azt a „hét tornyos“t pedig másnap eladta egy tiflisi nyegócosnak . . . Azt a szép palotát, — raktárnak! Igyatok, bolondok ! hiszen újra dúsgazdag voltam,— azaz hogy vagyok. Valami szenteskedő nagynéném száradt ki a földről, s két milliót hagyott reám. Szép összeg, ugye ? Én is azt mondottam, mikor a halottas háznál, hova koldulni mentem, ezzel a hírrel fogadtak. De nem lepett meg , örökké nagy dolgokat vártam attól a zörgő csontú haláltól. Mint mondám, négy hónap múlva Párisban voltam, a régi fénynyel, a régi szenvedéllyel. Hallottam, hogy a „fekete grófnő“ a világváros első arszlánnője, és itt is folytatja hírhedt makaó estélyeit. Alig vártam, hogy megjelenhessek. Pampa ne sóhajtsa makaó szóra mindig akkorákat, mint egy trombita. Megjelentem, észrevétlenül. Volt gondom, hogy a fekete szakáll jól elfödje arcom ismertető vonásait, s fekete hajam a szőkét. A pazar világítású illatos teremben ott találtam a felsőbb körök nagyjait, kik eljöttek pénzüktől megmenekedni, mert eddig alig volt eset reá, hogy a szép házinő veszteséget szenvedett volna. Bár szivemben mélyen volt bevésve a megtorlás eszméje, mégis inkább a grófnő egykor imádott alakja, mint a kártyaszenvedély vont bükörébe, mint az evetet a boa constrictor lehe, s a holdkórost a fagyos égi test delejes varázsa. A grófnő szokás szerint folyton nyert. Meg kellett várnom a szerencse fordulását, ámbár izgatott kedélyemben félni kezdtem, miszerint azon este hiába lesem. Végre eljöttek a vesztes percei. A grófnő szenvedélylyel keverte a kártyákat kis kezeivel, megnézve a tételeket, s osztva. Eljöttnek véltem a határpercet. Fölszólottam : bank! Föl sem tekintve nyújtá a kártyalapokat. Nyertem, ő elsápadt. — Bank! szólott most ö, reá mutatva az elhúzott pénzcsomóra. Hidegen feleltem: — Grófnő! itt két millió van az enyémmel együtt, egészben átadom. A hideg kimért hang fölláztta a játékosnő kebelét, s azt felelte : áll! Alig ette ki, én fölmutatva kártyámat, hátra hanyatlott, két milliót vesztett, épen annyit, amennyivel birt, mely összeg nélkül koldussá jön. Épen olyan, mint hónapokkal az előtt én, Odessában. Részletezzem tovább a játék folyamát ? ... nem teszem. Mit azon percekben éreztem ereimen átfutni, az sötét gyönyör vola. De még nem voltam a kivánt eredménynél, kockáztatni akartam mindent, hogy mindent nyerhessek. — Egy ajánlatom volna, grófnő ! szóltam eddig nem ösmert nyugalommal, s támlányba ereszkedtem. Feszült csönd állott be. — Saját pénzemet, a nyerttel együtt bízom a szerencsére; ha vesztek: a pénz a grófnőé, ha nyerek : nyereményem a grófnő — élete !.. A hölgy arcélét önfényü sápadtság lepte el. Ez utolsó szó által ismert reám , kippen e tétellel egy életet vesztettem el. Mint villany járta át agyát — talán a remény gondolata, hogy visszanyerheti a pénzt, mi az olyan nőnek maga az élet, s mi nélkül ez utóbbi úgy sem érne semmit. S ha nyer, — én újra nyomorba sülyedek menthetlenül. Az utolsó pont vala a boszu. Heh, mit gondoltak, nem fogadta el? Úgy soh sem voltatok igazi játékosok , a játékos nem gondol, csak tesz. Mikor az elfogadási szót kimondta nem nyújtottam balgán a kártyát oda, hogy csak húzzon, egy puszta szóra. Nekem írás kellett, erős kötelezvény, mely szerint ha veszt, szabadon rendelkezhetem egész életével, akaratom szerint. Volt eszem, olyan pontokat szúrni közbe, hogy érvényes legyen a törvény előtt is. A kötelezvényt rég elvesztettem, de azért a grófnő most is akaratomtól függ,azon hiszemben,hogy most is meg van. Higgye !.. én is eleget hittem neki, olyat is, mit jobb lett volna nem hinni soha. Az írást aláírta, a játékot elveszté. Neki is schlagelje volt, nekem is ... az övé nyolc volt, — az enyém . . . hehehe ! .. . kilenc! . . Emlékeztek az odessai játékra ? épen ilyen volt. . hehehe ! No, most kacagjatok groggos átalagok , most! Sok év múlt azóta. A roppant kincset mind elmakaóztam ; de ti, kik ismeritek a kártya forgását, ugye nem tartjátok hihetlennek, hogy újra millionaire leszek , ugye ? Ne beszéljétek tele a fejemet azzal a kérdéssel: ki a „fekete grófnő?“ azt már bajosan mondom meg. Hanem mégis megteszem, kedvetekért. Láttátok a Neptun-utcában ama görbedt utca- i seprő, ráncos és fekete asszonyt, épen olyan, mintha egy cigány dádé felesége volna. Az a gyönyörű sereme.