Fővárosi Lapok 1865. szeptember (200-224. szám)

1865-09-16 / 212. szám

212-ik. sz. Szombat, September 16. k***»1”“11 *■*»». »”›«›‡»­««” 1.Második évfolyam 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 frt. negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve minden *~.ap , ko­­ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 30 kr KÉT BOKRÉTA. Beszély. Báró Podmaniczky Frigyestől. (Folytatás.) Férfi, ki egyszer már képes volt ily bánásmódot követni oly nő irányában, kinek szerelmet s hűséget esküdött, alig számolhat azontúl hitelre vagy bocsá­natra; a jelen esetben anyival inkább, mert, mint al­kalmilag megtudom, Arthur felette könnyelmű s vál­tozékony jelleműnek mondatott mind­azok által, kik őt közelebbről ismerték. S mégis . . . ba érkeztem után, az első néhány találkozásom alkalmával azon szomorú tapasztalást kelle tennem, hogy Méta sokkal több elnézéssel visel­tetik Arthur irányában, mint a­menyire érdemesnek s feljogosítottnak tartottam. Előítéletek által félre nem vezetett észlelődő gyanánt mérlegezem, mi nemű súly billentheti majd Méta részéről a serpenyőt Er­win vagy Arthur előnyére. Az egyik rész felöl vagyon, biztosított világi ál­lás, szakítás a művésznő bizonytalan pályájával s nyugalmas elhelyezkedés kínálkozott — háboritva az egykori csalódás rémképei által. A másik kilátás, önzéstelen benső szerelmet, elv­i életiránybeli rokonságot, a magasztalással határos megbecsülést, s a szivek egymás iránti áldozatkészsé­gére alapított boldogságot mutatott, a melynek bir­toka, önművünk s önteremtményünk gyanánt kétsze­resen becses lévén, egyedül a rokonelvek s érzelmek sugalta erőmegfeszítés által biztosítható a jövőre nézve. Amaz megszerzi a külviszonyok után itélők s a külsőségeket áhitozók kenetteljes helyeslését — ez kivívja a lelkesedettek, a kedély s szív bajnokainak szerencse kívánalmait. Rendkívül érdekesek voltak a figyelőre, szomo­rúak s lehangolók a résztvevő barátra nézve Erwin e harc alatti gyötrelmei, mert míg szive minden áron végső harcra kívánt kelni Arthurral, addig önzéstelen szerelme, Méta habozása, s ennek nyomán az ifjú fél-felmerülő kételyei, akaratlanul azt sugalák , hátha egyedül az Arthurral megújuló viszonyból fejlődhe­tik azon kielégítő állapot, mely Métát megnyugtatná s boldogítaná. A művésznő mintha harcra kelt volna önmagá­val, olyformán tüntette ki Erwint épen akkor s oly körülmények között, mikor az Arthurnak leginkább fájhatott; míg az egymást érő csapások után, mint balzsam az ejtett sebre, úgy jön az elhagyott ara által elismerve néha, alkalmilag bűnbánó megadást mutató viselete. Mások végzetébe irányt adó hatalom gyanánt beavatkozni nem lehet senkinek feladata — ki tudná az ily eljárás irányában a felelősséget elvállalni ? — Ugyan ez oknál fogva nem tartottam magamat feljo­gosítottnak arra: felhasználni mind azt­ Arthur elle­nében, s igy tehát Erwin előnyére, mit megtudni nem * * * Barátom nem tartozott azon hiú s ^_higyelejűek sorába, a kik ily csapások alkalmával egyedül s ki­zárólagosan azon sértett önérzet által irányoztatnak, mely azt súgja nekik : más nyerte el azt mi­után te sóvárogtál, le vagy győzve, porba tiporva; hiúságod meg van sértve; s vetélytársad szemei előtt semmivé vagy zúzva. (Folyt, köv.) nézve, ki a társaság minden rétegeivel mintegy köte­­lességszerüleg megszokott ismerkedni. S mégis soha békétlenebbül nem tűröm a „non­­intervenion“ jelenleg szentesített elvét, mint ez esetben. TVM­­*Sfl fölü­lV­.W.t. I tartozott épen a nehéz feladatok közé oly emberre nyilván lapunk nyolcadik évnegye­dére, az előfizetések mielőbbi megújítását, s vállalatunk szíves terjesztését kérjük. A közönség részvétét folyvást élénk, tartalmas, minden kérdésben szabadelvű irodalmi napi­lappal kívánjuk viszonozni. Az or­szággyűlés megnyíltával tollrajzokat és jellemrajzokat is adandunk. Külföldi levele­zőink számát folyvást szaporítjuk. Előfizetési ár az okt.­dec. évnegyedre négy forint. Az összegek minél előbb Emich Gusztáv kiadó hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. Ez idő tájban Arthurnak egy uj szövetségese támadt, kinek befolyása úgy hiszem leginkább hatott Méta utóbbi cselekedeteire. E szövetséges a hercegné udvari hölgye volt, ki régebben ismerte ugyan Métát, — mikor még családi nevét viselte — de mióta a művészi pályára lépett, meghidegült iránta. Erwin könnyelműségét eláruló s­­ célnélküli, de Méta által mégis viszonozott udvarlását adván okul. — Erwin ugyanis az udvar körében nem jó hírben állott, mert rangot, kiváló tehetséget, valódi erkölcsi alapot nélkülöző, csak túlzó elvei által fel­tűnő „Wähler“-nek tartatott az irányt adó körökben. Ez udvari hölgy véleménye szerint, Métának Arthurral való kibékülése, mindkettőre nézve a Phö­nix varázslatával érne fel — menyiben megújulva s botlásaikat a feledésnek átadva, bontakoznának ki ama kétes állásból, mely most jövőjüket, kilátásaikat s állásukat veszélyezteti. Nincs biztosabb kelepce, mint nő előtt más nő ellen szólalni fel; ilyenkor megindul azután azon ár, mely elseper mindent, s meztelen valóságában tárja elénk a valódi érzelmeket. Ugyanezen eljárást követ­tem­­én azon udvari hölgy irányában, kinek Métához való közeledését tapasztalván: célszerűnek véltem megtudni terveit, vagy legalább őszinte véleményét. Alig ejtek előtte néhány szót a művésznő ellen, s már is — szavamba vágva — kiöntő előttem keble falán­­kos fájdalmát e vesztének induló barátnője felett, s egyszersmind tudata velem amaz, általam fentebb em­lített terveit, melyek nyomán őt a kárhozattól meg­menteni leend egyedül feladata. Erwin, a szerelmesek ösztönszerű tapintata ál­tal kalauzolva, mielőtt még velem szólhatott volna ez új ellenéről, már­is gyanitá : minemű befolyás vagy szándék segíti s készíti elő a két barátnő újbóli közeledését.­­ Keblére önsúly gyanánt nehezedett a közeledő vihar rekedt­sége; a feldúlt kedély fer­­getege nyomban követte a menekülést kereső lép­teit ; várta minden percben a tornyosuló felhők mögül mint hull alá fejére a mindent magával sodró villám­csapás , s mégis bízott, remélt, hitt — mert szeretett lelke egész erejével. Egy napon a w.....i angol kertben sétáltunk föl s alá. Erwin épen taglalgatni kezdő benső elragadta­tással : Méta mi előzékeny, mi vonzalomteljes visele­tet tanúsított irányában a múlt napok alatt, — midőn egy velünk szembe érkező ismerősünk elmondá ne­künk : Métának Arthurral ma megtörtént újbóli el­jegyzését. Kegyed látta tegnap Erwint; az elmondottak nyomán ismeri akkori kedély hangulatát — nem szük­séges tehát taglalgatnom, minemü befolyással lehetett ez ember kedélyére, e vele ily váratlanúl s meglepő modorban közlött hir. * * * EGY OROSZ MÓR KÁROLY. — Puskin beszélye. — (Folytatás.) Mindnyájan nevettek. Csak Desforges úr nézettr tányérjára. Nem figyelt a társalgásra, mely előtte ide­gen nyelven folyt. Csak a kitörő kacaj tette egy kissé figyelmessé. Akkor föltekintett, szemei végig siklot­tak a nevető arcokon, s egy percig Pafnutits arcán állapodtak meg, a­ki teljes diadalérzettel gyönyörkö­dött az élce által előidézett hatásban. Aztán a nevető ismét magába mélyedt, és késével kezdett játszani. — A­mi azt illeti, — folytatá Troikuroff a tár­salgást, — nálad nem hiába kopogtatna be, ha épen oly kegyeletes akarna lenni, hogy atyja adósságát lerója. Pafnutits vörös arca els­ápadt. — Nálam?listen ments’! Rosz időket élünk. ! Az én pénztáram bizony teljesen üres. — Ne beszélj Pafnutits Antal. Ismerünk mi jól. Hát mi az ördögre adnád te ki a pénzt ? Otthon úgy élsz, mint egy disznó, semmire sem költesz, látogatá­sokat nem fogadsz el, s a mikor csak lehet, a más asztalánál törlöd meg szádat. Azonkívül jobbágyai­dat nyúzod s rengeteg jövedelmed van. — Nekem ? Én teremtem, ki hallott ilyet? Higy­­jétek el, teljesen tönkre vagyok téve. Erőszakoltan mosolygott s egy nagy darab pás­tétomot tömött szájába, hogy a házi­úr gorombaságait annak segélyével könnyebben elnyelhesse. Troikuroff békét hagyott neki, de föléledt sérte­­getési vágya uj áldozatot keresett. Az isprawnikot szemelte ki, a­ki az asztal végén, a francia nevelő mel­­­­lett ült. — No, isprawnik úr! — szólt hozzá gúnyosan. — Hallod ? Dubrowski még mindig garázdálkodik. Mikor mutatod már meg, hogy mit tudsz ? Mikor fo­god el ? Az isprawnik zavarba jött, erősen hajlongott s lenyelve a szájában tartott falatot, habozva felelt: — Mindent el fogok követni, nagyméltóságu uram. — Hm, mindent el fogsz követni! Régen mon­dod már te ezt! — Az igaz, nagyméltóságu uram. Ismét mindenki nevetett. A nevelő újra föltekin­tett tányérjáról, de nagyon kevés érdekeltséget muta­tott a nevetés iránt. — Legalább őszinte a jámbor! — szólt Troiku­roff derült hangulata folyamában. — Ez összeegyez­tethető gyámoltalanságával. Hej, csak az öreg ispraw­­nik ne égett volna meg, régen vége volna az egész rablóhistóriának. Hanem így ! persze! Mi újság kü­lönben Dubrowskiról ? Hol látták utójára ? — Én nálam uram! — szólt élénken egy fiatal nő. — Múlt kedden nálam ebédelt. — Hm ! és vacsoráit is ? — kérdé Troikuroff célzó gúnynyal, hogy a fiatal nő fülig pirult és igen neheztelni látszott. Mindenki Lavisna Annára, a fiatal özvegyre te­kintett, a­ki lángoló arccal nézte le Troikuroffot go­romba vágásáért. És így felelt: — Akármit mondjon ön, Dubrowski derék ember! — Hogy-hogy ? Magyarázza meg. Nem látja, hogy az isprawnik mint hegyezi a füleit. Vigyázzon ! — Nem bánom ! Hallják önök, a­mi velem tör­tént. Először is tudniok kell, hogy Wannikhám (Iván) Péterváron jár iskolába. Nem sok pénzt szoktam a fiúnak adni, hanem mégis... a fiú növekszik s mindinkább többre van szüksége. Két hét előtt kétezer rubelt küldtem számára a pos­tára. Kormányzóm vitte a városba. Természetesen megfordult Dubrowski az eszemben, a küldést nem

Next