Fővárosi Lapok, 1866. december (3. évfolyam, 275-297. szám)
1866-12-02 / 276. szám
• &B — * 276-ik sz. Vasárnap, dec. 2. gtad°-blTatalí Feeti bará tokter® «• Harmadik évfolyam 1866, Előfizetési díj: TH/\TT A ®|p% W1 A Szerkesztői iroda: Félévre . . . . 8 frt. g a§ fi p jfj| IM* I1 tt fl I lias# ff 1 mjf Lipót utca 34. sz. l-ge em. . . . 4ft. p If V fi I IlLILl I I I M I 1 J FV Hirdetési díj: Megjelen az ünnep utam Negyed hasábos petit napokat kivéve minden sor...................6tr nap , koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. B&f£ mInden 1S3c Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk. Éjféli dal Ha jön a titkos, néma éjfél: Rejtsd vánkosidba arcodat! Mert ha nincs is tán, mitől félnél, Neked az éj rémet mutat. Hallod ! hallod a néma csendben Egy sóhaj hangzik szerteszét, Agyad kárpitja meg meglebben, — Te szónak véled lágy neszét! Hallod a dalt ? Mily bánatos dal! És sok titkot beszél neked, S a csendes éji fuvalomnál Érinti fehér kebledet. . . . Ott kinn meg milyen vad keservben Nyög a hazátlan éji szél! Nézd , tükröd fátyola is lebben A mécsláng jobbos fényinél. Ne kérd , ki az ? ki láthatatlan Kézzel zörgeti ablakod, Hangja fájón kimondhatatlan; Ismerned kell ez alakot! Nézd, nézd az ifjút, bús szemében A temetőknek lángja ég ! Mily mezőn néz rád a sötétben, S halvány ajka beszél feléd: „Nézd, fürjeim megőszülének Ifjú koromban, — s ez kevés! — De ah ! nekem mi már az élet ? Hosszú kín, örök szenvedés! Ragyogó napom éjbe vitted, Elhervasztád virágimat, Összetörted az igaz szivet — S miért? Hiúságod miatt!“ „Hiába rejted el szemednek Ragyogó, bűvös csillagit: Te látsz, te tudod, mint szeretlek, S óh, a tudás soh’sem vakit! Én ott vagyok minden nyomodban, Követlek minden lépteden: Hogy láss elaszva, bús nyomorban, álmodban úgy, mint éberen !“ Szép kedvesem ! Legyenek álmid Az éj fátylában édesek, Ne hallgasd e bús rém sirámit, Képzelet játéki ezek. Az éj felében alszik minden, S az álmodó világ felett Csak én vagyok egyedül ébren, S zengem e bolond éneket! Komócsy József: A DICSŐSÉG ÁRA. Elbeszélés. Udvardy Vincétől. (Folytatás.) ■ — Igaz ám ! hangzék az asztal mellől. — Túrkevinek nincs semmije! — Persze hogy nincs ! egy talpalatnyi birtoka sincs! — Hjah — jaj ! ’sz az olyan embert nagyon könnyen meg lehet vásárolni! — okoskodék egy vörös hajú ripők. — Világos! ahoz áll, aki jobban fizet. Meg az aztán nem is igen bánja, akárhogy fölemelik az adót. Ő nem fizet! — Hanem bezzeg Csöndes uraság velünk együtt húzza az igát, nyög a sok adó alatt, az majd igazi szószólónk lesz az országgyűlésen. — Meg az olyan urat nem is olyan könnyű megvesztegetni ! (E szavak ismét az ezüst gombos ködsz ménből jöttek.) Megmondta nekem az én barátom, a Tivadar, a Handay, hogy most olyan követet kell küldenünk, aki önálló, független, mert ahogy most kötözködünk, abból bajos lesz áldozkodni. Báró Handay barátom megmondta azt is, hogy Csöndes uraság kiviszi az országgyűlésen a legelő fölosztását is. Persze biz azt ez a koldus prókátor meg nem tenné, mert a sok mihaszna boltos, mesterember, a ki a pártján van, s a kinek ez nem volna ínye szerint, jól s megfizetne értte. Hanem tessék csak megpróbálni ! Csöndes uraságnál, — azt ugyan meg nem vesztegetik, mert az egyik zsebéből kifizeti az egész kom-1 pániát. — Éljen Csöndes uraság! — a mi követünk! ! Éljen! — Éljen! Bergmayer úr eleget hallott, s már épen induló- ban volt, midőn az asztal mellett valaki új thémát kezdett. 1 I •— Túrkevi még a zsidókat is felszabadítaná ! — Azt mondják ám ! 1 — Minket csak egy sorba tesz velük. — Hja ! mert sok a pénzük ! — Mintha leiz a pénz tenné az embert! — Nem átall az utcán még köszöngetni is a zsidó leányoknak ! ! — Hja! mint a véle nőtelen ember! hehe he! Itt olyan térre mentek át az eszmecserék, hova nemcsak mi nem követhetjük a tócsavári választópolgárokat, de még Bergmayer úr sem bírt elég tü- relemmel, hogy utánok menjen. Fölkelt s távozni készült. 11 A mint a hátsó ajtón ki akart menni, észre- 1 vették. ^ — Hohó! Megálljunk ! 1 — Ki az ? meg kell fogni! 1 — Valami spion! Ilyen s hasonló kiabálások közt rohantak utána ^ az érdemes választók. 1 Bergmayer úr nyugodtan megfordult s fölismerték. 1 — Hogy mer az úr ide jönni ?! — kiáltottak rá egyszerre tizen. I — — Hát mióta van megtiltva a korcsmába bemenni akárkinek is, ha egy iice borára pénze van ! ? ! — volt az egyszerű felelet. 1 — De nem úgy van az! — kinek a részén van az úr?! 8 — Én egy párton vagyok Handay báróval. — Akkor isten hozta! e — Tessék közénk ülni. 1 — Igyék a borunkból! —■ Köszönöm polgártársak! — viszonzá Berg- Frayer úr, — kigyelmetek itt a Csöndes úr borát isz- 8 szák; én és báró Handay úr a Túrkevi pártjához tartozunk! a — Dejsz’ a már nem igaz ! e — A báró mivelünk tart! g — Nagyon csodálkozom kigyelmeteken! — ráálaszolt Bergmayer úr, —jól tudhatják, hogy a báró e úrnál is ki volt tűzve a zászlónk ! 8 — Ki ám! ki volt, de bevették! I h — Nem vették bizony! úgy lopták le! I 8' — Az csak úgy volt mondva , maga vétette le se a báró. f — Ah az nem igaz! — Igaz bizony! ha nem hiszi, kérdezze meg tőle, itt van maga is, ni! g — Bergmayer úr e szóra meglepetve tekintette föl, — nem akart hinni füleinek , s mikor az ivó szonda közepén meglátta Csöndessel karonfogva Handayt, nem akart hinni szemeinek. Ez több volt, mint a miről csak álmodni. ismert.‘‘~ s » S sí £fe» I i, De még jobban meg volt lepetve Handay. Mit 11 dent inkább hitt, mint hogy ezzel az emberrel itt taylálkozzék. Alakoskodása,becsületszava jutott eszébe ; ő valami alkalmas kibúvó ajtót keresett, melyen e zavarból kimenekedhessék. De szokott ildomossága cserben hagyta, nyelve megtagadta szolgálatát, s csak1 mereven nézett az előtte álló Bergmayer szemeibe, anélkül, hogy egyetlen szót tudott volna mondani. Az imént oly zajos, kiabálástól visszhangzó terem is e pillanatban oly csöndes volt, mint egy sírbolt; e két • ember olyan volt egymással szemközt, mint két kő■ I szobor; a tömeg csodálkozva, némán bámulva állta I őket körül. Hanem egyszerre az egyik szobor megmozdúlt, s kalap-levéve, mély főhajtással szólt: — Alázatos szolgája, méltóságos báró úr — ma- Igamat ajánlom! I S a másik szobornak úgy tetszett, hogy e leírhatatlan nyájassággal mondott szavak fölérnek egy s négyszem közti arcúl-csapással. I (Folyt. köv.) A DELEJEZŐ. (Schwarz Mária svéd beszélye.) (Folytatás.) E két érzeménynek szlveménye lett, hogy Vinsconti orvos a befejezést gyűlölni kezdé, és habár mindjárt kezdettől fogva ellenszenvvel viseltetett is az iránt, mégis egy ideig eltűrte, de ellenszenvét, sőt gyűlöletét, midőn Violának fölgyógyúlásához remény mutatkozott,nem fékezhette többé, s egy napon Lind-sburgot meglátogató. Miután már különfélékről beszélgettek, mondá Vinsconti: — Tulajdonképen azért jöttem, hogy megkérjelek, miszerint Bernemé asszonyságnál a befejezést bizonyos ideig hagyd abba, s engedd a természetet működni. — Kedves Vinscontim, ez tökéletesen ellentmond a delejezési gyógyászat szabályainak. Ha én a delejezést folytatni megszűnöm, Violának néhány hét alatt meg kell halni. — Üres beszéd! szólott Vinsconti. Te nem akarod talán azt bizonyítani, hogy a delejezés Viola életét hosszítja meg. Ennek az lenne természetes következménye, hogy Violának egész élte folytáig kellenék a delejezés befolyása alatt állani. — Épen nem! De míg Viola egéssége nincs egészen helyreállítva, meg kell történni, mert a delejezés gyógyszer, és ha annak alkalmazása a fölgyógyulás előtt megszűnik, a beteg ismét döbbent állapotába esik. Te különben kéred: engednék a természet működését. Mit teszek én mást, mint delejező, és miből áll a delejezési gyógyászat ? Épen abból, hogy a beteget csöndes és szenvelgő állapotba helyezem, s ebben a köhögés és fuldoklás rohamai a természetes gyógyítási módnak már hátrányára nincsenek, és egyszersmind, hogy a betegnek a delejes álom által erőt adjak. A többit a természet működésére bízom, s ne képzeld azt, hogy azon hiedelemben volnék, hogy a delejezés által egy sebnek, vagy más betegségnek gyógyítását el lehet érni. A delejezés azon egyszerű csillapító szer, mely a természetnek gyógyfolyamát könnyíti. — Lehet. Én a delejezést olyasminek tekintem, mely az idegeket gyöngíti és az idegrendszernek izgatását előidézi. Ezért kívánom, hogy néhány hétig hagyj föl a delejezéssel, és várjuk meg, várjon a természet elaltató gyógymód nélkül a bajt gyógyítani képes lesz-e? — Vinsconti! a jobbulás veszélyeztetése nélkül soha sem lehet a belejező gyógymódot félbe szakíta