Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)
1868-05-02 / 102. szám
Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. 102-dik sz. Szombat, május 2. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Félévre...................8 frt Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni lapokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. E GY ÉV A VIDÉKEN. (Víg beszély.) Irta Lauka Gusztáv. (Folytatás.) Bella alkalmasint más irányt adandó a társalgásnak, hirtelen a bérest kiáltotta, s meghagyta, hogy azonnal fusson át Sándorfaluba Kapronczayékhoz, s tudassa, hogy Bilkei Andor úr Szakaszon fog ebédelni. — Minő ép, kedves és szép gyermekek! — Hátha még Palikámat ismerné, ki Szatmáron iskolázik, bizonyosan kedvet kapna a családélethez, melyet eddig is kár volt elhanyagolnia. Igaza lehetett, Ki soha nem hallott a tengeri vészekről és viharokról, ki soha se szemlélte azokat, nem fél úgy tőlük, mint azok, kiket azok értek, vagy kik azokat látták, és azokról hallottak. Az udvarról az épületbe mentünk. A belső ép úgy, mint a külső berendezés, a költészettel párosult egyszerűség, a tisztaság méltó és megfelelő kerete volt e gyönyörű családképnek. — Istennek hála, amint tapasztalni szerencsés lehetek, kedves férje és nagysád megelégedettek és boldogak ! — Férjemért nem felelhetek. Azt hiszem azonban, ő sem fogna panaszkodni. Én lehettem volna talán még boldogabb, de nyugodtabb aligha. Házasságunk első éveiben én is gyakrabban ábrándoztam, de csakhamar meggyőződhetem arról is, hogy a szenvedély zsarnok uralkodó, s hogy az öröm, melyet nyújt, az erény szűrőjén átszűrve, ürömmé válik, s midőn az életész megfosztja a fákat lombjaiktól és leveleiktől, elhervasztja a virágokat: hiába kérdezősködünk a kertész után, ki azokat nevelé és elülteté, ha csak igaz szeretet nem csatolt a kerthez, melyben munkálkodott, kinek a sorstól osztályrészül egy kicsiny, de tiszta hajlék jutott, kert árnyas fákkal és virágokkal, szerető hű férj, piros gyermekek, kik mosolyognak és csevegnek, könnyen feledi a nagyvilág zaját és csábjait. Én lelkemben érzem e szívből eredő szavak igazságát. Oh vágyak, vágyak mentül szűkebb körre szorítkoztok, annál könnyebben elérhetitek azt, mit földi boldogságnak és megelégedésnek nevezünk. Szánai Pál, a családfő, kevéssel 12 óra után csakugyan megérkezett. Az idő által el nem mosódott rokonszenv melegével omlottunk egymás karjaiba. A jövő percben már nejét ölelé és csókolá meg, azután mindjárt gyermekeit. E ragyavert arc, mely bármely bűnös szenvedély uralma alatt borzasztó és visszataszító leendett, a szeretet, becsületesség és munkásság szintében vonzó volt és rokonszenves. Kik elfogulatlanul és okosan képesek elválasztani és megkülönböztetni a mulandót az örökkévalótól, azok léptek azon ösvényre, mely e földön a megelégedéshez és nyugalomhoz vezet. Pál nem győzött kérdezősködni és én nem győztem válaszolni. E nemes léleknek egyetlen vágya volt még, gyermekeit kellőleg fölnevelni, jövőjüket biztosítva látni, s ha isten megengedné, néhány évig nyugalomban, boldogságukat szemlélve, abban részben osztakozhatni. Tizenöt év óta most talán először szemléltem egy valódi megelégedést és családboldogságot. Pál részvéttel legelteté szemeit arcomon , s mintha kitalálta volna, miről gondolkodom, kedélyesen szólt: — Andor! még nem késő, házasodjál meg. — A családkép, melyet csak imént fátyoloztatok le előttem, valóban anyira elragadó, hogy én sajnálni kezdem ifjúságomat, mely tova szállt a nélkül, hogy saját földjén örülhetett volna az érett kalászoknak, saját kertjében az illatos virágoknak. Oh de nekem a fővárosban nagyon is módom volt másféle családképeket is szemlélhetnem, és . . . — És te megijedtél az elégedetlenség és boldogtalanságtól. Az ebédet e kedves család körében töltöttem. Az asztalnál a gyermekek ajkai is megnyíltak, és megjegyzéseik és kérdezősködéseikből meggyőződhetem, hogy a szülők a szeretet és bizalom hangján társalognak egymás között, s az ártatlan lánykákat nem a nagyvilág, hanem egy csöndes és boldog családkörnek kívánják nevelni. Már alkonyodni kezdett, midőn elbúcsúztunk. Férj és nő egy meleg kézszorítással. Amint Bella még mindig szép és vonzó, most már szenvedély nélküli nyugalmas arckifejezésén végig tekintek, szelíden érintett a múlt emlékeinek szárnycsattogása, és egy láthatlan szellem ezt sugá füleimbe: „Nemesebb s magasztosabb vala szenvedned rövid ideig, hogy sem útjába álltál légyen ily tartós boldogságnak. “ A legelhagyottabb falucskában, távol a nagyvilág zajától is megteremtheti a szeretet, bizalom, egyetértés, becsületesség és munkásság a boldogságot. IV. Az órák napok, sőt hetek észrevétlenül osontak; már október hó utósó napjait számítgattuk, a nélkül hogy okom lett volna unalomról egyetlenegyszer is panaszkodni. — Vagy Kapronczayékat láttogatták meg a szomszédos falvakból, vagy mi kocsiztunk közel ismerőinkhez, kik mindnyájan szívesen fogadtak, s kiknek abban telt legnagyobb örömük, ha vendégeiket agyon etethették és itathatták. Én leggyakrabban és legörömestebb rándultam a Rétalján fekvő Boldád nevű oláh falucskába. Daruváryékhoz, nemcsak azért, mert Daruváry Ferenc egykor Pesten járván, cimborám volt, s nagyon ízletes konyhát tartott, s kitűnő pincével rendelkezett, hanem főleg azért, mert ifjú neje, Paula, egyike volt a legkedvesebb és legszeretetreméltóbb háziasszonyoknak és társalgóknak. Daruváry gyermektelen volt, s kizárólag nejének élt, és gazdálkodásának. Irányomban — legalább eddig az — Othello-féle hajlamoknak még csak árnyékát se mutatta. Neszét vettem, hogy Sülemedre ment a hírneves baromvásárra. Csakhamar e hit vétele után, egy ködös és nedves novemberi délután átlovagoltam. Nem a legkellemesebb meglepetésemre, maga a kedves háziasszony helyett egy meglehetősen válto- zatos társaságot találtam. Kölcsönösen bemutattatánk. Aranykövi Áron, a helybeli haszonbérlő, egy műveit izraelita, csinos fiatal ember, ki gyakran nézegette nagy arany óráját, balkezével pedig folyvást úgy manővíírozott, hogy gyémántos gyűrűi az ember szemét majd kiszedték. Nagy Jakab, a kerületi szolgabiró, egy erősen barna harminchatos, ki fekete Zrínyiben, kalcedon gombjaival fesztelenül ült egy támlásszékben, s egy címeres tajtékpipából dohányzott. Esküdttársa, Kopecz Imre, egy hirtelen magas, vékony orrú szőke fiatal ember, ki tiszteletteljes távolságban egy faszéken nyugtalankodva rágicsálta kurta szárú pipáját. Balinka Miksa, a hírhedt szépségű uradalmi írnok, ki szerényen legelteté nagy kék szemeit a ház asszonyának igéző vonásain. Hornel, a helybeli vasas alhadnagy, ki szivarozva, épen egy házi bál részleteivel mulatta rá a közönséget ; végre Baruha, a helybeli falusi jegyző, ki áhítattal vigyázott a szolgabiró és esküdt minden mozdulatára, s csak olykor-olykor az írnokra mert mosolyogni. — Kérdenem se kell, mert az oláh papné jelen volt, hogy hadnagy úr igen jól mulatott, — szólt a háziasszony némi célzással. — Csalatkozik nagysád, midőn ilyesmit hiszen. Paula nagysád hiányzott, s én csakhamar azután, hogy a ház asszonyával etiquetteből egy tourt táncoltam, a vigalmat oda hagytam. (Folyt. köv.) JOHNSON SÁMUEL. — Essay Macaulaytől. — Johnson Sámuel, a tizennyolcadik évszázad legjelesebb íróinak egyike, fia volt Johnson Mihálynak, ki a múlt évszázad elején a hatóság tagja volt Lichfieldben, s ismert nevű könyvárus a közép-grófságokban. Mihály tehetségei és szelleme, úgy látszik, nem voltak jelentéktelenek. A könyvek tartalmát, melyeket eladott, úgy ismerte, hogy Straffordshireban és Worcestershireben a hatósági elnökök a tudományok orákulumának tekintették. A klérussal benső vallási és politikai viszonyban állott. Buzgó egyházi szellemű férfiú volt, s dacára hivatalképességének a municipalitásban, hűségi esküt tevén az uralkodó háznak, szivében mégis Jakab párti volt. Házában, melyet még most is mutatnak minden utazónak, ki Lichfieldet meglátogatja, született Sámuel, az 1709-dik év szeptember havában. A gyermekben már korán jelentkeztek azon physikai, értelmi és erkölcsi sajátságok, melyek későbben a férfiban nyilatkoztak; nagy izomerő, sok ügyetlenséggel és gyöngeséggel; nagy élénkség, beteges hajlammal a restség és halogatáshoz; jó és nagylelkű szív, sötét és izgékony kedélylyel. Elődeitől görvélyes foltokat örökölt, melyeknek megszüntetése nem volt az orvosi tudomány hatalmában. Szülei elég balgák voltak azt hinni, hogy e betegséget a royalista érzelem idézte elő. Három éves korában Londonba vitték, az udvari seborvos megvizsgálta, az udvari káplán imádkozott értte, Anna királynő megsimogatta, s egy aranynyal ajándékozta meg. Legrégibb emlékei közt tűnt föl egy derék hölgy, gyémántos vállfűzőben s hosszú fekete kalapban. Keze simogatását nem követte siker. A gyermek vonásait, melyek eredetileg nemesek és szabályosak voltak, eltorzította betegsége. Orcái mélyen be voltak esve. Egyik szemének világát is elvesztette darab időre, a másikkal pedig igen tökéletlenül látott. De erős szelleme legyőzött minden akadályt. Amily rest volt, oly könnyűséggel és gyorsasággal tanult, amely iskolába csak küldték, csakhamar a legjobb tanuló vált belőle. Tizenhatodik évétől tizennyolcadikáig otthon töltötte idejét, és saját kényére volt hagyva. Ez idő tájt sokat tanult, ámbár tanulmányaiban hiányzott a rendszer és terv. Föltúrta atyja könyvtárát, nekifeküdt egy nagy rakás könyvnek: ami érdekes volt, megolvasta, ami nehézkes volt neki, ott hagyta. Egy közönséges ifjú ily úton nem sok vagy igen haszontalan ismeretekre tett volna szert, de sok, ami nehézkes volt egy közönséges ifjúnak, Sámuel előtt érdekességön. Görögül olvasott valamit, de előmenetele e nyelvben nem volt olyan, hogy sok gyönyört találhatott volna az attikai költészet és ékesszólás mestereiben. Azonban mint jó latinista hagyta el az iskolát, s a nagy és sokoldalú könyvtárban