Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)
1868-05-23 / 119. szám
az ajtót belülről elzárva találtuk. Mi tévék legyünk ilyen formán ? — Vera, a szolgálólány, ezalatt előjött, s csakhamar megtudtuk tőle a történteket. Egyszer csak megnyílik az ajtó is, s a házi úr áll előttünk, nagyra nyitott szemekkel, mi pedig ő előtte bálöltönyben , mintha akár valami operát készülnénk előadni. Én frakkosan, fekete nadrágban, tetőtől talpig porosan, míg felöltőm panyókára volt akasztva; Rözske pedig rózsaszínű bálruhában, kissé rendetlen fejdíszszel. Ő már szóra nyitotta száját, de a házi úr megelőzte, mondván , Rözske, ön még ma itt hagyja házamat, meguntam önt már, a mi járandósága még van, rögtön kikapja. — Ezután hozzám fordult: Ön is tisztulni fog innét még ma is hátat fordítva, szobájába ment, a nélkül, hogy mentegetőzésre időt hagyott volna. Velimir már előre kapott parancsot nagybátyjától, mit tegyen, s így csakhamar beláttam, hogy csakugyan mindkettőnknek még ma el kell takarodnunk. — Tatomirtól sajnálkozva váltam meg, mert ezzel mindig jó egyetértésben éltünk. Bözske nem maradt a városban, hanem pénzzel jóformán el lévén látva, mindjárt másnap reggel elment szülőföldjére, be, rokonait, meglátogatandó. Szegény Rözskemily ártatlanul szenvedett; ártatlanul mondom, mert dacára annak, hogy megígérte, miszerint nemsokára visszatér, soha se tért többé vissza, hanem csakhamar férjhez ment egy ispánhoz, s ha engem szeret, s ha hozzám hű marad, bizonyára visszajött volna. Magamnak csekély pénzecském s ruházatom lévén, reméltem, hogy ezzel, s e mellett gyermekek oktatásából, majd csak megélek ; házgazdám azonban elmenvén a családokhoz, hol leckéket adtam, mindenütt oly irgalmatlanul festett le, hogy mindjárt másnap egytől egyig felmondtak. — Mitévő legyek most? egy ideig, egy két hónapig csak elélek, de mivé legyek azután. Szállásra a kereszt utcába mentem egy pajtásomhoz , Zdravkovity Péterhez, kinek pénze ép akkor az utósó garasig elfogyott, valamint azoké is mindnyájáé, kik hozzá járatosak voltak. Most tehát ezekkel üzérkedni kezdtem, némelyeknek zálog nélkül is, másoknak azonban csak zálogra hiteleztem, meg másoknak, ha pénzt akartak, holmi ruhát kellet értte eladniok. Szobánk olyan volt, mint egy valóságos zsibvásár, telve diákokkal s ruhával. Van-e szebb élet a diákéletnél? Van-e vén ember, aki örömmel ne emlékeznék diákkorára ? Sajátságos élet ez, és a sajátságos költészete az életnek. Azonban a diákok szintén nem egyformák; ezek közt is sokféle találkozik, mint bármely társadalmi osztályban. Voltak tanulóink, kik hazulról vagy igen csekély vagy épen semmi segélyt sem nyertek. Ezek dolga természetesen legroszabbul ment: silány ruházat, vékony ebéd úgy , mint, s ha isten izgalmából valahol egy kis mellékkereset akadt is, nem sokat javított. Az ilyeneknek még a külsejük is alázatot, szolgálatkészséget tanúsított, s csak a második harmadik évben ismerkedett meg velük közelebbről az ember. Voltak ismét, kik elégséges segélyben részesülvén, senkitől sem függöttek: ezeknek tanulmányaik végeztével fő gondjuk volt, hogy mihamarább valami hivatalt, például városi aljegyzőséget vagy alügyészséget nyerhessenek. Közülök csak ritkán lett valamelyik pappá. Társaságban többnyire kicsapongók voltak. Voltak szegény származásúak, de kik ösztöndíjakban részesültek. Ezek rendesen, jeles tanulók valának, szépen öltözködtek, a diákok társaságába eljártak, de csak azért, hogy lássák, mi történik ott. Ha valamely szegényes öltözetű társukkal az utcán találkoztak, félre szoktak előre vonulni. Sokan közülök már bizonyos helyet foglaltak az életben, de azért ők maguk mégsem igen voltak ismeretesek. Nem is kereste társaságukat senki. Voltak továbbá gazdag családokból származott tanulóink, kik a szegény társúakat nem szokták volt megvetni, hanem társalogtak, barátkoztak velük, s mint ügytársaikon, segítettek is rajtuk. Ezek is kicsapongók voltak, de a későbbi életben megtértek, nagyobbára szerencsésen házasodtak s jól gazdálkodtak. Ruházatuk, hol választékos, grófias, hol ismét olyan volt, mint azoké, kiket a fennebbi első pont alatt emlitettünk. Voltak megint mások, kik a leckét mindig pontosan tudták, bölcs, tudós arcot mutattak, semmit sem élveztek, hanem mindent gáncsoltak: ebben ezt, amabban azt a hibát találták. Szerettek a felhőkön lovagolni — nyereg és sarkantyú nélkül; ritkán bukott meg valamelyikük, s többnyire mint használható emberek léptek a világba. Voltak végül, kik a többiektől mindenben eltértek. Az iskolában előadottakból keveset tudtak, de egyéb tárgyakból többet, mint maga a tanár. Soha se tanulták azt, amit kellett volna, hanem mindig ellenkezőleg azt, amit tanulniok nem volt szabad. Társaik közül némelyek üres ábrándozóknak tartották, mások viszont az egekig magasztalták őket. Hármuk közül egy rendesen agyonlőtte magát, vagy agyonlőtte őt más, a második megbolondult, a harmadikból pedig nevezetes ember vált. Ezek a diákok fő jellemfajai, melyeknek azonban még alfajai is vannak. Találkoznak egyének, kiknek jelleme hol az egyik, hol a másik fajba csapong; találkoznak árulók, kik társaiknak nyakát szegik, találkoznak viszont nagyszerű jellemek. Ily különféle fajtájú diákokkal volt tehát dolgom. Ha valamelyiknek pénzt kölcsönöztem, rögtön volt lakoma, bor, sör, ki mit akart. A kamatot mindig előre lehúztam, de kiktől zálogot nem vettem, azoknál féltenem kellett a tőkét. Egy ideig jól ment minden. A kinek csak pénzt adtam, mindenik jól tartott vacsorával s másokat is meghitt, hogy annál vigabban legyünk. Az egyfajta diákok összetartottak, ha pénze volt egynek, jó dolga volt mindnyájának. S ez sor szerint ment. Találkoztak azonban, kik ha pénzre tettek szert, ezt eltitkolták s maguk is elbújtak. Az ilyeneket filisztereknek, ingyenélőknek neveztük, így tehát lassacskán eléldegéltem, s mondhatom elégedetten, legalább sokkal elégültebben, mint eddig. Csupán Brankót sajnáltam, hogy nem akart, vagy nem volt szabad társaságunkba jönnie. Föltettem azonban, hogy valami módon beigtatom őt e társaságba. De hát mi módon ? étellel, itallal őt nem lehet ide csalni. Csak egyszer velem, egyedül magammal jönne valahová! Egy alkalommal meglátogattam őt Tatomir társaságában ; egyedül volt otthon, s mindjárt fölbiztattam, jönne velem, nézné meg üzletemet, tekintene életmódomba. El is jött s midőn raktáramat látta, szinte elcsodálkozott. Azt hitte, valami zsidó boltjában van. Lásd, — szóltam most hozzá, — ezt magam szereztem, míg te a te Napóleonod és Plutarchod mellett nem volnál képes a magad emberségéből megélni. — Jó, tehát mit tegyek, hogy én is függetlenül élhessek? kérdé most Brankó. — Adj leckéket, tarts kereskedést, mint mi, — szólt egyik már bajuszosodó pajtásunk. — Szerezzetek hát helyet számomra, hol leckéket adhassak, mert csakugyan szeretném magam is a független életet, — szólt ismét Brankó. — Ha kedved van, ily helyet mindjárt holnap kaphatsz élelmezésért s lakásért egy kovácsnál. — Itt a kezem, — felelt Brankó — holnaptól kezdve független vagyok. Ezen eltökélésnek mindnyájan örvendtünk s vittük is mindjárt Brankót egy sörházba, hol vigan szólt a zene. E perctől fogva ő a mi újoncunk volt, s vigan vett részt mindenben, bár mindaz, ami vele történt, egészen új volt előtte. Az ismerősök valamenyien összefutottak, mintha valami csuda történt volna , s mindenki örült az új bajtársnak , kit, miután most körünkbe lépett, föl is kellett avatnunk. (Folyt. köv.) A prágai ünnepély. (Eredeti tudósítás.) (P. B.) A prágai nemzeti színház alapkőletételénél a cseh nemzeti párt mindent elkövetett, hogy erejét teljesen kitüntesse. Nem anyira a derűs Thália, mint inkább a fegyverzörgető Mars lebegett ez ünnepély fölött. Már hetek előtt hirdették a „Národni Listy“ és a „Politik“, hogy Csehország mily nagyot, mily fényt fog fölmutatni, s a vidékieket ez előleges reklámokkal édesgették a fővárosba. És e napot Csehország valóban egy nyelvéért lelkesülő néphez méltólag ülte meg. Nem volt ugyan oly világraszóló, rendkívüli fény, minőt a túlbuzgó cseh lapok szeretnének elhitetni, de Prágának mindenesetre elég volt. A Karolin völgytől egész a rakpartig, azok az utcák, melyeken az ünnepélyes menet végig vonult, fehér, kék és fehér-vörös lobogókkal voltak díszítve. Egyes házak különösen kitűntek, például a polgári kör, a takarékpénztár, és az ideiglenes cseh nemzeti színház. Már két nappal az ünnepély előtt Prága szokatlanul élénk volt. A vaspálya szállita az első vendégeket. Két nap alatt összesen 50 nél több vonattal érkeztek meg a vidékiek és idegenek, köztük Mrazovic Zágrábból, dr. Subbotic, Hurbán s több orosz nevezetesség . Strossmayer püspök három képviselőt küldött. A vendégek nagyobb része az épitendő nemzeti színház felé tolongott, hova már mind a tizenhat alapkő megérkezett. Megjegyzendő, hogy történeti emlékű, vérmosott szikladarabok képezik a cseh nyelv templomának alapját: — a szent Ripról, honnan a csehek őse, Cech alátekintett az elterülő szép síkságra, és azonnal elfoglalta saját és utódjai javára; Pracenről, hol Hussz született; Trocnowról, hol Ziska bölcsője volt; arábbi várról, hol e hős szemevilágát veszté. Mind e helyekről egy-egy szikladarabot küldtek nagy ünnepélylyel Prágába. Morvaország ama patak vizéből és homokjából gyúrt követ küldött, hol Cyrill és Method kereszteltek. Ily kő — a monda szerint — megóv a torokbajoktól; ha tehát a cseh színház tenorjai rekedtek lesznek, e kő varázshatalma segíthet rajtuk. Az egyetemi tanulóság különösen lelkesülve karolta föl ez ünnepélyt. Noha az egyetemi tanács az egyetem zászlóját nem adta ki, azon oknál fogva, mivel az ifjúságnak csak egy része, a cseh tanulóság kivánta, azonfölül a helytartótanács meg is tiltotta kardosan jelenni meg ez ünnepélyen, miután az ifjaknak nincs „Waffenpassuk“ , az ifjúság mégis mint testület vett részt. Zászlót önmaguk készíttettek, noha rövid volt az idő. A lobogó nehéz vörös és fehér selyem ; egyik felén aranyozott körben emelkedik a cseh oroszlán, másik oldalán e fölirat áll: „Akademicky spolek“ , körülé kék alapkörzetben a négy fakultás jelvényei. 16-dikán reggeli kilenc órakor indult meg a Karolin-völgyből a 40,000 emberből álló ünnepélyes menet. Az utcák telve voltak néppel. Minden ablak tömve. Minden kémény egy kényelmes látpont. A tribünök elfoglalva. Ahol már ember ember hátán állt, ott egy cipész-fiú létrát támasztott a falnak, és philosoph nyugalommal nézett alá a magasból. Közel 250,000 ember volt talpon. Dr. Kucera, az ünnepi bizottmány egy tagja, hintóban, mellette két lovas, vezette a beláthatlan embertömeget, mely között 40 zenekar fölváltva folyvást játszta a nagyobbára nemzeti dalokat. Az első lovas bandériumot han aki parasztok képezték, kétségkivűl a menet legjellemzetesb lovasai, kiknek öltözete zöld vagy kék kurta dolmány, aranyszegélyzettel, vörös bőr nadrág, mely széles övtől tartva, közepén bőven fölpuffad, de térden alul már feszes, hosszú csizma, és fejükön széles virágbokrétával fölcifrázott kalap. Lovaik sörénye fehér és vörös pántlikákkal befonva, fejükön csörgő toll. A többi banderisták, kevésbbé jellemzetes öltönyben, mintegy 700-an lehettek, s a gyalogolok között csapatonként lovagoltak. Meglepőleg érdekesek volt több céh. A mészárosokat fehér dolmányban és kötényben, villogó baltával vállukon, egy herold vezette, kezében a céh címerével, vörös mezőben a cseh oroszlánnal; egy másik lovas ama zászlót lobogtatta, melyet a mészárosok Prága ostromlása alatt a svédektől vettek el. A mészárosokat követték a serfözök,zöld dolmányban és sipkában, fehér köténynyel; közepett lovagolt Gambrinus, a sörkirály, koronával fején, kezében nem kancséval, hanem jogarral, vállát nehéz hermelinnel díszített vörös bársony köpeny födte, utánna komlót és árpát s végül egy óriás kancsót vittek, mely még a 16 dik században készült. Következtek a többi céhek, ünnepélyes öltözetben, elől a céhzászlóval. A céhek után a tanulóság hosszú sora húzódott, elöl négy lovassal, az úton készített díszlobogóval; a zászlótartó után több tanuló lépdelt, részint a 30 éves háború idejéből vett lovag-öltönyben, részint az 1848-ban föltalált cseh öltönyben: szűk, bokáig érő nadrág, rojtos cipővel, és rövid kazalka. A többi tanulóság a „Podjebradkát“ viselte: lilabársony kalpagot, hamu szinü prémmel. Ott voltak a mi szerbjeink és horvátaink is vörös fezzel fejükön. Lehettek valami húszan. — A molnárok és a „Typograficka Beseda“ az ünnepélyes menet alatt is űzték mesterségüket. Amazok egy négylovas kocsin ügye- 474