Fővárosi Lapok 1868. június (127-148. szám)
1868-06-03 / 127. szám
öszpontosult a jogászság, és füstös csarnokai éjjelnappal viszhangzatnak a gondtalan fiatalság zajától. Ki azon időben megfordult e kávéházban, kivált vasárnap vagy csütörtök délután, midőn Rác Pali vagy Sárközy gyújtó magyar nótái felvillanyozták az ifjú kedélyeket, — bajosan fogja egyhamar elfelejteni azon benyomást, melyet a fiatalság pezsgő élete rá gyakorolt. A hosszú kávéháznak minden zuga el volt foglalva ilyenkor. Ülőhelyet semmi áron nem lehetett kapni, és a zenészek közül egész csoport fiatal ember tolongott, kik majd halk figyelemmel csüggtek a hegedű ábrándos, kesergő hangjain, majd kitörő tűzzel kísérték a „friss“ lelkesítő, viharos ütenyeit. Még a hatvanas évek elején is nem volt Pestnek magyarabb jellegű kávéháza, mint a „Fillinger.“ Ha a fővárosi ember fogalmat akart volna szerezni magának, hogyan vigadnak az alföldön, bátran benézhetett volna e kávéházba, hol a hó elseje körül Bács, Torontál, Temes, Bihar, Csongrád fiai sokszor késő estig keseregtek dal, bor és zene mellett. Aranjuezi szép napjait élte akkor kávéház, midőn az ifjúságnak csak ez epikureusi dal lebegett ajkain : „Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus.“ Most nyugodtabb élet uralg a „Fillinger“-ben. Bárminek tulajdonítsuk is e változást, — melynek okát némelyek fiatalságunk higgadtabb gondolkozásmódjában, mások a soványabb erszényekben vélik föltalálni, — anyi tagadhatlan, hogy e kávéház sokat vesztett régi érdekességéből. Számos régi látogatója hűtlenül elhagyta. A fertálymágnások, az úgynevezet „firtlik“, kik méltóságukkal összeegyezhetlennek tartják a „Fillingert“ látogatni, már rég elpártoltak tőle. Ez a fölbodorított hajú, lakcsizmás, de szörnyen üres fejű „jeunesse dorée” , kinek egyéb hivatása sincs, mint egész áldott nap a váci utca kövezetét koptatni, vagy a tekeasztalt körül állani, valódi spanyol gőggel tekint le mindenkire, ki nem hord „zvikkert“ az orrán, vagy nem beszél legalább is három r-rel. A „Fillinger“ egyébiránt joggal büszke lehet múltjára, mely szorosan össze van forrva a szabad napok egykori nagy eseményeivel és a közelmúlt szomorú évek hazafias tüntetéseivel. E kávéház, melyet 1847 ig Pillax nevű kávés bírt, az ötvenes évek elejéig az úri utcában létezett, és gyülhelyét képezi az „ifjúMagyarországnak“ , melynek élén számos kitűnő tehetség, többek közt a már akkor ünnepelt Petőfi, Jókai, Vasvári és mások állottak. E kávéház nagy szerepet vitt azon időben, és döntő befolyást gyakorolt a fővárosi lakosság nagyobb részének politikai érzületére. Midőn megdördültek az ellenséges ágyúk Magyarország határain, jelentve, hogy a „haza veszélyben van“ , akkor e kávéház látogatói elsők valának azok között, kik fegyvert ragadtak a hon s a nemzeti becsület megmentésére, s kiknek zászlajára „szabadság vagy halál“ volt írva. Kevesen tértek közülök vissza. A legtöbben mint hősök estek el a csatamezőn; mások, kik szerencsétlenebbek valának, földönfutókká lettek, vagy a fogságban vesztek el. Maga a lánglelkű költő, az ország büszkesége, a szabadság ünnepelt dalnoka is, eltűnt a csaták viharában. A dicső, de szerencsétlen harcra következett zsarnoki rémuralom korszakában a „Filinger-kávéház,“ mely akkor is az ifjúság gyűlhelyéül szolgált, szálka volt a mindenható rendőrség szemében. Tulajdonosa nem egyszer állott közel a bebörtönöztetéshez, és végre is kénytelen volt kávéházát az úri utcából a Sebestyén térre átteni. De e helyiség is sok ideig állott rendőrségi felügyelet alatt. E kávéház, melyben az egyetemi szünidők tartama alatt alig fordul meg néhány vendég, október hó közepe körül a legpezsgőbb életnek kezd színhelyévé lenni. Ilyenkor tömöttek a fiatalság erszényei. Reggeltől estig valamenyi tekeasztal el van foglalva. Ez az „alagérbankok“ korszaka. A tekézés művészetét tekintve, fiatalságunk nem áll utosó helyen, s a játék, melyben természetesen csak ügyes játékosok, vén „kozákok“ vesznek részt, sokszor igen érdekes, mivel egy lökésen gyakran 10—15 forint is áll. A „balekek“, azaz az első évesek, kik csak az imént rázták le a gymnasium porát, bámulva környezik a tekeasztal szerencsés hőseit. A balekot könnyen föl lehet ismerni arca és modoráról. A kozák, ki a kávéházban magát teljesen otthonosnak érzi, félrecsapott kalappal, fennhangon beszélve, kiabálva vagy kacagva forgolódik a tekeasztal körül, s a nézőket, ha útjában vannak, minden teketória nélkül lökdösi idestova. Ha kávét vagy szivart kér a pincértől, azt oly hangon rendeli meg, hogy az egész kávéház hallhassa. A széken nem ül úgy, mint más emberfia, hanem majd hiitálja magát, majd az asztalra rakja föl térdeit, majd úgy veti szét lábait, hogy az arra menőnek egész kötéltáncosi ügyességgel kell azokon keresztül ugornia. Ha nem is játszik, mégis örökké a tekeasztalok körül forgolódik, és boldog-boldogtalant akar oktatni a játékban. Megjegyzései ilyenfélék. Becsületemre mondom, ez nagyszerű, páratlan lökés volt. Ilyent a nagyapám se látott. — Alantabb fogja a labdát spectábilis ! Lássa, kimaradt. Mért nem hallgat rám? 507 — — Hababa! ez gyalázat, ilyen labdát kihagyni. Önből sohasem lesz jó játékos. Hisz ön „patter.“ — Ah ez remek „falsch“ volt. Többször szokott ilyen labdát csinálni kegyed, vagy csak „disznóban“ van? — Ugyan kérem, tegye le azt a dákót, mert rögtön kitel a nyavalya. — Lassabban spectábilis, minek játszik ily óriási gőzerővel. — Azt a „mopszot“ játsza meg kérem, egészen beleáll a lyukba. Ah, hiszen rosz helyen találta. Semmi reményeket sem kötök önhöz. — Bravó, önből még valaha kozák lesz. Hanem a „duplákban“ gyakorolja magát spectábilis, mert azokról fogalma sincs. — Marker, krétát adjon ide ezeknek az uraknak. Miért nem marad asztalánál ? Üssék pofon uraim ezt a szemtelent, még morogni mer. És így megy ez órákon keresztül. A játékosok gyakran a legnagyobb zavarba jönek, s ha hallgatásra is kérik az alkalmatlankodót, az csak ritkán szokott fölhagyni csevegésével. Annál jámborabb teremtés azonban a balek. Csak félve lép be a kávéházba, mintha még most is háta mögött leselkednék a „kurátor“ vagy a „pedellus.“ Halkan, majdnem suttogva beszél, s a világért sem merne kiabálni a pincérre, hanem szerényen bevárja, míg az esetleg feléje jön. A játékot csak tiszteletteljes távolságból szemléli, és minden lépésénél szörnyen vigyáz, nehogy valakinek tyúkszemére hágjon. Helyén illedelmesen ül, nem nyújtja ki lábait, nem füstöl más orra alá és nem kapja el azmber elől az újságot. Feje tele van még atyai fenyegetések és anyai gyöngéd oktatásokkal. Még mindig szemei előtt lebeg atyjának hajlékony sárga nádpálcája. Az utcán szerényen megy végig, nem hadonáz pálcájával, nem méregeti tetőtül talpig a járókelőket és kitér mindenki elől. Szorgalmasan látogatja az előadásokat, jegyez és tanulgat, és vacsora után mindig pontosan hazaballag. Ha nem bezzeg, félév alatt nagy metamorphosison megy át a balek. Alig ismerni rá az előbb oly csöndes, félénk és szolid fiúra. Legkedvencebb tanyája most a kávéház, melyben reggeltől estig elhentereg. O, ki az első hónapokban még meg is takarított néhány forintot havi pénzéből, most hat hét alatt már harmadszor ért haza pénzért, pedig téli kabátja és ágyneműje is rég a zálogházban nyugszanak már. Az egyetemre csak akkor fárad föl, midőn pénzes levelet vár. Kalapja mellé darutollat, orrára „evikkert“ tűzött és úgy feszeleg a váci utca járdáján, akár egy dandy „von Profession.“ Dehogy megy már most haza vacsora után, sőt inkább azt, tartja: „In die Kneipen laufen Und sein Geld versaufen ist ein hoher, herrlicher Beruf.“ A tanodái év vége felé aztán, midőn minden segélyforrás kiapadt már s a havi pénz alig elegendő a legnyugtalanabb hitelezők lecsöndesítésére, a bús magyarrá lesz az egykori balek, örökké rettegve attól a fatális perctől, melyben be kell majd kopogtatnia néhány nap múlva az atyai házba. Félelme nagyon is alapos. Szobájában néhány galléron, nyakkendőn és pár törött pipán kívül semmi sincs, amit sajátjának nevezhetne. Oda van minden: óra, gyűrű, kabátok, nadrágok, ágy- és fehérnemű! Még a láda is zsidó kézre került. Hej, szomorúan, lecsüggesztett fővel ül most a kávéház egyik sarkában a nem rég oly víg fiú és el-eldúdolja keservben annak a siralmas diák dalnak reframnjét: „Oterum, rerum, rerum, a quae mutatio rerum.“ A „bús magyar“ — studiosus fillingericus vulgaris, a mint. Cuvier vagy Humboldt ezen a „Fillingerkávéház“ légkörében élő emberfajt elnevezték volna — sokkal eredetibb egyéniség, semhogy életképünk keretén kívül maradhatna. A bús magyarnak nappali tanyája télen-nyáron át a „Fillinger.“ Télen leginkább a kemence közelében szokott melegedni, nyáron legszívesebben egy sarokban húzza meg magát, hol órákig képes elüldögélni szótlan, a legnagyobb phlegmával. Igen szeret ábrándozni — pénzről, ebédről és egyéb ily költői tárgyakról. Eledelét hirlapok, dohány és víz képezik. Foglalatosságát a „dolce far niente“ fogpiszkálás, bajuszpödrés, nyújtózkodás és ásítozás. A zene iránt nagy előszeretettel viseltetik, és bújában gyakran a legremmekebb áriákat — fütyüli. Különben igen csöndes és békés természetű, habár nyáron át gyakran szokott gyilkolni — legyeket. Nem alkalmatlankodik senkinek — csupán a megretiráló bankoknak. A nemzetgazdászatot nagyra becsüli, habár csak ezen elvet ismeri: „Hitel nélkül nincsen jólét.“ A coramunismust meg épenséggel isteníti, és tényleg gyakorolja is a mások dohányán vagy zsemlyés kosárkájában. Sajátságos tünemény, hogy míg a hó elején a bús magyarok száma igen leapad, addig a sió vége felé hirtelenül megszaporodik. És most vegyünk búcsút e kávéháztól, mely — újabban a jogegyetem tövéhez költözve, bizonyára még sok ideig képezendi kedvenc gyülhelyét egyetemi ifjúságunknak. Egykori látogatói, kik most az ország minden részébe szét vannak szórva, és kik közül legtöbben ma már becsült helyet foglalnak el a társadalomban, kétségkívül mindig örömmel emlékeznek vissza e helyre. Sint semper in flores! Fővárosi hírek. * Féliges esküvő volt tegnapelőtt déli 12 órakor az egyetemi templomban. Gr. Nádasdy Ferenc vezető oltárhoz Zichy Ilona grófkisasszonyt, a főrangú körök egyik legbájosb ifjú hölgyét. A fiatal pár és az egész nászkiséret díszes magyar ruhába volt öltözve, s egyikét nyújtotta ama pompás képeknek, milyeket most már csak ritkán láthatni. A szép menyasszony — fején ragyogó pártával s lengő fátyollal — magyar derékú fehér moir antique ruhában volt, melyet dudorok és rózsabokréták díszítettek. Az uszályt két apród vitte. A négy nyoszolyólány (gr. Károlyi Pálma, gr. Károlyi Georgina, gr. Wenkheim Krisztina és Inkey Nella kisasszonyok) mindenike nehéz kék selyem ruhát viselt, nagy uszálylyal, fejükön nefelejts koszorúkkal. A vőlegény, ki egyike legderekabb ifjú mágnásainknak, deli jelenség volt festői magyar ruhájában, meggyszin mentében, fehér selyem attilában, vörös nadrágban. Násznagyok voltak : az ősz Zichy Ferenc és gr. Chotek, vőfélyek gr. Kinszky Zdenkó, gr. Zichy Béla (a menyasszony fivére) gr. Batthyány Elemér és Ferenc. Nagy tömeg várt a templom előtt, s benn a templomban. A főrangú világ Pesten időzőlegnagyobb része együtt volt e fényes ünnepélyen. Átalában nemcsak az ünnepély dísze, de az ifjú pár szeretetreméltó egyénisége is sokat vonzott. Megjelent a templomi szertartáson az örömanya is : gr. Zichy Jánosné, valamint a menyasszony szépatyja, gr. Zichy Ferenc, mint négy nemzedék tiszteletreméltó képviselője. A nászkiséret is igen deli, magyaros és fényes volt. Keglevich Béla gr., ki a farsangon a frakk ügyében anyira buzgólkodott, most pompás magyar öltönyben jelent meg, ibolyaszin attilában, mely fölött skarlát színű rövid dolmány volt. A hölgy kiséretben nehányan a mindenhol polgárjogot nyert francia divat szerint öltözködtek, szintén nagy diszszel. Az egyházi szertartást ft. Méhes pozsonyi apát végezte, ki az érdekelt szülök egyikének nevelője volt. Megemlítjük még, hogy a díszhintó mellett kócsagos és mentés huszárok lovagoltak. Az esküvő után nem volt menyegzői lakó ma; e helyett az örömanya — gr. Zichy Jánosné — ezer ftot adott a pesti szegények számára. Az ifjú pár még aznap délután külön vonattal Nádasd-Ladányra utazott. * Király Ő Felsége pünkösdhétfőn este a rendes személyvonattal utazott vissza Bécsbe. “Napóleon herceget e hó 23-ika körül várják a fővárosba, s körülbelöl 5 — 6 napig fog Budapesten időzni. A herceg üdvözlésére és fogadására nem tesznek előkészületeket, mert incognito, Mondon gróf név alatt utazik, s magán személyi minőségét meg akarván tartani, vendéglőben fogad szállást. Azért utazik — mint mondják, de vannak kik nem igen hisznek a napóleoni őszinteségben, — hogy a viszonyokat tanulmányozza Európa ama részeiben, melyeket még eddig nem volt alkalma látni. Napóleon hg hétfőn indult el Páriából.J * Boer Emília k. a. tegnapelőtt a „Gyöngéd rokonok“ ban mint Thusnelda lépett föl újólag a nemzeti színpadon. Úgy látszik, be akarta mutatni sokoldalúságát, — melyhez vidéki színpadon és a népszínháznál jutott,—,azért választott különböző szerepköröket. Helyesebb lett volna egy szerepkör mellett maradnia; a mellett a szerepkör mellett, melyben a kisasszony legotthonosabb, három-négy alkalommal aratni általok sikert, s egészen mellőzni oly szerepeket, melyekben a siker kétes lehetett. Boer Emma k. a. képességei és színpadi egyénisége legalkamasabb a naiv szerepekre. Mint naiv színésznőt ismerjük Budáról, hol már a közönség kedvence, és szerettük volna, ha a nemzeti színpadon csak naiv szerepekben lép föl kizárólag, és e szerepkör több oldalának felfogása, alakítása stb. által győzi meg a közönséget, hogy tehetsége mily arányokban és mily fokig fejlődött. Sokkal ifjabb, s hangja sokkal kisebb terjedelmű, hogy sem az erőteljes mozzanatú, szenvedélyes helyek tolmácsolására eszközökkel birna. Ellenben vannak jó és szép tulajdonai a naiv szerepkörre. Nem tegnapelőtti, hanem átalában eddigi föllépteire tesszük ez észrevételeket. Thusneldában jobban megtalálta szerepkörét, mint előbbi fölléptekor; volt szerepének sok sikerült oldala s az egészen bizonyos fokú melgség vonult át, melynek ugyan még növekedni s kifejezésben finomulni kell, de hogy ez adomány meg van tehetségei közt, máris jól kitünteti, s a jövőjéhez kötött reményeket megerősíti. Látszik, hogy a kisasszony képességei sokszor igénybe voltak véve oly szerepekkel, melyeket — ha kifejlődik — soha sem fog örömest játszani; látszik, hogy jó mintakép nem állt előtte, melyet követhetett volna ; látszik, hogy több dicséretet kapott, mint figyelmeztetést. Ezekből származik, hogy sza .