Fővárosi Lapok 1868. november (252-276. szám)

1868-11-08 / 258. szám

hogy fejem egy tükörhöz ütődvén, alig behegedt se­bem újra feltört s egy pillanat alatt egész arcom és zsebkendőm telve lett vérrel. (Folyt. köv.) A BORGIÁK Dr. Rockenheim után (Vége.) Az akkori idők szelleme megengedte az egy­házi méltóságoknak az előkelő nőkkel való bensőbb­­séget, a miről számos azon korbeli költemény elég világosan tanúskodik. Mindemellett a házastársak között a legboldogabb egyetértés uralkodott, és csak a politikai viszonyok okoztak gondot nekik. 1505-ben Alfonz jutott az uralkodásra, s uralko­dása kezdetén elég szerencsés volt. De a pápa unszo­lására kénytelen volt a Velence ellen 1509-ben Cambraiban kötött szövetségbe lépni, s az ebből ke­letkezett háborúban részt venni. E körülmény már magában véve is, az ország korlátolt anyagi tehet­sége mellett, elég aggodalomra szolgáltatott okot, de valósággal veszedelmessé is vált az által, hogy a pápa egyszerre csak kilépett a szövetségből, s ez­által éppen vejét ejtette nagy zavarba. A változó szerencsével folyt háború nagy se­bet ütött az országon, és Alfonz csak Franciaország segélyének köszönhető fönmaradását. A francia lovagok virága, köztük Bayard — „le bon chevalier sans peur et reproche“ — Ferrarába jött, s a hercegnő szívesen fogadta. Komoly napok következtek, és a hercegnő, férje példáját követve, örömmel áldozá fel a haza megmentésére ékszereit, drágaságait. A francia lovagok ítélete, mint elfogulatlan bí­­ráké, legalkalmasabb lehet a Lucrezia felől elterjedt állítások megcáfolására. „A jó hercegnő — így írtak ők — valóságos drágagyöngy volt a földön. Elmond­hatni, hogy nem az ő idejében, sem jóval ő előtte egy fejedelemnő sem ünnepelt szebb diadalokat. Ő­­ szép, jó, szelíd, barátságos volt mindenki iránt; be­szélt spanyolul, görögül, olaszul, franciául, valamit latinul is, s mind e nyelveken írásban is ki tudta fe­jezni magát. S ámbár férje értelmes, derék fejede­lem volt, de mégis e­szende, kellemteljes hölgynek sokat köszönhet.“ Majdnem szóról szóra ugyanaz, mit Bembo, Sardi, és Manuccio mondottak a hercegnőről. A bonyodalmak végét Lucrezia nem érhette meg. 1519 július 23-dikán gyermekszülésben meg­halt. Alfonztól három gyermeke maradt. Nagy volt a veszteség Alfonzra, nagy az egész országra nézve, melynek szeretetét a hercegnő kiér­demlő bőkezűsége s szívélyessége által. Sokáig élt a népben az ő nemes és erős lelkének emlékezete. Mennyire különbözik e kép, melyet itt rövid vonásokban vázoltunk, attól, melyet közönségesen szoktak e körül alkotni! Melyik közülök a hivebb, nem nehéz eldönteni. Azon idő bűl, melyet Lucrezia mint Modena és Ferrara hercegnője átélt, tehát éle­tének utóló 18 évéből, a legdönthetlenebb bizony­ságait birjuk mocsoktalan, sőt istenfélő s áldásos életének. Csak olyan férfiakra utalunk, mint Ariosto és Bembo. De még oly egyéneket is hozhatunk fel, kik a hercegi házzal nem valami különös jó viszony­ban, sőt nyílt ellenségeskedésben álltak. Csak X-dik Leó pápát említjük, ki leveleiben szintén megemlé­kezik Lucrezia jó lelkületéről. Neki tehát csupán családja roszasága miatt kellett az utóvilág vélemé­nyében lakolnia. De a történelem föladata kiemelni a búzaszemet az üszög közül. Az a nő, kit egy ne­mes lelkű fejedelem nejéül választott, s ki női köte­lességeit példásan töltő be, elkövethette-e mindazon vétkeket, melyeket oly igen szeretnek neki tulajdo­nítani ? A­ki egyszer a bűn ösvényére lépett, az nem tér le oly könnyen arról, különösen nem pedig egy asszony. Azért teljes joggal állíthatjuk, hogy az a rosz hír, mely egyébiránt is Lucreziának atyjáv­al és testvérével való együttl­étére szorítkozhatik csupán, az utóbbinak gonosz hírében lelheti alapját. Mi volt­­ természetesebb, mint hogy az egész családot egyetem­legesen tették felelőssé mindazon gonosz tettekért, melyeket apa és fiú követtek el ? Mi volt természete­sebb, mint hogy a leányt, ki oly nagy észszel volt megáldva, tartották minden rész kezdeményezőjének s tanácslójának ? De vettek volna csak az emberek magoknak fáradságot, e család minden egyes tagjá­nak cselekvényeit s azoknak indokait magokban véve vizsgálni figyelemmel, könnyen rá­jöttek volna arra a meggyőződésre, hogy oly jellemű emberek­nek, mint Vi­dik Sándor pápa és fia Borgia Caezár, semmi szükségük sem volt egy gyönge asszony ösz­tönzésére és rábeszélésére. Ha pedig a Lucreziának tulajdonított bűnöket bebizonyító adatokat keresünk, akkor hiába fogunk keresgélni. Csak hagyomány és közbeszéd, nem pedig be­bizonyított adatok után veti szemére, többek közt Guicciardini, két férje meggyilkolásában való bűn­részességét. Láttuk azonban, hogy Borgia János és Lucrezia két férjének meggyilkolása egészen és egyedül a Borgia Caesar vétke, ki egészen és egye­dül maga is élvezé e gaztettek gyümölcseit. Magára nézve Lucrezia mi hasznot sem várhatott volna e tettekből, mert az nem fért össze Caesar természe­tével, hogy rablott zsákmányát bárkivel is megosz­­sza. Az ily vádakat, éppen mivel bebizonyítva nin­csenek, nem lehet elfogadnunk. Mind e hírek, keletkezését maga Guicciardini is kijelöli, midőn dalokra és költeményekre hivatkozik. Dalok és gúnyiratok voltak, melyekkel különösen Nápolyból — igen könnyen felfogható okokból — a pápát és családját köz­csufság és megvetés tárgyá­vá tenni igyekeztek; de a történésznek — ha csak­ugyan a való igazságot volt szándéka megírni, — az lett volna föladata, hogy e vádak alaposságát vagy alaptalanságát derítse ki, a helyett, hogy egyszerűen azokra, mint bizonyságokra hivatkozik. Kiss Elek: A bécsi életből. XVIII. — Nov 5. —­­Házam — váram! — Bécs novemberi physiognomiája. — Lakásszükség. — A gazdagnak palota, a szegénynek kunyhó sem ! — Mindegyikünk utósó lakása — Halottak napja. — Kegyeleti divat — Őszinte érzemények. — Kleyhanz. — Hero és Leander. — Az angyalkák úszó nadrágokat kapnak. — Friedland. — Az új kor gyer­meke. — Szárazföldi szoros. — Élet és halál közt. — Tramway. — Kikalkulált temna. — Színi halálozások.­ „My house is my castle,“ — mondja a szemé­lyes szabadságára büszke angol. Szép szó ez, külö­nösen, ha a ház, melyben lakunk, ennyi s ennyi font, vagy akár egy pár mázsa sterlingünkbe került; de köszönöm az ilyen „várost,“ ha a háziurak, „diese drei- und vierfach verstockten Hausherrn“ minden harmadik hóban kiadhatják nekünk az útlevelet. A november első hetében irt bécsi levélben ez a kis reflektálás igen helyen van. E napokban itt „hurcolkodás“ a jelszó ! Óriási bútorkocsik, mely­k­­ben a Lippe Detmold és Reis Schleitz-Greitz herceg­ségek ármádiái kényelmesen vívhatnának csatát, vo­nulnak át az utcákon és tereken, és a belváros nem egy szűk utcácskáját annyira eltorlaszolják, hogy azokon áthaladni teljes lehetetlen. Noha Bécsben egyre folynak az építkezések, noha ott, hol ezelőtt tíz évvel kopár glacis-telkek voltak, most egészen új városrészek, valódi sűrű házerdők emelkednek, a lakás­szükség mégis szer­fölött nagy. Nem vagyunk ugyan annyira, mint Pes­ten, hol a fiatal diákok vagyonokban kényszerülnek sátorfájukat felütni, de a népesség és lakosztályok közti aránytalanság itt is nagyon érezhetővé válik. Ki évenkint a házi­renátesek oltárára 3—4000 fo­rintot bír letenni, az többnél több lakást talál, an­nak számára nyitva állanak a selyem­kárpitú,broncs­­kályhájú , parkettirozott termek, az még a k. k. miniszterekkel is lakhatik egy lépcsőn; de kik hétről hétre rakják össze a házbér­garasokat, kik szerény díjért szerény hajlékot keresnek, azoknak a vándorbotot kell kezükbe venni, s bezarándokolniok Bécset az éjszaki sarktól a délig, és végrejörvendelnek, ha végre a kies sár­kanális partján,­a Rossauban talál­tak lakást, noha hivatásuk azt kívánná, hogy az innét egy órára eső Hundsthurm külvárosban lak­janak. Szóval: a gazdag ember e téren sokat is kap­hat sok pénzéért, a szegény ember pedig kevés pénzéért — nem keveset, hanem alig valamit. Hej, mennyivel könnyebb arra a szűk, hat desz­kás lakásra szert tenni, a­hová — akármikép vég­ződött az élet játszmája — végül király és ki­rálynő, lovagok és pa­rasztok nyugodni mennek ! Künn nyugszanak ők, csöndesen, békében, za­­vartalanul az egész éven át. Les absents ont tort, — mondja a francia. A távollevőknek nincs igazuk, hát még a halottaknak, kik soha többé vissza nem tér­nek ! De egyszer egy évben nekik is igazuk van, egy nap az övék, teljesen, osztatlanul: a halottak napja. Vájjon a szív érzeménye, a kegyelet volt-e a rugó mindazoknál a százezereknél, kik az utósó vasárna­pon kivándorlottak az átszenderültek néma sírjaihoz, — ki tudja ? Divat a mai világban minden, a monoc­­letól kezdve a parafa-sarkú cipőig. A halottak nap­ján gyászköntöst ölteni; az arcra e napon poudre de riz-t nem tenni, nehogy az emlő könyek lemossák a rizsport; letérdelni az átköltözött férj sirkantjára, és — egy új képpel a szívben — keserűen zokogni az eltűnt boldogság után; égő szerelmet jelző, lobogó lámpalángokkal ünnepélyessé tenni a temetőt; virá­gokat, mint megannyi látogató jegyeket, rakni le a kiszenvedettek hajlékára, ds ez mind, mind, a divat tárgyához tartozik. De ne legyünk igazságtalanok. Valljuk be, hogy a sok üres hűhó mellett nem egy lényt az önzetlen kegyelet vezérel ki az „élet házába,“ mint a zsidók a sírkertet oly szépen nevezik. Kinek mi haszna, mi előnye volna például belőle, ha Beethoven sír­jára koszorúkat rak, vagy Schubert hantjára tesz vi­rágokat ? És a bécsiek róluk és sok másról, kik meg­­haltan is élnek a történet lapjain, vagy a nép ajkán, kegyelettel emlékeztek meg. A folyó év legnagyobb bécsi halottja, Mühlfeld sírját pedig a népszeretet egész virágkertté változtatá. Éppen a halottak napján zárta be örökre szemeit Bécs egyik legeredetibb, legnépszerűbb egyénisége: Kleyhonz városi tanácsos. Kleyhonz, az egyszerű, műveltség nélküli mesterember, a városi tanács „en­fant terrible“-je, s a városi népség elkényeztetett, sokat emlitett, sokat nevetett gyermeke volt. Ha nyilvános ülésben szólt, nemcsak kollegái, hanem az egész város figyelemmel hallgatta. A nyelvtan ele­meivel folyton küzdött ugyan, és a helyesírással­­ egész életén át nagy harcokat vívott, sőt — cseh eredetének megfelelve — a német nyelvet is saját­ságosan tördelte, vagdalta; de mindazáltal helyes ítélete, józan, egyenes gondolkodása , él­es modora és a nép jóléte iránt való meleg szive majd mindig majd minden kedélyt feléje vonzottak. Ha Kleyhanz valamit helyesnek ítélt és a vá­rosi testületnél indítványba hozá, akkor nem tágított többé semmi áron, még ha száz lóerővel húzták is el álláspontjától. Tízszer nevethették ki, ő megszólam­­lott tizenegyedszer, tízszer figurázták ki az élclapok, ő tizenegyedszer lépett föl a szószékre, és nem nyu­godott mindaddig, míg keresztül nem vitte azt, a­mit ő helyesnek, és a népre nézve célszerűnek, előnyös­nek tartott. Csak az úszónadrágok híressé vált his­­tóriájáról emlékezünk meg, melyet ő két éven át majd minden ülésben sürgetett, nógatott, és végtére valóban ki is vitte, hogy a Duna-folyam fürdői ren­dezve lőnek, és minden vagyontalan egyéniség in­gyen úszónadrágot és fürdőruhát kapott. Kleyhanz és „úszó­nadrág“ azóta Bécsben oly két egymástól elválhatlan fogalommá vált, mint az új földleírás­ban Caprera és Garibaldi. Gonosz nyelvek mondák is egykor, hogy a bécsi nép majdan hálája­ és elisme­rése jeléül egy sajátságos ereklyével tiszteli meg őt, azzal az úszó nadrággal, melyben hosszú századok előtt a szerelmes Leander úszott át a Bosporuson kedves Hérájához, és e héten azt álliták a bécsiek: „Jetzt kriegen die Engerl im Himmel Schwimmho­fen.“ A bécsiek azonban nem egyhamar feledik el őt, —nyugodjék békében ! És még egy halottról kell említést tennünk, kit még Keyholz előtt adtak át az anyaföldnek: F­r­i­e­d­­land lovagról. Ő is szegény szülők gyermeke volt; ő sem hallott apai házában aranyokat csengeni, de azért több érdemjelet nem láttam ember mellén, mint a­menyit ő rendesen hordani szokott, és annyit is csak egyén : Radetzkyén. Friedland a testesült új­kor volt. Alaposan, mélyen alig ismert ő valamit, de értett mindenhez, és kiváló előszeretettel foglal­kozott a művészettel; macénása volt minden újonnan fölmerült talentumnak, de a hálát és elismerést nagy adagokban várta; saját szorgalma, saját jó esze foly­tán nagy vagyont szerzett magának, de szerette is azt fitogtatni; fényűző volt, részint azért, hogy a mun­kás keressen, szerezzen valamit utána, részint azért, hogy a világ irigységgel nézzen rá; ismert ő egész Európában mindenkit; összeköttetésben állott min­­­­den, bármi rendű, bármi rangú férfival, kit a nap — 1028 —

Next