Fővárosi Lapok 1868. november (252-276. szám)
1868-11-19 / 267. szám
267-dik 87. Csütörtök, november 19. : p®st, femrátok-t*r® 7. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: rawTM.............8 fit. Negyedévre . . . . 4 frt. Magjaién a üncap utáni lapokat kivéve minden* alap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkeszti Iroda, Lipót utca 31. sz. 1-b- én. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor....................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvétélre. Lapunkat az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár 4 ft. Különben minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 ftjával. LÁ Y I 1 8 0 A R E. (Történeti elbeszélés). Irta: Koós Ferenc. (Vége.) Ki volt jobban elemében, mint Sztán, midőn e délceg lovasságot felülni és Brassó felé robogni látta. Gidófalvinak addig könyörgött, mig egy csinos székely paripát kapott tőle. A nők és a nagy tornácon beszélgettek, midőn Sztán számára a lovat elővezették. Rá pattanni és az udvarból kiugratni egy pillanat műve volt, s iszonyú kiáltása fölverte a falu ebeit, amint az utcán végig száguldott. „Vájjon mi az isten csudáját ordit úgy az a fiú ?“ kérdi Gidófalviné az udvaron férjével beszélgető Mózes vódát ? — Vásik a foga valakire — felelé tréfásan a vóda. Ő tudta, hogy Drágán nevét kiabálja, mint Csernikában és Krájovában téve. Csak midőn Brassó alatt mepillantotta a székely lovasságot, akkor kezdé lassítani a neki szilajult paripát, melynek sörényét simogatva, szebb-szebb román neveket válogatott neki. E névválogatás közt egyszerre elkomolyodott, s ha jól szeme közé nézett volna valaki, két pár könycseppet látott volna alá peregni lova sörényére. E pár könycsepp Flórikáért volt, a kitől, csak most jutott eszébe, hogy el sem búcsúzott. 1531. augusztus elsején jött ki a sereg Rimnik-Volcsára az Olt mellé, hol Mózes vóda a Rádu , vóda és fia üdvökért requiemet tartatott. Valami azt súgta neki, hogy nem árt a halottakról is néha-néha megemlékezni. Bárbubán is, ki nejét Székelynénél hagyta Ilyefalván, igen komoly volt, soha sem látták őt ilyen komolynak. Augusztus 16-án jöttek át az Árgyesen Felső- Priszecsén és Buluruzsén között; aznap este Domnesten a Csórógirla partján ütöttek tábort. Vlad váda korán értesült jövetelükről, csakhogy Pitest felől várta őket; e miatt táborát a mai tirgovesti utca végén állította fel, azon térségen, mely a reformátusok új temetője és az ezzel szemben lévő gőzmalom között terül; előőrsei a ma is látható puszta templom tornyából kémlelték a vidéket. Mózes vada Domnestről balra térve, Csűrés és bringás között lépte át augusztus 18-án hajnalban a Dimbovitzát; de a puszta templom tornyában leselkedő őr, mihelyt a Dimbovitza völgyéből, a százados fűzfák mögül, felbukkanni látá a székely lovasságot, a harangot félre verte s ezzel jelt adott Vlád seregé- nek. Vlád maga is Drágánnal a táborban töltötte ez éjszakát. A török lovasság néhány perc alatt szintén nyeregben volt. Pákéi Sándor, aki — mint tudjuk —jól ismerte Bukarest fekvését, azon iparkodott, hogy egy csapat lovas a mai Philantrop kórház felé kerülve, Vissoarába jusson és így hátba fogja az ellenséget. E terv kivitelével azonnal ő bízatott meg. Sztán is hozzá csatlakozott. Sikerült is nekik a gyümölcsfákkal tömött szőlőskertbe azonnal akadály nélkül behatolni. Sándornak első dolga volt az özvegy Dinunét és Viorikát fölkeresni és őket biztatni, hogy ne féljenek, míg őt láthatják. Sztán is elnyargalt még egyszer a szülei ház felé, de eszében jutván, hogy nincs most ott senki, akinek bekiáltson, hirtelen megfordította lovát és Sándorhoz csatlakozott. Azalatt az ütközet a nevezett téren dühösen folyt. Drágán kétszer nyargalt be a Podupamunt utcán a tartalék csapatok után. Legkeményebb volt az ismételt lovas összecsapás a jobb szárnyon, ott ahol ma a reformátusok új temetője fekszik, minthogy Gidófalvi a Podupamunton a városba, s illetőleg a Szpira hegyen lévő várba jutni iparkodott. Átlátta ezt Vlad is, azért e pont felé vonta legjobb csapatait. Déltájt rémülve hallja Drágán, hogy a magyarok bal szárnya megkerülte jobb szárnyukat és már Viisoarát is megszállották. Ő szpira-hegyi várát féltve, jobb szárnyát annyira elhanyagolta, miszerint Nemesnek Vládot hátralökni és Sándorral Viisioarában csatlakozni sikerült. — La Viisoare! la Viisoare! hangzik egyszerre Mózes vóda és Bárbu bán pandurainak ajkairól, kik a középen vívtak. Ha Viisoare veszve van, kiálta kétségbeesetten Drágán Posztetnik, az ellenség nehány perc alatt a Kurtent (udvart) elfoglalja és ekkor utunkat elvágván, veszve vagyunk. — La Viisoare ! la Viisoare! dörgé tehát ő is, és jelt ád a visszavonulásra, s a mai Tirgovist utcán és Popa Kozma-mohaján úgy szólva a hátán hozta be Gidófalviékat Viisoarába. A két ellenfél annyira összebonyolódott e roham által Viisoarában, hogy maguk sem tudták, mihez kezdjenek.... E kétes percben egyszerre porfelleg borítja el a Pantilimon felöli országutat, a törökök ezt észrevéve, eget verdeső örömriadalban törnek ki, tudván, hogy a szilisztriai basa közeledik. Mózes, Barbu és Nemes átlátták, hogy itt gyorsan kell tenni valamit, mielőtt a basa megérkezik. Pillanat alatt villog kezeikben a kard, s kezdetét veszi a leggyilkosabb mészárlás.... ember ember ellen küzd, nem enged egymásnak egy lépésnyi tért, nem kérve kegyelmet. Drágán alig várta, hogy a pantilimoni por már egyszer szétoszoljék ... Éppen arra tekintett, midőn egyszerre, mintha az égből cseppent volna le, maga előtt látja a krajovai bárdos had— Gyújtsátok fel azt a viskót! — kiáltá katonáinak, bizonyosan kedvesét vagy rablott kincsét védi oly dühösen esehonnal. Azt ugyan el nem viszed, gondalá magában. Pár perc alatt lángba borult a kis ház, melyből Viorika sikoltva rohant ki az ajtón s egyenesen Vlad felé tartva, a kétségbeesés rémteletes hangján kiáltá: „Anyám! anyám, oh édes anyám!“ de mielőtt az utósó szó elhangzott volna ajkain, egy golyó által szivén találva bukott a vóda lábai elé. A vajda és hivei megdöbbenve nézték, hogy kit akartak elevenen megégetni s kit védett az a magyar vitéz ily életre halálra. Nem mertek fegyvert ragadni rá az első pillanatban, de a váda hamar föltalálta magát: — Üssétek le, lőjjétek agyon, — ordítja a bámulókra. — Hát nem látjátok, hogy e leányt ő lőtte le, hogy a tiétek ne lehessen! Sándor ez ördögi hazugság áldozata lett. — Én nem mozdulhatok ágyamból! kiálta ekkor a házból egy rekedt, tompa hang. „Vlád, babám, hogy te gyújtattad rám és gyermekemre házamat; férjem, fiam csatatéren vesztek el, lányomat lelövetted, én tűz által halok meg. Vlád, az isten engedje, hogy te víz által vessz el! — Húzzátok ki! kiált az új vóda, húzzátok, hadd lássam, ki átkozott meg. — A katonák az ajtóra szöktek, de onnan sötét, fojtó füst csapott ki, menteni lehetetlen volt. Vlád vádának e perctől fogva nem volt boldog órája 3 éves uralkodása alatt. Az átok megfogta, mert három év múlva Popest alatt a Dimbovitzába ölte magát. Konstanca Vlád holt hirét megtudván, férjével Ilyefalvi Farkas Alberttel, Bukarestbe ment és a Viisoarában lévő magyar és román hősök sirhalma fölébe egy emlékkövet állíttatott. A Farkasán-család ma is él Oláhországban. A sirkő közelében pedig a Viisoare mohallában ma is sok becsületes székely iparos és napszámos lakik, mint itt elvérzett őseinknek élő emlékei, nagyot---— Ide nézz, Drágán ! orditá Sztán, amint csak száján kifért, — Ismersz-e még vodagyilkos ? s e pillanatban oly hatalmas csapást sújtott Drágán fejére, hogy az lováról szótlanul lefordult. — Te sem ütsz le több bojárt, nyomorult! kiálta egy hang és Sztán lándja által hátulról átszúratva, Florikát kiáltva, Drágán mellé hanyatlott. E lándja Drágán hű Szolgájának lándfája volt. A szilisztriai pasa e közben a csatatéren termett. A legirtózatosb vérontás ismét elkezdődött. Fáradt székelyeink drágán adták el életüket, és nem tágítottak. A pasa Mózes vádát megpillantva, egyenesen neki tartott. „Így bűnhődik, ki urat cserél!“ kiálta s a jövő percben Mózes a földön hevert. „Te sem csinálsz több lakadalmat Krajován, hűtlen bán,rivall a pasa Bárbura, aki sógorának segítségére rohant, „eredj, lakadalmazz a férgekkel a porban, áruló!“— miközben a bánhoz sújtott, de Barbu felfogta a csapást és oroszlánként vívott a pasával néhány percig; ekkor eszébe jut a menyasszony véres arany haja s karja önkénytelen lehanyatlik. E pillanat elég volt a pasának, hogy Mózes mellé fektesse a porba, sógorát is. Az ütközet még csak néhány percig tartott. Nemes Mihály, Gidófalvi nem akartak ezek után a csatatérről életben távozni. Ott pihennek ők is Mózessel és Bartuval s oly sok hőssel az alatt a nagy kő alatt, mely maga is, mint kezdetben mondám, a föld alá merült. Még Sándor küzd kevesed magával ösmerőseink közül Vlád vóda ellen Viorikáék háza előtt. A vóda nem tudta elképzelni, hogy miért védi oly élethalálra ez a magyar azt a kis parasztházat. AZ ARDEMI HEGYEK KISÉRTETEI. Scricking J Lévin beszélye. (Folytatás.) — Nézz csak oda föl, Rohacek! — Különös, — szólemez oda tekintve, — ki költözhetett volna oda lakni? A régi épületen az erkélyablak mindkét szárnya egészen ki van zárva. Alatta mindkét oldalon nagy kalitkák vannak fölakasztva , melyekben egész sereg varjak röpdösnek, és rekedt hangon kiabálnak. Az épület belsejében pedig, a nyitott ablakon belül, egy lassan áthaladó alak jelenik meg, fiatal, szép nő, sajátságos aranynyal hímzett selyem teketében; meglepő szépségű arcát a fiatal emberek felé fordítja, le is mosolyog rájuk, aztán tovább megy. Bámulva tekint föl a két deák, és im a másik oldalról visszatérve, ismét megjelenik az a csábító szépségű fiatal hölgy, negédesen mosolyog, mint az elébb, köszön, s kezei népszerűleg valami kötő munkával foglalkoznak, s folyton folyvást dolgozik. Aztán megint eltávozott, megint visszajött, kétség kívül csak azért, hogy embereinket azzal a nyájas mosolylyal újra köszöntse. — Nézd, hi bennünket! — kiáltott fölindulva Stefanek, — merre van a régi hiz bejárása ? — Talán csak nem akarsz bemenni ? — felelt Rohacek megrémülve. — Tudod-e, hogy ez a várépület még sokkal veszettebb lsra, mint a Germin palota. — Ah, ah, talán csak nem gondolsz kísértetekre ?