Fővárosi Lapok 1868. december (277-299. szám)
1868-12-01 / 277. szám
menjetek utazni, de nem úgy, mint szokástok: Páris felé fordúlva. Ha a közép tengerre azért szálltok, hogy ott ihletet gyűjtsetek csupán a végből, hogy otthon majd a Porte-Saint-Martin deszkáit öntözzétek kenyeitekkel; ha az Olajfák hegyén vagy az Etna kráterében csak a la Renduel-féle eszméket mertek táplálni, akkor jobban teszitek, ha otthon maradtok. Mi, kik már előhaladtunk a korban, de mindazáltal szeretjük és tiszteljük az emberiséget, nem tudunk eléggé csodálkozni e fiatal költőkön, bölcsészeken, regényírókon, kiknek szivében már 30 éves korukban fél uráig, s kik embergyűlöletükbe, mint valami bundába burkolóznak. Nem, a három kerület, melyből Páris áll, s mely a ti világegyetemetek, még nem Páris, s Páris még nem Franciaország, és Franciaország nem a világ. Mi, kik nem vagyunk bizonyos osztály vögéhez kötve; mi, kik nem vagyunk jobbágyai eme vagy ama szemlének, újságnak, tárcának, mi tudjuk, hogy van még erény, morál, önzetlenség, őszinteség, nyíltság, hit, meggyőződés, barátság és boldogság e földön. Mi is kétkedünk néha, de önbizalmatlanságunk még koránsem keserű üröm, melyet a meggyőződés önt minden szívbe, mi felhőknek tekintjük, mely rövid időre elhomályosítja a napot, hogy mint eső az igazság földjét áztassa. Ti e nyugalmas időben, melyben élünk, estek kétségbeesésbe, mit fogtok csinálni akkor, ha a vihar kitör ? Ha nem tudjátok elviselni a boldogságot, hogyan viselitek el a szerencsétlenséget ? A társadalmi élet az, mely házi életetek boldogságát megmérgezi; de mi az a társadalmi élet ?, mi a város ? A családatyák képezik a községet, a házak az utcát, hisz ti magatok mondottátok : „Sokkal nehezebb, sokkal terhesebb az erkölcsöket föleleveníteni, mint a királyokat letenni.“ Ha nem tudtok megelégedni az örökséggel, melyet atyáitok hagytak reátok, hálátlanok vagytok. E váratlanul jött örökség eléggé tekintélyes még; ha ez sem elég nektek, úgy dolgozzatok, mint atyáitok tették, s ha az ég megtagadja a fáradság jutalmát, akkor, de csak akkor van jogotok ellene panaszkodni. Ha gondolataitok magányában kérditek: miért nem sikerült hát ?, miért volt haszontalan ez erőmegfeszítés ?, miért jön annyi remény megcsalva ? , akkor lelkiismeretetek szava, melyet a világ zaja elfojthat ugyan, de mely sohasem hazudik, válaszolandja: nincs jogotok panaszkodni! Nincs, mert minden ígéret teljesítve van, egyetlen reményetek sem csalatott meg, elértétek a célt, mely felé igyekeztek; hanem ha útközben megváltozott gondolkozásmódotok, a nélkül, hogy ujatokat megváltoztatnátok, ha eltévedtetek, nem a sorsot, hanem önmagatokat kell vádolnotok. Óhajtani még nem annyi, mint birni, de akarni annyi, mint tehetni. Minden ember, tehát minden nép is, teheli azt, mit akar. A szerencse visszautasítja a koldusokat, s megadja mindig, mit parancsolólag kívánunk. A 18-dik század nem hazudtolta meg a 19-diket; szerződését híven megtartotta; ti semmit sem követelhettek már tőle. Óriási programmját végig játszá az utósó jelenetig szemeitek előtt. Az irodalom is megtette a magáét; amit vetett, ti arattátok le ; ha más gyümölcsöt óhajtotok, más magra és újabb munkára leend szükség. Voltaire bölcsészete, a jelen történetének e forrása, kiapadt, száraz. A „Pucelle“ szerzőjének tanítványai győztek ; az „Encyclopedie“ részvényesei jót nyertek; — miért panaszkodni tehát? Ha csalódások fordulnak elő, melyek nemcsak egykorúak velünk, de régiek is, ez onnan van, hogy régi illúziók is vannak. Igaz, hogy némely társadalmi szükségletek, melyek még mai nap is elégtételt várnak, már az első forradalom idejében is éreztettek, deakkor is, mint ma, ez csupán a tisztánlátók szellemének lelkesültsége, a nemes szívek forrongása, csupán tajték, hab, üres golyó volt. A valóságos lelkesültség, mely minden akadályt fölforgat, nem lehet más, csak az emberiség vagy egy nemzet meggyőződésének árvize; de hosszú időbe kerül, míg az egyének véleményei egy nemzetéi lesznek , mig a véleményből meggyőződés lesz, s mig a vélemény gátjait lerontja. A véleményeknek, melyek a létezők állapotát megelőzik, hány követője van ? Nagyon kevés. És ha igen sokan volnának, ez még rosszabb lenne, mert akkor könnyen bebizonyíthatnék, hogy az elhaladott eszmék párthívei nem ismerik erejét és számát pártjuknak, mert nem egyeznek, s mert nem számlálták meg egymást. Ha egyeznének s erejük öntudatával bírnának, miért volnának akkor annyira bátortalanok? Alig fogadhatjuk el a „némely körülmények“-féle magyarázatot. Az irodalom hajdanában sacerdocium volt; mai mesterség. A 18-dik század írói nem futottak a szerencse után; ez maga kereste fel őket. Míg az emberiség gyámjai padlásszobában laktak, addig a királyok keresték fel őket; mióta „á la petite maitresse“ laknak, csak inasok járnak hozzájuk, litografiozott meghívó jegyekkel az egész világ számára, s csakis véletlenül vagy szeszélyből ilyen vagy amolyan névvel ellátva. Amint az emeletekből szállottak le az írók, akként szállott alá dicsőségük. Míg szegények voltak, a királyok koldultak szavazatukért és nem vették meg azokat. A 18-dik században az írók oly tisztelt helyet foglaltak el kortársaik közt, hogy csak hallatniuk kell e véleményüket, és az egész világ sietett azokat fölvenni. Ma, miután a közönségesség magaslatára emelkedtek, véleményük csak lassan megy házról házra, a magas osztályokhoz csak nagy nehezen bír fölhatolni, melyek állásuknál fogva nem igen kedvezhetnek nekik, s melyek rendesen megvetéssel küldik vissza azokat. Hajdanában egymás kezéből ragadták ki a híresebb írók műveit, ma hetvenötezer frank jutalomdíjra van szükség, hogy a közönség kedvet kapjon valamely remekmű elolvasására. Sorsjátékká lett lealacsonyítás, eléggé nevezetes büntetés és megalázás azon emberek számára, kik a szerencse kereke után futottak. Az íróknak azon kellene törekedniük, hogy régi függetlenségükkel régi hatalmukat is visszaszerezzék ; ha önszenvedélyeink által igazgattatunk, akkor nevetséges királyokat akarni igazgatni. Engedjétek át a politika terét a haladás roszakaratú elleneinek , mert az ő erejük összetartásuknak eredménye, míg összetartásuk ismét a ti ellenzékeskedéstek eredménye. Fenyegető állásotok húsz év óta arra kényszerité az emberiség kizsákmányolóit, hogy békében együtt éljenek, egymást kölcsönösen segítsék, s szintett békülékenységet mutassanak, mely páratlan a maga nemében a történetben. Vonuljatok vissza, hadd legyenek egymás áldozatai, akkor a jó győzedelmeskedni fog. Ifjitsátok föl kedélyeiteket friss reményekkel, erősítsétek meg ellágyult lelkeiteket komoly és lelkiismeretes tanulmány által. A szellem képezheti magát a társadalomban, a lélek azonban csak a magányban nyer alakot; az újabbkori Demosthenesek philippikái nem hasonlítanak lámpákhoz többé, sőt már hatástalanok is. Higyjetek, dolgozzatok, reméljetek! és ha a jövő miatt türelmetlenkedtek, ha nem tudtok hinni — szeressetek, türelmesen várva, ami jó : „Heureux qui peut aimer, et qui, dans la nuit noire, Tout en cherchant la fői, peut rencontrer l’amour! II a du moins la lampe en attendant le jour. Heureux ce coeur! Aimer, c’est la moitié de erőire.“ (Boldog az, ki szeretni tud, s ki a sötét éjben hitet, keresve a szerelemre bukkan. — Lámpája lesz legalább azalatt, míg a napot várja. Mi boldog e szív ! Szeretni annyi, mint már félig — hinni.) 1105 Fővárosi hírei. Képviselőházunk vasárnap is tartott ülést. Az igazságügyér a katonai bíróságok illetékességéről nyújtott be törvényjavaslatot, mely a katonai bíróságok civilis hatáskörét teljesen megszünteti. Az elnökminiszter pedig a védrendszerről szóló törvényjavaslat ama változtatásait mutatja be, melyeket a birodalmi tanács tett rajta, azon kéréssel, hogy a ház nyugodnék meg azokban, s utasítsa azonnal megvizsgálás végett a honvédelmi bizottsághoz. Napirenden volt a nemzetiségi kérdés részletes tárgyalása. (E törvényjavaslatot a szombati ülésben már elfogadta a ház átalános vita alapjául.) Mocsonyi Sándor kijelenti, hogy ő és elvtárai nem vállalhatván felelősséget az elfogadott javaslatért, elhagyják a termet, amit meg is tettek. A részletes tárgyalás d. u. 2 órakor ért véget. — A tegnapi ülésben a vegyes házassági válóperekről szóló törvényjavaslat volt napirenden. * Reményi Edének szerencséje volt vasárnap esti 7 órakor Királyné Ő Felsége termeiben játszani. Chopin egy „nocturne“-jét, J. Field „Rózsanocturne“-jét, Liszt egyik magyar rhapsodiáját, s a magyar dalok közül a „Repülj fecskémet“, átalános elismerés között játszó. * Laub és társainak — Hilbert, Kässmayer és Rovernek — első hangversenye szombat este nagy és díszes közönség előtt ment véghez a redout kistermében. Az előkelő világ is bőven volt képviselve, habár ez este a királyné a nemzeti színházat látogatta meg, s a főrangúság nagyobb része ott volt, úgy hogy a színház előtt rég nem állt annyi fényes fogat. De jutott a redout-terembe is, holy a legöszhangzatosabb négyes előadásokban gyönyörködhetünk. Haydn kedélygazdag négyese, Schuman képzelemteljes triója s Keethovennek Pesten sokszor, de így még tán sohasem hallott C-dúr négyese képezték a műsort. Laub kitűnő képviselője a klasszikus zenének. Oly tárgyilagos magyarázó, ki kerül minden cicomát, kacérságot, s e tekintetben fölülmúlja a különben jeles Hellmesbergert is. Komoly zenész, a szó legnemebb értelmében, s hegedűjének oly teljes, tiszta és változatos hangja van, mely valóban meglepő. A kantilénákat énekszerűség, mély bensőség, a játszi részeket kedélytisztaság jellemzi nála. A nagymesterek színgazdag hangvilágát a leghamisítlanabb tisztaságban tárja elénk, egyszerű fenségben. S ebben áll varázsa. Társai méltók hozzá. Deutsch Vili a trió zongorarészét ügyesen játszó, de mégis érezhető volt, hogy a zongorának nincs elég lelke, s az előadó legalább is egy fejjel kisebb a többinél. A művésztársakat sokszor megtapsolták és kihívták. Második kamarai zeneestélyük tegnap este volt.* * A drámakiráló bizottságot némelyek kárhoztatják, hogy Bérczik művét elfogadta. Átalában e bizottság szempontjaival sem a közönség, sem némelyik írótársunk nincs tisztában. E bizottság igen fanyar egyoldalúsággal járna el, ha csak minden tekintetben kitűnő darabokat fogadna el, minek mai nap nem is teremvén: ily eljárása nem volna egyéb, mint az eredeti színirodalom forrásainak bedugása. A bírálóknak számba kell venni nemcsak a művet, hanem a tehetséget is, melytől várni lehet; s nemcsak azt a pár estét,amelyen egy tán gyöngébb mű is szinre kerül, hanem a jövőt is, melynek számára a színműírókat buzdítni és képezni kell. Igen könnyű dolog volna a szinműírókat fagyos ridegséggel elriasztani, ellenben bajos csak valamire való tehetséget is nyerni. Senki sem irt egyszerre jeles műveket, s jól jegyzi meg a P. N. bírálója, hogy a „közönség vegye meg gyöngébb műveken későbbi jó drámaíróit.“ A bírálók jól ismerték a „Népszerűség“ hibáit, bírálatokat is írtak róla, de mert egy fiatal, fejlő tehetséggel állottak szemközt, nem akarák elzárni előle a színházat. Abból, ha egy mű kevés tetszésben részesül, az irodalomnak nincs annyi kára, mint ha egy tehetséget e térről elidegenítnek. E szempontokat mai meddő színirodalmi viszonyaink közt figyelembe kell vennie mind a közönségnek, mind a sajtó képviselőinek. * Szombaton este élénk izgalom volt a Deák-korben. A „közös nyugdíjak“ ügye okozó, mely ellen a párt tagjai kikeltek az osztályokban, miután csakugyan sajnos, hogy gr. Nádasdy, Géringer, Zichy Hermann, gr. Forgách A., Privitzer, Dobránszky sat. nagy nyugdíjakat húznak azért, hogy egykor hazánk érdekei ellen szolgáltak. Van azonban egy baj, hogy t. i. a magyar kormány e nyugdíjak fenntartására ígéretet ten, miután ez is a kiegyezés föltétele volt, s azt négyszázezer forintért nem akarják kockáztatni. Ha tehát e nyugdíjakat megvonnák, a kormánynak erkölcsi kényszerűsége lenne visszalépni. Ha azokban a nyugdíjas urakban, kik mind gazdag és vagyonos emberek, igazi büszkeség lenne, maguk mondanának le nyugdíjaikról, mint amelyet nem érdemelnek meg Magyarországtól. * A népszínházat a sajtó folytonos támogatásban részesíti. — De épp azért, mert ez intézet fennmaradását óhajtja, hibái előtt sem húnyhat szemet. Molnár György újabb időben minden erejét újdonságok szerzésére fordítá, s elfeledkezett arról, hogy ezek csak úgy érnek valamit, ha jól is elő lehet adni. A „P. N.“ közöl egy figyelembe veendő tárcát, mely a személyzet hiányosságát mutatja ki. Az eltávozott erők helye nincs betöltve, s e miatt egy előadás sincs botrány nélkül. Énekesnők helyett sardalnoknők énekelnek. Szóval: „ébredj Brutus!“ különben fejedre dől a ház. * „Az Ibolya-bokréta." Ez a neve a népszínház közelebbi vígjátékának, melyben két fiatal özvegy küzd egy házasulandó ifjúért. Könnyűden van írva, hatásvadászat nélkül. Szerzői: Jósika K. és Thaly Elek. , * Népszínház. Vasárnap Bérezik Árpád „Fertálymágnások“ című mulattató vígjátékában Rákosi Szidónia k. a., a színházi képezde növendéke, lépett föl Emma szerepében. Fiatal és megnyerő alak, rokonszenves hanggal, értelmes arckifejezéssel. Helyesen hangsúlyozott, tisztán ejte ki a szavakat, s egész játéka eleven volt. Ez alkalommal tette első színi kísérletét, és ez a legjobban sikerült. Melegséggel és bensőséggel játszott, ami rendesen hiányozni szokott ily kísérleteknél. A közönség — mely—a kellemetlen idő miatt—nem volt nagy számmal , sokszor megtapsolta e fiatal tehetséget. — Ugyane szerepben közelebb Jenei Kornéliák, az is föl fog lépni, ki szintén a képezde növendéke. — Alkalmasint a színi képezdéből töltik be a naiv szerepkört is Nagy Julia kisasszony által, ki még e héten föllép, s ha föllépései sikerülnek, szerződtetni fogják. *A központi honvédbizottság elhatárza, hogy mihelyt a védtörvény szentesítve lesz, küldöttség járuland Horváth János elnök vezetése alatt a királyhoz, mint a legfőbb hadúrhoz, az egész honvédség nevében fölajánlva annak szolgálatát az újonan alakítandó magyar véderőnél. * A várostanács azt az indítványt terjeszti a közgyűlés elé, hogy a királydombot, mely a folyvást növekvő forgalmat akadályozza, hordják el, s e helyett a koronázási tény emlékét azzal örökítsék, hogy ezért „Ferenc József koronázási terének“ nevezzék el. * A „feeségek“ ellen folyvást sok a panasz a nemzeti színház földszintjén. Ismét „több földszinti néző“ küldött be hozzánk felszólalást, hogy „némely földszinti páholy“ ^indiseret ^beszélgetéseitől lehetet