Fővárosi Lapok 1869. április (73-98. szám)

1869-04-01 / 73. szám

73-ik sz. Csütörtök, április 1. Kiadó-hivatal : Pest, barátok-tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési dg: Félévre . . : . . . S frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelec az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap ; koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipótutca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor .......................7 kr. B élyegdíj minden ig­tatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK” april—Juh. évnegyedére. Midőn újra felhívjuk a közönségnek azt a ré­szét, melynek előfizetése közelébb lejár, lapunk to­vábbi pártolására: nem ígéretekkel kívánunk elő­állni, hanem inkább visszatekintéssel. A most le­folyt harmadfél hó alatt beszélyeket közlénk Abo- nyi Lajos, Bús Vitéz, Lauka Gr., Toldi I. és Vértesi Arnoldtól, stb.; emlékbeszédet Lévay Józseftől; köl­teményeket Gyulai Pál, Kriza, Szelestey, Szeberényi, Szász Károly és Béla, Thaly K., Mezei, Vida, Nyi­las S., Komócsy (satyra), Jámbor Pál (Hiador) és többektől; tárcákat Győri Vilmos, Keleti Gusztáv, Petendi, Csukássy, Hőke Lajos, Horváth Mihály („Zrínyi Ilonából“) s Kovács Páltól; eredeti kül­földi tárcákat Bécsböl (Devecseri), Páris, Nizza, Edinburg , Turin (Tóvölgyi,) Ceylonból (Xántus J-tól.) Fordításaink közt volt egy jeleB amerikai re­gény is Prescott-tól. Voltak rendes akadémiai tár­cáink (Beöthy Zsolttól,) színházi bírálataink, leírá­sok a Kisfaludy Társaság és természettudományi társulat üléseiről, a farsang és zeneidény eseményei­ről, s ezenkívül bő és friss hírrovatok. Jövőre is ily jó Írókkal, érdekes közlésekkel s változatos tarta­lommal fogjuk szerkeszteni szépirodalmunk egyet­len napi közlönyét, ajánlva azt a művelt közönség figyelmébe. Vádnál Károly, Tóth Kálmán, szerkesztő. tulajdonos. A lap kiadója az „ATHENAEUM“ társulat, mely a csinos kiállításról s pontos szétküldésről kezeske­dik. Előfizetési ár: évnegyedre 4 frt. Külön­ben mindig lehet félévre is előfizetni 8 írttal. A KIS CSIPKEKEUDŐ. Elbeszélés. irta; Tolnai Lajos. L Mindig különös elismeréssel voltam a műveltebb könyvárus urak azon életre termett fogása iránt, hogy leghitványabb kiadványukat is egy-egy szép magasz­taló bevezetéssel mutatták be a kegyes olvasó kö­zönségnek. Jó az, mikor az ember előre tudja, hogy az elbeszélés vagy regény micsoda téren játszik, a magas körökben é, vagy csak a nemesi osztályban, vagy éppen a műhelyek szeszes, szurkos, forgácsos levegőjében. Akárhány olvasó van, a ki teljes botrán- kozással teszi le a könyvet, mihelyt látja, hogy a tárgy rangján aluli. Ez elbeszélés egy magyar föl­desúri család életét adja; örömmel vallom meg, hogy látni fogunk egy bárót is, de őszinte ember lévén, nem tagadhatom el, hogy itt lesz egy vidéki profesz- szor is, többet mondok : lesz egy kasznár, falusi jegy­ző, sőt egy csomó mesterember is. Nagy lelki nyu­godalmamra szolgál, hogy tárgyamra nézve senkit is találgatásokban nem hagytam ; bár hasonlót tehetnék munkám értékére nézve is: azonban engedj meg ke­gyes olvasó, a nyíltságban idáig már mégis csak nem megyek. Téli időben ennél még roszabb elbeszélést is átlapoz az ember. Nos indúlok. A kis Verebes város főutcáján, melynek köze­pén éppen a baranyai, somogyi s egyéb szomszéd­megyebeli szegényebb papok, rektorok, földmivesek gyermekei számára épült algymnázium áll: nehány ablak itt is, amott is megzörrent ama félalvó fejektől, melyek nagy hirtelen valami erős kopogtatást akar­tak megfigyelni. Ejfél tájon bármily ablakkopogta­tás ébreszt akkora érdeket, hogy az álmából fölriadt lélek nagyhamar ez átalánosan bevett kérdést te­gye: Vájjon ki legyen az? mit akarhat? honnan jö­het ? kit keres ? A kiváncsi lelkiismeretes ember minden ablakzörrenésből egy egy betűt csinál, s nagy gondosan összerakja a fölvetett kérdésekre a feleletet. Természetesen az egész mesterkedés ritkán ér valamit. — Ki az ? — szólalt meg egy lapos fekete hajú ember, a gymnázium egyik utcára fekvő szobájában. S teljesen kinyilt nagy gömbölyű szemekkel vigyáz­ta az éji alkalmatlankodót.-Én. — Te ? Mindjárt. Azonban a szomszédablakok nem igen voltak megelégedve ilyen kurta válaszszal, s erősebben megcsörrentek, mintegy követelvén a bővebb felvi­lágosítást. Nem nyerhettek mást, mint legfölebb tet­szésük szerint kémlelhették azt a magas szál útast, ki derék farkas-prémes bundájában sietve lépegetett a kocsi mellett, s a novemberi fagy miatt nagyokat fuvott markába. Az útas végre belépett a kinyitott ajtócskán s egy heves öleléssel derékra kapta a piros sapkás emberkét, Ki barátságos csókokkal viszonozta a szi­ves jeleket. Nem sokára vége lett minden utcai zaj­nak, de azért nem egy szomszéd folytatta a találgatást: Hihetőleg ez lesz, az lesz; eme vagy ama járatban, meglehet igy, s úgy, s megtörténhetik, ki tudja, hogy még emigy, s amúgy. Hm! Ez az okoskodás éppen nem nevetni való, sőt tel­jes méltánylást érdemel. A forradalom után még egy pár évvel is sok szegény csavargó járt-kelt, mint jár­hat most is 1868 november 27-dikén, és sok szegény hazátlan bújt, szökött, inait, mint a kergetett ritka vad, a mire most már hála isten nem lehet eset, ba csak némely Juhász-pártinál nem. Különben vannak némely túlbuzgó hazafiak íb, kik ellopottnak tekint­vén a hazát, elégületlenül tolvajkodnak imitt-amott> s vannak kovácsok, főkép sovány elvbarát kovácsok, kik némely lelkes izgatók becsületes beszédére haj­landók volnának minden tüzes vasat egy-egy jó hi­vatalban ülő Deák-pártira, sőt némely még jobb hiva­talt reménylő Ghiczy-pártira nyomni. Bent a gyertyavilágnál szép magas ifjú ember bontakozott ki a megderesedett szürke bundából. Sűrű barnás fürtéin még az éj éli útazás dacára is meglátszott a fölötte gondos fésülés; keskeny állsza- kála finom göndörödéssel hajlott alá; eleven, csillogó barna szemeit sűrű tömött szemöldök ivezék; kö­zönséges vastag metszetű orra és szája éppen nem rontották el a hatást, melyet a hosszas barna arc te­hetett a nézőre. Az egész ember kellemes úri jelen­ség volt, egyenes karcsú termetével, díszes állású, szinü ruházatával; legfölebb a széles, túl erősen ki­fejlett kezek költhettek némi alább szállított gon­dolkozást. Tehát ki lehet e csinos barna ifjú, nem tekint­vén a túlerősen kifejlett kezeket és vastagos hosszú ujjakat, melyeken imitt-amott az első őszi fagy után évenkint elő-előtűnnek a valaha szenvedett fagyás jelei? Kétségkívül valami nehéz munkával bánó iparos lesz ; vaskereskedő ? Nem bizony: rőfös. Avagy nem arra mutat-é a finom szövetű *öltözet, elegáns nyakkendő, legújabb divatú gallér, s az a fölötte feszes szarvasbőr-keztyű, melyet — tekintve a kéz erőteljes voltát — csak egy keztyüviselésben gyakorlott egyén húzhatott föl oly ügyesen. A lapos, fekete hajú, széles homlokú házigazda bizonyos fájó érzéssel tekintett végig vendégén, a mint az ritka könnyűséggel aggatta a deszkafoga­son függő ócska, viseltes ruhák közé finom készitmé- nyü felső ruháit, s azt a nagy bundát, melyben akár­hány hivatalnok, falusi vagy kisvárosi professzor is eljárt volna tisztességes gyaloglátogatásokat tenni, el talán még olyan helyekre is, a hol fiatal özvegyek vagy eladó fiatal lányok vannak. — Mire való ily drága ruhákat varratni Imre ? — szólt elgondolkozva a professzor — mégis ba ke­reskedő nem volnál: akkor, ki tudja, sok úri háznál megsüvegelnének talán, de igy . . . — S igy ? — kérdé az ifjú, egy papircsoma- got véve ki bőröndjéből, s bizonyos büszkeséggel tekintve a szólóra. — így csak egy kereskedő vagy. — Igen, pesti kereskedösegéd az F. és B. cég­nél a váci utcában. Nos bátyám, mint ilyenre, mi ki­fogásod van ? — Mi van abban a csomóban,— szólt kitéröleg a testvér. — Kelmeminta. — Azzal akarsz menni látogatni? — Ezzel. — Hova ? csak nem a Berendi kisasszonyok­hoz ? t* — Éppen oda is. A bátya fölkacagott, s lejebb simitotta lapos haját. — Látod, — folytatá a professzor, némi kicsiny­léssel — ha csak egy városi írnok volnál is, teszem azt, a kinek némi kilátásai vannak a jövőre : akkor már én is azt mondom: ennek a termetnek, arcnak, meglehet, sok hasznát vennéd. — S igy talán nem veszem ? — Veszed a boltban, a rőffel. — S kérdem Sándor, mennyivel különb egy lelketlen, renyhe emberekből álló törvényszéki, vagy ügyvédi iroda, vagy tanári terem egy becsületesen berendezett kereskedő boltnál. — Ohó öcsém, egy tanári terem ? ahhoz nem értesz, Cbemia, astronomia, história, geológia, littera- túra, mathesis; ott öcsém, képviselve van az egész világ. S a kis alacsony, száraz ember édes gyönyörű­séggel tekintett erős pipafüstjén keresztül mintegy ötven-hatvan darab kötetből álló könyvtárára. (Folyt, köv.) BIBUTA. (Lengyel beszély.) Kraszevszkytöl. I. Johannisburgban, — a keresztes vitézek várá­ban a litván határon, — keskeny, de magas terem­ben együtt ültek a várnagy : falábú Otto és Vindeki Verner, német-rendi testvér, mindketten mély gon­dolatokba merülve. A várnagy különféle r. lakokat rajzolt mankójával a homokba, melylyel a talaj be volt hintve; ifjú társa pedig, köpönyegét jobb­jára hajtva, komoran és élesen nézett a lobogó tüzbe. — Tehát, — mormogá egy idő múlva, rajzola­tára nézve, az öreg, — tehát a pogány csak a tó és erdő közt közeledhetik. Még ma ki kell oda katona­ságot rendelnem. Négy lovast és húsz gyalogot ve- szesz magadhoz, — tévé hozzá hangosan, a nélkül hogy szemeit fölemelné és Vernerhez fordúlna; — s a folyó mentében mégysz el. Tartok tőle, hogy a lit­vánok megelőznek. Azonban, szent Sebestyénre, jöj­jön csak, majd meglátja, nem talál-e készen min­ket is! Ezt mondván, fölemelte szemét s észrevevé, hogy szavait Verner, ki folytonosan a tüzbe nézett, >m hallotta. — Mi az, Verner testvér ? azt sem hallod, mit ondok. Az ifjú lovag fölébredt ábrándjaiból. — Nem, parancsnokom, válaszolá, nem hallot- m, mit mondtál. — Ah, szent Sebestyénre 1 kiálta Otto, — de >m akarok bosszankodni, 1— tévé hozzá, s látha

Next

/
Thumbnails
Contents