Fővárosi Lapok 1869. augusztus (174-198. szám)

1869-08-01 / 174. szám

tória francia királyi hercegnők, (XVI. Lajos test­­vérnénjei,a kik a forradalom elöl korán kimenekül­tek , itt voltak ideiglen eltemetve , s midőn XVIII-ik Lajos elvitette hamvaikat, itt a dómban pompás emléket emeltetett. Sok jeles emberen kivül a napóleoni kor egyik kiváló szereplője, az otrantói herceg Fouché is — a nagy császár rendőrminiszter­re — itt nyugszik. Az egyházzal közvetlen összekötte­tésben van egy csonka torony, melyben most ha­rangok függnek. Ez eredetileg a capitoliumi istenek templomának egy része volt, s még most is láthatók —a vas abroncscsal összefoglalva — a pompás korin­­thusi oszlopok maradványai. Ennek a toronynak a tetején egy kődinnye volt. Egyszer a világ beütött a toronyba s a farészek leégtek. A dinnye még most is meg van, s a kőkerítésen pompázik. Újabb időben nagy megtiszteltetésben részesült: a községi címerbe vették fel. A St.-Giustio-tól alig tíz lépésnyire van a Win­­ckelmann-mausoleum. Azt hiszem, nem kell monda­nom, hogy ki és mi volt Winckelmann. Neve a tudós világban csillagként tündökölt. Őt 1768-ban inasa, Arcangeli, a „Locanda grande“-ban, ugyanott, a­hol én is szállva valók, rablási szándékból meggyilkolta. Rosetti, trieszti podesta, már 1810 óta foglalkozott azzal az eszmével, hogy miként lehetne e jeles férfiú­nak hozzá méltó emléket emelni. Egész Eu­rópában gyűjtöttek e célra, és húsz év múlva a síremlék elkészült. És a régi temetőben, hol Win­ckelmann nyugodott, lett az fölállítva; de midőn a városon kivül új temetőt alakítottak, s a régit fákkal ülteték be, az ásások alkalmával talált római régisé­gek múzeumául jön e hely kiszemelve. így Winckel­mann, ki midőn véletlenül Triesztbe jött, a városiak előtt egészen ismeretlen volt, az ó­kor azon emlékei között pihen, melyekkel életében oly örömest és elő­szeretettel foglalkozott, és a melyeknek föliratait oly tapintattal ismertette. Van még valami Triesztben, a miről megemlé­kezni érdemesnek tartom. Ez a Wünsch khinai kabi­netje a corson. Ma már nem ritkaság többé sem a khinai parcellán, sem az a sok csecsebecse, melyek­kel a mennyei birodalom polgárai meglehetősen el­árasztják világrészünket. E szempontból indulva ki, a Wünsch-féle kabinet szót sem érdemelne , de ennyi művészeti kivitelű tárgyat, szebbnél szebb faragványt csontból, fából, bisauteriát arany és ezüstből, együtt felhalmozva, valóban ritkaság látni, s ha meggondol­juk, hogy mind­ez a tárgy oly nemzet iparának szü­leménye, mely már évezredek óta a civilizációnak csaknem ugyanazon fokán áll, melyen mi most ál­lunk , bizony bizony tisztelettel fogunk tekinteni a copfos, khinaira s nem sajnáljuk azt a 35 sör­ért, melyet e tárgyak megtekintéséért fizetnünk kell. Én részemről két egész óráig kutattam e tárgyak között, s figyelmemet különösen magára vonta egy szép virágtartó, mely egy orrszarvú agyarából gyö­nyörűen volt kifaragva; továbbá egy kis csoportozat kristályból, melyért egy angol 400 font sterlinget ajánlott; és végül egy garnitúra inggomb, melyek­nek mindegyikén gyönyörű miniatűr aquarellek van­nak, s melyet 400 frankra tart a felügyelő. Ha Triesztből már annyit írtam, nem lesz érdek­telen fölemlíteni azt sem, hogy klímája igen szelíd; lakói is csöndesek, legalább most azok voltak ; azt pedig éppen szükségesnek vélem megjegyezni, hogy a „Locanda granda“ piszkos hotel, s az idegen ne engedje magát hangzatos címe által tévútra vezettet­ni, hanem ha már ott van, és csakugyan meg kell szállnia, menjen a „Hotel de Francéba,“ ott legalább, bár drága pénzért, de tisztességes helyre hajthatja le fejét. Fővárosi hírek. ** Az állatkertbe megérkezett a bölény, me­lyet Ő Felsége ajándékozott. Ritka állatpéldány ez, mely méltó a megtekintésre. Két-három század előtt egész Európában el volt terjedve, e faj de aztán ki­­pusztult. Poroszországban 1775-ben lőtték az uta­sát, s Erdélyből is ugyanakkor tűntek el. Ma már csu­pán Lithvániában van egy 30—40 négyszeg mért­­földnyi őserdőség, hol e nagy állatfaj — egykor a lengyel nagyurak , királyok, most pedig az orosz cár akarata folytán — még létezik. Az állatkertek onnan kapnak egy-egy példányt. A pesti példány egy tíz hónapos borjú, mely Schönbrunnban szüle­tett. Egy nagyot akartak adni, de ezt nem lehetett a szállító ládába csalni, így e kisebbel kellett beérni, mely elég érdekes állat ugyan, de mégis kell vagy két-három év hozzá, míg előre berendezett lakásába és megrajzolt portrait­jába bele­növi magát. * A nemzeti színház drámai játékrendje e hétre ez: holnap a „Gyöngéd rokonok,“ 4-dikén a „Mizantróp“ (Celimenet Prielle Kornélia asszony játsza,) 6-dikán a „Társaságból,“ 8-dikán „A mátrai vadászok“ Fáy Andrástól. A másik hétre ki vannak tűzve: 9-dikén „Nyelvtan“ és „Borúra derű,“ 11-dikén „Alsó emberek,“ 13-dikán „Othelló,“ mely­nek címszerepében Ujházy Ede vidéki színész lép föl, 15-dikén „Mátyás király lesz.“ — Az operai játékrend még nincs biztosan megállapítva. — Az első drámai újdonság e hó 16-dikán Benedix „Bé­­kebontó“-ja lesz, mely a népszínházban nem igen tetszett. A második később Sardou „Szerafiná“-ja. * Budán ma d. e. tíz órakor búcsúünnep lesz a vizi városi templomban. Zaszkovszky András egri egyházi karnagy egy új miséjét adják elő az ének­es zene-akadémia tagjai. Holnap d. e. 10 órakor pedig a kapucinusok templomában Haydn G-dúr miséjét adja elő a budai egyházi zeneegylet, Mo­­sonyi gyönyörű „Angyali üdvözletével,“ melyet Schreiber Emma k. a. fog énekelni. * A Margit-szigeten ma mutatvány lesz. Dél­után négy órakor katonai zene, aztán Anetta és Ersilia k. a. kötélen táncolnak, s egy erőművész és egy léghajós is produkálni fogják magukat. Este tánc lesz a szabadban. * A Bécsbe gyűlt német hírlapírók közül sokan jöttek le Pestre, így dr. Stein, a „Breslauer Ztg.“ fő­szerkesztője , ki 1848-ban a porosz nemzetgyűlés legszélsőbb pártjában volt, s mint demokrata és Lengyelország barátja sok üldöztetést szenvedett, egy hétig fog Pesten időzni. Dr. Levinstein, Stetten­heim Gyula s dr. Waldstein Pál szabadelvű szer­kesztők is vele jöttek. Tegnap várták dr. Kletkét, a berlini „Vossische Ztg.“ főszerkesztőjét, ki a bécsi hírlapíró-gyűlés elnöke volt,­és Steinitzet, a berlini „Volkszeitung“ szerkesztőjét. Örvendünk, hogy a német sajtó e jelesei megismerkednek főváro­sunkkal. A Minisztert hiába keresnénk most Pesten. Mind oda vannak — fürödni. Az egyetlen, ki még itt van: K. Eötvös pár nap múlva szintén Karlsbadba megy. (Őszszel pedig az erdélyi iskolákat látogatja meg Molnár Aladár osztálytanácsossal, s többi közt székelyföldön a faragványok, schwarzwaldi órák készítésének iparát is meg akarja honosítani, Schwarzwaldból néhány faragót s órást hozatva.) Ezúttal, hogy Buda miniszter nélkül ne maradjon, gr. Festetich György jön le Bécsből, aláírni az alá­­írandókat. * Kié a három koszorú? — A „Zsidó hölgy“ dalművet adák elő legközelebb a német színházban. Eleazárt Stéger énekelte, s mellette még két kis primadonna igyekezett az est tapsaiért. A harmadik felvonásban, Eleazár nagy áriája után, midőn a mű­vész a másik két kis pacsirtával egyszerre van a színpadon, három gyönyörű koszorú hull a művész lábaihoz. A művész meghajtja magát, s a legszeré­nyebb koszorút karjára emelvén, a másik kettőt a két kis primadonna közt osztja meg, mi annyira tetszett a közönségnek, hogy Stégert több ízben zajosan hívta ki. A művész bizonyára azzal a jó hittel ment aztán haza, hogy mennyire fogják őt becsülni a kis pacsirták ez udvarias tettéért. Azon­ban csalódott, mert csakhamar egy libériás inas lépett be a művészhez, s egy levélkét nyújta át­­. szavakkal: „Uram! ön tegnap egy koszorút vett karjára a színpadon s haza is szállittatá. Jelenthetem művész úr, hogy mind a három koszorút nekem dobták. A kisasszonytól, kinek ön az egyiket átadá, már elkértem, ön sem fog tehát neheztelni, ha dia­dalaim jelvényeit magamnál szeretem látni. X. éne­kesnő.“ A művész álmai egyszerre szétfoszlottak, s hangosan kezdett nevetni. „Mondja meg kérem a kisasszonynak, hogy szerénységét nagyra becsülöm, és ha művészetét nem is koszorúzhatom meg, szerény­ségéért szívesen küldöm még ráadásul ezt a néhány bokrétát, melyet tegnapelőtt kaptam,s szólt a művész, s levette tükréről a koszorút, s átnyújta az inasnak számos bokréta kiséretében. A pestieknek alig kell mondanunk, ki volt e kis arrogáns pacsirta. Bodros szőke hajáról, köpcös termetéről, cérna hangjáról és követelő „von“-járól mindenki ismeri. Egy nagy költő mondá: „nur die Lumpen sind bescheiden,“ s ezt sok apró színházi tag vallja. * A honvédbálról még egy pár érdekes részle­tet írunk. József főherceg — hir szerint — azt mondá Ivánka Imrének, kivel hosszabb ideig társal­gott, hogy a 48-diki honvédruhát hozzák be, mihelyt a mostani vörös nadrágokat sat. elnyövik. — Egy másik történetkében Török János szerepel, ki (mivel valaha honvédtiszt volt,) szintén elment a bálba. Éjjel egy hajón jött vissza a főherceggel. Sötét volt, oly sötét, mely mindenkit egyenlővé tesz. Az öreg úr rá akarván gyújtani: megindul egy pont felé, hol égő szivart lát. „Egy kis tüzet“ kér. A fölhívott már nyújtja is a szivart, midőn egy segédtiszt oda­súg az öregnek: „A főherceg!“ Persze erre a hyperleyális öreg úr, ki így megsértő az etiquettet, elfelejtett rá gyújtani. Mentegetőzött, s a főherceg valószínűleg mosolygott. * RÖVidhírek. — Bónis Sámuel semmitő­­széki biró Karlsbadból visszaérkezett. — A h­i­v­a­t­a- 10 s lap tegnapi száma közli Szabó Imre apát és akad. tag kineveztetését szombathelyi püspökké. — A „Szabad egyház“ cimü jeles kath. közlöny egy vezércikkét viszhangozzák a lapok, mely cikkben a krakói esemény fölötti utálatát fejezvén ki, azt mondja: „bűnhődjék a bűn, lakoljon a vétkes, legyen az fejedelemasszony, vagy viseljen bár tiarát,“ mert — 695 — „a gonoszságot a szent hely nem szentesíti, sőt annál rútabb az, ha a szentély légkörében történik.“ — Peláthy István pesti ügyvéd a budai Ferenc­­halmon meghalt. — Deményfalvi Moys Dé­nes miniszteri fogalmazó a múlt héten vezető oltár­hoz pacséri Bocskay Emma úrhölgyet. — A­s­b­ó­t­h János kilépett a „Pesti Napló“ szerkesztőségéből, s Lugosra megy lakni. — Thaly Elek és társai Budáról a svábhegyre és zugligetbe újmodorú hegyi vasút előmunkálataira kértek engedélyt. — A bu­davári gőzsiklót, újabb hir szerint, Szent István napján fogják a közönségnek átadni. — Gamperl főpolgármester három heti szabadságidőt kért. — A hivatalos lap bevallja, hogy a Macsvarin elfoga­­tásáról közlött hire nem valósult. — Goldberger Erzsébet budai nagykereskedőnőt, ki Hitzingben 86 éves korában halt meg, ma temetik fővárosunkban. * Városligeti színkör. Kőmives Imre színtársu­lata által, vasárnap, augusztus 1-jén: „Viola.“ Éne­kes népszinmű 3 felvonásban. Kezdete 6 órakor. V­idék. ** Miskolcon holnap kegyeletes ünnepély lesz . Palóczy László, piramis­ alakú s három ötnél magasabb gránit emlékkövét leplezik le. Ez emlé­ket, mely háromezer fába került, Wasserburger bé­csi udv. kőfaragó készité, s a bele foglalt arcképi domborművet (az elhúnytról) ifj. b. Vay Miklós. Ez ünnepélyt b. Vay Lajos főispán nyitja meg, azután pedig L­é­vay József főjegyző s ismert költő tart emlékbeszédet az elhúnyt hazafi fölött, ki Borsod­­megyét három pozsonyi diétán, Miskolc városát pe­dig két országgyűlésen képviselte, két ízben volt két­elnök, s a forradalomban is mindvégig ltt bajno­ka a magyar ügynek. ** Palotási válogatott magyarjainak első kötete már nyomás alatt van, s szeptemberben postai után­vétel mellett küldetnek szét a megrendelőknek. A kiadó, Riszner József zenetanár az aláírási ha­táridőt, (mert most csak alá kell írni, s nem előfizet­ni) augusztus végéig terjeszti ki. ** A kolozsvári fellegvár Szamosra néző oldalán jul. 25-dikén 3 — 4 éves kis­gyermek játszadozott, s kúszott le s föl egy meredek sziklán. Egyik elveszte az egyensúlyt, s mint egy darab kő gurulni kezdett lefelé. Még csak egy fordúlás kellett volna, hogy a kis ártatlan egy 3 öles mélységben összezúzza ma­gát, s e fordulás be is következett, hanem a szeren­csés véletlen úgy akarta, hogy alant, a sziklába vájt kunyhó előtti udvarocskán, valami ágyagokra ágy­nemű legyen kiterítve, s a kis gyermek ide esvén, sértetlen maradt. ** Vidéki rövid,hírek. — Kun Pál sárospa­taki tanár Mudrony Ágnes kisasszonynyal váltott je­gyet. — Nagyváradon m. hó 27-dikén temették el özv. Göndöcs Istvánná szül. Barlanghy Johanna asszonyt, egy igen derék magyar asszonyságot, ki csak 47 évet élt. — A kolozsvári katonatiszti kaszinó feloszlott, s a tagok a polgári egyletekbe lép­tek. — Deák Ferenc már csak pár napig ma­rad Búziáson, s aztán dunántúli rokonaihoz megy. — Aradon néhány nap előtt egy jó családból való fiatal leány, (Hidegh Ilka,a­ki magába vonult ter­mészetű volt, eltűnt, 8 holttestét megtalálták a Ma­rosban. — Atzél Péter a borosjenői omladt vá­rat, hir szerint, annyira helyre akarja állíttatni, hogy abba egy honvédzászlóaljat helyezhessenek. — A „Pécsi Lapok“ szerint: a megszökött Asztalost közelebb a pécsi indóház mellett látták volna. — Gy­er­gy­ó-Szent­mikló­son Kopacz János úr m. hó 20-dikán vezeté oltárhoz Száva Ilka kisasz­­szonyt. — Szabadkáról Szkenderovics János ügyvéd úr kijelenti, hogy a lapok útján forgalomba hozott az a hír, mely szerint Lovászy Mihály me­gyei főjegyző az ő Emma leányát eljegyezte, sőt nőül vette volna, alaptalan hír; elég szégyen azokra, kik effélét nem röstelnek úgy írni meg a lapoknak, mint való tényt. Bécsi hírek. A bécsi államnyomda volt igazgatója, Auer Alajos lovag közelebb halt meg Bécsben, 56 éves korában. Huszonhárom évig igazgatta ez intézetet oly buzgalommal és tapintattal, hogy áta­­lános tiszteletben részesült. Ő volt annak ujjáterem­­tője. Ez intézetet 1804-ben Degen alapíta, s 1841-ben vette át Auer negyvenöt munkással, a­mint ezt a „Bécsi államnyomda története“ című munkájában le is írá, és 23 éven át negyvennyolc kéznyomó, 50 gyorsnyomó, 27 réznyomó s 30 kéznyomó-géppel sza­porító. Ő találta föl az úgynevezett auto-typográfiát is (önlenyomást.) 1851-ben a londoni Council-érmet nyeré el. Auer munkája: „A nyelvcsarnok, vagy a miatyánk 608 nyelven és tájszólással“ fogalmat ad a nyomda minőségéről, melyet ő vezetett. Az új Pressében egy magyar nő nyilatko­zik, hogy ő is majdnem oly szerencsétlen volt, mint a krakói apáca. Férje (ki a forradalom alatt magas ál­lású tisztviselő volt,­ mint elmebeteget záratt be .

Next