Fővárosi Lapok 1869. november (251-274. szám)
1869-11-21 / 266. szám
Vasfejű Curson százötven legényt választott, kiket a bricken helyezett el, úgyszintén tizenkét ágyút, mely eddig a fregatte fenekén volt tartalékban ; más nevet adott a spanyol hajónak, melyet „Lázadódnak nevezett el; parancsnokává Olonnaist nevezé, s a két hajó Cartagenának irányzó vitorláit. XI. Bezárulván az ajtó dán José Rivas és barátja mögött, donna Elmina feje mellére hanyatlott s két csendes köny gördült végig arcán, mig kebléből mély sobaj tört elő. Donna Lilia halkan felé közelgett, mellé ült egy tábori székre s megragadta kezét, melyet gyöngéden megszorított. — Szegény testvér! — mormogá édes hangon. Donna Elmina nem felelt, mozdulatlan s komor maradt, szemeit szórakozottan a padlóra szegezve. — Elmina, kedves Elmina! — folytató az ifjú lány megcsókolva homlokát; ne hagyd magad így lesújtani a fájdalom által; térj magadhoz, légy bátor. Boldogtalanságod nagy, de az isten hatalma véghetetlen. — Nem, Lilia, az isten sem menthet meg; a tigris hatalmas körmei közt vagyok, s tudod, a tigris engesztelhetetlen ; meg fogok halni. —■ Meghalni, te ? — Igen, Lilia, inkább meghalok, mintsem megtegyem a borzasztó áldozatot, melyet atyám rám szabott. — Téged hallak így szólni ? Ki oly bátor, oly elszánt, oly reményteljes halál alig két óra előtt ? — Reméltem, hogy igazad van, miért ? magam sem tudom. A szenvedő mindig remél, s ah! én szenvedek, Lilia, édesem! — Szegény, kedves barátnőm! térj magadhoz; ismétlem, ne hagyd magad igy leveretni; a mi atyád látogatása alatt történt, ne lepjen meg, hiszen várhatód , légy erős, folytassuk megszakadt csevegésünket, fejezd be vallomásodat, talán......... — Ne sürgész,Lilia!—szakitá élénken félbe donna Elmina, fölemelve fejét; — csak lázas képzelmem őrült szüleményei voltak ezek. Elvesztem, érzem; semmi sem tarthat vissza az örvény szélén. A vallomást, melyet barátságomtól kívánsz, egy szóban megtehetem: szeretek ; kit szeretek, nem ismeri szerelmemet; távol, nagyon távol van innen, soha sem fogom őt viszontlátni, alig ismer engem, és ha még szeretne is, mi lehetetlen, oly akadályok állnak egyesülésünk ellen, oly átléphetlen gát választ el egymástól, hogy soha sem lehetek az övé! E szerelem, végre, őrült álom. Donna Lilia komoly figyelemmel hallgató barátnőjét, néha fejét csóválva s kedvesen elfintorítva pici ajkait. — Elmina! — mormogá, midőn az ifjú leány elhallgatott, — a franciák azt mondják, hogy a lehetetlen szó nem létezik ; mért ne lenne ez a spanyoloknál is igy ? Donna Elmina mereven rátekintett. — Miért beszélsz a franciákról ? — kérdé kissé remegő hangon. Donna Lilia mosolygott. — A franciák bátor emberek! — mondá hízelgően. — Bebizonyitok előttünk ! — felelt donna Elmina elfojtott sóhajjal. Donna Lilia társnője vállára hajtá fejét. — Nem tudom, észrevetted-e, — mondá, — e dán Torribio jelenlétünkben......... — Szót sem ez emberről, — kiálta élénken donna Elmina, — kérlek! -- Legyen, de mig veled beszélt, jól megnéztem, s mint te......... — Mint én, nemde ? te is ráismertél ? — szakitá félbe donna Elmina, kinek hirtelen ideges borzalom rázta meg minden tagját. — Ez ő, a boucani, a san-domingoi ladron, vagy soha különösebb hasonlatosság. . . — folytatódonna Lilia, — s mégis ez embernek, kiről beszélünk, halottnak kell lennie. — Nem hagyhatja el az ördög poklát ? — De ha ez ő, figyelmeztetni kell atyádat, Elmina, mindent megmondani neki. •— Minek ? — felelt dán José Rivas leánya, bátortalanul rázva fejét; — mit tudunk mi?semmit! Különben is ez ember elfoglalta atyám lelkét, kormányozza, vezeti kénye szerint; bizonyság kellene, csak egyetlen egy: szerencsétlenségre, e bizonyítékot lehetetlen megszereznünk, még kalandosabban, egy Pesten 1847-ben megjelent táblázat szerint: éppen III. Endre királytól származtatják magukat. A két leány közül Máriáról csak annyit tudunk , hogy Azán v. Hasszán bolgár király neje lön; ellenben Erzsébetet az egész keresztyén világban a szentség hite, a legenda, a művészet világában pedig a magyar könyvnyomdászat egy remek példánya s Liszt oratóriuma dicsőitik. Született e jeles hölgy, kit a római egyház a maga szentjei közt tisztel, a Bodrog partján, Sáros- Patakon, hol atyja, valamint ennek unokája, Vadik István, még mint királyi herceg, rendesen lakozott, 1207-ben. Alig négy éves korában eljegyeztetett anyja rokonához, még a szintén gyermek Lajos, thüringi landgrófhoz, miként 150 évvel utóbb Nagy Lajos királyunk ifjabb leánya, Hedvig is, négy éves korában jegyeztetett vala el a szintén négy éves Albert osztrák főherceggel. Midőn a thüringi követek a kis mennyasszonyt 1211-ben, az utóbb Luther Márton menedékes bibliai fordításáról emlékezetes Wartburgba elvitték, mely alkalommal az erdélyi szász költő, Klingsor, a Niebelungen hősköltemény állítólagos dalnoka is, a kísérethez csatlakozott volna. Gertrud — az anyakirályné — sok menyasszonyi ajándékot, selyem-bársony és szőrmeköntösöket, arany- ezüst edényeket, köztük egy ezüst fürdőkádat, drága ékszereket, s ezekhez ezer márka ezüst s arany készpénzt adott volna, ígéretetlen, hogy ha él, még többekkel fog kedveskedni gyermekének; de — mint tudjuk — két év múlva, 1213-ban, az anya erőszakos halállal múlt ki. Erzsébet tizenöt éves korában kelt egybe férjével, kit öt évi házasságában három gyermekkel ajándékozott meg, midőn a férj 1227-ben II. Fridrik császárt a szentföldi hadjáratában követve, mielőtt a tengeren át kelne, Brindisiben meghalt. A hű nő négy év múlva 1231-ben követi férjét a halálban, s más négy év múlva gyóntató atyjának, Konrádnak hathatós ajánlatára, IX. Gergely pápa által, még az atya, II. Endre életében, 1135 ben a szentek közé számláltatott. Gróf Montalembert, a híres francia katholikus író, e szent hölgy életrajzát különös tanulmánya tárgyává tette, s ki is adta. Az ugyan e szent életéről szóló XV-dik századbeli magyar legendát pedig az írásmód, betűk, díszrajzok pontos utánzatával, a — Talán! — kiálta élénken donna Lilia. — Mit akarsz mondani ? — Hallgass meg, Elmina; — tudod, mily bolond vagyok, s mily örömmel tévelygek kalandok után a mezőkön; magad is gyakran szememre vetéd kósza hajlamomat. — Igaz! — mormogó donna Elmina, könyein át mosolyogva. — Nos, kedvesem, valószínűleg e kósza hajlamnak köszönhetjük a segélyt, mely egyedül menthet meg. — Magyarázd ki magad! — Egy reggel, mintegy hat hete, kilovagoltam a faluból, határozott cél nélkül tévelyegve az erdőben, boldogan szíva az üde levegőt, mig a reggeli szellő hajammal játszott. Egyszerre lovam oly hirtelen ugrott félre, hogy majd kiestem a nyeregből; egy ember feküdt keresztben az ösvényen s elzárta utamat. Ez ember külseje nyomorult volt, rongyokba burkolva, hosszú szakállal, sápadt vonásokkal. A földre léptem s fölé hajoltam; szemei zárva voltak, tompa hörgés hallatszott melléből. Ismét magához tértem, a szerencsétlen éhségtől haldoklóit. Siettem valami élelmet keresni számára; midőn ereje visszatért, megvallá, hogy francia,ladron, ki csodálatos módon szabadult ki a spanyol börtönökből. Tudván, hogy ha ellenei rátalálnak, irgalom nélkül lemészárolják, egész az erdőig vánszorgott, hol néhány napig gyökerekkel s vad bogyókkal élt, mert bár megvolt puskája, hiányzott a lőpor, s igy sem nem vadászhatott, sem nem védheté magát. Kést és fejszét adtam neki, s erszényemet mellé ülitem a fűre. — Jól van, Liliám, kedvesem! — Csak ennyit monda: „Megmenté éltemet, ez élet az öné.“ —■ Láttad azóta ? — Gyakran. Elbeszélte egész történetét; úgy látszik, híres ladron a Tortue-szigeten; beszéltem vele......... —■ Kiről ? — Arról, kit te jól tudsz, — folytatódonna Lilia mosolyogva, — ismeri és szereti őt; ekkor egy eszmém jött, — tévé hozzá habozva. (Folyt. köv.) magyar főpapság 1857-ben, midőn szeretett királynénk hazánkban első látogatását téve, lenyomatván, hódolta jeleül, mint felséges névrokonának, egy díszpéldányban fölajánlá. Sz. Erzsébet legendájának ekkor kiadott 125 példánya 8000 forintba került. A szent hölgynek hazánkfia, Liszt általi oratoriumszerű megdicsőrttetésének Pest városa pár év előtt tanúja volt. II. Endre második neje: 1215. év óta Jolánta, auxerrei gróf Courtenay Péter leánya. Ha igaz, hogy az a jó asszony, kiről a világ minél kevesbet tud, úgy látszik, Jolánta, csöndes jó asszony, s merő ellentéte volt a gőgös és uralomra vágyó Gertrudnak. De bárha ő csöndes nő volt, annyival inkább kijutott a zaj királyi férjének, kinek szent földi hadjárata után élete fogytáig nyugta nem maradt; mert a mit ő egyfelől az arany bullában ígért s fogadott, másfelől megtörte , mert a mit királyi jogai s jövedelme csorbításával az erőszakos papság s nemesség tőle kicsikart, s az ország kormányának, védelmének terheit majdnem egészen a király nyakába kerítette: megtartani, s az urak hatalmát a király fölé emelkedni meg nem engedhetőnek vélte; a mellett, mint könnyelmű ember, a királyi javadalmakat elpazarolván, királyi költséges kötelességeinek meg sem birt felelni. De még Endrénél is inkább kijutott a zaj és tragédia Jolánta anyai nagybátyjainak, flanderni gróf Balduin és Henriknek, valamint a királyné atyjának, Courtenay Péter auxerrei grófnak, Konstantinápoly mindhárom szerencsétlen pünkösdi császárainak. Balduin, a mint kereszteseivel 1204-ben Konstantinápolyt elfoglalta, s magát itten a pápa védhatalma alatt császárrá téve, kedve jött birodalmát a bolgárok fölött kiterjeszteni. De a bolgárok által segítségül hivott kúnok könnyű lovasai szintett megfutamodással megbánták a fiám vértes nehéz lovagok tömött sorát, s visszatéret bekenték őket, s Balduin új császárt foglyul ejték. A kún királynénak megtetszett a daliás fogoly, s fölajánlá neki szerelmét, de melyet a lovag büszkén visszautasita. A megsértett hiú nő — kinek előbbi s utóbbi kún menyecske-társnői II. István és IV. László királyaink kora vesztét okozák, — Potifárné szerepét ismételte, s Balduint mint csábitót bevádolá férjének, ki aztán haragjában a szerencsétlen fogoly-császárt darabokra vagdalta. II-dik Endre magyar király három neje és három lánya. II-dik Endre királyunk, kit az utókor papi s nemesi rendje méltatlan magasztalással, jeruzsáleminek nevezett, holott bár Palestinában megfordúlt, de Jeruzsálemben soha sem volt, s a magyar szabadság megalapítójának dicsért, holott az arany bullában foglalt papi s nemesi kiváltságokat, úgy a miként ezeket tőle ama két rend, 1222-ben, a királyi jogok korlátozásával kicsikarta, önszántából megadni soha esze ágában sem vala, még mint királyi herceg nőül vette a meráni herceg leányát, Gertrudot. E német hölgy, kevélynek, ingatag jellemű férjén s az egész országon uralkodni vágyónak iratik, ki férjét, bátyja, Imre király ellen izgatta; ki, miután férje király lett, egész idegen csőcselék hadat hozott a királyi udvarba, s mindegyiket jövedelmes hivatallal vagy az országos pénztárból költséggel ellátta, az érdemes magyar urak botrányára s boszúságára. Egyik fivérét, Berchtoldot, ki még csak olvasni és egy kis grammatikát tudott, kalocsai érsekké, erdélyi vajdává, bánná, s bácsi főispánná tette; másikat, Egbertet, ki bambergi püspökségéből gyilkosság gyanúja miatt megszökött, a Szepességen szép javadalmakkal ajándékozott meg; a harmadik s negyedik : Otto és Henrik, ledérkedéseikkel megbotránkoztaták a durván tisztább erkölcsű magyar urakat. Bánk bán nejének, ezen ledér urfiak valamelyike által meggyaláztatását, s ennek következtében Gertrud királyné megöletését, Berchtold érseknek megveretését s az országból a királyi kincsekkel megszökését a történelem híven, Katona József „Bánk bán“ tragoediája képletesen és érdekesen előterjeszti. Gertrud királynénak öt gyermeke: három fia, két leánya maradt, u. m. Béla, ki e néven IV-dik, atyját a királyságban követé; Kálmán, egy ideig Lodoméria királya, elesett a tatárok elleni sajói csatában; Endre, kit atyja a szent földről haza felé jövet az örmény király leányával még mint gyermeket jegyzett el, de a házasságból mi sem lett; ezen királyfiút, bár korán elhalt, a rege Velencébe s onnan nősülve, tova a világba kalandoztatja, s törzsatyjáúl meséli a francia Crouy herceg s grófi és a német Arenberg hercegi nemzetségnek. Sőt a Crouy-ak, — 1066