Fővárosi Lapok 1869. november (251-274. szám)
1869-11-25 / 270. szám
Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. 270-ik sz. Csütörtök, november 25. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre...................8 frt. Negyedévre . ... 4 frt Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronként képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. w 1 Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca. 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.................. 7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalm és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 frt, évnegyedre 4 frt, s az összegek az Athenaeuma-hoz küldendők. —Jelen évnegyedről teljes számi példányokkal még mindig szolgálhat a kiadóhivatal. Egy késő őszi történet. (Elbeszélés.) Írta : Vacano E. M(Folytatás.) Az egész vidék sötét lett a hótól, mely már jégben fölolvadt, s nehéz, szennyes foltokban hullott a már egészen átnedvesedett földre. A tiszta, hideg jég, mint az első hónál szokott, hirtelen poshadt, lanyhává változott, s a kóválygó felhők darabokban akadtak meg a fákon és bokrokon, hogy ott tépjék szét magukat. Sokkal roszabb volt ez, mint a tavaszi olvadó napok. A hölgyek semmi esetre sem mehetnek többé gyalog haza! — mond a mama, amint a tanácskozó csoport az ablaknál állott. — Igen, igen, mindenesetre kocsin kell Plankenrodera menniök, s miután így gyorsan átérnek még maradni fognak, igen, egész estig! — Az nem lehet, semmi esetre, — kiáltott gyorsan Maud s izgatottan tekintett maga körül. — Itt maradni, egész estig! — És miért nem ? Mit mulasztasz el odahaza ? — Oh! de mikor semmi rendeletet sem hagytunk odahaza, — mentegetőzött Regan. — Lina tudja, hogy kegyetek itt vannak, s szóval nem lehet, nem szabad máskép történni. Még egy kissé zongorázni fogunk, s azután csevegünk. Halálig unalmas az ily este, és én kétségbeesném egyedül, s bizonyára önök is odahaza. Nos, és most, anyám, te leszesz oly szives, hogy a szolgát utasítani fogod. Ést Jacques! . . . Jacques! Menjen csak az úr szobájába és kérdje meg, van-e szabad ideje ? a hölgyek itt fogják az estét tölteni. És azután zenéztek, albumokat forgattak, tréfáltak s csevegtek. De August éppen csak a későn fölhordott estekhez jött be. Midőn megjelent, meghajtotta magát, s azonnal ki-ki elfoglalta helyét az asztal körül. Oly borzasztó kimért, udvarias volt, mely nyomasztólag hat ránk. Estek után, midőn már egészen besötétedett és a társaság a mellékszobába vonult, hogy még egy ideig üres szalmát csépeljen, August Regan kisaszszonynyal és jövendőbeli napával igen érdekes beszélgetésbe látszott elmélyedve lenni. Regan igen kellemesen tudott beszélni, ha figyelemmel hallgatták; ekkor valósággal újra éledt, s espritje mindinkább ragyogni kezdett. Ilyenkor igen jól lehetett vele mulatni. És ma valóban remekelt, mert August el volt ragadtatva társalgása által. A „mama“ csak néha tekintett bámulva rá. Greta és Maud egy das ároson halkan társalogtak, s iskolai emlékeiket egyenként előszedegették. A lámpa e mellett oly szomorúan égett, mintha künn a nedves, havas légben állana. Ekkor egy szolga jelentette, hogy a kocsi készen áll. — Nemde, te kisérni fogod a hölgyeket ? — kérdé Greta cousinejét. Floci August némán meghajtotta magát, mintegy engedelmet kérve. — Oh ! nem szükség miattunk fárasztania magát ! — kiáltott Maud ismét gyors, majdnem szigorú hangon. August néhány udvarias szót mondott. Mind ő mind Maud igen jól tudta, hogy nem mellőzhetik kíséretet. A társadalomnak megvannak bizonyos zsarnokságai, melyek ellen mit sem tehetünk. Beszálltak a kocsiba, s Greta és anyja a lámpát tartó inas mögött állottak a lépcsőház ajtajában, és Greta még néhány szót kiáltott le , mit anyja mint viszhang, híven utána kiáltott. Azután elhajtattak. Átláthatlan sötét este volt. A hóesés valódi zuhataggá változott, melyet a süvöltő szél teljes erővel csapkodott a kocsi oldalaihoz. Ha azt akarták, hogy egymást megértsék, igen hangosan kellett beszélniük. A társalgás az időről folyt, a szót most is Regan vitte, és Flock August válaszolt kérdéseire. A kiszállásnál, midőn a kocsi a part kavicsozott főútján a romladozó lépcsőnél megállott, mindkét hölgy kezét nyújtá kísérőjüknek. Regan egész lelkesedéssel köszönte meg fáradságát. Hisz hosszú, hosszú évek óta ma ismét ő vitte „az első szerepet.“ Maud, midőn ujjai azon férfiú ujjait érinték, kit gyűlölt és megvetett, igy szólott: — Bocsásson meg, hogy fárasztottuk, s hogy ily kellemetlen szolgálatot volt kénytelen miattunk tenni. — Maud keserűen mondá e szavakat; nem tehetett róla, igy kellett mondania, s a harag magasan emelte kebelét. A lámpa, melyet fönn a lépcsőnél Lina tartott kezében, a hó csillogó fényénél egyenesen August arcára világított, amint ez tekintetét fölemelte, s a társaság zsarnokai kényszerítették így szólani: — Oh! önök az ellenkezőről lehetnek meggyőződve. Engedelmükkel holnap leszek oly bátor megkérdezni, ha az esteli utazás nem ártott-e meg a hölgyeknek. Haraggal gondolt arra, hogy Maudnak épp oly foszaságot okoz látogatását elfogadni, mint neki látogatást megtenni. És az agg hajadonnak mégegyszer kezet nyújtott. Másnap délelőtt Maud egyedül volt a borostyánföszinü teremben. Sajátságosan nyugodtnak látszott. Sajátságosan nyugodt, mint a minő már napok óta nem volt. Hosszú, benső harca után mindig következik a szívben egy pillanat, midőn mint valami csoda által, a vad, tomboló vihar lecsöndesül és a fellegek elvonulnak a láthatárról. Maud ez éjjel igen keveset s nyugtalanul aludt. Boszankodott, ingerült volt, s undorral gondolt az elmúlt napra . . . Ekkor természetszerűleg nyugalom állott be a forrongó cháosz után, s önmagától kérdezé: Mi háborítja föl lelkemet ennyire ? Mi történt ? Minő változás állott be életemben mi annyira elsötétíti, megszomorítja, megzavarja perceimet ? Mi nekem ez ember, kit megvetek ? És miért gyűlölöm valósággal ? Hisz minden jóvá van ismét téve? Reményem, már meggyőződhetett , miszerint tökéletesen közönyös előttem ? És miért nem fogadnám el, mint más látogatót ? Mi ő nekem, s mi vagyok én neki ?“ S e sajátságos nyugalom mint hideg, fagyos légkör, egész lényén átvonult. Flock August nem volt előtte több, mint egy légy, mely útjába tévedt. És Greta barátságos, kedves, nyiltszivü volt; a többivel mitsem törődött. S a következő délelőtt csinos sötét-zöld elfogadási ruhát öltött magára. Lina által megkérdeztető Regant, ha nem jön-e a borostyánkő-szint terembe, miután Flock úr látogatása várható. S ezután maga is a terembe ment. A festő-állvány nem volt többé a teremben, Maud egy földszinti, lakatlan szobába vitette. A festészetben épp oly kevés gyönyört talált már, mint a vadászatban. Mindkét foglalatosság unalmasnak, silánynak tűnt föl előtte, mely nem volt képes többé kielégíteni. Maud egy kis rococo rózsafa-asztal mellett foglalt helyet, melyen két-három elkezdett hímzés hevert, s pamutokat kezdett szétválogatni. Künn zord, sáros, téli idő volt s nedves köd borította az egész tájat. Ily időben kétszerte nyugodt szokott lenni benn a szobában. És igy volt a borostyánkő-szinű teremben, és igy volt Maud lelkében is. „Plútó“ rendes helyén, a kályha mellett feküdt, s bizonyosan valamely vadászatról álmodott. Maud már egy egész zöld levelet hímzett. Ekkor csöndesen fölkelt, s az órára tekintett. Flocir nem sokára itt lehet. És Regan még mindig nem jön! Nyugodtan ment a folyosóra, s Lina után kiáltott. Lina kidugta fejét a konyhából s kérdezte, mit parancsol. Maud parancsára fölment Reganhoz, a második emeletre. Nemsokára ismét megjelent Lina tűztől kipirult arccal, a lépcső karzatánál. — Regan kisasszony még öltözködik ! — jelentette. — Roszos és dühös, ma semmi sem akar neki sikerülni; fürtöi nem akarnak megállani. Igen haragosan kiáltott rám, hogy jön már, mindjárt jön. Maud vállait húzta, s minden nyugalma dacára türelmetlenül tért vissza a terembe , mert úgy tetszett neki, mintha küm lódobogást hallott volna. És valóban, August csakhamar a régi, töredezett épcső előtt a park porondjára ugrott, lovát a lovásznak adta át, és határozott léptekkel haladt a széles lpcsőkön fölfelé. Addig Sayte Regan görcsös dühvel tépte kis fatist-zsebkendőjét, mert ma már nem tudott elkészülni, ma semmi sem sikerült neki! Hamis fürteit újra fésülte, és az egyik fölbomlott, azután fésűje törött el, smizette-jérel egymásután két kötőt szakított e, és midőn a tükörbe nézett, rút, sárga és vén volt, mint egy madárijesztő! — És a látogató már itt volt, — és ő . . .! (Folyt. köv.) A vasfejü Curson. (Történeti beszély a kalózéletből.) Aimard Gusztáv-tó. (Folytatás.) A kapitány fölemelkedett s villámtekintetet lövelve maga körül: — Legyen nyugodt, seniorita! nem lesz ez ember neje, — monda ] — ő el van izélve, meg fog halni. Nemde mexikói ? — Annak tartják. — Föltenné hát. . . . ? — A tévedésig hasonlít egy más emberhez. — Se más ember? — Ismeri őt. — Én? —Igen! emlékszik azon borzasztó játékra, melyet egy boucanival játszott, kinek foglya valék ? — De a boucani meghalt, seniorita! — Meghalt ? bizonyos felőle ? — Oh! kapitány ! — szólt vonna Lilia, remegve s barátnőjéhez simulva ; — ezt! neki kell lennie, ily hasonlat lehetetlen! Felhő bobta el a kapitány homlokát. Barthelémy felé fordult, ki puskájára támaszkodva, kéthárom lépéssel hátrább állt, a kezét nyújtva felé : _Testvér! — mondá szomorúan, —■ te tudod az igazságot, mért nem akarsz beszélni ? E hirtelen s egyenes kérdésre a flibuszi meg-