Fővárosi Lapok 1870. február (25-40. szám)
1870-02-25 / 38. szám
renc — azon különös dolgokat, melyeknek ön és az ezredes áldozatai voltak, majd leírom, a téli estéken s ha férj és nő leszünk fölolvasom. És azon címet adjuk neki: »Egy szegény leány története“, — mondá mosolyogva Helén s hévvel szokta meg vőlegénye kezét, ki véghetetlen szerelemmel tekintett reá. A b o é r e k (Francia beszély.) Irta: Bréhat. (Folytatás.) V. A térítő elbeszélése. Mintegy tizenöt nappal az előbbi beszélgetés után, egy Stolberg nevű grahamstowni trader kocsija állt meg Marydom kapuja előtt. A trader egy feketébe öltözött férfival lépett az udvarba, kinek külseje hosszú fáradalmakat s kegyetlen szenvedéseket mutatott. — Íme mynheer Maridom! — szólt Stolberg útitársához, a leoérre mutatva, ki meglepetten néze rájuk. Az ismeretlen a gazdához sietett. — Mynheer! — mondá nyugtalanságtól remegő hangon, — nemde, ön volt tavaly Bergendorpban, hol egy Daring Vilmos nevű téritő után tudakozódott ? — Úgy van, uram! — Nos, uram, én vagyok Daring Vilmos. Igaz, hogy szegény Annám még életben van ? — Igen, uram ! Nehány mértföldnyire lakik innen, két derék ifjúnál, kik megmentek a haláltól s nővérökül tekintik. — Isten jutalmazza meg őket! kiálta Daring, öszszekulcsolva kezeit, s áldja meg önt is nejével azon gondoskodásért, melylyel e kedves gyermek iránt viseltettek. Most pedig isten önnel, s még egyszer köszönet! — Hova megy ? — Húgomhoz. — De hisz nem képes ez utat gyalog megtenni ... . Azonnal parancsot adok, hogy legkönnyebb kocsimba befogjanak. Mi is úgy szeretjük Annát, mintha saját gyermekünk volna. Ah! ha Gregorius fiai akarnák......... — Mit mondott ? Gregorius ? Szakítá félbe Daring. — Igen, ez nagy atyjuk neve. — Hány évesek ? — Körülbelül egykoriak, húsz évesek. — Ismerte Gregoriust ? — Magas, fehér szakállú, vad tekintetű öreg volt. — Ő az. Nem volt egy sebhelye ? — Igen, éppen jobb arcán. — És biztos arról, hogy a két gyermek testvér? Nem tett az öreg halála percében semmi vallomást ? — Várjon! várjon! — szólt Marydom. — Igen . . . igen . . . emlékszem . . . elmondá, mit Piet és Henriktől hallott a nagyatya különcségeiről. — Áldott legyen az isten, ki ide vezetett, kiálta egyszerre Daring. Menjünk ! menjünk azonnal! Egy pillanat múlva a két férfi a kondondleyi úton haladt s a téritő meghatott hangon beszélő érdemes társának történetét. 1838-ban, midőn a Relief vezérlete alatt kivándorló lvéreket Dingaan katonái árulóan megtámadták, néhány szerencsétlen, csoda által megszabadulva a mészárlástól, a gyarmat lakott részébe igyekvők menekülni, de nagyobbrészt megfosztva szekereiktől s karmaiktól, majd mind elvesztek. Egyikében utazásainak, melyeket a buzgó térítő gyakran tőn, Daring egy forrás mellett egy szerencsétlen hollandi nőt talált, ki éppen akkor ada ki lelkét. Mellette egy néhány hónapos gyermek feküdt, félig holtan a hideg és éhségtől. Daring kegyeletesen eltemeté az anyát s a gyermeket Daring asszonyhoz vivé; ez mint az ég áldását fogadá, s együtt nevelé saját gyermekével, ki körülbelül oly korú lehetett, mint a kis hollandi. Néhány hét múlva egy csapat boér vonult át Bergendorpon, hol Daringék laktak. A térítő távol volt. Neje betegeit ment néhány mértföldre látogatni. Valaki tudata e boérekkel, hogy jelenleg Bergendorpban egy hollandi eredetű gyermek van, kit néhány nap előtt egy meggyilkolt nő mellett találtak. Egy öreg boér azonnal kérdő, hol van e gyermek. Daringékhoz vezették. Itt két kisfiút talált ugyanazon bölcsőben. Azon pillanatban távolról egy A titkár jelente, hogy három kéziratot a bírálók nem ajánlottak kiadásra. Névszerint Paczek Béla fordítását : Schiller „Lemelé“-jét Dux Adolf és Rákosi Jenő ; Fejes Istvánét, Shakspeare „Ahogy tetszik“ vígjátékét, Szigligeti és Rákosi Beksicsét, Calderon „Saját becsületének orvosa“ színművét Győri Vilmos. Bemutatott továbbá két új műfordítást kéziratban : Moreto „Közönyt közönynyel“ (Donna Diana) spanyol vígjátékát, és a Shakspeare „Violá“-ját. Amazt Győry Vilmos, emezt Lévay József fordítók. Amazt Toldy F. és Szigligeti, emezt pedig Dux Adolf és Szigeti J. fogják megbírálni. Végül jelenti, hogy Horváth Döme képviselő, Wenzel Gusztáv egyetemi tanár és Szentgyörgyi Ottó, hitelintézeti pénztárnok, száz-száz forinttal a társaság új alapító tagjai lettek. Volt zárt ülés is, melyben Arany László, mint a gazdasági bizottság tagja, jelenti, hogy a társulat vagyonát (35,585 ftát) a földhitelintézet kezelés végett átvette. Szóba jött a pártolói könyvilletmények vállalata is, mely most (csak 300 pártoló lévén) veszteséggel jár. A pártolók megfogyatkozásának oka a kiadások késedelme s a könyvek pontatlan szétküldése. A tavalyi könyvek sem jelentek még meg, s emiatt az idén nem is nyitnak új pártolói könyvfolyamot, hanem csak miután szétküldék a hátralékkönyveket, akkor gondoskodnak a vállalat célszerűbb kezeléséről. E fontos ügyben nem sokára ismét zárt ülést fog tartani a társaság. Valóban szükséges, hogy a társaság e könyvkiadása rendezettebb és az olvasóközönségre nézve vonzóbb legyen. angol lovascsapat trombitaharsogása hallatszott, melyet a bergendorpi lakosság segélyére küldtek. Távozni kényszerülvén s nem tudva, melyik a két gyermek közül, kit keres, a boér mindkettőt elvivé. Midőn Daringné visszatért Bergendorpba s meghaltá a balesetet, csaknem megőrült. A téritő minden lehetőt megtett szerencsétlen gyermeke föltalálására. Minden hasztalan volt. A tiz vagy tizenkét ezer egyén, ki Relief bandáját képező, mindenfelé szétszóródott. Legnagyobb része lakatlan vidékekre s a vad törzsek közé vonult. Pillanatig azt hive Daring, hogy új kötelmek szórakoztatni fogják neje fájdalmát, melyet öröknek tartott. Egyik nővére meghalt s kis leányát rábízta. E kis leány Anna volt. A szegény anya megszerett e kedves gyermeket, kit isten küldött az elveszettért kárpótlásúl. De a csapás súlyosabb volt, hogysem felüdülhetett volna, s néhány év múlva meghalt inkább fájdalom, mint betegségből. A térítő egyedül maradt húgával, s minden reményről lemondott fia föltalálására, midőn egy trader megemlítő Hans Gregoriust s a két egykorú ifjút, ki vele él. Daring végre nyomára vélt akadni az annyit siratott gyermeknek, s Annával keresésére indult. Kalauzul egy ifjú bechouanát fogadott, ki honába volt visszatérendő s valamit beszélt angolul. De ez föltevé magában, megszerezni a téritő fegyvereit és pénzét, s e célból forditá föl a bárkát a folyó közepén. Mig Piet és Henrik azt hiték, hogy az európai örökre a viz alá merült, Daring a fölfordult bárkába kapaszkodott s a folyó nem sokára messzire elragadó. Nomád törzsek ráakadtak, az ország belsejébe vitték, súlyos rabszolgaságban tartották, honnan csak hosszú évek múlva szökhetett meg. Végre visszatérve Bergendorpba, meghalta Marydom látogatását egy ifjú lánynyal, kiben Annára vélt ismerni. Ekkor időt sem véve pihenésre az első traderrel Kondonoley felé indult. A téritő elbeszélése alatt Marydom lovai folytonosan haladtak s gyorsan közeledtek Kondonoley felé. (Vége köv.) A Kisfaludy Társaság szerdai ülésének érdekes műsora és nagy közönsége volt. Néhány hölgyet is láttunk, keveset ugyan, de mégis többet, mint rendesen. Toldy Ferenc elnökölt , vagy 16 tag ült a társaság asztalánál. Legelőször is Tóth Kálmán olvasó föl a honvédmenház könyvébe írt „Kik voltak a honvédek“ című költeményét, melyben egy kis fiú kérdezősködik atyjától a honvédek, Buda bevétele s a tizenhárom tábornok felől. Az atya öt tömör versszakban festi a honvédvilág mozzanatait. Egyik versszakja így hangzik : — S a honvédek vették be Budavárt ? Mutasd apám, mutasd meg : merre, hol ? — Nézd gyermekem, nézd ottan dél felé, Hol az a két út mostan összefoly. A hajnal éppen akkor lépte át A hegytetőket büszkén, veresen .... így léptek ők is a várfokra föl — Oh ! szebb nap ennél nem lesz sohasem! E tetszéssel fogadott költemény után Gyulai Pál olvasta föl Hoffer Endre közösi tanár „Sophokles Antigonéje“ című értekezését, mely elemezve e mű jeleneteit és jellemfestéseit, párhuzamba vonta azt „Lear“-rel, és pedig Shakspeare rovására. Gyulai megjegyezte, hogy e párhuzam nem helyes, miután e két színmű különböző tárgyú , Lear tragikaibb alak, mint Hoffer hiszi, és hogy Shakspeare műveinek épp úgy meg van eszmei tartalmuk, mint a Sophokleséinek, miután az angol költő sem cél nélkül festi a szenvedélyeket. Megjegyezte különben azt is, hogy nálunk, hol a római költők mindig nagyobb tiszteletben álltak , mint a görögök, nagyon helyén van épp rophoklest ismertetni és dicsérni. Greguss Ágost „A pénzről“ című satyrát olvasta föl Komócsy Józseftől, ki a mai világ pénzszomját ostorozza, midőn bűnszeretet, szerelem és minden „csak frázis“, a pénz a „közös bálvány“ s a rongyszedő fiú előtt, ki a bankjegyhez gyűjti a rongyot, mindenki kalapot emelhet. A költő gúnyja sok helyen találó, de néhol száraz; a versek folyékonyak, de a benső forma nem erős. 163 A fényképészet haszna. (U.1.) A fényképészet a föld valamennyi pontján szünetlenül azzal foglalkozik immár, hogy minden tárgyat, mely fölvételre érdemes, ha másolatban tükrözzön vissza. Alig van oly tudomány, mely igénybe ne venné a fényképészetet. Most a régiségbúvár von belőle hasznot, sokoldalú vizsgálódásainál, majd a napfogyatkozás ,körül való észlelődéseknél nyújt az segédkezet. Épp úgy használatba veszi azt a történész és a nyelvbúvár régi kéziratok lemásolásánál, mint a sebész, ki művészeteinek tárgyát hű másolatban megörökíteni óhajtja. Azonban semmiféle tudomány nem nyert oly nagymérvű előnyöket a fényképészet által, mint a művészet története. Az építészeti és képzőművészeti műemlékekkel tették az első kezdeményezést, s ez oly jó sikert eredményezett, hogy jelenben már minden kornak és országnak műemlékeit hű másolatokban szemlélhetjük. Az ind pagódák, a Pharaók óriási művei, a görög építészeti és képzőművészeti maradványok, a rómaiaknak három világrészen tett építvényei, végre a középkori és ramaissance emlékek nagy csoportozata egész a legújabb kor teremtvényeiig, anélkül hogy csak a szobából ki is lépnénk, kényelmesen tanulmányozhatók. A tevékenység ez ágánál a fényképészet ép oly dús tanulságot, mint amennyi élvezetet nyújt, melyet aligha háttérbe szoríthat valaha valamely más előállítási mód. A festészetnél eleintén nagy nehézségekkel kellett a fényképészetnek megküzdeni, s csupán néhány év óta, a fényképezés technikai, fokonkint való tökélyesítése után lehet e kellő eredménynyel igénybe venni. Sok ideig megelégedtek azzal, hogy a festvények utáni metszvényekről vettek másolatokat. Azonban ennek is megvolt az a jó oldala, hogy az általa szépnek megismerésére és élvezésére bővebb alkalom nyílt. A második lépés volt: ügyes művészek által lerajzolt híres képeknek fényképezés útján való többszörizése. De csak akkor aratott kellő diadalt a fényképészet, midőn az eredeti műremekeket közvetlenül kezdők lefényképezni, s a minő rendkívüli akadályokat győzött itt le a fényképészet, az valóban bámulatra méltó. Hogy mennyire nehezítették a fölvételt a különböző színek, még inkább az árnyalatok, az olajfesték cserepesedései, repedései s a