Fővárosi Lapok 1870. augusztus (167-190. szám)

1870-08-02 / 167. szám

volt mind öreg és köszvényes. Sok jókedvű és ügyes táncos került ki közülük. Egy tervezett műkedvelő előadás „közbejött akadály“ miatt a jövő évi idényre lett halasztva. Egy kis hangverseny és „A nyolcadik pont“ című vígjáték képezték volna a programmot. Megemlítem még, hogy Kvassay-Saxlehner Emma asszony kétszer énekelt egy ismerős kör előtt a női olvasó­teremben. A nyilvános Anna-bál vasárnap (24-kén) tarta­tott meg, és csütörtökön egy zártkörű táncestélyt rendeznek az Annák tiszteletére. Erről nem írhatok, mert csütörtök holnapután lesz, és én még ma el­utazom. E fürdőnek egy igen kitűnő orvosa van : dr. Ventura Sebestyén, porosz egésségügyi tanácsos, több jeles orvosi mű szerzője és német szaklapok avatott tollú munkatársa. Kuriózum gyanánt megemlítem azt is, hogy a múlt vasárnap néhány telivér tót parasztot — a kö­zönség tapsai közt — igen ügyesen velocipédez­­n­i láttam az utcákon föl­d alá. Bizony itt, a hegye­ken túl nagyobb az előrehaladás, mint sokan gon­dolják. Teplicen távirdahivatal is van az idényen át, kocsit pedig a közel s messze fekvő kirádulási he­lyekre minden lépten-nyomon kaphatni. E kirándu­lási helyek: Trencsén városa, magas várromjával, mely a nagyszerű kilátás miatt, melyet nyújt, orszá­gos nevezetesség; továbbá: Illává, nagy fegyintéze­tével, Dubnic, Pruszka és Rovnic kastélyok gyönyö­rű angolkerteikkel; Kubra savanyúviz-forrás stb. A buzgó fürdőorvoson kívü­l: Betz-Barden­­heim lovag alezredes és fürdőparancsnok, Simonffy László szolgabíró és fürdőbiztos és Krepier Fridolin ellenőr urak annyi figyelmet, előzékenységet tanúsí­tanak a közönség iránt, hogy e körülményt lelkiis­meretes tudósítónak említés nélkül hagyni nem lehet. Karlsbadból. (Július végén.) Tessék most úti terveket készíteni! Franciaor­szágba végkép elzárva a közlekedés, a bajor pályá­kon nem szállítanak, Svájcban, ha Olaszországon ke­resztül nagy bajjal átjutottunk, nem kapunk egy árva fülkét, hol fejünket lehajthatnék: minden tou­­rista oda szorult, minden zug el van foglalva. Kelle­mes volna kirándulást tenni Spanyolországba, de épp ma olvasom, hogy kitört a carlista­ forradalom; a regé­nyes rajnai utat ágyúk zárják el. Olaszországban minden városban tüntetés, katonai beavatkozás, né­hány polgár lelövése. Valódi arkádiai képek a szóra­kozást kereső touristák számára! E gondolatok kisértek utamon Karlsbadtól Annabergig, mely a legelső vasúti állomás Szászor­szágon át Berlinbe, s oda az út alig kerül néhány órába. Valóban előre örültem a látványnak, melyet a harcias kinézésű Berlin épp e napokban nyújtani fog. Néhány szász polgár minden áron le akart be­szélni szándékomról, mert — mint mondák — az egész Szász- és Poroszországban az idegen utasok most valódi zaklatásoknak vannak kitéve, minden touristában kémet látnak, kinek épp úgy kell szen­vednie a hatóságok üldözésétől, mint a nép dühétől, mely utóbbinak a legközelebbi napokban is többen estek áldozatul. De én már csak látni akarom Berlint, sétálni „Unter der Linden,“ közelről látni a porosz lelkese­dést, s ha lehet, megnézni a berlini és hamburgi állatkertet. — Lehetetlen! — mondja a postamester. — A közlekedés végkép be van állítva Szászországba és Berlinbe, meg a távirda és posta sem közlekedik, sőt hírek sem érkeznek Berlinből. Menjünk hát vissza Karlsbadba, az illatos feny­vesek közé, távol a harci zaj és politika lármájától, ámde ez utóbbi olyan, mint a üdére fény: minél jobban futunk tőle, annál rohamosabban követ. Pár sziklát repesztenek szét közelben a munká­sok, s íme, az egész fürdő­közönség összefut: „A ha­táron a porosz, nem hallja ön az ágyúzást?“ De nem is csodálkozhatunk mindazon rémes hí­reken, melyek a sétány jámbor olvasóját fölverik, mert hisz itt el vagyunk zárva a világtól; pár napig meg a bécsi posta is elmaradt, külföldinek pedig még csak híre sincs; csak egy-egy könyvárusilag gyár­tott távirat, vagy egy egy utazó rémképei illustrál­­ják a helyzetet. Ekkér a fürdői kép sem igen vidor! A poroszok mind, a bajorok nagyobbára szétfutottak, csak an­golok és oroszok vannak szép számmal, magyarok igen kevesen, szóval a rendes idény­közönség egy negyedrészre olvadt le. Élvezet igen kevés, a társasélet fölbomlott tel­jesen, mindenki készen tartja úti­ podgyászát. Bá­lok nincsenek, a német színészek operettjeit kevesen látogatják. íme, ez Karlsbad képe­, s ha a fenyve­sek illatos hüsében, a császár park hegysor­zárta vi­rágos ölén pihenni oly édes nem lenne, máris elfu­tottam volna belőle. 723 . hó 27-dikén a protestáns templomban porosz szellemű ünnepély volt. A porosz király által imára rendelt eme napot itt is megülték. Imádkoztak a po­rosz fegyverek szerencséjéért, s a prédikáló pap ada­kozásra hívta föl a közönséget a porosz sebesültek részére. Dacára a körülménynek, hogy a poroszok el­hagyták a fürdőt, a templom mégis egész a szoron­gásig tömve volt, s az angol bankár épp oly buzgón énekli a zsoltárt, mint a bécsi sörfőző vagy orosz diplomata. Az oroszok főkép számosan voltak jelen. Magyarok közül senki. Miután állatkerti érdekben óhajtottam külföldre utazni, néhány erre vonatkozó hírrel zárom be so­raimat. A határon átutazó katonák beszélték, hogy a berlini híres állatkertnek ma már nyoma sincs többé. Tíz nap előtt sík térré változtatták, hogy ott erő­­dítvényeket készítsenek. Egy egész hétig naponkint kétezer munkás dolgozott e pusztításon, s aquáriumát, mely Európában a leghíresebbek egyike volt, alkal­masint Anglia veszi meg, mely most Brigtonban oly aquárium fölállítását tervezi, minőt a világ még nem látott.­Épp igy járt a kölni állatkert is. Tegnap egy hollandi tiszt meg azt beszélte, hogy ő átutaztában meglátogatta az antwerpeni állatkertet, mely most érdekes képet nyújt, miután Endrényi Lajos magyar hazánkfia van ott nagyszerű állatkiállításá­­val, melyet Afrikából hozott magával. A forró égöv minden nagyobb és szebb állatját magában foglalja e gyűjtemény. Eladásra hozta állatjait, de most nincs vevő. Mily jó alkalom lenne ez a pesti állatkertre, ha a közlekedés nem volna elzárva. Milassin Vilmos: Bushy-parfé és Hampdon-Court. (London, július 24.) Meglehet, hogy a történeti és művészeti szem­pontból egyaránt nevezetes Hampdon-Court le volt már írva a magyar lapokban, de nem emlékezem, hogy az az is út le lett volna, mely a Bushy-parkon ke­resztül oda és onnan Ke­v-n át visszavezet, pedig mind a két út érdemes a megemlékezésre. Hampdon-Court az egyetlen műgyűjtemény, mely Angliában vasárnap nyitva áll. Valószínű, hogy az ily, inkább az idillek ko­rába tartozó leírás a jelen háborús korszakban kevés érdekkel bír; de a mióta átléptem az angol határt, belém szállt szintén az a nyugalom, melylyel a nagy sziget­­—■ lakói felsőbbségük öntudatában — nézik a háborút, legfölebb akkor kérdezvén az ember vélemé­nyét róla, ha megtudják, hogy egy, a lefolyandó ese­ményekhez közel eső vidékről való. De ha az angol hadak szintén együtt harcolnának is egyik-másik harcviselővel, az angol vasárnapi látványa azért mit sem változnék. Londonban ilyenkor a boltok zárvák, s ebéd táján legfölebb az első emeletről látni egy-egy kandi fejet előbukkanni. Némi élénkség csak az óriási in­­dóházak körül mutatkozik, bárha ez sem hasonlít­ható a hétköznapihoz. A Canon Street­ Station min­den zugában viszhangzó fütty adja a jelt az eltávo­zásra, s a vonat tova robog a Southwarkon keresztül Teddingtonig, melyet elég későn ér el, mert minden percben megáll, hogy új utasokat vegyen föl. Kü­lönbség az ülőhelyekre nézve nincs, s így elég hibás, ki más jegyet vesz, mint harmadik helyre szólót, mert az első helyen is mind csak ilyenek ülnek va­sárnap. Végre már álló hely sincs a vagyonokban s százanként maradnak vissza az utasok. A rend kezd hasonlítani ahhoz, a­mely a buda-zugligeti lóvonat­nál uralkodik. A várt állomásnál ezrenkint ömlenek ki az apró ajtókból a mulatni vágyók, de a jövő percben nyo­mukat sem lehet látni, elszéledtek százfelé, s a­kik a Bushy-park­nak vették útjukat, e park óriási gesz­tenyefái között tűnnek el, mint valami törpék. Egy angol nyilvános park alatt nem lehet egy schön­­brunnit, annál kevésbé egy varsailles-it képzelni; a gyep nincs ott szegélyezve, a pázsit az uralkodó szárazságban szinét is veszté, s útját mindenki arra veszi rajta keresztül, a merre kedve tartja. A park szépsége nem is a mesterkéltségben rejlik, hanem tizenhat soros gesztenyefa­ sorában , melyek mind­egyike oly óriási magasságú, hogy a mi zugligeti és városligeti fáink valódi liliputiak hozzájuk képest, áteve­zni pedig egyet-egyet legalább is csak négy­öt ember képes. A fasor egy félóráig vonul tova, s oly zsinóregyenesen, hogy a szemlélő tizenhat mesteri ültetésű, magas boltiva lugast lát maga előtt. Közé­pütt űrt hagynak a fasorok egy nagy tónak, mely sötétzölden adja vissza a benne tükrödző lombokat. S e bájos helyen az őz és szarvas hozzánk simulásig menő szelidségben százával tenyész. Megpihenésem közben én is százötvenet számláltam meg, mig belé nem untam. A hús fasor végével új hüsítő vár a dél­utáni theájához szokott Londonra, s ily hűsítőt majd mindenki fogyaszt, mielőtt Hampdon Courtba lépne, a­hol étkezni nem szabad. A thea-garden-t (theás­kertet) értem, hol én is megállapodtam, de thea he­lyett egy palack gingerbeer-t ittam, mely igen jó ital, ha friss és hűtve van. A hollandi ízléssel berendezett kert, a vörös téglából Woolsey bíbornok, VlII­dik Henrik e ke­­gyence által elég ízléssel (mi London közelében igen föltűnő) épített palota, a benne rejlő kincsek és múlt századokból való emlékek, például a Marenga Cesar diadalmenete, a gobelineken kidolgozott angol-spa­nyol harc, (mely alkalommal az arany armáda sem­misült meg) a Rubens kartonjai, a Tizian festményei, a néhai György és Vilmos királyok lakszobái leírá­sát ezúttal mellőzöm, s csak azt akarom megemlíteni, hogy a háború réme idáig is üldözött, mert a „Stan­dart“ valamely leleményes árulója a kert padjai elé rakta hirdetéseit, a szél ellen kavicsokkal erősítve meg, s e hirdetések valamennyije egy hét óta így kezdődik: „The war!“ Csak útunkról visszafelé akarok még néhány szót mondani. A­ki egy pillantást akar vetni London tusku­­lumaiba, üljön egy „omnibusz imperiál“-ba, s vites­se magát Hampdonból Richmondig. Nyárilak ér nyárilakot.. Itt egy szép rendezésű kert, folyondárral befutott falakkal, ott egy praktikusabb nézetű londo­ni ember nyári laka, burgonya és komló közepette; tovább egy kis vadon közepén magas torony, mely­nek kúpját befonni a folyondár épp most igyekszik; közben közben nyári bérházak, épp oly berendezés­sel, mint a londoni házak egyátalán, hol a bérlő szo­bái egymás fölött fekszenek; a pitvar előtt pedig egy rácscsal övedzett kis kert terül, s mivel ma vasárnap van, a padon az ajtó előtt a­­birtokos vagy bérlő kinn ül egész családjával. Hogy minden századik lépésre egy „tavern“-nel vagy „in“nel ta­lálkozunk, az az angolok kifogyhatatlan szomja mellett nem csodálható! A legszebb látványt (kivált az imperiálról) a Richmond előtti hídról nyert átte­kintés nyújtja a Temze folyó fölött. E viz tele van kis gőzösökkel s apró csónakokkal, melyeken hem­zseg a mulatni vágyó nép, mig mind a két partot egész a láthatárig az e tarka látványt bámuló még tarkább néptömeg szegélyzi. E vasárnapi látvány koronája azonban a be­szállás a kewi vasúti állomásnál. Nyolc óra van, s mindenki hazafelé törek­szik. A jegyváltásnál legalább félórányira nyúlik a „queue,“ melyet az angol a korlátok hiánya dacára is megóv, s melynek megszegőjét mindjárt e sza­vakkal rója meg: „you are no Englishman.“ A sínek partján majdnem Londonig terjed a várósereg, s mikor a végtelen hosszú vonat megérkezik, alig fele talál benne helyet, s ez is csak úgy, hogy például az a coupé, hol én ülök, tizenkét ülő és hat álló egyé­niséggel s egy trombitával telt meg, ez utóbbi egy hazatérő katona zenész tulajdona lévén. S mikor a Waterloo-bridgen végig megyünk, alig lehet embert látni: minden csöndes és kihalt; a különben fényesen kivilágított színház tornácok tá­tongó sötétségükben kriptákhoz hasonlítanak. Az utcai lámpák is sötétebben világítanak, s Vidéky sor­házában a „Wiener Schnitz“-fia máskorinál kisebb. A jóra való londoni ily csöndben üli meg a vasárnapot. Bolányi Ferenc: Fővárosi h­írek. * A dalünnep sorrendje meg van állapítva. Aug. 18-kan a dalárszövetség képviselői az érkező dalárokat fogadják s elszállásolják, (az esztergomiak a nemzeti dalkör vendégei lesznek;) esti 7 órakor egyetemes gyülekezet lesz a redoutban, ismerkedés stb.; aug. 19-én d. e. 8-kor főpróba a redoutban, Er­kel vezetése alatt; d. u. 4 órakor a daláregyesületi zászló fölszentelése; este 8 kor dalárverseny a re­doutban, Erkel Sándor pályanyertes négyesével. Aug. 20-án d. u. 2 órakor diszkivonulás a redoutból a városligeti dalcsarnokba, (melyben 8000 ülés lesz, 17,000 ember fér bele s ha megtelik, 15,680 frtot jövedelmez, s majdnem annyiba is kerül.) 4 órakor a városligeti népünnep kezdete; fél ötkor összelőadá­­sok a dalcsarnokban, Erkel vezetése alatt. Aug. 21- kén déli 12 12 órakor díszhangverseny a redoutban, este 7 ó/a órakor ünnepi lakoma a lövöldében. Aug. 22-én d. e. 8-kor közgyűlés, versenydíjak kiosztása; d. u 6 órakor találkozás a Margit-szigeten, hol 91/­0 órakor a vállalkozó dalárdák dalestélyt tartanak, 10­­­ órakor pedig táncvigalom a szigeten. Másnap szétoszlás. Az egyleti zászló Oberbauer Alajos műve. Vörös, fehér és zöld selyem damasztból készül; kö­­zepe fehér, s a két szin csak szegélyezi. Egy oldalon az ország koronája, másikon arany lant, e fölirattal : „Országos magyar daláregyesület- Budapest, 1870.“ * A „Századokéból,,e történelmi folyóiratból, megjelent a júliusi füzet. Érdekes cikkeit „Szihalmi pogánykoriaknak vélt leletek“ s „Utószó a szihalmi leletekhez,“ mind a kettő Ipolyi A.-tól; „A szihalmi leletek ismertetése,“ Foltinyi Jánostól; „Zrínyi Mik­lós utósó neje“ Zsilinszky Mihálytól; Haan L. „Bé­kés vármegye hajdanának ismertetése“, Pesty Fri­gyestől ; a tárcában több régi okmány bemutatása;

Next