Fővárosi Lapok 1870. szeptember (191-215. szám)

1870-09-11 / 199. szám

A franciák történetében harmadik eset ez, hogy fejedelmük hadi­fogságba esett. Jó János 1356-ban Maupertuis­nél az angolok (Eduard walesi herceg), I. Ferenc pedig 1525-ben Paviánál, Y-dik Károly császár foglyává lettek. A mély iszonyú zavarok tá­madtak János király elfogatása után, hasonlók kitörésétől félhetni jelenleg is. Az angolok ötnegyed századig uralkodtak Franciaország nagy részén , 1339-től 1453-ig, s az angolok mindig kisebb hada által roppant vereséget szenvedtek a franciák több helyen, mígnem a nép leánya, az orleansi szűz támadt föl, előűzni az idegeneket. A francia nemzet, mely megszokta már száza­dok óta, hogy absolut hatalommal kormányoztassék; mely hetvenhét év óta, miként gyermek a maga játékszereit, tette-vette kormányait és fejedelmeit; mely megszokta Páris fővárosa eszével gondolkozni, a főváros pedig azon hiú képzelődésben élni (noha benne a sans culotte-ok nem egyszer túlnyomóságra vergődtek), hogy Páris annyi, mint Franciaország, a munkás­osztály pedig a francia nemzet,­­ most ma­gára hagyatva, ki eddig helyette gondolkozott: csá­szárától s egyedüli védelmétől, a hadseregtől, a csalálmaiból az öntudat és önsegély rettentő helyze­tébe jutott. Akad-e egy újabb orleansi hölgy, ki a haza szent földéről a hit és vas fegyverével az ide­geneket elűzze? Akad e egy újabb Tyrteus-Be­­ranger, ki az elnyomott, elalélt nemzeti szellemet nem a biztatás, de a lelkesedés tüzével lángra lobbantja : „Oh ma France, éléve tói!?“ Napóleon bukása megdöbbentett. Mintha egy rop­pant torony dőlt volna le. Előidézte a háború ördögét, s ez őt összetépte. A Rajnára vágyott, s ezt megkapta. Az ő eredete, valamint a Rajna forrása, magas; mindegyiknek megvolt s van az ő esése (Reinfall), a nép közt szétterülése, majd folyása pompás vidé­kek és városok közt; de a tengerbe ömlésénél az imént még felséges folyam: hitvány patak. A mi a fia jövőjét illeti: ki tudja? Lulu isméti fényes jö­­vőjéhez meg van az alap a minapi hétmillió szava­zatban és az ingatag franciák jellemében. Napóleon harminchárom évig várt, míg nagybátyja székébe ülhetett, s ki tudja, hogy az új harminchá­rom év mit hozand? A jezsuitákról mondják: „Bejöt­tünk, mint rókák, uralkodtunk, mint oroszlánok, ki­dobhatunk, mint ebek, megújultunk, mint sasok.“ A háború-krónikához. (S.y.) A „Siécle“ egyik munkatársa rövid szavakkal kimondá, hogy Páris bevétele és teljes le­­győzetése miért tartozik tulajdonképp a lehetetlen­ségek közé, mert — úgy­mond az illető journalista, — Páris ez által nevetségessé tenné ma­gát, és ebbe a legnagyobb bűnbe bizonyára nem fog esni. Mit szóljunk erre? Egy ideig megjárja az ily­en ámitás, de utóvégre megboszálja magát. A nevet­ség átka már-mán sötét árnyát veti e szép világvá­rosra. Kalapot emelünk ama nemes hazafiság előtt, mely a párisiak keblét hevíti; meghajlunk a balsors ádáz csapásait tántoríthatlanul tűrő nemzet előtt; csodálva nézzük: mint emeli föl büszkén fejét a köz­­társasági óriás; de a nagy párisi lapokat nem olvas­hatjuk mosoly nélkül; az a „ridicule,“ melytől a fran­ciák annyira félnek, már­is erőt vett rajtuk. Álljon itt néhány példa. Vilmos király meg­­örüléséről a francia hírlapok oly komolyan beszélnek, mint a németek vagy magyarok a Napo­leon elfogatásáról. Girardin „Liberté“-je ez őrülés részleteiről oly bőven tudósítja olvasóit, mintha a porosz főtáborkarban állandó levelezővel bírna. A mámoros, örült fejedelem dúl-fúl fia ellen, mert ez megígérte neki, hogy Mac-Mahont huszonnégy óra múlva elfogja, és csakugyan az őrjöngő király le­csillapítására egy hamis Mac-Mahont föl is kellett akasztani szeme láttára. Nemkülönben fogni kellett neki egy ál-Napóleont és egy ál-Lulut, kik térden csúszva esdekeltek kegyelmet az őket bottal ütle­­gező tébolyodott királytól. Olvasható pedig ez a „Liberté“ szeptember elsei számában, ugyanazon a napon, melyen Sedan mellett „az isten végzetéből“ Vilmos király serege tüzes gyűrűt vont a szegény franciák köré. Hogy „a Schwarzwald, a német invá­zió e félelmes szövetségese,a lobogó lángokban áll, hogy a francia szabad­csapatok vitték végbe e nagy tettet és a tüzet folyton szítják petróleummal, azt Girardin Emil e főétel után csak csemegeképpen tálalja föl olvasóinak. A „Figaro“ merész költeményei is büszkén ki­állhatják a fönte­bbiekkel a versenyt. A lap egy né­met „Landsturm“-ról beszél, melyről eddigelé mit sem tudunk. Tagjai — szerinte — odahagyták munkái­kat és ősz fővel mentek a háborúba. A legifjabb kö­zülük ötvenöt éves s ez az ezred „kedvenc gyerme­ke“; az aggastyánok megtört testtel, lekonyult fővel haladnak előre, a köhögök elől, a köszvényesek há­tul, puskájukat mankó gyanánt használva; Frigyes Károly szétmorzsolt serege pedig türelmetlenül várja ez utósó segédcsapatot. Egyébiránt van a „Figaró”nak egy rettenetes terve is. Egész komolyan tervezi, hogy mihelyt az ellenséges seregek Párishoz közelednek, a „jardine des plantes“ vadállatai, az oroszlánok, tigrisek és hiénák szállásoltassanak el a Páris körül fekvő üres majorokba és villákba, és ha a poroszok az ostrom­ra közelednek, elfogadásukra készeknek találják majd e kiéhezett, dühös fenevadakat. Ha Párist csakugyan a nevetségessé nem levés mentheti meg a bevételtől, úgy „messieurs les jour­­nalistes,“ a férfias tett mellé egy kis férfias komoly­ság is illenék.* Más idők, más emberek ! A förgeteg elsöpré a francia kormány eddigi férfiait, s az üres helyeket a nép választottjai, az önkormányzat apostolai foglal­ták el. Jókaival szólva: „Sardou nemzetének romjai­ból a Hugo Viktor nemzete emelkedett föl.“ Te­kintsük meg futtában ama vezérférfiakat, kik a né­hány napos köztársaság élén állanak, s kik hivatva vannak ama sebeket behegeszteni, melyeket a fran­cia császárság ütött a nemzet testén. Jules Favre, az új külügyér, a legnemesebb jellemek egyike. A szabadelvűség ez ősz bajnoka sok év óta küzd már a szabadságért — „sans poeur et sans reproche.“ Favre túl van a hatvan éven, de oly tüzes még, mint egy ifjú, tele illúziókkal, esz­ményképekkel. Favre Franciaország legismertebb férfiainak egyike. Mint ügyvéd, valódi cicerói szó­noklattal bírt, s számtalan fényes védelmezései által nem csekélyebb hitre jutott, mint ama vas jellem­szilárdság által, melylyel a császárság legfényesb napjaiban is nyíltan vallotta régi köztársasági néze­teit. Hosszú éveken át a francia kamrában csak ötödmagával képezte az ellenzéket. Eddigelé új mi­nőségében egy fényesen írt köriratot küldött szét, mely tele van lángoló hazaszeretettel, hősies szándé­kokkal, nemes nézetekkel és­­ illúziókkal. Leon Gambetta — az új belügyér — még harminckettedik évét sem végezte be, és neve már­is világhírű. A Páris és a világ figyelmét először is az ismert Baudin-per alkalmával vonta magára, a­mikor merész szavai által még a bíráknak is impo­nált. Gambetta a kamarában nagy szerepet játszott, noha pártjának öregebbjei túl hevesnek, a fiatalab­bak pedig túlmérsékeltnek tartják. Szónoklatai in­kább ragyognak s elragadnak, mintsem meggyőz­nek. A történet föl fogj­a jegyezni, hogy ő volt az, ki első proklamálta hivatalosan a harmadik francia res­publikát. Gambetta rokonszenves, de beteg ember, — mellbasban szenved. Adolphe Cremieux — az,új igazságügyér — neve negyven év óta ismeretes. Ő szintén ügy­véd, és pedig jó ügyvéd. Régibb időben legkiválóbb védence Guernon-Ranvillé miniszter volt, s újabb korban Mires, a híres szédelgő. Továbbá neve a Mor­­tara-ügygyel is össze van kapcsolva. Cremieux már az 1848-diki respublikának is igazságügyére volt; ő egyébiránt zsidó és az „Alliance izraelit, universelle“ elnöke. Jules Simon — az oktatásügy minisztere — Franciaország legnemesebb és legderekabb jellemei­nek egyike. Sok hűséggel és meleg buzgalommal fáradott — habár hasztalanul — a halálbüntetés el­törlése mellett, és a sors iróniája őt, ki megtagadta a társadalomtól a jogot: hivatalosan ölni, oly időben állttá a kormányrudak egyikéhez, midőn az ölés ha­­zafisággá lesz, s a pusztításért és gyilkolásért kö­szönet meg érdemrend jár ! A társadalmi reformok mellett teljes életében buzgólkodott, és főleg az ő ernyedetlen törekvéseinek köszönhető, hogy újabb időben Franciaország területén a népiskolák látoga­tása nagyobbára köteles és fizetésnélküli lett. A respublika többi kiválóbb matadorjairól leg­­közelebb fogunk szólani. 861 Fővárosi hírek. * Sayous párisi tanár, ki — mint említettük — magyar irodalmi tanulmányok végett időzik Pesten, a nemzeti színház előadásait is meg-meglátogatja. Szigligeti „Rákóczi fogságáénak közelebbi előadá­sakor az ideiglenes igazgatóság egy páholyt tartott fel számára, mivel neje is vele van, s ennélfogva egy magyarul fogalmazott levelet külde a rendezőhöz, kijelentve, hogy mind e történeti mű, melyben a ma­gyar és francia szövetség is előfordul, mind pedig az előadás sok érvet nyújtott neki. Mindenütt megérte, kivéve ama helyeket, melyeket gyors beszédben ad­tak elő. Sőt neje is, ki nem ért magyarul, a játék és helyzetek után fölfogta a mű cselekvényét. A de­rék francia tanár egyszersmind említi levelében, hogy ama csapások folytán, melyek közelebb drága hazáját s ez által az ő szivét is érték, jelenleg nem igen sokat halad irodalmi tanulmányaiban; e szo­morúságban vigaszára szolgál azonban, hogy bár­hová lép Magyarországon , mindenütt a franciák iránti rokonszenvvel találkozik. Hiszi is — mint ki­fejezi — hogy a magyar és francia nép közti barátság ezentúl még erősebb lesz. Sayous tanár mindenesetre erősbíteni fogja e kapcsot az által, ha irodalmunk történetét stb. honfitársaival megismerteti. Meg kell említenünk, hogy magyar levele nem menti ugyan a hibáktól, de érthetőleg, sőt egy pár helyen, kivált a végén, szabatosan van írva. Nyugat műveit írói közt oly kevesen tudnak magyarul, (Pattersont, Stiert, Opitzot kivéve, alig is tudunk mást), hogy egy-egy ily esetet — fájdalom ! — örvendetes eseménynek kell mondanunk. * A nemzeti színház kitűzött drámai játékrend­je ez: holnap (12-kén) a „Lowoodi árva,“ a címsze­repben Lendvainé asszonynyal; 14-kén a „Makran­cos hölgy“ a Feleki-párral; 16-kán „Lear király“ ismétlése, Molnár György gyel; 18-kán a „Vén ba­kancsos,* melyet már rég nem adtak elő; 19-kén a „Társaságiból. Az operai játékrendről még nem értesültünk. A másik héten Molnár György a Szig­ligeti „Gritti“-jének címszerepében lép föl. Szigligeti új vígjátéka pedig: a „Ne fújd, a­mi nem éget“ 23- dikára van kitűzve első előadásul. Lindau „Marion“­­ja aligha fog színre kerülni, miután e télen át a szín­ház értékesb külföldi művekkel rendelkezik. * A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy Salamon Ferenc, e jeles író, a pesti egyetem magyar történettanára lett. Say Mór vegytani tu­dor pedig a budai főreáltanoda igazgatójává nevez­tetett ki. * A budai palotában és gödöllői kastélyban nagy sietséggel dolgoznak, miután a Felségek nem sokára körünkbe érkeznek. A szolgaszemélyzet — hintókkal és lovakkal — már e hét végén indul út­nak Bécsből. * Áron Ede „nemzetgazdától“ két mű jelent meg. Az egyiknek címe: „Köz­l­eke­dé­si viszo­nyok Magyarországban,“ sajátlag egy emlékirat teendőinkről a közlekedés terén; megjelent Bartalits nyomdájában, 64 lapon. A másik: „Gyakorlati út­mutatás az eperfa és selyemhernyó-te­nyésztésre,a kiadó Stolp, 75 lapon, s igen óhaj­tandó, hogy e hasznos munkásságra serkentő könyv elterjedjen a földmiveléssel foglalkozók között . Ollivier-ről, a szerencsétlenül megbukott fran­cia „premieréről, több a hiritt, mint Párisban. Mi­nap Pesten terjedt el a mendemonda, hogy a „nem­zeti szállodában“ van, most meg a „Drau“ írja,hogy őrülten vitték apósához, Liszt Ferenchez Szekszárd­­ra. Az egyik hír kétségkívül épp oly igaz, mint a másik. * A „Rudolf-egylet“ —■ mint tudva van — pénzt gyűjt a porosz és francia sebesülteknek, s kö­zelebb azt írták, hogy míg Castellan gróf igen szívélyesen fogadá e részvétet, W­a­e­c­k­e­r-Gotter — az északi német konzul — azt üzente ki, hogy Németország gondoskodik a maga sebesültjeiről. E hir oly hihetlen volt, hogy nem is kívánták meg­említeni. A porosz konzul most kijelenti, hogy téve­dés volt a dologban. Neki — úgy­mond — egy gyűjtő­könyvet küldtek be, a cél megemlítése nélkül, s azt hivén, hogy őt is adakozásra akarja egy kül­döttség fölkérni, azt üzené: „A magyar hazában levő németek már gyűjtöttek a maguk körében, s ő el is küldé már e gyűjteményt; az urak azonban, kik meg akarják látogatni, d. u. 3 óráig honn találhatják.“ De ezek az urak nem jelentek meg. Másnap a konzul elutazott, s csak visszatérve értesült a félreértésről, s azonnal sietett az egylet elnökségét fölvilágosítani. * A nőképző-egylet részéről a t. szülők figyel­meztetnek, hogy az egyletnek egy év óta sikerrel működött tanodája mellé bennlakásra is berendezett nevelő intézetet fog nyitni ez év október elején. Az oktatás vezetésére az egylet kitűnő tanerőket volt szerencsés megnyerni, s mindaz, mit egy művelt nő­nek — bármily rangú legyen is — tudni szüksé­ges : ez intézet szervezésénél szem előtt lett tartva. Az egyleti választmány éber figyelemmel fog őrköd­ni, hogy ez intézet, a­mennyire csak lehet, tökéle­tes legyen. A bennlakók és minden ellátásban része­sülők a magasabb női képzéshez szükséges tantár­gyak előadásáért, külföldi nyelvek, rajz, ruhavar­rás stb. oktatásáért egy iskolai évre az előkészítő osztályban 300 frtot, a felső tanfolyamban pedig 400 forintot fognak fizetni. A városból bejárók az elő­készítő osztályban 5 frtot, a felső osztályokban 7­ártot fizetnek havonkint. Azok a szülök, kik ez in­tézetet figyelmükre méltatják, kéretnek a beiratást az egylet helyiségében (lövész utca Iványos-ház első emeletén), az igazgató b. Barkóczy Pálné úrhölgy­nél szeptember 26-dikáig eszközölni, hogy az egy­let e szerint intézhesse berendezését. * A­ki jó hegedűt akar venni, forduljon Ne­­messányi Samu pesti hangszerkészítőhöz (ősz-utca 16. sz. házban). Az ő birtokában igen ritka és érté­kes hegedűk vannak, a legrégibb olasz mesterektől. Ismert műértők szerint igen szép példányok van­nak Guarnerius Józseftől, és ennek fia Pétertől, két pompás hegedű Testőri Józseftől, egy ritka példány Granesinótól, finom mélyhangú Buzettotól, továbbá Palastinetitől s másoktól. Azonkívül igen szép gyűj­temény van ugyanott minden fajta tárogatókból, ébenfa, ezüstös, sárga fuvolákból, tilinkókból stb. Mind a hangszerek megtekinthetők s eladók. * A lánchídon egyik közelebbi éjjel Volkmann Róbert egy elegáns fekete kabátot talált, melyet azonnal átadott a budai városkapitányságnak. A ka­*

Next