Fővárosi Lapok 1870. november (242-266. szám)
1870-11-01 / 242. szám
tagjainak egyike föláll s igy szól: „Emlékezzünk meg az e napon elhalt szerzetbeli atyánkfiáról, testvéreinkről!“ s fölolvasván a századok óta azon a napon elhaltak neveit, mindnyájan imádkoznak az elhunytak lelki üdvéért. A szerb, kedves halottja sírjához menvén, még az ételből is, melyet éltében kedvelt, áldozatot visz a sírhalomra. Az orthodox zsidó szombatonkint halotti leplébe burkolódzva áll az élet halál ura előtt. A római katholikusok (Pesten, és sok más helyen a protestánsok is) minden lelkek előestéjén mécset gyújtanak kedvesük sírján, s családi bánatuknak imádkozásban és könyekben keresnek vigaszt. Aztán fölkeressük valamennyiünk halottait: a „Szózat“ költőjét, történetírásunk mesterét (Szalay Lászlót), a ma is édesen hangzó dalok szerzőjét (Egressy Bénit), a feledhetetlen, deli „Bánk“-t,“ (Lendvait), a humorgazdag „Falstaff“-ot (Szentpéterit), a „népdalok kedves múzsáját“ (Hegedüsnét),a „mennydörgő „Leart“ (Egressy Gábort), a pótolhatlan „XI-dik Lajost“ (Tóth Józsefet), stb. Elfojtjuk fájdalmunkat ama sírhantoknál melyekben „egy dicső és egy szomorú korszak áldozatai“ nyugosznak. Egyik a harc hevében húnyt el, másik — fájdalom! — vérpadon, vagy a nyomor és szenvedés áldozata lett. E napon valamennyien a halál ösvényeit járjuk. Sehol a világon nem oly nagyszerű ez ünnep, mint a keresztyénség fővárosában, Rómában, hol november elején kilenc álló napig tart. A Campi- Santik (szent mezők), a jámbor szerzetes-társulatok temetkezési helyei ez ünnep színhelyei, főleg a „könyező anyáról“ vagy „halálról“ nevezett szerzetesekéi. Össze van ott gyűjtve minden, mi az embert a halálra emlékeztetheti. Sötét, nedves lépcsők vezetnek le földalatti boltozatokba és folyosókra, honnan jobbra-balra nagy és tágas termekbe léphetni, melyeknek falai, ékitései, oszlopai és oltárai embercsontokból rakvák. Borzalmas látvány: függő gyertyatartók, utánzoti virágfüzérek, sövényórák és oltárkelyhek, szóval minden, de minden apró csontokból, gerincekből s koponyákból. E halállakók bemeneteleinél három férfi ül, fekete öltönyben, kik koronkint egy csengetyűt érintenek. A szintén csontokból alkotott vakablakokban vázak magaslanak, többnyire emlékeztető iratokkal kezeikben, melyeket minden arra elmenőnek odatartanak, őt mintegy megszólítva: „Én is ifjúvalék,“ vagy: „Elvárunk!“ vagy: „A megbánás ideje eljátszatott!“ stb. San Spaitoban egy csontváz órát tart kezében, mely tizenegyet mutat, ily fölirattal: „Az utósó óra.“ Ugyanott egy női csotváz van fölállítva, e fölirattal: „Nézzétek itt a szépséget!“ Megható és borzadalmas egy másik teremben egy csontváz ily iratú táblája: „Ilyenek anyáitok, ilyenekké lesztek ti is!“ Koponyából és csontokból van itt mesterileg készítve egy oltár is, gyertyatartókkal s minden egyébbel, kivéve a keresztet. A templom kövezetén a csakkevéssé eltakart s nem rég elhúnyt halottak bebalzsalmozott vagy balzsamozatlan tetemei látszanak. Egész rakás szabályosan rendezett gyermekkoponyán nyugszik egy elköltözött kisded. Szóval ijesztő leleményekben szól hozzánk az emlékeztetés a végpercre, amely mindenkire vár. E mellett képzeljük mindenütt, de különösen a Santa Maria del pianto templomban, a tömérdek imádkozót s azt a halálcsöndet, melyet semmi sem háborít meg. Mindnyájan majdnem földig hajtva fejeiket, szorosan térdelnek egymás mellett, a borzasztó, kevéssé világított boltozatokban, a halál fagyasztó lehelete között. Szemeikből könyek peregnek, ajkaikról mély fohászok szállnak, mellüket aggályosan verik. Oly komor kép, melyből mesterkélten van száműzve a hit derűje. A temetők, hol a sűrűn ültetett cyprusok csaknem erdőt képeznek, vigasztalóbb látványt nyújtanak. Megkoszorúzzák a hantokat, s ezer meg ezer mécsesei világítják meg a síremlékeket. Az ünnep legmagasbszerű részét képezi a halottak miséje a pápai kápolnában. Akik ezt nem hallották , azoknak alig lehet fogalmuk az egyházi ének hatásáról. Nyolchangú kettőztetett kardal ez, minden hangszer kísérete nélkül; szomorú kantáták, részint őskeresztyéni időkből, részint Allegri, Pergolese, Giomelli, Majo stb. művei. Az énekeseket nem ehet látni; ők egy emelt oldalteremben énekelnek, amely csak fölül, a nagy, félkör idomú, elüvegezett nyílás által van kapcsolatban a kápolnával; ez okozza, hogy a kápolnában levőknek az ének úgy hallatszik, mintha az a magasból, a jéggel együtt ömölnék alá. Az ének oly komoly, oly ünnepélyes, hogy könyek nélkül nem lehet hallgatni. Ezek az énekesek (musicis) a világtól, az élet örömeitől elszakasztva, rendesen a legérzékenyebb ábrándban élnek; szenteknek és isten fölkentjeinek tartják magukat, s csak egyházi énekeket énekelnek. Néha Rómában lakó főnemesek, hercegek nagy pénzösszeget ajánlanak nekik, hogy szűkebb körben csak egy este hallgattassák magukat, de ez ajánlatot azzal szokták visszautasítani, hogy: „hangjuk egyedül az istent dicsőíti.“ Nagyszerűleg ünnepli a keresztyénség fővárosa mindig a halottak ünnepét, már századok óta. ]Hogy igy ünnepli-e azt most is, midőn Róma is az olasz királyé lett,azt nem tudjuk; a Vatikánnak nem volna oka rá, hogy a gyászpompát megcsorbitsa, midőn neki egy feledhetlen halottja van, avilági hatalom, mely fölött azonban az olasz nép egy könyet sem ejt. Szöllősy Sándor: 1081 Fővárosi falzek. * E két nap a halottaké, kiknek hamvai megáldva nyugszanak a temetőben! A családi és közkegyelet koszorúkat rak le és mécsfényeket gyújt föl a sírokon. A templomok is az ő emlékezetüket ünnepüik. Ma a pesti plébániatemplomban Cherubini C-dúr miséjét Volkmann „ offertórium “ával adják elő, s holnap a Cherubini „requiem“-jét. Az egyházi zeneegylet pedig a budavári főtemplomban holnap d. e. 9 órakor a Mozart nagy requiemjét adja elő, s magánrészeit Kajdácsy Matild k. a., Weixelgärtner Karolina asszony, Bogisich Mihály és Trexler Rudolf éneklik. A mai ünnepen a közúti vaspályán a főút sarkától, a Károly-kaszárnyától, színháztól, múzeumtól, sótértől és Ludoviceumtól egyiránt indulnak kocsik a temetőbe, mely tömve lesz. A közös sír emlékét ünnepélyesen leplezik le, s a menetben a pesti népkör tagjai s a hajógyár munkásai tömegesen vesznek részt. Ez ünnepélyre irta Jókai Mór azt a hangulatteljes költeményt, mely az „Üstökös“ után mai számunkban olvasható. Egy másik költőnk pedig Pákh Albert sírkövére e négy sort irá: „Szenvedj, s panasz helyett treffálva vágott, De gúnyszavát megcáfolá szive; S a fáklya, melyet mind elöl vive, Nem szórt tüzet, csupán világosságot.“ * A képviselőház tegnap döntötte el a külpolitika, önálló hadsereg és alkotmányváltoztatás iránt beadott határozati javaslatokat. A többség mind a háromra kimondá, hogy nem kívánja tárgyalni. Szavazás előtt az indítványozók beszéltek, s a ház teljes türelemmel hallgatá őket. Simonyi Ernő helyesli a kormány semlegességi politikáját,de óhajtaná,ha a ház határozatot hozna, miszerint a többi semleges hatalmakkal együtt a háború berekesztésére működnek. Gr. Andrássy Gy. azt felelte rá, hogy a külügyérnek nem tanácsolhat oly félszeg politikát, mely semlegességet hirdet s egyszersmind békeföltételt diktál. Ezt a balközép is helyeslé. Tisza K. szavaira, melyek szerint elérkezett az idő magyar hadsereg teremtésére, nem válaszolt senki. Hanem szavaztak arra: tárgyalják-e indítványát, vagy ne? „Igen“-t kilencvenkét szavazat mondott, „nem“-et pedig száznegyvenkilenc. Az, Irányi alkotmányváltoztatási indítványát is hasonló sors érte. Ülés elején Kerkápolyi pénzügyér az 1869-diki zárszámadást terjeszté elő. Néhány napig nem lesz nyilvános ülés, mivel a képviselők az osztályokban fognak működni. * A budai várszínházban szombaton adták elő Tóvölgyi Titusz vígjátékát: „Harc a nagybácsival.“ Meséje, mely a körül forog, hogy egy színészi pályára készülő fiatal ember mint szedi rá nagy ■ bátyját s mint kel össze kedvesével , többször föl volt már dolgozva, s ha jól emlékszünk, beszély alakjában maga Tóvölgyi is megírta. A vígjátékról hosszasabban nem akarunk szólani; legfőbb hibája mindenesetre az, hogy egészen a színpad ismerete nélkül van írva. Rendszeres beosztásról szó sem lehet; minden felvonásban új mese kezdődik, s a bonyolulat megoldása igen mesterkélt. A jellemek rajzában ittott mutatkozik némi igyekezet, a párbeszédekben van él s a nyelv többnyire választékos , de mindez előnyös tulajdonságokat elölik a hoszantólag durva vonások, a komikum erőszakos hajhászása s a tömérdek fölösleg, mely nem vesz számba sem jellemet, sem körülményeket. A darab egészben véve nem tetszett, de egyes helyeiből láttuk, hogy oly tollból került, mely más téren már sikerrel működött, s mely lehet, hogy idővel vígjátékban is jobbat fog termelni. A szereplők kedvvel játszottak. Különösen ki kell emelnünk Mátrayt, ki ezúttal a komikai szerepkörre mutatott hivatást. Eichner Anna ka, Rónayné asszony és Födényi sok buzgalmat tanúsítottak, s Drágusiné asszony találólag személyesített egy tetszelgő és hiú fiatal özvegyet. Ujfalussy a nagybácsi szerepében, túlzásait leszámítva, helyén volt Vasárnap „Marcsa, az ezred leánya“ került színre, a címszerepben Aradiné asszonynyal, kit többször is örömest látnánk a budai színpadon. Mellette Kövesiről sem feledkezhetünk meg, ki az udvarmester szerepében igen használható tagnak mutatta magát. Tegnap „A zuávok“ at, Káldy Gyula operette-jét játszották. * Mosonyi Mihály tegnap d. u. már a legreménytelenebb állapotban volt, s minden percben a legroszabbtól féltek környezői. Ő gyöngélkedve ment Szekszárdra, ahol egészen áthalt, s kínzó betegség néhány nap alatt összetöré testi erejét. * A képzőműv. társulat kiállításán ezúttal a világhírű id. Markó Károly kilenc tájképe látható. Mind eladó, a kétségkívül a múzeumnak kellene megvenni a Markó-terem számára. E festvények olcsók: a „Hajnal“ 220 frt, a „Részlet Róma közeléből“ 350 frt, a két „Val’ ombrosa“ tájkép 330 frt, az „Eszményi táj“ 300 frt, a „Szélvész“ 280 frt, a „Sorrento“ holdas táj vázlata 90 frt, egy kisebb táj 125 frt, egy történelmi táj szintén 125 ft. Az első két kép egészen kész, a többi részint vázlatok, melyeken az ecsetkezelés és aláfestés is látható, ami azonban emeli hasznos voltukat a tanulmányozókra nézve. * Beethoven-ünnep. December 14-kén „Égniont“-ban, melyet Beethoven zenéjével adnak elő, Klärchent Felekiné asszony fogja játszani. Másnap a „Fidelio“ címszerepében, meglehet, Carina kisasszonyt fogjuk hallani, aminek teljesedését óhajtanunk kell. A redout dec. '19-diki hangversenyében Liszt „Beethoven-kantáté“-ját, Beethoven hegedűhangversenyét és 9-dik symphóniáját halljuk, melyben, mint a kantátában is, Pauliné és Knahlné asszonyok, Pauli, Kőszeghy és Schmidt urak fognak énekelni. A hegedűhangversenyt Reményi Ede játsza. A színházi zenekart ez alkalommal igen megerősítik. * Az iparegylet nemzetgazdasági osztálya a népnyomor enyhítése végett lépéseket tesz a városnál. A népszámlálásból ugyanis kiderült, hogy Pesten 30.000 ember lakik pincében, és pedig oly összeszorulva, hogy van pinceszoba, melyben 42 ember lakik együtt. E nyomorúságon valóban sürgősen kellene segíteni ! * „A színháznál sohasem volt még oly rend és tevékenység, mint most!“ írja a hivatalos lap szemleírója. Az igazgató kora reggelenkint oda megy s minden idejét a rendezésre és vezetésre fordítja. Eközben ismerkedik a térrel és emberekkel, s pótolni törekszik a hiányokat. A sajtó is sokkal élénkebben kezd foglalkozni ez intézettel. Egy lap azt kérdi, hogy Mosonyit és Volkmannt miért nem vették föl az új operabíráló bizottságba? Felelet: mert Mosonyi már rég benne van. Volkmannt pedig a nyelv gátolná a tanácskozásokban részt venni, miután a nemzeti színház tanácskozási nyelve nem lehet más, mint a magyar. Rákosi Jenőről hibásan írták, hogy a drámabíráló bizottság tagja lett, holott a játékrend-készítő pénteki ülésekbe hivatott meg. * Rövid hírek. A jogászsegély-egylet elnökévé tegnapelőtt Beöthy Zsoltot választák meg nagy örömzaj közt, 156 szótöbbséggel Szigeth Gábor ellenében. — A budai honvéd zászlót nov. 6-kán szentelik föl. — A pesti ref. főgymnázium ifjúsági segély-egyletének tanárelnöke Baráth Ferenc munkatársunk lett, ifjúsági elnöke Hajós József, titkárja ifj. Bánó József. — A „Közönyt közönynyel“ főpróbája nem tegnap volt, hanem csütörtökön lesz. — A pestvárosi törvényszék ünnepélyesen vett búcsút Popovics Sándor tanácsnoktól, kit királyi táblai bírónak neveztek ki. — A természettudomá nyi társulat holnapi ülésében Lengyel Béla „a fény vegyhatásáról,“ Schuller Alajos pedig egy újabban megjelent magyar vegytanról fognak értekezni. — A kath. gyűlés alelnökévé K. Sennyei Pált választák. — A kormány kifizeté a szervita atyáknak a postaház számára megvett telek árát: 226,356 forintot. — Az új parlamentház, melyet a kormány a feldunaparton tervez, hir szerint 20 millióba kerülne, minisztériumok számára is terveznek palotát. — Vasárnap temették el a 78 évet élt Gottesmann Babette aszszonyt, ki a szegényeknek egyik jótevőjük volt. — Új-Pesten elfogtak egy N —1 nevű színészt (mint halljuk: németet), ki egy budai özvegy asszonyt hamis aláirású váltókkal szedett rá. — Két napszámos (Kovács Ferenc és Bruchner Ferenc) a Dunából kifogott egy nőt, K. pénzügyi hivatalnok nejét, ki gyermekével maga ugrott a vízbe, s a gyermek meg is halt karjai közt, amig ő nagy erőfeszítéssel tartá fönn magát a folyam tükörén. — Bárczy Bódog Bözendorfer-féle új zongorát rendelt meg a szinház számára, s újévtől kezdve négy bérkocsit fogad föl, hogy a nőtagok azon járhassanak próbára, előadásra. — Rehák Mihály gépész egy hordozható, célszerű takarék konyhát talált föl, melyet tábori szolgálatra a kormánynak ajánl föl. — A gőzsiklón az akasztó szerkezetet újra megvizsgálták, s miután az eleresztett kocsit egyszerre megállttá, a közönségnek nincs oka a siklón félni. . * Budai várszínház. Kedden, november 1-sején: „Szökött katona,“ népszínmű 3 felvonásban. Holnap, szerdán : „A zuávok“ operette. * Hibaigazítás. A szekszárdi Liszt-ünnepről szóló hirekben dr. Gálcsy neve már kétizben volt lapunkban hibásan, Galácsynak szedve. Vidék. ** Arad, okt. 27. (Re.) A komolyan beköszöntött őszi idényt lehetetlen egy kis szüreti hírrel nem kezdenem. A szüret még korántsem „fait accompli,“ bár három hét előtt kezdődött, miután a folytonos esőzés és a túlcsigázott munkadíjak miatt sokan csak most kezdik a „békét“ szűrni. Magyarádon foly még erősen, s bár a közmondásos jókedv egyátalán ritka vendég: egy pár röppentyű, egy kis cigányzene