Fővárosi Lapok 1871. január (1-25. szám)
1871-01-22 / 18. szám
Kiadó-hivatal, Pest, barátok tere 7. szám. 18-dik sz. Vasárnap, január 22. Nyolcadik évfolyam 1871. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ftkr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. gy Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal.*Sagi Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Újévi előfizetési fölhívásunkat ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Hugo Viktor „Chatiments”-tálból.*) [Oh ! isteni ábrázat... Oh ! isteni ábrázat, oh ! nap, Vadon virági bércsiónak, Barlang, a melynek öble zúg, Illatja pázsit-takarónak, Bozótos vad erdei zug; Szent, példaként magasló bércek, Mint templom orma, oly fehérek ; Tölgy, ki lebírsz évek sorát, Melyeknek — érzem ! — hogy ha nézlek, Szivembe árad lelke át; Szűz erdő, ér kristálya te, Tó, melyre árny kék színt vete, Viz tükre, hol menny képe lángol, Természet lelk’ismerete : Hogy’ vélekedtek e zsiványról? Mese vagy történet. Királyi étvágyat érezve, sóvárgva, Tigris borit ölti egy majom magára. A tigris gonosz volt: ő ime, kegyetlen, Ott van foga hátán, hogy ádáz lehessen. Vicsorgatja fogát: „Én vagyok — kiálta, — A rengeteg ura, éjek zord királya!“ Mint vadon zsiványa leszáll az erdőben, Gyilkolást rablásra halmoz rémitően ; Vándorokat fojt meg, dúl-fúl a vidéken , Azt teszi, mit hátán a bőr mivett régen. Barlangban tanyázott, hullák között, vérben, A ki a bőrt látta, mind hitt személyében. Rémes orditás közt néha fölüvölte : „Nézzétek tanyámat, csonttal telitöltve ; Minden fut előlem s reszket ... csodáljatok ! Ijedve menekül. . . ime, tigris vagyok! “ A vadak csodálták, szanaszét szaladva. Jön egy szeliditő, s két kézbe ragadja, Letépi a bőrt, mint rongyot a ki letép. Mezetlen áll a hős : „Majom vagy, nem egyéb !“ L’homme qui rit.**) Ah ! nyomorúlt, egykor orditással végzed ! Még lihegtél, mint ki átkos tettet végzett, S megcsíptelek gyászos, rút diadal közben. Homlokodra szégyen föliratát tűztem, S gyűl, tolong a nép most és csúfot űz véled, Mig a pelengérhez szögez büntetésed, S fölpeckelik állad nyakvas köteléki, Mig öltönyöd gombját történet letépi, Válladat mezetlen szemem elé nyitván : „Mit sem érzek !“ mondod, s gúnyolódol, hitvány ! Nevetésed vigan enyelg nevem fölött; De itt az izzó vasas húsod már füstölög ! Orientale, Abd-el-Kader börtönébe Midőn a hunyt szemű lépe, Kit a történet hív gatnak, Troplong meg Napóleonnak ; S ablakából látja vala, Mint követi szolga-őrség Az Elysék kancsal hősét, Ő, a puszták fakó fia; * „Chatiments“ és „Napoléon le petit“ Hugo Viktornak II. Napoleon ellen írt híres könyvei, az ötvenes évek elejéről. **) Egy párisi lap jelenté, hogy Napoleon a Hugo V. „Napoléon le petit“ könyvét nevetve mutató környezetének, e szavakkal: „Voyez, messieurs, voici Napoléon le petit, par Victor Hugo le grand.“ (Nézzék uraim! itt „a kis Napoleon“ a nagy Hugo Viktortól). Ó, pálmaföld-szülte szultán, Bajnoktársa rőt oroszlán, Szilaj badsi, nyájas szemű, Méla emir, vadlágy szivü . Ő, a sötét, sivár alak, Kisértet hóburnusz alatt, Ki szökellt vér mámorában, Majd meg térdre hullt az árnyban; Sátra vásznát nyitva s aztán Az út szélén imádkozván, Véres kezét, ki nyugodtan Egek felé nyujtá ottan ; Ki szablyákat tarta vérrel, S titokszerű merengéssel Ki levágott főkön állván, Csügge égbolt annyi báján, E lator, gaz arcot látva S szűk homlokot, rajt’ bűn árnya, ő, a szép pap, a szép vitéz : „Ki ez ember?“ kérdezve néz. E rút bajszos álarc láttán Haboz, ámde hallja aztán : „Nézd az örök alabárdit, Nézd, ez a zsivány — Caesár itt ! Halld e fájó panasszókat, Halld a fennen jajongókat, Megátkozák őt az anyák, A hitvesek megátkozák. • Özvegységre, húra jutnak ; Legyilkolta Frankhonunkat, Holt tetemét rágja mostan. . .“ Tiszteleg a hadsi ottan. Ara lelke a pimasz orvtul Megvetéssel félrefordul: A farkast a tigris orra Utálattal szimatolja. Te, ösvények... „Te, ösvények ingó füve, Fürtös liget, völgy és halom, Miért e csönd s gyászfájdalom?“ „Nem jó az, ki eddig jőve.“ „Miért üres most ablakod ? Kerted miért virágtalan ? Szólj, oh ! lak, gazdád merre van ?“ „Nem tudni, hol lelt új lakot.“ „Őrizd a szállást, eb !“ „Miért? A puszta házat elhagyom.“ „Gyermek, miért sírsz?“ „Nincs atyám!“ „Mért sirsz, ne ?“ „Távol férjemért.“ „S hová tünök el ?“ „A homályba.“ „Szírt közt nyögő hullámok árja. Honnan?“ „Sötét bagnoba’ voltam.“ „És mit hozál ?“ „Koporsót hoztam.“ Lörinczi L. Zsigmond. A mi Clarisse-nak gyógyulást szerzett (Beszály). Irta: Győry Vilmos. (Folytatás). VII. Az egész hazautazás körülményei s beszélgetései közül csak egyetlenegyet akarunk megemlíteni. — Holnap — mondá Clarisse, egész örömmel tapsolva kis kezébe, — fölkelek korán, s meglepem Maris asszonyt. Én mondom meg neki, mit főzzön, én fogok kiadni minden hozzávalót. Képzelem, hogy fog csodálkozni, szabadkozni, s azután velem együtt örülni ! Látszott, hogy Sándor mondani akar erre valamit , s látszott az is, hogy azután mást gondolt, s csak ennyivel válaszolt: — Ha kedved tartja, tégy a szerint, Clarisse! ... És Clarisse a szerint cselekedett. Még este, lefekvés előtt, de miután Betti eltávozott volna, óvatosan kinyitá az ablaktáblákat s fölhúzá a függönyöket, hogy a reggel fénye legyen ébresztője. S az nem csalta meg várakozásában. Későbben ébredt ugyan, mint tegnap, de azért sokkal korábban, mint egyébkor szokott. Felöltözött gyorsan, s azután halkan kilopózott szobájából, s ment egyenesen a gazdasszony ajtaja felé. — Hogy fog az csodálkozni, hogy fog az örülni Maria szobájából beszéd hangzott ki. Clarisse megállt zajtalanul az ajtó előtt. — Csak nem valamely idegen ? Nem idegen volt. Clarisse azonnal fölismerte Betti hangját. Még örült neki, hogy az is éppen ott van. Közelebb ment, már majdnem a kilincsen volt keze, midőn hirtelen megállott, majdnem szoborrá meredve. Nem szándékozott hallgatózni, de a csodálkozás mintegy földbe gyökerezteté lábait. — Tudtam én, hogy az erdészné meséjével parazsat teszek a feje alá! — mondá a szobaleány, hangosan fölkacagva.— Lám, a kényes mindjárt kocsira ült híres gazda ura mellé! Majd mesélek én hát több ilyest is, akkor merjen aztán nagyságos uram fenyegetni bennünket, hogy mindent fölfedez asszonyunk előtt, s hogy világba kerget bennünket! Clarisse a sértett büszkeségnek nemes megvetésével tekintett az ajtóra, s a legkeserűbb csalódás fájdalomérzetével fordult meg és tért vissza szobájába, még nesztelenebbül, még zajtalanabban, mint jöttekor. Azonnal fölkereste férjét. Elmondott neki mindent , viszonzásul csak azt kérte, tudósítsa férje is a felől, mire vonatkozott azon fenyegetés, melyet Betti említett. — Tudtomra esett néhány hónappal házasságunk után, — mondá Lórántházi, — hogy e két nő, a legszorosabb egyetértésben egymással, hűtlenséget hűtlenség után követ el ellenünk. Csekélyebbnek tartom az ügyet eleintén, semhogy figyelembe vegyem, utóbb azonban újabb jelentések körültekintésre kényszerítenek. Tartoztam ezzel önön javunknak, de tartoztam többi cselédeink becsületének is, kikre szintén folt háramlik, ha csalják, sőt orvok vannak velük szolgálatban. Rájuk ügyeltem tehát, s csakhamar meg kell győződnöm, hogy ők a te angyaljóságoddal, szelídségeddel a legaljasabban visszaélnek. Helyzetem nehéz vola, bevallom őszintén, édes Clarissám. Tudtam, hogy mennyire bírták anyád bizalmát s mennyire a tiedet, és azért titeket féltettelek sérteni, ha együttlétünk legelső szakában éppen azokat távolítom el, kiket éppen anyád szeretete állított melléd, elámítottan. Valamit azonban tenni kellett. Nemrég éppen látogatód volt, kivel ki is kocsiztál, ezt az időt használtam föl arra, hogy komolyan szóljak velük. Magamhoz hivattam őket, fölleplezem csalfaságaikat, de egyszersmind bocsánatot s feledést ígértem, ha magukat megjavítják. Megmondtam azonban azt is: ha netalán új hűtlenségen kapnám rajt őket, akkor fölfedek előtted és kedves anyánk előtt mindent, s élni fogok azon jogommal, hogy őket azonnal eltávolítom. Ezt megelőzendő, vagy legalább is a fájdalom falánkjával sértendő téged, találta ki Betti azon mesét, s gonosz elmével elég ügyesen, mely tegnapelőtt a velemjöhetésre ösztönzött. Lapunk mai számához féliv van mellékelve.