Fővárosi Lapok 1871. február (26-48. szám)
1871-02-14 / 36. szám
kiadás közül, melyből már csak két kötet van hátra, ebből is egy sajtó alatt készül már; említé, hogy most Moliére-kiadásra vállalkozik a társaság, aláírást küldve a közönségnek s remélve, hogy otthon találja azt; elsorolá az 1871-diki alapitó tagokat, mindössze tizenegyet (kik közt nagy Magyarország hölgyei közül csak egyetlenegy van;gr. Dessewffyné Károlyi Pál-ma 200 frttal); elsorolá a könyvkiadásokat, az ülések fölolvasásait, a pályázatok eredményét, s végül szólván egy nagyérdemű tagról, ki nevével és munkásságával dicsőséget áraszt a társaságra : ünnepélyesen fordult Toldy Ferenchez, a Kazinczy-, Kisfaludy- és Vörösmarty-korszak munkájához, ki most érte meg írói működésének ötvenedik évét. „Boldog vagyok, — monná Greguss meghatva, — hogy én, ki előtt éppen Toldy F. nyitá meg az irodalom sorompóit egy szomorú korszakban, én tolmácsolhatom a társaság érzelmét, óhajtva, hogy a férfit, kiben az ifjúság munkakedve és a férfikor munkagyőző ereje párosul, az emberi élet végső határáig éltesse a gondviselés, stb. A tagok és a közönség zajosan éljeneztek, Toldy pedig meghatva állott föl s némán szorított kezet az emelvényről lelépő Gregussal, ki nem csak a társaság, hanem az egész ország óhajtását fejezte ki. Utána Keleti Gusztáv olvasott föl jellemrajzot az „idősb Markó Károlyról,d e világhírű tájképiróról, ki külföldön nagy becsületet szerzett a magyar névnek. Ő igazi költői festész volt, és sok tekintetben sajátszerű jellem.Keleti jellemző festészetét és egyéniségét egyiránt, a szakférfi alaposságával s a fogékony kedély melegségével. Ha némelyek e művet hosszasnak tárták , annak oka csak az lehet, hogy Keleti lassan s nem elég fönhangon adta elő. Olvasva mindenki kétszeresen fogja méltányolni jeles voltát, s mi örvendünk, hogy azt még e hét folytán lapunkból fogják olvashatni. Meg kell említenünk különben, hogy a fölolvasás végén éljenekkel üdvözlék a derék férfit, ki tollát és ecsetét egyiránt jelesen kezeli. Tetszésben részesült Tóth Kálmán két költeménye elhunyt anyjáról : egyik a „Temetés után,“ másik a „Vigasztalás“ („Oh! nem halt meg az én anyám !“), melyet pár nap múlva közölni fogunk. S föllépett — éljenek közt — Jókai Mór, hogy a vidámság derűjét idézze elő minden arcon és a kedély minden kis zugában. „A magyar Faustról“ olvasott, vagyis Hatvani István debreceni professzorról, ki ördöngösség hírében állt, s tömérdek csodálatos dolgot tulajdonítottak neki. E mondakört Jókai épp oly geniálisan dolgozta ki, ahogy előadó. Életet, humort öntött minden szóba, s a régi babonák és titkok jóizű, tréfás elbeszélésével, pikánt észrevételeivel ugyancsak nevetteté a közönséget. A földolgozásban különösen sikerült az a záradékfordulat, midőn a Hatvaninak tulajdonított csodákat oly ügyesen vonta párhuzamba a mai napon történő s éppen nem csodálatos dolgokkal. A fantasztikus képek élénk színezése s a humor pezsgése — hozzávéve az excellens előadást — oly élvezetessé tették e fölolvasást, hogy a közönség akár órákig is elhallgatta volna. Utána Dobsa Lajos élénk színezéssel olvasá föl „Szeretlek!“ című hév teljes költeményét, mely lapunk mai számában olvasható, s így csak azt kell róla elmondanunk, hogy tetszett. Majd Tóth Kálmán olvasá föl a pályázatok eredményét. A „Tragédia elméleteiért az ötven aranyat oly munka nyelvén, melyet a bírálók egyhangúlag nagyon dicsértek: a jeligés-levél fölbontását írói körökben igen érdekelten várták. Egészen új név tűnt ki abból: „Névy László, prémotrei tanár Szombathelyen.“ A tagok élénken éljenezték. Mondják, hogy fiatal ember, kitől e műve után sokat lehet várni a széptan mezején. —■ A balladák tömegéből csak dicsérettel emeltek ki hármat; címeik: „Két anya,“ „Ervin király“ és „Hét dalnok.“ Végül az elnöki zárszó után a körülés egy órakor szétoszott, két órakor pedig szokásos lakoma következett a Frohner-teremben. A vendégek száma igen nagy (köztük számos képviselő), az étlap jó, a bőrök finomak, a jókedv pedig élénk volt. A toasztok folytak. Először is Tody Ferenc éltető a királyi párt, később pedig a gyöngélkedése miatt távollevő első elnökért, K. Kemény Zsigmondért ürite poharát. A másdik toasztban Szász Károly Toldyt köszönte föl, ötvenéves írói jubileumán melegen fejezve ki a társaság leghőbb kivánatait. Toldy erre azt felelé, hogy van e köszöntésben rá nézve sok szomorú, mert életének felére emlékezteti, melyben nincs többé gyümölcs, de örül, hogy annyian kívánnak neki őszintén jót. Székács József, ki igen jó kedélylyel szórta az epigrammatikus toasztokat, azt jegyezte meg, hogy a németek a t betűt össze szokták téveszteni a d-vel, s igy tehetett Toldy is (ki valaha Schedel volt), életének jelét mondva, midőn mi annak gyümölcsöző delét látjuk És a jókedv zsilipei mindenfelé megeredtek, folyt a sok tréfás köszöntés, melyek árjában volt még egy hivatalos is. Szász K. felköszönte Vulkanut, az új tagot, ki erre igen 171 - csinos viszonzásban felelé, hogy ő nem a saját érdemének tulajdonítja megválasztatását, hanem azt a román néppel való kézszorításnak tekinti, s ő részéről rajta lesz, hogy e lánc egyre erősebbé váljék, s ezúttal poharát a Kisfaludy-Társaságra ülite. A jelmezbál. (Febr. 11-kén). (K.) A jelmezbál (múlt szombaton) megfelelt jó hírének, s habár nem a legnépesebb, de most is elég pompás volt. Közönsége is volt különben annyi, hogy a jövedelemből nem csak a kétezer forinton fölül terjedő költségek lesznek födözve, hanem a képzőművészetek társulatának is juthat pár száz forint. És ez nagyon kielégítő eredmény akkor, midőn egyfelől ugyanez este volt a tornászok nagy bohókás vigalma, másfelől pedig a főrendű családok nagy részét a gr. Apponyiné és K. Eötvös halála miatti gyász távol tartja a farsangi vigalmaktól. Mielőtt az estély leírásába kezdenénk, meg kell jegyeznünk, hogy a szebbnél szebb jelmezeket tüzetesen leírni lehetlen, mert a „gazdagság zavarában“ a részletek igen gyakran elvesznek a szem elől, s különben is a toll nem rendelkezik színekkel, mint az ecset. Sőt még az sem lehetséges, hogy valamennyi szép alakot és jelmezt megemlítsünk, mert ki győzte volna följegyezni valamennyit?! A háziasszony , gróf Andrássy Manóné, már tizedfélkor megjelent, s most is, mint mindenkor, az egész bálközönséget elbájolta nyájas és előzékeny modorával. Öltözete sötétkék rococo volt, sárga szoknyával, és ezen háromsoros fehér csipke diszitéssel. Ha jelmezéhez történeti nevet keresnénk, nem tudnánk a Valois Margiténál jobbat találni. Az idei jelmezbál annyiban különbözött a múlt éviektől, hogy most az egészen bizonyos rendezettség látszott, mennyiben a legnagyobb rész quadrillekre volt osztva. Volt például rococo-quadrille tizenhat jelmezzel. Ebben a nők következők voltak: Bossányi Olga k. a., sárga és kék színekben; herceg Eszterházy Pálné, mint Marie Antoinette, rózsaszín fehérrel; báró Gerliczy Stefanie vörös rococoban, pompás, virágokkal hímzett fehér szoknyával; Lónyay Róza k. a. egész rózsaszínben; Keglevich Margit és Róza grófnők, az első klaszin fehérrel, a második kék-vörössel; Karacsay Klemence grófnő Ízletes kék rococoban. Férfi párjaik voltak: gróf Wenckheim- Czinderi Béla, báró Ambrózy, Markovics, Radvánszky Géza, gr. Keglevich Gábor, gr. Batthyány Elemér, Jankovics Aladár és gr. Cziráky Béla, mindegyik táncosnőjének színeiben. A második quadrillet négy pár olasz jelmez képezte, név szerint: Prónay Róza, Rudics Nella bárónők, Wenckheim Krisztina grófnő és Semsey Alice k. a.; továbbá gróf Andrássy Manó, mint briganti, Baranyai Pál, Kendeffy Árpád és gr. Sikkingen, mint velencei nemesek. Volt spanyol quadrille is Pálffy Alice és Dessewffy Marianne grófnőkkel,s gr.Kornis Emil és Radvánszky Béla urakkal. Végre volt francia quadrille, melyet gr. Cziráky Lujza és b. Gerliczy Irma, s gr. Cziráky Antal és Szegedi György képeztek. A férfiak ezekben is a nők színeit viselték. Ezeken kívül számos jelmezt is láttunk. De Gerando-né mint Ophelia jelent meg; Karácsonyi Andrienne grófkisasszony,mint aranykalász; Gräffl Gabrielle, mint postilionne vagy lovasnő, biztosan nem tudtuk meghatározni; Pscherer k. a. mint korcsolyázónő, ámbár erre is azt mondták némelyek, hogy „jégvirág;“ Kárászné, mint fekete rococo; a Henszlmann-kisasszonyok, mint vizi nymphák; a két Majthényi-kisasszony, mint rózsa és nefelejts; gr. Chorinszkyné ideális jelmezben, klaszin és fehér színekkel; Cséry Szeréna k. a., mint aratóleány; Tóth Ida k. a., mint fonóleány; Vojnics Róza k.a. igen szép rózsaszín rococoban; gr. Zichy Nándorné és gr. Zichy Jenőné, mint egyforma francia virágárusnők ; b. Jeszenszky Sarolta, mint obeliszk; báró Perényi Zsigmondné, mint Boleyn Anna; Inkey Ella, mint harmat; Zoltán Elekné, mint XIV-dik századbeli udvarhölgy; Bánffy Rachel bárónő, mint hajnalcsillag ; Hengelmüller-kisasszonyok (Pozsonyból), mint két vizi liliom; Szilassy k. a., mint francia polgári rococo. A férfiak közül: Máday Sándor francia republikánusnak öltözött, Harkányi József angol ügyvédnek, Vojnics Jakab pedig indus főnöknek. Gál Jenő mexikói volt, gr. Csekonics Andor arabs főnök, eredeti jelmezben.De ki sorolhatná mind elő? Szinte halljuk, mint neheztelnek a jelen voltak, hogy épp a legérdekesebbről hallgattunk, holott első helyen kellett volna említenünk. Készakarva történt Ha előbb szólunk róla, eddig talán el is felejtették volna a hosszú névsorban, míg egy utósó bár a sorban, de első marad az emlékben. Mi legalább sokáig nem fogunk megfeledkezni ama kellemes benyomásról, melyet reánk s valószínűleg az egész társaságra tett a „postagalamb“ megjelenése. Képzeljen magának az olvasó egy bájos kis leányt, egészen fehér öltözékben, fehér fejjel, fehér tollakkal a ruhán, fehér, kiterjesztett szárnyakkal, s előtte áll a legszelídebb galamb; s ha hozzáteszszük, hogy nyakán levelet hord, önkénytelenül teljes részvéttel jutnak eszünkbe azok a postagalambok, melyek oly sokáig szolgáltak a szerencsétlen franciáknak egyedüli levelezési eszközül. Valóban ez a leggyöngédebb és a legleleményesb gondolat volt Fáy Karolin kisaszszonytól (mert ő volt a postagalamb), melyet a jelmezbálokban eddigelé megtestesítettek. Nő és férfi egyiránt neki adta az est koronáját, s midőn ezt nyilvánossá teszszük, talán nem sértjük meg vele e fiatal kisasszony szerénységét. A vendégek közt láttuk a miniszterelnököt, és közszeretetben álló nejét, az igazságügyért: Horváth Boldizsárt, kellemes leányával, ki mint fonóleány lépett be atyja karján; gr. Károlyi György koronaőrt, gr. Csekonicsné Lipthay Leonát leányával, gr. Károlyi Pistánéval, és menyével, gr. Cziráky Konstance-szal,b. Orczy Béla külügyi osztályfőnököt, stb. A mulatság, a tánc reggelig tartott, s a jókedv, a szép jelmezek, s különösen a bájos postagalamb még sokáig a szalonok beszélgetési tárgyát fogják képezni, s a képzőművészetek társulata is bizonyára köszönő elismeréssel fog emlékezni a jelmezbálra, mely évenkint jelentékeny összeggel szokta tőkéjét szaporítani. Illő volna még a rendezőségről sem feledkezni el, ha annak e sorok írója is egyik tagja nem lett volna. De miután jómagunk a rendezésben csak névleg szerepeltünk, a tényleges rendezőkről minden habozás nélkül mondhatjuk el, hogy mindent elkövettek a közönség igényeinek kielégítésére, s ekkor meg is érdemlik a teljes méltánylatot. Fővárosi hírek. * A képviselőház elnöke a tegnapi gyűlésen hivatalosan jelenté gróf Pejacsevichnek horvát-szlavén miniszterré tett kineveztetését. Tóth Vilmos és Pauer miniszterségét — úgy halljuk — azért nem jelenté be, mert azok még nem tették le esküjüket. Az elnök továbbá jelenté azt is, hogy a porosz belügyőrség fölszólta a házat, hogy tárgyalási irományait a porosz képviselő és urak házának cserében küldje meg. Végre pedig egy kérvényt terjesztett be, mely Guthy Benő képviselő, mint a Dell’ Adami bűnpörben érdekelt bűnszerző ellen, vizsgálat megindithatását kívánja, a mely kérelem a mentelmi bizottsághoz utasíttatott. A ház ezután az igazságügyminisztérium költségvetését vette tárgyalás alá; nagyobb vita csak a kodifikacionális munkálatokra kért összegnél (ötvenezer forint) fordult elő. Számosan szóltak; ezek közt különösen Perczel Bélát, Máriássyt és Ghyczy Kálmánt említjük meg; az utóbbi különösen sikerült s valóban orátori értékű beszédet tartott. —Sok szakismerettel szólt Vidlicskay is, de kevés hallgatója volt, miután két óra felé került rá a sor. —■ A vita ezen rovat fölött ma is folytattatni fog. * A tornász- és tűzoltó-egylet szombati álarcosbálja a redoutban igen jól sikerült. Hasonlíthatatlanul fölötte állt — fényre és kedélyességre egyaránt — mindazon bohókás báloknak, melyeket a pesti közönség mindez ideig a cifraságokkal eléktelenített redouttermek kedélytelen zsivajában végigunatkozott. Közönség elég nagy számmal volt, de mégsem olyan nagygyal, hogy a tornász , és tűzoltó urak legalább még egyszer olyan nagyot szívesen ne láttak volna. Az arisztokráciából nem igen jelent meg senki, mert a jelmezbált is épp ez este tartották az „Európádban. A belépőket parókás és copfos múlt századi német udvari libériás inasok fogadták és a „község házánál“ mindenkinek valami bolondos sapkát, vagy legalább egy fütyülőt nyomtak a fejébe, vagy a kezébe. A falak is mindenféle naiv képekkel voltak „bebohókásitva,“ melyek testvéri egyetértéssel húzták meg magukat a hajósbálról ottfelejtett dekorációk közt, és a még mindig ott szunyókáló matrózbábok lábainál. A terem egyharmadát egy nagy emelvény foglalta el, mely a mutatványok számára készült. Az emelvény hátterében igen csinos kis színpad volt készítve, melyhez az öltözők a korridorból kerültek ki. Az emelvényen folytak éjfélutánig a különböző erőgyakorlatok és bohókás mutatványok. Különös ügyességet tanúsítottak tornászaink a nyújtóján, és legjobban mulatott a közönség az egereket kergető macskán és a japáni zenekaron. Fényes mutatvány volt a római gladiátorok harcjátéka is. Éjfél után görögtűz mellett élő képeket mutattak, melyekhez hazafias indulókat játszott Leiboldnak akrobatákká öltöztetett cseh bandája. Volt egy némajáték is a bálba készülő úrról és majmáról. Álarcosok kevesen voltak, és úgy látszott, a közönség legjobban mulatott a néma mutatványokon. * A nőképző-egylet táncvigalmának tiszta jövedelme 825 frtot tesz Förülfizettek: b. Vay Béla, Kóczán Ferenc, Wodiáner Béláné, tíz-tíz forintot adva két két jegyért; gr. Teleki Sándor, Gyömrőy Vilmosné húsz-húsz forintot két-két jegyért; Vojnits Jakab, Atzél Péter, Beleznayné, Wahrmann Mór, Müller Pauliné és Sándor Zsigmond tiz tíz forintot egy~egy jegyért; gr. Zichy Pál Ferencné húsz frtot külde; Emedikty Györgyné pedig egy 7 frtos pecsétnyomót az egyletnek, mely a bál sikerében működött .