Fővárosi Lapok 1871. június (124-147. szám)
1871-06-01 / 124. szám
meddig rendben volt, egyszerre azt vették észre, hogy bizony még sok fölállítandó tárgy van hátra. Az angol rendezőbizottság tehát Kensingtonmúzeum oldalcsarnokát kiürítő, és ebben — eltérve az egész rendszertől a még hátralévő osztrák-magyar tárgyakat helyezé el, mely inconsequentia által a következő zagyvalék támadt: két bécsi zongora, egy szekrény broncára, egy szekrény tajtékpipa, két óra Králiktól, Török-féle pesti fogszivarkák, egy bécsi aquarell és Hyrtl anatómiai készületei. Hiszem, hogy még meggondolják magukat és helyreütik e badar rendezést. A londoni magyar munkásegyletről jövő levelemben fogok írni. Itt csak a magyarhoni lapszerkesztőségeket akarom arra figyelmeztetni, hogy ez egylet anyagi helyzete nem engedi még meg, hogy sok lapot járasson, és így minden szerkesztő vagy lapkiadó jó tettet követ el, ha e serdülő egyletnek tiszteletpéldányt küld. Az emberi természet némely tulajdonságáról. (Egy angoltól). II. (B. F.) Hallottam tébolyodottakról,kik különböző öncsalásokban szenvedtek : az egyik ebnek képzelte magát és folytonosan ugatott; másik macskának, és egyre nyávogott. De még a tébolynál is tébolyodottabbnak kellene lenni azon szegény teremtés lelki állapotának, ki azt képzelné magáról, hogy ő macska, és mégis ugatna. Valóban a természet anynyira féltékenynek látszik előjogaira, hogy törvényeinek nyomait találjuk meg a zűrzavar birodalmában is. Ha magunkra öltjük az őrültség szárnyait és elröpülünk az esztelenség legszélső határáig, keze még ott is megtalál, és jobb keze még ott is vezérel bennünket. Egy tébolyodott játszhatja a fejedelmet, papírkoronával fején, és náci királyi bottal kezében ; visszariadhat az érintéstől, azon rögeszme miatt, hogy darabokra törik; reszkethet az égő gyertya látására és az önelégés gondolatától; s kínzó gyönyört találhat a kéménynek söprésében; de egy régi római, akármilyen őrült lett légyen is, soha sem tett volna himnemü melléknevet nőnemű főnév mellé, sem a „cum“ elöljárót tárgy esethez, valamint velünk sem történhetnek meg, hogy egy tébolyodott annyira ne ismerje személyes ugyanazonságát, hogy azt összezavarja a nagyhéttel vagy a holnaputánnal. Vettem valamikor egy kis kutyát egy utcaseprőtől. Az eb valóságos szépség volt a maga nemében, s idő folytán kegyencemmé jön, de ismeretségünk három első hete alatt igen nagyon bántott makacs és természetellenes hallgatásával. Jól evett és ivott, róízüket aludt kályhám előtt, elkísért sétáimban, de soha nem ugatott, nem morgott és nem csakintott. Köveket hajítottam el az úton, ő szaladt utánuk, gyorsan, de hallgatva, a vízbe dobtam botomat, ő utána ugrott, kihozta, lucskosan és némán. E hallgatás nyomasztóvá, kihívóvá kezdett válni. Mit akarhat, vagy mit csinálhat ez a csodálatos apró állat ? elnyelte-e hangját, amíg aludt, és az torkán akadt ? vagy valami ebi Pythagorásnak a tanítványa ? vagy csak engem bolondit? Kezdtem óhajtani, hogy elszökjék, a midőn egy napon megtört a varázs. Az eb ugatni kezdett, kölcsönös barátság állott be köztünk, amely tartott, míg tőlem el nem lopták. Emlékszem egyszer, hogy láttam, mikor egy lovat vezettek az utcán, valószínűleg a vágószékre. A szegény állat rettenetesen meg volt sebesülve, és sántikálva lépdelt,lassan és fájdalmasan, de — természetesen— minden fájdalomkiáltás nélkül. Szívesen odadtam volna mindazt, ami zsebemben volt, ha csak a szegény állat fájdalmának egy kis részét hangokban kiönthette volna, ha a fájdalom égetéséből csak egy parányit kibocsáthatott volna száján és orrlyukain keresztül a levegőbe. Valóban óhajtottam: bár csak egy Bálám ülne a hátán, ki őt beszédre kényszerítse. Akárminő hang könnyített volna érzésén, mindenesetre könnyített volna az enyémen. Mikor a malacot megölik, sok ok működik össze, hogy a szemlélő szívét megkeményítse. Igaz, hogy egy állat szenved, és egy élet erőszakosan kioltatik. De ellenhatásképpen szolgál tekintetbe vétele — szinte szaga — a sonkának és kolbásznak. Azután a szánakozás, ha lehető volna is, fölösleges lenne. Micsoda részvétre érdemes egy oly lármás és rugdalózó martyr ? Életereje roppant kiáltozásban vész el, s betölti süvöltésével nagy messze a léget. A fájdalom érzése eltompul az éles hang kellemetlen érzete alatt. Bensőleg szánnátok akkor, ha elfojtott hallgatással menne az operáción keresztül, talán még kérnétek is, hogy sivítson egy kicsit. Nem rég hallottam egy úrnő felől, akinek házi nyugalma egy időre — egy csodálatos szakácsnő fagyasztójelenléte által — fölzavarva jön. Ez utóbbi egy vékony, magas, csontos asszony volt; éles vonású, sápadt arcú, velinbőrű. A többi cselédek, valamint úrnője is,bizonyos meghatározhatatlan félelemmel tekintettek rá. Egy darabig csodás hatásának titkára nem tudtak rájönni. Végre kitalálták, hogy soha nem mozdítja meg szemhéjait. A mesterkedés minden nemét elővették, hogy szempilláit rezgő mozgásba hozzák. Törülközőket ráztak szemei előtt, hirtelen szembe mentek vele ajtónál vagy sarokfordulón, égő gyertyát tartottak — mintegy csupa véletlenül— orra alá. Hiába, ő soha meg nem rebbent, hanem mint a sphynx ment a maga útján, nyugodt, örök-nyitott szemekkel. Egy reggel fölment úrnőjéhez és bejelenti neki, hogy abbanhagyja a szolgálatot, és nyugalomba tér. „S miért? — kérdi tőle az úrnő félénken. — Te még alig vagy olyan öreg, hogy a visszavonulásra gondolj.“ Igaz, asszonyom, — felelt, — de el akarom készíteni halotti ruhámat.“ „Jó isten! — mond az úrnő visszadöbbenve. — Hiszen te csupa jó egésségben vagy, Margit!“ —■ „Igen, asszonyom, — viszonzá a sphynx, — de az embernek készen kell lennie.“ Elment, és mindjárt vidámabb lett az egész háztartás, s helyét betöltötte egy jószívű teremtés, aki ugyan tán egy kissé nagyon is szerette a pálinkát, de legalább mozgott a szeme, mint más keresztyén emberé. Amaz már régen elkészíthető halotti ruháját, tán már benne is nyugszik. Ha igen, szeretném tudni, ki merte befogni szemeit. Egy katonatiszt ismerősöm késő éjjel ment haza mulatságból másik tiszttársával. Útközben egy ház földszinti szobájának ablakai világítva voltak, melynek ajtaja egy közös folyosóra nyílt, s a világított szoba fölött egyik tiszttársuk lakott. Tettetvén, mintha ennek szállását eltévesztették volna, kopogtattak a földszinti szoba ajtaján, kinyiták merészen, és beléptek. Pár lépést tettek előre, akkor hirtelen megállottak, sapkájukat leverék, s ott álltak mozdulatlanul, föveggel kezükben. A szobában a tűzhely előtt egy szegény anya ült, arcát tenyerébe temetve, s az asztalon a szoba közepén egy kis nyitott koporsó volt, égő gyertyákkal köröskörül. A szobába törők odamentek a koporsóhoz s egy kis gyermek arcát látták ott, virágokkal beborítva. S az arc még szebb volt, mint a szép virágok; ők lehajoltak és megcsókolták a kis alvónak viaszhomlokát, s lábujjhegyen távoztak el a szobából. Még halták,a mintáz anya megáldotta őket, ki az ő szivének egyszerűségében azt hivé, hogy ezeket valami szent kíváncsiság vezette be, hogy az ő kis halottjának szépségét akarták látni, hogy elmondhassák többi társaiknak, mily rendkívül szépek azok, kiket az Úr korán vesz magához, az ártatlanságból az örök dicsőségbe. A két tiszt elvált egymástól, s az egyik elmondó nekem, hogy azon éjjel elfeledte kiszívni szokott pipáját, ami nála szokatlan feledékenység volt, és hogy eszébe jutott az imádkozás, ami még szokatlanabb emlékezés vola. És csakugyan olyan rettenetes volna a te képed, oh! halál ? Gondoljatok végig életeteken, nyugodtan, csöndesen, zavartalanul; olvassátok meg, hányszor volt olyan örömetek, boldog percetek, mely egészen tiszta, zavartalan vala, a fájdalomnak, keserűségnek, csalódásnak egyetlen csöppnyi elő- vagy utóizó nélkül, és feleljetek rá magatok. Fővárosi hírek. * Petőfiről egy füzet jelent meg hollandi nyelven. Szerzője Anton van Halten. Forrásaiul szolgáltak Kertbeny művei és a Chassin könyve forradalmunkról. A füzet végén említve van, hogy Hiel lefordított Petőfitől néhány költeményt holland nyelvre; a híres meseíró Andersen pedig (kinek meséit Petőfi özvegye magyaritá) néhányat dánra. A füzet azzal végződik, hogy Petőfinek teljesülni fog ama kivonata, melyet dalaira óhajtott: „Verjék vissza az időnek bércei, a századok.“ * A képviselőház a pünkösdi ünnepek után tegnap tarta első ülését, melyen a gácsországi vasút kiépítésére vonatkozó némely módosításokat s a gömöri vasútat vették tárgyalás alá, s meg is szavazták. " Az utóbbinál Nyiry Józsa, közelebbről választott 1. új képviselő is fölszólalt. — E tárgyalásokat megelőzőleg Almássy Sándor interpellálta a közlekedési minisztert, panaszkodván, hogy a pesti központi vasútnál német nyugtákat adnak ki; hogy az államvaspályánál nagyobbrészt német tisztviselők alkalmazzák, kikkel a magyar ember csak tolmács útján boldogulhat, s végül fölemlíté, hogy a kormány nemrég egy tiszta magyar községbe a vasúti munkások ügyének elintézése végett magyarul nem tudó egyént küldött ki. G o ro v e azt felelte, hogy a német nyugták régiek, s csak addig fogják azokat használni, a mig elfogynak; különben pedig méltányosnak tartja, hogy német nyugták ezután is legyenek; beszélt végre nehéz viszonyokról, jó törekvésekről s némely visszaélések felől, melyeket csak akkor orvosolhat, ha ez iránt panaszt tesznek nála. — Almássy erre újból fölszólalt s panaszosan emlité, hogy a kormány már öt év óta működik, de a vasúti kezelés magyarítása ügyében semmi haladás sem történt, stb.—• A ház végre is, szokás szerint, „tudomásul vette a miniszter válaszát. — Megnyugtatóbb feleletet adott a belügyminiszter. Horn minapi kérdésére, elmondá, hogy nincs tudomása arról, hogy valamely felekezet ünnepén más felekezetieket munkaszünetelésre kényszeritenének, egyes előfordult esetekben pedig a törvény értelme szerint intézkedett s elmondott egy példát, midőn a panaszos felek, egy izraelita és egy gőzmalom javára döntötte el az ügyet. * Népiskoláinknak tanszerekkel való ellátásáról igen örvendetes adatokat közöl a „Reform.“ E szerint az utosó félévben a kormány ötezer oly szegény népiskolát szerelt föl oly tanszerekkel, minőkkel a legelőrehaladtabb nemzetek is alig dicsekedhetnek. Magyarország kézi térképéből 36,000 példányt oszt ki, fali abroszaiból 6500, Európáéból pedig 6000-nél többet osztott ki. Természettani fali táblákból vagy 32,000 tábla függ népiskoláink falain; a természetrajziakból pedig 80,000. Földtekékből öt-, ezernél többet külde szét magyarázó füzetekkel; az új fali olvasótáblákból közel százezer lapot; a számológépből pedig 4,400 példányt. Természettani eszközgyűjteményekből valami 709 jutott a népiskolák birtokába. Oly tények ezek, melyek a közoktatási minisztériumnak nagy dicséretére,mert az egész országnak igen nagy hasznára válnak ! * A „Hungária“ oly vendéglő, mely akármelyik világvárosnak is díszére válnék. A Kishid-utcára 107, a Dunára 133, a Mária-Valéria-utcára 121 ablaka néz. Udvara igen díszes étkezőcsarnok, öntött üveggel födves virágokkal ellátva. A megnyitás első napján ezer, a másodikon pedig ezernégyszáz irtót vett be itt a főpincér. Kávéháza, reggeliző-termei, az első emelet díszterme szép tükrökkel, stb. gyönyörűen vannak fölszerelve. Nem kímélték itt az aranyozást, mozaikot és márványozást. Az első, második és harmadik emeleten 250 vendégszoba van , a negyedik és ötödik pedig „hotel garni“ lesz. A szobák és termek összes száma 306-ra megy. A belső diszitések elkészítése még legalább is két hónapot vesz igénybe. * Gróf Károlyi Ede múzeum utcai új palotájába hétfőn éjjel két tolvaj tört be az ablakon át. A gróf meghallván a zajt, fölébredt s a másik szobába lépett, hol az egyik tolvaj pisztolyt fogott rá. De az nem sült el. A gróf is rásüte revolverét, de az szintén nem talált. A tolvajok elillantak, s a zajra elősietett lakóknak nem sikerült őket megfogni. * Berzenczeyt az erdélyi vasúttársulat — mint tudva van — visszahívta hivatalához, s e miatt le is mondott a képviselőségről. Mikor egy reggel az országházban szedte ki írásait a fiókból, Nyáry Pál ugyanazt tette. „Mit csinálsz azokkal az írásokkal kérdé Nyáry. „Szedem össze, mert megyek haza, s még ma beadom lemondásomat!“, viszonzá ez. „Azt magam is megteszem mindjárt!“, fejezé be a párbeszédet Nyáry. S másfél óra múlva tudta meg csak Berzenczey, hogy mily szörnyű lemondásra gondolt. * Jótékony küldemények. Beniczky-Bajza Lenke úrhölgy az általa rendezett gödöllői estély tiszta jövedelmét, 170 sztotszerkesztőségünkhöz küldé a lelencházi pénztárba való juttatás végett. Másodelnök Apáthy István egyet, tanárnak adtuk át. — Kovács József bátorkeszi lelkész pedig 25 frtot az árvizkárosultak számára küldött be amaz 50 frtnyi összegből, melyet egy ismeretlen jótékony kéztől kapott, s melynek másik felét (szintén 25 frtot) a szobbi tűzkárosultaknak juttatá. * „Trtic,“ vagyis „Kiskert“ a címe egy horvát költeményfüzérnek, melyet — mint a „Hazánkéban olvassuk — Zrínyi és Fragepán lefejeztetésének kétszázados évfordulóján Kostrencic Iván adott ki Zágrábban. Ezeket maga a lefejezett Frangepán írta horvát nyelven, s ki is akarta adni még 1671-ben, de halála megakadályozta szándékát s kéziratai a bécsi levéltárba kerültek, hol azokat csak közelebb fedezé föl mostani kiadójuk. Frangepánnak egy arcképe is van benne saját kéziratával, melyből kiderül, hogy ő Frankopannak írta magát, mint a horvátok mindig álliták, s hogy inkább horvát volt (még pedig jó horvát költő), mint magyar, amit különben csak az utóbbi idők szomorú visszonyai állítottak ellentétbe, mert ime, Frankopannál is könyve azt mutatja, hogy igazi horvát, élete és halála pedig, hogy igazi magyar volt! * Holitscher Vilmos eltűnt kereskedő holttestét kifogták Soroksáron a Dunából. Ő igen művelt férfi s derék kereskedő volt. Bölcselmi tanulmányokkal örömest foglalkozott. A családjában történt veszteségek komoziták el kedélyét, bár minden búskomolysága mellett sem sejti senki, hogy maga fogja kioltani életét. * Pünkösdi idill. Julia (családnevén Kullner) egyedül sétált a városerdőben, érezve, mily elhagyottság az, ha valakinek nincs Rómeója. Akadt azonban csakhamar egy 17 éves szabólegényben. Találkoztak, egymásra néztek, megértették egymást s együtt mentek a Ringsspiel-be. Alighogy azonban egykettőt fordul velük az „ördögmalma“ a fiú leszáll, ígérve, hogy mindjárt visszatér. De nem tért vissza, amire alapos oka volt. U t. i. az együttlét rövid ideje alatt Júliának nem csak szivét hóditá meg, hanem tárcáját is (hét forinttal) elhódítá, s ment vele sörözni. Júliából egyszerre Nemezis lett, ki egy drabant kísérete- 1 - 587 -