Fővárosi Lapok 1871. augusztus (174-199. szám)

1871-08-01 / 174. szám

Mindkét fürdőhely egykor a gazdag és hatalmas pfafferti benediktinus apátság tulajdona volt. St- Gallen kanton kormánya azonban 1838-ban az apát­ságot eltörölte és vagyonát elkobozván, a zárdát té­bolydává alakította át, mely a jövedelmek nagy ré­szét fölemésztő, és ennek következtében a fürdők szépítésére évenként csak nagyon csekély összeget lehetett fordítani. Néhány év előtt a kormány szerző­désre lépett egy vállalkozóval, ki a Hof-Ragatz cí­mű jóhírű régi szállodát átvette és kötelezte magát egy gyógycsarnokot, mulató­termet, három nagy szál­lodát és két pavillont építtetni, mely épületek 90 év múlva ingyen jutnak a kanton tulajdonába. A gyógy­­csarnok, mulató­terem és egyik szálloda már készen áll és ezen utóbbi, melynek címe Quellenhof, 360 ter­mével és szobájával Svájc legnagyobb ilynemű in­tézetei közé tartozik. Mit írjak Pfaffertről ? A művész ecsetét a költő képzelmével kellene egyesítenem, hogy csak megkö­zelítőleg is híven leírjam azon nagyszerű szépsége­ket, melyekkel a természet e helyet kiapadhatlan bőkezűségével elhalmozta. Ha valahová, úgy bizo­nyára ide alkalmazható azon mondás, melybe a ké­nyelemszeretet oly gyakran burkolózik ok nélkül: „ezt látni kell, de leírni nem lehet.“ Ragatz­ban,kimondhatlan örömömre,egészen vá­ratlanul találkoztam egy magyar barátommal. „Ma­gyar ismerős!“, e két szónak értékét az ember csak külföldön képes méltányolni. Képzelheted, mily nagy volt örömem, midőn értesültem, hogy Ivánka I­m­­r­e nejével együtt szintén Ragatz­ban tartózkodik. Még későn este elküldtem hozzá névjegyemet és azon néhány óra, melyet körükben eltölteni szerencsém volt, legkellemesebb visszaemlékezéseim közé fog tartozni. Nem könnyű szívvel távoztam Ragatz­ból, de még hosszú út áll előttem, és a tourista rendeltetése : találkozni és elválni. Este tíz órakor megérkeztem Zürichbe. E várost már ismervén, újabb megtekin­tése csak néhány órát vett igénybe és aztán siettem Oberstrassba, a „Neuhof“ című házba, kezet szorí­tani a zürichi magyar egylet derék tagjaival. Egy váz ez a külföld sivatagában, vár, hol min­den magyar ember meleg fogadtatást, szíves barát­ságot és magyar kedélyességet talál. Az egyletnek — a működéséről szóló kőnyomatú kimutatás szerint — az idei tanév első felében hetvenkilenc tagja, 730 fok bevétele és 700 frank kiadása volt. Könyvtára 453 kötetből áll, ezenkívül tizenkilenc lap áll a tagok rendelkezésére. Nagyon meglepett az, hogy a vendégkönyvben oly kevés átutazó magyar ember nevét találtam, pe­dig e nyolc év óta fönálló egylet, mely mindenkor híven őrizte és táplálta a messze külföldön a magyar nemzetiség és hazaszeretet veszatüzét, hazánkfiai ré­széről nem csak pártolást, de kegyeletet is érdemel. Egyébiránt vannak Zürichben oly magyarok is, kik nem tagjai az egyletnek, és azt nem pártolják , hanem hát az egylet azért fönáll és évről-évr­e mind­inkább virágzik. Különben olyan magyaroktól, a­kik otthon sem magyarok, künn sem lehet egyebet várni. Az egylet tagjai szombaton, e hó 29-ken kegye­­letes ünnepet fognak ülni. Azon házra, melyben S­z­a­­l­a­y László lakott száműzetése alatt és hol „Ma­gyarország történelmé“-nek nagy részét megírta, a zürichi magyar egylet egy emléktáblát fog beillesz­tett magyar és latin fölirással. Végtelenül sajnálom, hogy részt nem vehetek ezen ünnepélyen, melyen a kegyelet az érdemnek áldozik, de kötelességet mu­lasztanék, ha föl nem említeném az egylet e tényét utánzandó példa gyanánt, nem külföldön, hol ha­zánkfiai legnagyobb részénél erre nincs szükség, de Magyarországon, hol — úgy látszik — napról-napra inkább feledjük, hogy magyarok vagyunk. Utazásom legközelebbi célja Genf. Innét kirán­dulásokat fogok tenni Wallis kantonba, Chamounix­­ba vagy Olaszországba, ha a hőség vissza nem ret­tent. Mindhárom egyiránt csábító és az elhatározás valóban nehéz. Mindhárom egyiránt élvezetet ígér, de légy meggyőződve, hogy sehol sem fogok megfe­ledkezni rólad ” a „Fővárosi Lapokéról. Huszár Imre­ nemzeti itala. Van-e, kit el ne ragadna a lelkesülés ily körülmények közt? De mi meneküljünk a sörtől a­­ vízhez! A szász Svájc körülbelül negyven négyszög mértföldnyi terület az Elbe partján, keresztülmetszve a szász államvasút által, mely a legszebb kilátások­kal kecsegtető hegyek alján a folyam baloldalán vonul a völgyön keresztül. Két lelkész figyelmeztető először az idegeneket e völgyek gyönyörű és sok he­lyen valóban megkapó szépségeire, s azóta nyaranta a legkülönbözőbb touristák tarka-barka serege lepi el a völgyeket és hegyeket, s nyomukban gomba­ módra teremnek a restaurációk, a­hol jól megadóztatják a publikumot, s teremnek az elmaradhatlan föliratok. E lakosság nagy része vidékének szépségéből él. A számos restauráción kívül, melyek a legregénye­sebb sziklacsoportozatok közé is beviszik a „nemzeti ital“-t, egy rakás vezető kínálkozik mindenütt, s ha Baedecker vagy más „fremdenführer“ könyvet látnak meg kezedben, s ha nem eléggé helyes szász dialek­tusban töröd a német nyelvet vagy kérdezed az utat tőlük, menthetlenül elvesztél, tőlük menekülnöd többé nincs mód. Wehlen­től balra komlókertek közt kanyarodik az út a Basteihoz. Négy komlókaró árnyékában áll a retauráció, hol botot kínálnak hegyes véggel; három garas az ára, s egyet talán meg is ér. Mikor már jól elhagytuk a várost, a sziklák folyvást merészebb és merészebb alakot öltenek s a Felsenthornál már fejünk fölött ölelkeznek össze, s repedezett, mohos oldalaikkal sok helyen a völgybe látszanak lehajolni, s csak a tetejükön himbálódzó fenyőgalyak zummogásáról halljuk, hogy odafönn szél van. Itt lenn a patak csörög, a madár dalol, s azon kívül néma csönd van a völgyben mindenütt. Minél fölebb, annál merészebb a sziklacsoport. Mint tornyok, bástyák meredeznek ki a völgyből hozzáférhetlenül, s néhol elválva tömegüktől, egyes darabokban féloldalt hajolnak az ösvényre, míg fönn, magán a bástyán, 900 láb magasan gyönyörűen nyílnak szét. Egyik oldala szikláktól körülvett, elha­gyott völgyre néz le, hol a kultur­kéz minden mun­kája hiányzik; a másik pedig szédítő mélység szélén, vasrácsozat oltalma alatt, elragadó kilátást nyújt az alant kanyargó Elbére, a robogó vasútra, az óriás fésű­ alakú Lilienstein- és Königsteinra, a Winterberg s más számtalan kisebb-nagyobb hegyre, szépen mi­­velt völgyeivel, kertszerü falvaival s merész, maguk elé bámuló völgyeivel. Lentebb két különálló sziklát egy kőhíd fog össze, merész boltozattal a szédítő mélység fölött. E kőhíd ormán Kiselak nevét olvassuk. Ki volt ez a Kiselak ? Ez egy híres angol volt, ki a világ minden ne­vezetes helyét bejárta csak azért, hogy nevét fölír­­hassa, a­mi sikerült is neki; pedig itt nem volt köny­­nyű föladata, miután a híd fölött még legalább is há­rom ölnyi magasra van neve bevésve. A bástyáról lemenet egy sziklán Tiedge emléke van megörökítve. Zárt völgyben halad az út az Am­­selgrundon a vízesésig, mely zuhatagnak ugyan elég kicsiny, mert a víz alig csöpög róla. Ennek is megvan azonban a maga megfejtése. Az utazó, kinek kíván­csisága már a lenn árult fényképek által, melyeken csak úgy ömlik a viz, föl van keltve, nem szánja ga­rasait, s a viz, mely csak erre vár, rögtön omlik. Tudniillik az élelmes restaurant elzárja fönn a vizet, s aztán garasok árán, ámbár meglehetős szűk mér­tékben, produkáltatja a vizet publikumának. Persze, a mi civilizálatlan magyarjainknak ilyes­mi eszébe sem jutna , pedig bizony tán néhol otthon is kifizetné magát, például Máramarosban, Erdélyben vagy a Szepességen, ha ugyan e helyeket oly csopor­tokban járnák be a touristák, mint a szász Svájcot. Schandau város Krippennel szemközt fekszik. Nevezetessége a vár, mely áll egy korcsmából, és egy fürdő, melynek bálterme is van.. Ma estére épp reuniót hirdet a rendező bizottság, s a bálteremben nagy az izgalom. A termet súrolják, a pókhálót leszedik, az orchestert söprés alá veszik (fölsorolni fölösleges volna), az ablakokat megmos­sák, s a csillárokat tisztogatják. A mamák s kis asszo­nyok most készítik ruháikat. Ki van ugyan nyomtat­va, hogy „csak a rendes fürdő-toilette kéretik,“ hanem hát a nők mindenütt szeretnek öltözni. Fővárosi hírek. * A nemzeti színháznál már megkezdték a próbákat, s óhajtjuk, hogy a mindenfelé nyakra-főre vendégszerepelt drámai tagokon ne vegyük észre a szünidő forcehrozott vendégszerepléseit. A dráma, mint halljuk, Katona „Bánk bán“-jával szándékozik meg­kezdeni működését, melynek szerepeit még a szünidő előtt úgy oszták ki, hogy a címszerepet Molnár Gy., Peturt Szigeti L, Gertrud királynőt pedig Némethyl. k. a. fogják játszani. Az opera alkalmasint „Tann­­häuser“-rel kezdi, s aztán csakhamar Meyerbeertől a „Hugenották“ kerül szinre (Valentine szerepében B.-né Bognár Vilma asszonynyal), egészen újonnan jelenetezve s kihagyások nélkül, a­mint Parisban szokták előadni. Az „Ördög Róbert“-et is csonkítla­­nul szándékoznak szinrehozni. Első operai újdonság a Floton „Árnyék“-a lesz, melyben Pauliné asszonyé a főszerep. * Izsó Miklós már egy pár hét előtt elkészíté II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona mellszobor-min­táit, melyek jelenleg a közoktatási miniszternél van­nak megszemlélés végett, miután a kormány rendelte meg a múzeum számára. Vajha e szobrok ne csak a lapok híreit, hanem mielőbb a múzeum látványait is képeznék ! * Névy László jeles tanár, ki a Kisfaludy-Tár­­saság tavalyi elméleti pályadíját nyerte meg a tra­gikumról ir­t művével, kilépett a premontrei rendből. Sőt úgy halljuk, hogy e napokban már a pesti ref. gymnáziumba választották meg tanárnak. * Az egyetem rektorává Toldy Ferencet vá­­laszták, tizenöt szóval egy ellen. A tanári kar e vá­lasztással szépen járult Toldy félszázados írói jubi­­laeumához. * A közoktatási miniszter a zenészeti ösztön­díjak­ és segélyezésekre 1871-dik évre megszavazott kincstári javadalmazásból: Zimay László és Pichler Bódog zeneszerzőknek, továbbá dr. Szubolics Manó gordonkaművész és Bartalus István zeneszésznek fe­­jenkint négyszáz, Bertha Sándor zeneszerzőnek pe­dig háromszáz forintnyi művészi ösztöndíjat, Hiray József és Baumgarten Regina zongoratanulóknak fe­­jenkint kétszáz, végül Hauser Jakab világtalan zon­goraművésznek száznegyven forintnyi művészi se­gélydíjat engedélyezett. * Városi főispánoknak Ő Felsége követke­zőket nevezé ki: Balogh Kornélt Esztergom, Győr és Komárom, Dáni Ferencet Arad, Kecs­kemét és Szeged, Fülöp Sámuelt, Kolozsvár polgármesterét Kolos, Kolozsvár, Szamos-Ujvár,Szék és Zilah, Goldb­runner Sándort, Selmec pol­gármesterét, Bakabánya, Körmöcbánya, Selmec és Új­bánya, Kuba János képviselőt Szakolca és Tren­­csén, Lazarevics Bazil kir. tanácsost Temes­vár és Versec, Lázár Mihály képviselőt Bereck, Csíkszereda, Ulyefalva, Kézdi-Vásárhely, Oláhfalu, Sepsi-Szent-György és Székely-Udvarhely, Nagy Ignácot Felső-Bánya, Nagy-Bánya és Szatmár-Né­­meti, Neszter Józsefet Bazin, Modor, Nagy- Szombat, Pozsony és Szent-György, Pa­t­ay An­drás szabolcsi alispánt Debrecen és Nagy-Várad, Plachy Lajos képviselőt Besztercebánya, Brez­­nóbánya, Korpona, Libetbánya és Zólyom, Török Dániel képviselőt Abrudbánya, Hátszeg, Károly- Fehérvár, Vajda-N­unyad és Vízakna, Thury Ger­gely képviselőt Erzsébetváros, Fogaras, Maros- Vásárhely és Szász-Régen, gr. Zichy Rezsőt Bártfa, Eperjes, Kassa és Kis-Szeben, végre Zuber József fehérmegyei alispánt Pécs és Székes-Fehér­vár városokba. * A Ludoviceum­ utcában vasárnap délutánra Jarniczky Ferenc kertész esküvője volt kitűzve Stei­ner Ferenc konyhakertész fiatal lányával. A tem­­plomba­ menetel előtt a menyasszonyt édes atya be­­hívja a mellékszobába, s ott azonnal rálő egy pisz­­tolylyal s látva, hogy csak könnyebb sebet kapott, a pisztolyagygyal akarja megölni. A sikoltásra befut a násznép, mire a dühödt apa egy borotvával metszi el saját torkát s még az­nap elvérzik a Rókus-kórház­­ban.Mi volt e düh oka, nem tudjuk. A lány sebe sú­lyos, de nem veszélyes. * Egloffstein bárónő, a lapunkban Korn úr „bécsi átalános nőegyleté“-ről megjelent figyelmez­tetés következtében, Maros-Vásárhelyről azt írja hoz­zánk, hogy noha ő „a nemzetközi népnevelési és nő­ipari egylet“ (ez megint új cím!) alelnökségét elfoga­­dó, s mint a női iparkiállítás magyarországi vezetője, gyűjt is számára, de a begyűlt összeget csak a hazai női ipar érdekében fogja fölhasználni. Nem is vonja senki kétségbe a bárónő jó szándékát. Csak arra jön figyelmeztetve, hogy a Korn úr vállalata aligha méltó a bárónő s a magyar hölgyek támoga­tására. A hazai nőügyek inkább igénylik részvétüket, mint e bécsi handa-banda, melyben bajos lesz a hazai nőipar érdekeit kellőleg fentartani. Végül megje­gyezzük, hogy a bárónő alaptalan mende­mondának jelenti ki azt a hírt, mely az ő kairói nőneveldei igaz­gatónőségét emlegette. * A műegyetem rectorává Sztoczek Józsefet, prorectorává pedig Vész Ármint választék. — A londoni világtárlatra — egyhangú határzat következ­tében — Wartha Vince vegytanárt küldik. — A mű­egyetemi tanulók közt az idei kormány­díjakat Vámosi Dezső, Hegedűs Károly és Neugebauer Győző nyer­ték , a segélyegyleti díjat pedig Szmik Gyula. * Korai regényesség. Buda-Tabánból három kis fitestvér: Sándrik Sándor, Mihály és István pénteken elhagyták a szülői házat, s másnap nyomukat sem találhatók. A legnagyobb 12, a legkisebb pedig 8 éves. Szürke posztó ruhát s zöldszalagú vadászkala­pot viseltek. Édes­anyjuk azt hiszi, hogy merő regé­nyeskedés vitte el őket.. Olvasták Robinson történe­tét, s szerettek volna maguk is robinsonkodni. Mi­vel azonban itt nincs tenger, a Bakonyt emlegették, mint a magányos élet helyét. Valószínű azonban: * A szász Svájcban. (A nemzeti ital. — Szász Svájc — Bastei. — Kiselak. •— Schandaui fürdői élmények). • (Gy. E.) A „Wildstrasse“ szélén hordók emel­kednek egymás tetején, óriás oszlopot képezvén egy magasan lobogó, illetőleg lobogandó nemzeti zászló körül, mindkét oldalon fennen hirdetvén dicsőségét annak, a mi őket tele tölti. Az „erste allgemeine­n Brauertag.“ Az eszme szépségét csak az átalános lel­kesedés szépsége múlja fölül. A komlókertek karója meghízik örömében, s a journalistika most készül a második nagy ünnephez, mely Drezda falait neveze­tessé teszi. Győzelmes csapatok bevonulása után a sör diadala a nemzeti italé, mely a „Dresd­ner Zei­tung“ önérzetes szavai szerint, egy­ütt jár a civilizá­cióval, s mely a szűkebb és szélesb értelmű haza 809

Next