Fővárosi Lapok 1871. augusztus (174-199. szám)
1871-08-01 / 174. szám
Mindkét fürdőhely egykor a gazdag és hatalmas pfafferti benediktinus apátság tulajdona volt. St- Gallen kanton kormánya azonban 1838-ban az apátságot eltörölte és vagyonát elkobozván, a zárdát tébolydává alakította át, mely a jövedelmek nagy részét fölemésztő, és ennek következtében a fürdők szépítésére évenként csak nagyon csekély összeget lehetett fordítani. Néhány év előtt a kormány szerződésre lépett egy vállalkozóval, ki a Hof-Ragatz című jóhírű régi szállodát átvette és kötelezte magát egy gyógycsarnokot, mulatótermet, három nagy szállodát és két pavillont építtetni, mely épületek 90 év múlva ingyen jutnak a kanton tulajdonába. A gyógycsarnok, mulatóterem és egyik szálloda már készen áll és ezen utóbbi, melynek címe Quellenhof, 360 termével és szobájával Svájc legnagyobb ilynemű intézetei közé tartozik. Mit írjak Pfaffertről ? A művész ecsetét a költő képzelmével kellene egyesítenem, hogy csak megközelítőleg is híven leírjam azon nagyszerű szépségeket, melyekkel a természet e helyet kiapadhatlan bőkezűségével elhalmozta. Ha valahová, úgy bizonyára ide alkalmazható azon mondás, melybe a kényelemszeretet oly gyakran burkolózik ok nélkül: „ezt látni kell, de leírni nem lehet.“ Ragatzban,kimondhatlan örömömre,egészen váratlanul találkoztam egy magyar barátommal. „Magyar ismerős!“, e két szónak értékét az ember csak külföldön képes méltányolni. Képzelheted, mily nagy volt örömem, midőn értesültem, hogy Ivánka Imre nejével együtt szintén Ragatzban tartózkodik. Még későn este elküldtem hozzá névjegyemet és azon néhány óra, melyet körükben eltölteni szerencsém volt, legkellemesebb visszaemlékezéseim közé fog tartozni. Nem könnyű szívvel távoztam Ragatzból, de még hosszú út áll előttem, és a tourista rendeltetése : találkozni és elválni. Este tíz órakor megérkeztem Zürichbe. E várost már ismervén, újabb megtekintése csak néhány órát vett igénybe és aztán siettem Oberstrassba, a „Neuhof“ című házba, kezet szorítani a zürichi magyar egylet derék tagjaival. Egy váz ez a külföld sivatagában, vár, hol minden magyar ember meleg fogadtatást, szíves barátságot és magyar kedélyességet talál. Az egyletnek — a működéséről szóló kőnyomatú kimutatás szerint — az idei tanév első felében hetvenkilenc tagja, 730 fok bevétele és 700 frank kiadása volt. Könyvtára 453 kötetből áll, ezenkívül tizenkilenc lap áll a tagok rendelkezésére. Nagyon meglepett az, hogy a vendégkönyvben oly kevés átutazó magyar ember nevét találtam, pedig e nyolc év óta fönálló egylet, mely mindenkor híven őrizte és táplálta a messze külföldön a magyar nemzetiség és hazaszeretet veszatüzét, hazánkfiai részéről nem csak pártolást, de kegyeletet is érdemel. Egyébiránt vannak Zürichben oly magyarok is, kik nem tagjai az egyletnek, és azt nem pártolják , hanem hát az egylet azért fönáll és évről-évre mindinkább virágzik. Különben olyan magyaroktól, akik otthon sem magyarok, künn sem lehet egyebet várni. Az egylet tagjai szombaton, e hó 29-ken kegyeletes ünnepet fognak ülni. Azon házra, melyben Szalay László lakott száműzetése alatt és hol „Magyarország történelmé“-nek nagy részét megírta, a zürichi magyar egylet egy emléktáblát fog beillesztett magyar és latin fölirással. Végtelenül sajnálom, hogy részt nem vehetek ezen ünnepélyen, melyen a kegyelet az érdemnek áldozik, de kötelességet mulasztanék, ha föl nem említeném az egylet e tényét utánzandó példa gyanánt, nem külföldön, hol hazánkfiai legnagyobb részénél erre nincs szükség, de Magyarországon, hol — úgy látszik — napról-napra inkább feledjük, hogy magyarok vagyunk. Utazásom legközelebbi célja Genf. Innét kirándulásokat fogok tenni Wallis kantonba, Chamounixba vagy Olaszországba, ha a hőség vissza nem rettent. Mindhárom egyiránt csábító és az elhatározás valóban nehéz. Mindhárom egyiránt élvezetet ígér, de légy meggyőződve, hogy sehol sem fogok megfeledkezni rólad ” a „Fővárosi Lapokéról. Huszár Imre nemzeti itala. Van-e, kit el ne ragadna a lelkesülés ily körülmények közt? De mi meneküljünk a sörtől a vízhez! A szász Svájc körülbelül negyven négyszög mértföldnyi terület az Elbe partján, keresztülmetszve a szász államvasút által, mely a legszebb kilátásokkal kecsegtető hegyek alján a folyam baloldalán vonul a völgyön keresztül. Két lelkész figyelmeztető először az idegeneket e völgyek gyönyörű és sok helyen valóban megkapó szépségeire, s azóta nyaranta a legkülönbözőbb touristák tarka-barka serege lepi el a völgyeket és hegyeket, s nyomukban gomba módra teremnek a restaurációk, ahol jól megadóztatják a publikumot, s teremnek az elmaradhatlan föliratok. E lakosság nagy része vidékének szépségéből él. A számos restauráción kívül, melyek a legregényesebb sziklacsoportozatok közé is beviszik a „nemzeti ital“-t, egy rakás vezető kínálkozik mindenütt, s ha Baedecker vagy más „fremdenführer“ könyvet látnak meg kezedben, s ha nem eléggé helyes szász dialektusban töröd a német nyelvet vagy kérdezed az utat tőlük, menthetlenül elvesztél, tőlük menekülnöd többé nincs mód. Wehlentől balra komlókertek közt kanyarodik az út a Basteihoz. Négy komlókaró árnyékában áll a retauráció, hol botot kínálnak hegyes véggel; három garas az ára, s egyet talán meg is ér. Mikor már jól elhagytuk a várost, a sziklák folyvást merészebb és merészebb alakot öltenek s a Felsenthornál már fejünk fölött ölelkeznek össze, s repedezett, mohos oldalaikkal sok helyen a völgybe látszanak lehajolni, s csak a tetejükön himbálódzó fenyőgalyak zummogásáról halljuk, hogy odafönn szél van. Itt lenn a patak csörög, a madár dalol, s azon kívül néma csönd van a völgyben mindenütt. Minél fölebb, annál merészebb a sziklacsoport. Mint tornyok, bástyák meredeznek ki a völgyből hozzáférhetlenül, s néhol elválva tömegüktől, egyes darabokban féloldalt hajolnak az ösvényre, míg fönn, magán a bástyán, 900 láb magasan gyönyörűen nyílnak szét. Egyik oldala szikláktól körülvett, elhagyott völgyre néz le, hol a kulturkéz minden munkája hiányzik; a másik pedig szédítő mélység szélén, vasrácsozat oltalma alatt, elragadó kilátást nyújt az alant kanyargó Elbére, a robogó vasútra, az óriás fésű alakú Lilienstein- és Königsteinra, a Winterberg s más számtalan kisebb-nagyobb hegyre, szépen mivelt völgyeivel, kertszerü falvaival s merész, maguk elé bámuló völgyeivel. Lentebb két különálló sziklát egy kőhíd fog össze, merész boltozattal a szédítő mélység fölött. E kőhíd ormán Kiselak nevét olvassuk. Ki volt ez a Kiselak ? Ez egy híres angol volt, ki a világ minden nevezetes helyét bejárta csak azért, hogy nevét fölírhassa, ami sikerült is neki; pedig itt nem volt könynyű föladata, miután a híd fölött még legalább is három ölnyi magasra van neve bevésve. A bástyáról lemenet egy sziklán Tiedge emléke van megörökítve. Zárt völgyben halad az út az Amselgrundon a vízesésig, mely zuhatagnak ugyan elég kicsiny, mert a víz alig csöpög róla. Ennek is megvan azonban a maga megfejtése. Az utazó, kinek kíváncsisága már a lenn árult fényképek által, melyeken csak úgy ömlik a viz, föl van keltve, nem szánja garasait, s a viz, mely csak erre vár, rögtön omlik. Tudniillik az élelmes restaurant elzárja fönn a vizet, s aztán garasok árán, ámbár meglehetős szűk mértékben, produkáltatja a vizet publikumának. Persze, a mi civilizálatlan magyarjainknak ilyesmi eszébe sem jutna , pedig bizony tán néhol otthon is kifizetné magát, például Máramarosban, Erdélyben vagy a Szepességen, ha ugyan e helyeket oly csoportokban járnák be a touristák, mint a szász Svájcot. Schandau város Krippennel szemközt fekszik. Nevezetessége a vár, mely áll egy korcsmából, és egy fürdő, melynek bálterme is van.. Ma estére épp reuniót hirdet a rendező bizottság, s a bálteremben nagy az izgalom. A termet súrolják, a pókhálót leszedik, az orchestert söprés alá veszik (fölsorolni fölösleges volna), az ablakokat megmossák, s a csillárokat tisztogatják. A mamák s kis asszonyok most készítik ruháikat. Ki van ugyan nyomtatva, hogy „csak a rendes fürdő-toilette kéretik,“ hanem hát a nők mindenütt szeretnek öltözni. Fővárosi hírek. * A nemzeti színháznál már megkezdték a próbákat, s óhajtjuk, hogy a mindenfelé nyakra-főre vendégszerepelt drámai tagokon ne vegyük észre a szünidő forcehrozott vendégszerepléseit. A dráma, mint halljuk, Katona „Bánk bán“-jával szándékozik megkezdeni működését, melynek szerepeit még a szünidő előtt úgy oszták ki, hogy a címszerepet Molnár Gy., Peturt Szigeti L, Gertrud királynőt pedig Némethyl. k. a. fogják játszani. Az opera alkalmasint „Tannhäuser“-rel kezdi, s aztán csakhamar Meyerbeertől a „Hugenották“ kerül szinre (Valentine szerepében B.-né Bognár Vilma asszonynyal), egészen újonnan jelenetezve s kihagyások nélkül, amint Parisban szokták előadni. Az „Ördög Róbert“-et is csonkítlanul szándékoznak szinrehozni. Első operai újdonság a Floton „Árnyék“-a lesz, melyben Pauliné asszonyé a főszerep. * Izsó Miklós már egy pár hét előtt elkészíté II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona mellszobor-mintáit, melyek jelenleg a közoktatási miniszternél vannak megszemlélés végett, miután a kormány rendelte meg a múzeum számára. Vajha e szobrok ne csak a lapok híreit, hanem mielőbb a múzeum látványait is képeznék ! * Névy László jeles tanár, ki a Kisfaludy-Társaság tavalyi elméleti pályadíját nyerte meg a tragikumról irt művével, kilépett a premontrei rendből. Sőt úgy halljuk, hogy e napokban már a pesti ref. gymnáziumba választották meg tanárnak. * Az egyetem rektorává Toldy Ferencet választák, tizenöt szóval egy ellen. A tanári kar e választással szépen járult Toldy félszázados írói jubilaeumához. * A közoktatási miniszter a zenészeti ösztöndíjak és segélyezésekre 1871-dik évre megszavazott kincstári javadalmazásból: Zimay László és Pichler Bódog zeneszerzőknek, továbbá dr. Szubolics Manó gordonkaművész és Bartalus István zeneszésznek fejenkint négyszáz, Bertha Sándor zeneszerzőnek pedig háromszáz forintnyi művészi ösztöndíjat, Hiray József és Baumgarten Regina zongoratanulóknak fejenkint kétszáz, végül Hauser Jakab világtalan zongoraművésznek száznegyven forintnyi művészi segélydíjat engedélyezett. * Városi főispánoknak Ő Felsége következőket nevezé ki: Balogh Kornélt Esztergom, Győr és Komárom, Dáni Ferencet Arad, Kecskemét és Szeged, Fülöp Sámuelt, Kolozsvár polgármesterét Kolos, Kolozsvár, Szamos-Ujvár,Szék és Zilah, Goldbrunner Sándort, Selmec polgármesterét, Bakabánya, Körmöcbánya, Selmec és Újbánya, Kuba János képviselőt Szakolca és Trencsén, Lazarevics Bazil kir. tanácsost Temesvár és Versec, Lázár Mihály képviselőt Bereck, Csíkszereda, Ulyefalva, Kézdi-Vásárhely, Oláhfalu, Sepsi-Szent-György és Székely-Udvarhely, Nagy Ignácot Felső-Bánya, Nagy-Bánya és Szatmár-Németi, Neszter Józsefet Bazin, Modor, Nagy- Szombat, Pozsony és Szent-György, Patay András szabolcsi alispánt Debrecen és Nagy-Várad, Plachy Lajos képviselőt Besztercebánya, Breznóbánya, Korpona, Libetbánya és Zólyom, Török Dániel képviselőt Abrudbánya, Hátszeg, Károly- Fehérvár, Vajda-Nunyad és Vízakna, Thury Gergely képviselőt Erzsébetváros, Fogaras, Maros- Vásárhely és Szász-Régen, gr. Zichy Rezsőt Bártfa, Eperjes, Kassa és Kis-Szeben, végre Zuber József fehérmegyei alispánt Pécs és Székes-Fehérvár városokba. * A Ludoviceum utcában vasárnap délutánra Jarniczky Ferenc kertész esküvője volt kitűzve Steiner Ferenc konyhakertész fiatal lányával. A templomba menetel előtt a menyasszonyt édes atya behívja a mellékszobába, s ott azonnal rálő egy pisztolylyal s látva, hogy csak könnyebb sebet kapott, a pisztolyagygyal akarja megölni. A sikoltásra befut a násznép, mire a dühödt apa egy borotvával metszi el saját torkát s még aznap elvérzik a Rókus-kórházban.Mi volt e düh oka, nem tudjuk. A lány sebe súlyos, de nem veszélyes. * Egloffstein bárónő, a lapunkban Korn úr „bécsi átalános nőegyleté“-ről megjelent figyelmeztetés következtében, Maros-Vásárhelyről azt írja hozzánk, hogy noha ő „a nemzetközi népnevelési és nőipari egylet“ (ez megint új cím!) alelnökségét elfogadó, s mint a női iparkiállítás magyarországi vezetője, gyűjt is számára, de a begyűlt összeget csak a hazai női ipar érdekében fogja fölhasználni. Nem is vonja senki kétségbe a bárónő jó szándékát. Csak arra jön figyelmeztetve, hogy a Korn úr vállalata aligha méltó a bárónő s a magyar hölgyek támogatására. A hazai nőügyek inkább igénylik részvétüket, mint e bécsi handa-banda, melyben bajos lesz a hazai nőipar érdekeit kellőleg fentartani. Végül megjegyezzük, hogy a bárónő alaptalan mendemondának jelenti ki azt a hírt, mely az ő kairói nőneveldei igazgatónőségét emlegette. * A műegyetem rectorává Sztoczek Józsefet, prorectorává pedig Vész Ármint választék. — A londoni világtárlatra — egyhangú határzat következtében — Wartha Vince vegytanárt küldik. — A műegyetemi tanulók közt az idei kormánydíjakat Vámosi Dezső, Hegedűs Károly és Neugebauer Győző nyerték , a segélyegyleti díjat pedig Szmik Gyula. * Korai regényesség. Buda-Tabánból három kis fitestvér: Sándrik Sándor, Mihály és István pénteken elhagyták a szülői házat, s másnap nyomukat sem találhatók. A legnagyobb 12, a legkisebb pedig 8 éves. Szürke posztó ruhát s zöldszalagú vadászkalapot viseltek. Édesanyjuk azt hiszi, hogy merő regényeskedés vitte el őket.. Olvasták Robinson történetét, s szerettek volna maguk is robinsonkodni. Mivel azonban itt nincs tenger, a Bakonyt emlegették, mint a magányos élet helyét. Valószínű azonban: * A szász Svájcban. (A nemzeti ital. — Szász Svájc — Bastei. — Kiselak. •— Schandaui fürdői élmények). • (Gy. E.) A „Wildstrasse“ szélén hordók emelkednek egymás tetején, óriás oszlopot képezvén egy magasan lobogó, illetőleg lobogandó nemzeti zászló körül, mindkét oldalon fennen hirdetvén dicsőségét annak, a mi őket tele tölti. Az „erste allgemeinen Brauertag.“ Az eszme szépségét csak az átalános lelkesedés szépsége múlja fölül. A komlókertek karója meghízik örömében, s a journalistika most készül a második nagy ünnephez, mely Drezda falait nevezetessé teszi. Győzelmes csapatok bevonulása után a sör diadala a nemzeti italé, mely a „Dresdner Zeitung“ önérzetes szavai szerint, együtt jár a civilizációval, s mely a szűkebb és szélesb értelmű haza 809