Fővárosi Lapok 1871. november (251-275. szám)
1871-11-25 / 271. szám
271-dik 87. Szombat, november 25. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sters. Nyolcadik évfolyam 1871. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft — kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen ez ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FÖVÁ IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. ««. Hirdetési díj: Hatodhaeáboe petiteor......................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Lapunkra előfizetni folyvást lehet, mivel teljes számú példányokkal még rendelkezik a kiadóhivatal. A bátyus zsidó lánya. (Elbeszélés). Mikszáth Kálmántól. (Vége). Kéry Béla leveléhez még egy záradék és egy más levél is volt csatolva, finom női vonásokkal, Gelbstein Dávid címmel. A záradékban nagyon fölkéri Sásdy, hogy miután ez a Gelbstein Dávid Csernavodán lakott azelőtt, de azóta nem tudni, hová ment onnan, annak rendje és módja szerint el ne mulaszsza kurrentáltatni és kézbesittetni neki ezt a levelet, mert az az ember neki apósa. Béla el is követett mindent, hogy a vén zsidót és családját föltalálja; személyesen elment tudakozódni Csernavodára is, de nem juthatott eredményhez. Alkalmasint elköltözött a megye területéről. Az ördög bírna egy bátyus zsidót föllelni! Makótól Je-ruzsálem nagy darab föld, ki tudja, melyik barát- idában kódorog! Kéry Béla azt táviratoztatá a hatodik napon Bécsbe Sásdynak, hogy Gelbstein Dávidot nem ta-lálhatta meg. Sásdy pedig azt felelte vissza, hogy maga jött le Gy . .. ra, Gelbsteint keresni. — Annak az embernek ott kell lenni a lakodalmamon! De ő is úgy járt, mint Béla : se hite, se hamva a vén zsidónak. Nehány napi sikeretlen keresés fölötti boszú- sságában már épp Bécsbe készült vissza s iratait ren-dezte a hivatalban, midőn valaki rányitja az ajtót. Az öreg zsidó volt: Gelbstein Dávid. Ugyanaz a rongyos ruha volt rajta, mely öt év előtt, azzal a különbséggel, hogy most már sokkal rongyosabb, a haja sokkal fehérebb, alakja görnyedtebb, arca ráncosabb. Sásdy vidáman ugrott föl székéről s nyújtotta feléje kezét. — Isten hozta, öreg úr! Hogy van ? Ezer észtén- :deje nem láttam, pedig már kerestettem is. Hanem a vén zsidó nem merte elfogadni a felé- :je nyújtott kezet. Mi köze egy rongyos zsidónak egy s tekintetes uraság kezéhez ? A zsidónak csak akkor van joga megfogni az uraság kezét, ha „váltó“ van benne: az üres kezet megfogni nincsen joga. Dávid „szomszéd“ egy-kettőt köhintett, kivette bugyellári- f sát zsebéből és kiolvasott belőle ötven százast — öt- ezer forintot. — Tekintetes uram, egy zálogom van nekem , itt, amelyik nekünk szent családi kincsünk. A nagyapám hagyta apámnak, apám hagyta öregebb fiának, az meg nekem, hogy azzal keressük becsületes kenyerünket nemzedékről-nemzedékre. Én sem akarok roszabb lenni őseimnél, szeretném fiam számára hagyni; hát azért jöttem, hogy kiváltsam. Itt van az ötezer forint értte. Több pénzem sem égen, sem földön. Sokat izzadtam, fáztam, még ennyit is kikerestem, de mégis megvan. A jó isten megsegített vele. Sásdy nagy szemeket meresztett. Ez az ember félkegyelmű. — Micsoda zálogja van itt magának ? Nem értem! — Hát az a fütyölő, ott a szegen.i Ferenc röhögve vágta magát vissza székébe, s azután visszatolta a zsidó pénzét. — Ne bolondozzék, öreg úr! Öt év sok idő, azóta sok megváltozott. Most már az adós is ember: az adósok börtönét eltörölte a törvény, semmit se féljen a becsukástól! Most az öreg zsidón volt sor mosolyogni. — Nagyon jól tudom, kérem alásan! De mikor nekem a fütyölő kell. Csak tessék, kérem, elfogadni a pénzt. Feri csodálkozásában nem talált hamarjában feleletet. — Tudja mit, öreg úr, visszaadom én a maga fütyölőjét pénz nélkül is szívesen, egy föltétel alatt. S ezzel mosolyogva levette a szegről a porlepte drága jószágot, s visszaadta a pénzzel együtt Gelbsteinnak. — Mi legyen az a föltétel, kérem alásan ? — Az, hogy jöjjön el vasárnap a lakodalmamra. A vén zsidó arcán megsokszorozodtak a ráncok. — Mit keresnék én, szegény vén zsidó, az uraságok közt ? Feri odahajolt Gelbstein füléhez, s mialatt két kezét barátságosan megfogta, suttogva mondá: — Mit keresne ? Hiszen a menyasszonyom épp a maga lánya: Eszter! — Ah! az én lányom? — mosolygott a zsidó. — Hogy vehetne el teens új zsidó lányt ? —■ Hát hiszen már nem zsidó lány többé. Rég keresztyén lett belőle. Gyönyörű úri kisasszony! Az öreg zsidó hangosan elkacagta magát. — Hihihi! Milyen tréfás úr a teens úr! Bizony ráfogná, hogy nekem lányom van, akit feleségül vesz. Van, de még kicsike mind a kettő. Hogy bolonddá tenné teens úr a szegény zsidót! Nincsen nejkem több lányom, nem is volt soha, hihihi! De csak tréfás ember a teens úr ! !Úgy kacagott, hogy a könyei is csorogtak bele , hanem a kacagásban volt valami erőltetett, valami nagyon szomorú. Feri észrevette azt, s még melejebben szorította meg kezeit. De Gelbstein erőszakosan tépte ki azokat, s ki-i vette a zsebébe gyűrt bankócsomót s visszadobta az asztalra. .. — Jaj, kérem, sietek, isten áldja meg a teens urat! Nagyon sietek. Valaki még el találja lopni oda- ■, kinn a batyumat azalatt, mig a teens úr velem tréfál- íni méltóztatik. Ajánlom magamat, csókolom kezét, lábát! ! Azzal kiment az ajtón. j ] Sásdy némán, összefont karokkal nézte, mint j 1 megy ki nagy hajlongások között, és nem volt annyi szere, hogy visszatartóztassa ; úgy állt egy helyen, mint egy odacövekelt karó, melyről elszállt a madár. A másik pillanatban már hallatszott kinn a családi síp zűrzavaros hangja: „Vegyetek emberek fel két zsinórt, fehérítőt, pirosítót, rongyért, kócért!“ A bátyus zsidó sebesen keveredik a nép közé, ős senki sem veszi észre, hogy egy-egy köny csordult végig ráncos, sápadt arcán. í Talán az ötezer forintot sajnálta, mit nászajániéknak, vagy a jó isten tudja, minek hagyott ott? ! Talán más egyéb bántja ? Vagy talán mohón etteneg útközben a vöröshagymáját, és attól könyezik? Az emberek nem nagyon törődnek vele. í * A lakodalmat emberül tartották meg. A sásfal-rai kis udvarház megtelt vidám úri néppel, mégécsből is jöttek Alphonsine tisztelői közül. De ki érne rá mind elbeszélni ? Egy szóval: jó cor, jó cigány és sok szép leány volt. A legjobb posztot Stofi bátyánk mondá az új párra, előadván , vagy kacskaringósan az isteni gondviselés furfangos kókátori fogásait, mikor ők olyan helyen találták föl a legdrágább kincset, ahol semmi sem volt. Olyan ixecutió még Stubiecz idejében sem történt. Az esküdt mást ment exequálni, mégis az ő szivét exequálták el. Ez a legkellemesebb végrehajtás, mely után itkán következik árverés. De azért a per nem v végződik el még. A házasság csupán perújitás. Ki- 2 vonja tiszta szívéből, hogy ez a pörújitás mindig a perrendtartás szabályai szerint intéztessék el, s ebben a házasságban soha se forduljon elő „semmiségi panasz.“ Stofi bácsi ezzel a toaszttal méltán kiérdemelte a tizenhárom fekete kávét, amit megivott. De még sok mondanivalója volt a régi időkről, hogy nélküle nem lett volna Alphonsine művésznő, sem a Sásdy neje stb., mert furfangos módon ő csalta el az isteni gondviselés csodás sugalatából a mostani menyaszszonyt magasztos pályájára; mondom, még tán mai napig is ott toasztiroznék és példálóznék Stofi bácsi a hosszú, összeöntözött asztalnál, ha Béla esküdt szintén föl nem kel ülőhelyéről s el nem ordítja magát szentori hangon : — Mit is mondott csak a kábai asszony ? Egy anya. (Beszély a new-yorki társaséletből). Irta: Jluppius Ottó. (Folytatás). Néhány önkénytelen lépést tett a szobán végig, egyszerre valami gondolattól megkapatva, hirtelen megállóit. — De hogyan vagyok? — mormogá alig hallgatólag. — Nem azt mondák-e, tegnap-e, vagy ma már nem is tudom, hogy a gyermek beteg? Fred mondta, vagy mi, hogy az ápolónő a gyermeket minden este pálinkával altatja el. Istenem, alig hallgatom reá, egészen elfeledtem, mily sok függ e kisdedteremtés életétől. Egy ideig a semmiségbe meredt tekintettel ásott, míg ábrázatán gyötrelmes harc tükröződött a szokott könnyelműség helyett. — Semmi különös sincs, s nem lehet benne ! — Hondá, mintegy a saját megnyugtatására. — Hisz a nép gyermekei legkisebb felügyelet nélkül is jól megvannak; de mindenesetre szükség, hogy magam s utána lássak. — Alakja ismét visszanyerte a könnyűd magtartást, arca az előkeletes hidegséget, mely sajátja átszőtt lenni, s izgatottság nélkül, mintha nem szaladna semmit is elárulnia, elhagyá a termet. Midőn Fred az elutasított látogató előtt a kaput kinyitá, egy női alakra esett tekintete, ki félénk haározatlansággal állt ott, mig az inas széles, jóakaró ábrázatán rögtöni elcsodálkozás tükröződött. Pedig a nőn nem volt semmi föltűnő; egyikét mutatta azon elenségeknek, a minőket New-Yorkban oly gyakan láthatni, t. i. szegénységet, de a melyen meglátzottak a hajdani jobblét nyomai; minden darab ruha megviselt, de tiszta; s ahhoz egy finom, mondhatni risztokratikus, de elsoványult arc, melyre a redőket sem az életkor, hanem hosszú, titkos aggodalmak esheték. — Mar .. . Margit asszony, ön az ? — kiálta el Fred. Az asszonynak még fiatal vonásaira gyönge pír örült, pár gyors lépéssel az inas mellett termett siciny, sovány kezét nyújtó feléje. — Oh! Fred, örülök, hogy megismert. Van ennek egy percnyi ideje velem beszélni ? — Uram istenem, ha nem röstelli szegényes számba belépni! — felelt amaz, még mindig csodál-kozással szemlélve az asszony szegényes külsejét. — Oly rég nem láttam már önt, hogy eleintén kételkedem, ha csakugyan önt látom-e ? Egy elfojtott sóhaj dagaszta a fiatal asszony kerdét.— Elhiszem, Fred! — felelt. — De hallja meg miidén, mi hozott engemet ide, csak pár percet áldozott nekem!