Fővárosi Lapok 1872. február (25-48. szám)
1872-02-01 / 25. szám
25-dik sz. Csütörtök, február 1. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Kilencedik évfolyam 1872. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ kilencedik évi folyamára ajánljuk az olvasóközönség figyelmébe.. Lapunkat jövőre is kitűnő erők támogatják. Ára évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt, egész évre lé frt. Az összegek az „Athenaeum“ kiadóhivatalába küldendők. Az előfizetések postautalványnyal legcélszerűbben s legolcsóbban eszközölhetők. A T betű. (Elbeszélés). Irta: Kózsaági Antal. (Vég.). — Hogyan ? — kérdé a pontos hivatalnok, ki nem képzelhette azt, hogy rendes könyvvezetésnél valami más napra is maradhasson. — Bocsánatot kérek Fricc úr, de a fejem fájt és gyakran az ablakhoz kellett támaszkodnom, hogy homlokom forróságát lehűtsem! — És csakugyan arca oly tüzes volt, mintha lázban szenvedt volna. — Hát miért nem szólt? Van itt elég ember, hogy a beteget pótolják. Máskor ezt ne tegye, mert megharagszom, stb., stb. Most pedig azonnal menjen haza, feküdjék le, ne vacsoráljon, stb., stb. A fiatalember szót fogadott, de mielőtt távozott volna, az ablakhoz sompolygott és erdő pillantással mondott búcsút új ismerősének. A szerelem dicsőségére be kell vallanunk, hogy Malvin kisasszony nemcsak hogy nem neheztelt a gyöngéd vonzalom e néma jeléért, hanem amennyire egy tizenhét éves leány bátorsága megengedte, egy kicsit viszonozta is azt. És ezzel még boldogtalanabbá tette a szegény fiút, mert hogyan közeledjék ő ez angyalkához ? Hisz azt sem tudja, hogy kicsoda? Hát ha valami nagy úri lány! Egy barátjától azonban megtudta, hogy e házban Teles György földbirtokos lakik, ki a forradalom után külföldre menekült és csak néhány héttel ezelőtt tért vissza Amerikából, hol meggazdagodott. — Végem van! — sopánkodott a szőke könyvvezető, — végem van! Barátja hiába igyekezett baját megtudni, Miska nem szólt semmit és egész éjszaka roszul aludt. De azért másnap rendes időben elment az üzletbe és Fricc úr nagy örömére jó kedvvel foglalta el helyét. — Most, — indulá magában, — kétszerte szorgalmasnak kell lennem, mert nagy célokat csak nagy szorgalom által lehet elérni. Én pedig nagy célok felé törekszem. Most is örömmel merengett ugyan a szemközt lévő ablakon; most is boldog volt, ha Malvint az ablaknál megpillantá; de ez nem lankaszto őt munkájában, sőt új erőt adott neki, megkettőztetve munkaképességét. — Igen, igen, — gondolá magában, — én szeretlek, de mert szeretlek, munka és szorgalom által akarok hozzád emelkedni. Jövővel, melyet maga alkotand, biztatta magát a fiatal könyvvezető, ki képzelegni kezdett szerencséről, gazdagságról, fényes cégről, pompás lakásról és abban egy gyönyörű feleségről. Bízott magában és csillagában. Sokszor elgondolta, hogy a sors őt „ablakon át“ kívánja boldogítani. Cédulahordóból úgy lett úriemberré, hogy egy jó lelkű bankár látta munkásságát az — ablakon át. S most úgy ismeré meg a szerelmet, hogy egy fiatal leány megismerte őt az — ablakon át. S e néma ismeretség egyre fejlődött. Egy hó múlva már az ablaktáblák hasonlítottak kissé a távírdákhoz, sürgönyöztek egymásnak. Egy nap ez a kérdő sürgöny fordult elő: „irhatok-e?“ A válasz ez volt: „irhát.“ Fiatal emberünknek sem kellett több. Alig várta, hogy haza mehessen, szaladt a papírkereskedésbe, hogy valami szép levélpapírt vegyen. Útközben egy sarokház előtt jókora tömegcsoportosort össze és a falon olvasott valamit. Irt ismerte e sarokházat, melynek falát oly sokszor betarkította, s azért most már egy kissé undorodott is tőle. Nem szeretett többé visszagondolni egykori sanyarú napjaira! Félt, hogy ez képezi a válaszfalat közte és eszményképe közt. — Csak most hagyj békét zaklató démon! — gondolhatta magában, s kikerülve a csoportot, tova akart menni, midőn egyik barátja fogta karon és nagy érdekeltséggel beszélte el neki a tömeg csoportosulásának okát. Ez nem kis újság volt. Valaki egy falragaszon tízezer forintot ígér annak, ki egy a forradalom alatt elveszett fiúnak nyomait fölfedezi, vezessenek bár e nyomok a temetőbe. — Különös történet! — mondá Miska, de azért csak tova ment. — Jer, olvassuk el, — mondá barátja, de hasztalan ! Könyvvezetőnk csak toll után epedt, mert érzelmei mind ujjaiba mentek, hogy gondolatok és szavak alakjában a szép levélpapírra ömöljenek. Néhány percig ült csak íróasztala mellett, midőn kopogtak. Az öreg Bálint bácsi komoly arckifejezéssel lépett a kis, de kényelmesen és jó ízléssel bútorozott szobába. — Talán valami baj érte apámat, hogy e szokatlan órában keresett föl ? — kérdé Miska nyugtáknál. — Nem, fiam, hanem a kíváncsiság kergetett ide. Tudod fiam, mi — öregek — sajátságos csodabogarai vagyunk az istennek és ha valamit fejünkbe veszünk, nem nyughatunk addig, amig onnan ki nem kergetjük. — Üljön le apám és szóljon. — Tudod fiam, — kezdé az öreg utcaseprő kellő óvatossággal, — a szegény emberek nem olyanok mint az urak, kik ha sok pénzök van, nem félnek senkitől és semmitől. Mi, ha többet káromkodunk is, mint az urak, mégis istenfélők is vagyunk. Emlékszel, hogy tanítottalak téged az isten félelmére. Ha a déli és esti harangszó megkondult, együtt imádkoztunk, és a kereszt előtt áhitatosan kalapot emeltünk mindig. — Emlékszem apám, s biztosítom, hogy attól, mit gyermekkoromban tanultam, férfikoromban el nem térek. De mit akar ezzel mondani, apám! — Semmit fiam, éppen semmit! Csak azt szeretném megtudni, hogy most, midőn te is úr lettél, épp oly tiszteletben tartod-e azt a kis keresztet, melyet gyermekkorodban egy vékony fekete zsinóron nyakadban hordtál, mert ez a kis kereszt anyádnak emléke és én igen szerencsétlen volnék, ha te ezt az ereklyét eldobtad volna. — Legyen nyugodt, apám! Azért, mert az urak közé léptem, szegény származásomat nem szégyellem, és a szüleim iránti tiszteletről sem feledkezem meg soha. A kis kereszt, melyről szól, ime most is nyakamon függ. A szőke fiatal ember elővonta a kis keresztet és ajkaihoz nyomta. Az utcaseprő is egészen átváltozott, midőn a megilletődött fiatal embert megölelte. — S most hallgass meg, — kezdé néhány percnyi szünet után az utcaseprő. — Ma egy falragasz csödítette össze a népet. Én is kiváncsi lettem és oda mentem, de miután távolról pápaszem nélkül nem tudok olvasni, egy mellettem álló urat kértem föl, mondaná meg, mi van abban a felhívásban ? Az a becsületes úriember pedig a legnagyobb készséggel elmondta nekem, hogy egy nem rég külföldről haza érkezett magyar család tízezer forint jutalomdijat igér annak, ki a forradalom alatt elveszett kis szőke fiúnak nyomaiba vezeti. A fiú akkor tájban egy kis aranykeresztet viselt nyakán s e kereszt belsejébe egy T betű van bevésve. Értekezni lehet mérleg-utca 2 szám, első emeleten, 3-dik ajtó alatt. Képzelheted állapotomat, mert a keresett gyermek, az, fiam! te magad vagy, és én áldom istenemet, hogy reményem teljesedésbe ment. Fájni fog ugyan, hogy rólad le kell mondanom, de én hiszem és remélem, hogy te ezután se fogsz megfeledkezni a szegény öreg utcasöprőről, ki az eltévedt gyermeket sajátjaként ápolta és nevelte. Miska eleintén az egészet álomnak tartotta, de midőn a kis keresztet bővebben vizsgálta és a felső végén a T betűt megpillanta, egészen megzavarodott. — Végzetes T betű, mily furcsa szerepet játszol te az én életemben! — sóhajtott föl néhányszor és fejét karjára támasztva, a megkezdett levélre szögző szemeit. — Jevünk, kedves fiam, — mondá az öreg Bálint, — minden perc, amit késünk, fájdalmat okoz szüleidnek. — Igaza van, apám ! — Ne nevezz engemet többé apádnak! Én boldog leszek, ha Bálint bácsinak fogsz szólítani, nekem pedig engedd meg, hogy ezentúl is tegezzelek! Ugye nem haragszol, hogy nem mondtam el neked a dolgot már elébb. Hiszen ha megtudod, hogy nem vagy az én fiam, bizonyára hátat fordítasz, s akkor ki maradt volna nekem ? — Hiszen igazi apám voltál, jó öreg! Egy nagy könycsepp csillogott a volt cédulahordó szemében, midőn az ősz bajusza utcaseprővel kezet fogott.* Esti nyolc órakor a mérleg utca egyik házának első emeletében örömünnepet ültek. Egy a sors csapásai által hányatott család, hosszú évek után megtalálta holtnak vélt egyetlen fiát és egy szegény öreg utcaseprő életében először részesült abban a kitüntetésben, hogy egy előkelő úri asszony megcsókolta ráncos kezét, anélkül, hogy ezt megakadályozhatta volna. Az ünnepélynek azonban volt egy szomorú jelenete is. Az örömnyilvánulások közt két fátyolos nő lépett be az ajtón, kik elé a háziasszony harsányan kiáltotta: — Megvan a mi Bélánk! Siess leányom, öleld meg szeretett testvéredet! A két nő közül az egyik hátraveté fátyolát és testvérének nyakába rohant, de midőn megismerték egymást, mind akettő aléltan lépett vissza. Ők már ismerték egymást, de nem így. Az első testvéri csókba a szétfoszló szerelem zavara vegyült Egy percben kényeztek, azután mosolyogtak, s ma már bizonyára édesdeden nevetnek, visszaemlékezve édes ábrándjaikra, melyeket egykor szőttek — az ablakon át. Éva leányai. Houssaye Arzén regénye. (Folytatás). Nemde Móric, — kérdé Beatrix, hol az ifjú grófra tekintve, hol a karmelitanőre, — nemde gyönyörű kis nővérem van ? Mennyire bolondulnának az emberek ebbe a kedves igéző alakba! De ne érezd magad valamiképp sértve e megjegyzésem miatt. — Hát miért érezném? — viszonzá Margit, szemlesütve. — Hiszen, midőn küszöbödet átléptem.