Fővárosi Lapok 1872. május (99-122. szám)

1872-05-01 / 99. szám

Visszatérve Bittnicz életé­nek külső eseményeire, 1815-ben avattatott a pesti egyetemen a szépművé­­szetek és bölcsészet tudorává, 1881-ben iskolaigazga­tóvá, 1847-ben kanonokká, és 1868-ban cimzetes püspökké lett. 1871-diki junius 28-kán halt meg Nagykanizsán életének 81-dik, áldozárságának 58-dik, és irói működésének 52-dik évében. Több­ször nyilatkozott tetszés között, az előadó püspök úr következő szavakkal végezte parentációját: „Bitt­nicz munkás életének hosszú pályáján, tettleg megmu­tatta , hogy az egyház és haza iránti hűség szépen ösz­­szefér, hogy a magyar pap, sokat, igen sokat tehet, hogy végre Magyarországon a pap elől sincs elzárva az út és mód, érdemet szerezni arra, hogy sírjára a haza nemzője is hintsen virágokat. Mindnyájan elérhet­jük azt, ha papi hivatásunk betöltése mellett, mind­azt buzgón és örömmel teljesítjük, mi hazánkra díszt hoz, annak közjavát és boldogságát előmozdítja Mert — mikint Bittnicz mondá — csak a ki a szent erényhez hiven, egészen betölti a helyet, hová őt a gondviselés rendelé, ez rójja le hazája iránti tarto­zását, az a valódi hazafi, testét aztán akár egyen­ruha, vagy nemzeti köntös, akár hosszú, fekete öl­töny fedezze.“ Következtek a folyó ügyek, melyek sorát Arany főtitkár az idei nagygyűlés már hírlapilag közzétett ülés­sorának bejelentésével nyitja meg. Azután bejelenti a kultuszminiszter két rendbeli leiratát. Az egyik azt adja tudtul, hogy a lőcsei ré­gi egyház helyreállítására szükséges összeg rezolvál­­tatott; a másikban, hogy az akadémia idei költségve­tése helybenhagyatott, az országgyűlés pedig a se­gélypénzt ez évre is megszavazta. A harmadik osztály köréből is került néhány tárgy. Az egyik: Heller Ágost kérvénye volt, ki a normál­ súlyok összehasonlításáról szóló értekezését személyesen akarta előadni. Az engedély megada­tott neki. A másik: Sztoczek indítványa az országos földdelejességi és meteorólógiai intézet igazgatójá­nak fizetésemelése iránt. Ez is pártolólag fog a kor­mányhoz fölterjesztetni. Legnevezetesebb tárgy mindenesetre a statisz­tikai bizottság előterjesztése volt, egy nagyon életre­való terv iránt. Miután a statisztika ügyét úgyis a kormány vette kezébe, azt indítványozza az emlí­tett bizottság, hogy indítson meg az akadémia kü­lön szerkesztővel egy közgazdasági házi folyóiratot, mely az átalános közgazdasági ismeretek terjeszté­sén kívül fő feladatául tűzze a kormány és törvény­­hozás közgazdasági működésének ismertetését. Bár­mily kényesnek tartjuk azt a teret, melyre ezáltal a vállalat lépni fog, őszintén üdvözöljük a tervet. Elv­ben el is fogadta az összes ülés és felszólította az új nevén „statisztikai és közgazdasági“ bizottságot, hogy a kiviteli módozatok iránt terjeszszen elő mó­dozatot. Ugyanennek a bizottságnak fölterjesztésére meghívatnak tagjaivá Széll Kálmán, Körösi József és dr. Gerlóczy urak. Megemlítjük még, hogy Kupái Miklós Rima­szombatban 3000 frtot hagyományozott az akadémi­ának, és fölhívjuk a közönséget a jövő ülésre, mely­nek érdekes programmj­a a következő: Rómer Fló­­ris „A régi magyar jelmezről“ és Wenzel Gusztáv „A XIV. századi vámhelyek.“ Tárca Altonásoól. (Gy. E ) Elébb, semmint e sorok Pestre érkez­nének : nem az Elbe, hanem az északi tenger zöld hullámai fogják csapdosni hajónk az „Ostrich“olda­lát, s elébb, semmint napvilágot látnának : „a szép sziget“ ködje alól fog e sorok írója a számkiűzött Ovidiussal sóhajtani: „Hejh, hogy íródnak nem le­het menni veled!“ Folytatni kell a vándor­életet. Egy maroknyi adatért, egy kis foltocskáért száz számra tenni a mértföldeket, s néha — hiában! Több, mint ezer mértföldet tesz az út, melyet Londontól tettem Londonig, szárazon és tengeren, a komor bajor határoktól, a szépen beültetett angol mezőktől a kopár mecklenburgi, siléziai és lausitzi homokon át a kisföldi paradicsomig , Szászországig. „Szászország gyöngye Németországnak,“ — mondom egy alkalommal lelkesedve egy kitűnő szász államférfiúnak. „Kár, hogy a gyöngy nagyon is szemet szúr!“ — válaszolt reá, s alig pár nap múlva nagy meg­döbbenéssel olvastam a lapokban a szász kamarában történt viharos jeleneteket. Semmi sem természetesb, mint ha a virágzás és jólét oly magas fokán álló ország nem hajlandó beléolvadni egy nagyobbá, mely csakugyan hátrább áll nála. A viszonyok kényszerének nehezen enged­nek, s mig a szegény királyon sajnálkoznak, ki — hogy egyszerű helytartó voltának érzetétől mene­­kedjék, — mihelyt szerét teheti, elhagyja a szász földet, minden eszközt megragadnak, ellenszegülni a berlini áramlatnak. E becsületes, jó, derék szász nép, mely az an­gol-szászok szívósságával s a németek műveltségé­vel bir, vad talajt tett paradicsommá. Összevissza meredek bérceken, mélyen futó patakokon, sűrű erdőkön át pompás vasútak futnak, hatalmas via­­ductokkal; a mezőgazdaság, ipar és bányászat vi­rágzó városokat teremtett; s minden fölött az a becsületesség, mely a szorgalom és műveltség elma­­radhatlan következménye, páratlanná teszik e kis országot. „Boldog Magyarország!“ — sóhajtott föl előt­tem a Landesculturrentenbank nagynevű igazgatója. Interpellációmra meg is magyarázta az okát. „Hát hogyne volna boldog? Most is víz borítja az egész alföldet!“ Mosolyogva ráztam meg fejemet, s biztosítot­tam, hogy a Csekonics-család, meg különösen Ker­­kápolyi pénzügyminiszter ingyen is odaadná akár­kinek ezt a boldogságot. „Nem is kellene több nekünk. Mily pompás csatornázást lehetne ennyi vízzel csinálni. Meg tud­­nák háromszorozni földjeink értékét, s elkergetnék piacainkról úgy az amerikai, mint az orosz és ma­gyar gabonát.“ Arcomba szökött a vér, és nem válaszoltam. Nem volt mit. Hiszen a természet mindent adott nekünk, hogy gazdagok legyünk , de nemcsak hogy az áldást átokká változtatja az idolencia, ha­nem a túlságos áldás ellen sem tudjuk legalább megvédeni magunkat. Sokszor elgondoltam, hogy tán kárunkra is van természeti gazdaságunk, s ha talajunk kopár, száraz homok volna, melyet óriás költségekkel kell megkötni; vad vizek, mocsárok borítanák földeinket, talán úgy tennénk, mint a poroszok és szászok; talán az emberi munka csodá­latos ereje legyőzné a természeti akadályokat, me­lyek jelenleg zsarnokaink, s melyek ellen működni egyesek ereje elégtelen, a nagy tömeg pedig siket mindenre, hol nem afféle politikai parázisokról van szó, melyeket nem ért és mégis ordít; é­s eszembe jut az a tiszafüredi paraszt, ki midőn Széchenyi lel­kesítő beszédben rajzolva a nyugateurópai népek folytonos munkásságát, a hatást várva pihenést tar­tott, lélekölő flegmával sóhajtott közbe : „Szegé­nyek!“ Ej, majd máskép lesz ezután! Lesz még nem­zedék, mely nem üres szavak után kapkod; lesz még nemzedék, mely a munka élén növekedve fel, nem fog üres semmit­tevésben pangani. A csapások sokszor hatnak elevenítőleg. 1842-ben május 5—8-ig Hamburg nagy része leégett. Borzartó tűzvész hamvaszta el. S harminc év után ott emelkednek a legbüszkébb paloták, hol a romok állottak ; a hamvak felett ünnepli legélén­kebben a kereskedés, legyőzhetlenségének biztossá­gát ; s míg a megmaradt városrészek magas, mene­dékes házaikkal, szűk utcáikkal, piszkot és nyomort egyesítenek, addig itt a könyvtár, természeti mú­zeum, börze, műcsarnok városház s az Alter kör­nyéke, mind a jólét tüköre. S mintha a fényesség ellentéte volna a bűnnek , hovátovább vonulnak a barlangok tova. A St. Pauli tetejéről mintegy határvonalt lehet húzni jobbra és balra, a csatornautcák, a lebúj-utcák és a palota­utcák közt. A zonában utcák vannak, melyekben minden ház koncert-szalon, vagy „Hédera-Saal.“ Ki is van írva rajta, ki is van világítva e fölirat. Óriás lobogók vannak előtte a nemzetiségek szerint,miket képviselnek , s belülről hangzik egy kopott zongora keserves hangja, egy rikácsoló hang, s egy-egy ré­szeg ordítás, dörmögés, borzasztó harmóniában. S ha még csak ezt látnék, ezt hallanék! De sok van olyan, mit jobb nem hallani, jobb nem látni. A csodálatraméltó szemtelenség, mely kendőzve és kendőtlenül ül ablakba, oly állapotokban, melyek közt a részegség a legszelídebb, a rikácsolás, mely­nek szövegét boldog, ki nem érti, a tánc, mely a felhúzott függönyökön keresztülhallik, s a mi több : látszik, s pedig nagyon is látszik, — s egy oly nagy valéka a hangnak és arcnak, a mi kétségbe ejt '• vájjon emberek közt vagyunk e ? Oly alakok ülnek az ablakokban s vigyorognak, minőket ná­lunk fényképezve árulni is tilos. Egymás mellett a Vénusberg és a Kuhberg (így neveznek két egy­másba nyitó utcát nagyon találó m­aesthetikával], egymás mellett, a forgalom nagysága s a portékává alacsonyított nőiség. De ne többet erről. Örvendjünk, hogy az altonai Davidstrasse legalább tőlünk messze esik. De ha messze esik is , embertársaink lakják, kiknek bajait mi is szeretnék meggyógyíthatni. Tudom, hogy Iszokratész azt mondja, Demo­­kritészhoz intézett pareinézisében , hogy valamint a dús ember nem viszi piacra kincseit, úgy az okos sem érzelmeit. De néha van kivétel. Egyes tények megkapják lelkünk egész erejét, s nem reflektálha­tunk többé a határokra, melyeket meg kellene és meg lehetne tartani az okosság szerint. A nyomor részvétet kelt, s a részvét javítási vágyat. Én hiszek Eötvös magas szellemének, hogy valódi államférfi csak valódi ember lehet. A­ki nem érzi a nyomort, mit javítani óhajt, a­ki nem jár lent a szív üregeiben , az nem lesz államférfi soha kell, hogy a részvét melege könyet csaljon szemünkbe. Fővárosi hírek. * A képzőművészeti társulat kiállítását — pesti szokás szerint — most sem igen látogatják. Pedig megérdemelné. Az előteremben — mint már írtuk — szoborművek és újkori rézmetszetek vannak, a második teremben az országos képtár tulajdonát képező becses kézrajzok, régi mesterek munkái: Rembrandtól húsz, Rubenstől négy, Ostadetől három darab. Ezeken kívül az idősb Tenier, Wouwermans, Backhuysen, Cuyp stb. vázlataiból is értékeseket láthatunk. Maga a két nagy fénykép, Raphaelnek hampton­ courti eredeti kartonjai után, máshol láto­gatottá tenné e helyiséget. A mai hazai művészek közül Ligeti, Böhm Pál, Markó Ferenc, Lotz Károly és Révész György állítottak ki említésre méltó mű­veket, de legtöbb szerencsével Markó, mert már ed­dig is majdnem valamennyi műve elkelt. Az öreg Markó K. is képviselve van egy ifjúkori művével: facsoport romokkal, de a­mely nem eladó. Lotz Ká­roly, „szerelmes talyigása“ eredeti gondolat. A kül­földiek közül Peduzzi mesteri tájképei vonják ma­gukra a figyelmet. „A rajnai vidék Emerich mellett,“ a kiállítás egyik legszebb darabja. A generképek között De Witt „hollandi éjjeli miséje“ és Mücke „étkező kiszolgált katonája“ érdemlik az első helyet. A régi mestereket méltón képviseli Guido Reni „Krisztus álmát őrző angyalaival“ (ezer frt.) és több kép az olasz-byzanti, Bassano-, Dürer-, Rubens-féle iskolákból. Nagybecsű művek másolatai sem hiá­nyoznak. Sikerült Kratzmann másolata is Luini után. Ellenben „Mária a kis Jézussal,“ Rubens után Klimkovitstól, kivált színezés tekintetében, a gyön­gébbek közé tartozik. Az itt fölsorolt művekből is látható, hogy az országos magyar képző­művészeti társulat kiállítása jobban fölkelthetné a figyelmet. De nálunk a sétáló úri világ is beéri azzal, hogy megnézi a Dorottya­ utca egy pár kapualjának eladó képcsarnokát. * „A párbaj“ előadása tegnap előtt is átalá­nos tetszésben részesült. Szerzője Ferrari Pál jelenleg a milánói főiskola történettanára, s az ottani tudóstársaság tagja. Modenában született 1826. ápr. 4-én. A 49-diki mozgalmakban mint satyrikus iró szerepelt s az olasz ügy elbukásával az Apenninekbe vonult és ott egy nyári lakban drámairással foglal­kozott. Első vigjátéka, az „Ész és szív“ (Opinione e Cuore) 1850-ben nem nagy sikert aratott, bár sok szép részlete van. Jobban tetszettek későbbi színmű­vei: „A kétkedő hölgy“ 1851-ben, „Dante Veroná­ban“ 1852-ben, „Az újkori Tartuffe“ 1853-ban, „A bárgyú,“ sat. A „Párbaj“-t 1868-ban a milánói színházban adták először fényes sikerrel. Az el­múlt tél élj­én pedig „Okok és hatások“ (Cause ) effettijeimű drámája Velencében nyert nagy tetszést. írt regényeket is, s a „Művész és Összeesküvő“ az olasz regényirodalom egyik legjobb terméke. A nem­zeti színház igazgatósága „A párbaj“ hatása után több színművét meg fogja hozatni lefordíttatás végett. * Május első hajnalára víradva, ha az idő ked­vez, ma reggel a városliget meg fog telni sétáló néppel, zeneszóval és árusátrakkal. A nemzeti dal­kör kirándulásában is sokan ígérkeztek részt venni. * Az akadémia harmadik osztályában új tago­kat a következőket ajánlák : tiszteleti tagnak : Hol­­lán Ernőt, rendes tagoknak Hazslinszky Frigyest, Jendrassek Jenőt, Kalkbrenner Károlyt, Lenhossék Józsefet, Martin Lajost, Szily Kálmánt, Tóth Ágos­tot; levelezőknek b. Eötvös Lórántot, Fehér Ipolyt, Heller Ágostot, Hieronymi Károlyt, Krenner Józse­fet, Wartha Vincét, külsőknek : Clausiust, Darwint, Helmholtzot, Kirchoffot, Ludwigot, Neumannt, Thomsont. * Az ó­budai „Kor’ona“ vendéglőben május­ 12-én táncvigalom lesz az alföldi vízkárosultak ja­vára, egy forint belépti díjjal. Rendeznek sorsjáté­kot is s egy sorsjegy ára csak tiz krajcár. A rende­zők fölkérik különösen a hölgyeket és kereskedőket, hogy e sorsjátékra május 10-dikéig nyereménytár­gyakat küldeni szíveskedjenek . Pesten dr. Schul­­hoff Géza ügyvédhez, három-korona-utca 23. sz. Budán a lánchíd-kávéház bérlőjéhez, O-Budán Zá­­borszky Miklós ügyvédhez, Goldberger , és fiaihoz, Szabó Lajoshoz (Korona-utca 720 sz.) * Rövid inrek. Aigner Lajos kiadásában megjelent: „A természettan elemei,“ nép­iskolák számára irta Mauritz Rezső, ára 40 kr; a Légrády testvéreknél pedig „A közjogi vita,“ irta Mocsáry Lajos. — Bignio őszszel ismét Pestre jó s énekelni fog egy jótékony hangversenyben. — Károly Lajos főherceg vasárnap este, mint az „El­lenőr“ írja, az „Európa“ éttermében vacsoráit, hall­gatva az aszódi népzenészek nótáit. — Károly F­ri­* 429 kell hogy a nyomor faja sebet üssön szívünkön ; kell éreznünk a szenvedést, hogy megértsük , hogy gyógyítani tudjuk. Horác a színésznek adja a tanácsot, hogy „ha meg akar ríkatni valakit, sírjon előbb maga.“ S ez az igazság áll mindenkire. Saját szenvedései leghűbb iskolái a reformernek is.

Next