Fővárosi Lapok 1872. május (99-122. szám)
1872-05-01 / 99. szám
Visszatérve Bittnicz életének külső eseményeire, 1815-ben avattatott a pesti egyetemen a szépművészetek és bölcsészet tudorává, 1881-ben iskolaigazgatóvá, 1847-ben kanonokká, és 1868-ban cimzetes püspökké lett. 1871-diki junius 28-kán halt meg Nagykanizsán életének 81-dik, áldozárságának 58-dik, és irói működésének 52-dik évében. Többször nyilatkozott tetszés között, az előadó püspök úr következő szavakkal végezte parentációját: „Bittnicz munkás életének hosszú pályáján, tettleg megmutatta , hogy az egyház és haza iránti hűség szépen öszszefér, hogy a magyar pap, sokat, igen sokat tehet, hogy végre Magyarországon a pap elől sincs elzárva az út és mód, érdemet szerezni arra, hogy sírjára a haza nemzője is hintsen virágokat. Mindnyájan elérhetjük azt, ha papi hivatásunk betöltése mellett, mindazt buzgón és örömmel teljesítjük, mi hazánkra díszt hoz, annak közjavát és boldogságát előmozdítja Mert — mikint Bittnicz mondá — csak a ki a szent erényhez hiven, egészen betölti a helyet, hová őt a gondviselés rendelé, ez rójja le hazája iránti tartozását, az a valódi hazafi, testét aztán akár egyenruha, vagy nemzeti köntös, akár hosszú, fekete öltöny fedezze.“ Következtek a folyó ügyek, melyek sorát Arany főtitkár az idei nagygyűlés már hírlapilag közzétett üléssorának bejelentésével nyitja meg. Azután bejelenti a kultuszminiszter két rendbeli leiratát. Az egyik azt adja tudtul, hogy a lőcsei régi egyház helyreállítására szükséges összeg rezolváltatott; a másikban, hogy az akadémia idei költségvetése helybenhagyatott, az országgyűlés pedig a segélypénzt ez évre is megszavazta. A harmadik osztály köréből is került néhány tárgy. Az egyik: Heller Ágost kérvénye volt, ki a normál súlyok összehasonlításáról szóló értekezését személyesen akarta előadni. Az engedély megadatott neki. A másik: Sztoczek indítványa az országos földdelejességi és meteorólógiai intézet igazgatójának fizetésemelése iránt. Ez is pártolólag fog a kormányhoz fölterjesztetni. Legnevezetesebb tárgy mindenesetre a statisztikai bizottság előterjesztése volt, egy nagyon életrevaló terv iránt. Miután a statisztika ügyét úgyis a kormány vette kezébe, azt indítványozza az említett bizottság, hogy indítson meg az akadémia külön szerkesztővel egy közgazdasági házi folyóiratot, mely az átalános közgazdasági ismeretek terjesztésén kívül fő feladatául tűzze a kormány és törvényhozás közgazdasági működésének ismertetését. Bármily kényesnek tartjuk azt a teret, melyre ezáltal a vállalat lépni fog, őszintén üdvözöljük a tervet. Elvben el is fogadta az összes ülés és felszólította az új nevén „statisztikai és közgazdasági“ bizottságot, hogy a kiviteli módozatok iránt terjeszszen elő módozatot. Ugyanennek a bizottságnak fölterjesztésére meghívatnak tagjaivá Széll Kálmán, Körösi József és dr. Gerlóczy urak. Megemlítjük még, hogy Kupái Miklós Rimaszombatban 3000 frtot hagyományozott az akadémiának, és fölhívjuk a közönséget a jövő ülésre, melynek érdekes programmja a következő: Rómer Flóris „A régi magyar jelmezről“ és Wenzel Gusztáv „A XIV. századi vámhelyek.“ Tárca Altonásoól. (Gy. E ) Elébb, semmint e sorok Pestre érkeznének : nem az Elbe, hanem az északi tenger zöld hullámai fogják csapdosni hajónk az „Ostrich“oldalát, s elébb, semmint napvilágot látnának : „a szép sziget“ ködje alól fog e sorok írója a számkiűzött Ovidiussal sóhajtani: „Hejh, hogy íródnak nem lehet menni veled!“ Folytatni kell a vándoréletet. Egy maroknyi adatért, egy kis foltocskáért száz számra tenni a mértföldeket, s néha — hiában! Több, mint ezer mértföldet tesz az út, melyet Londontól tettem Londonig, szárazon és tengeren, a komor bajor határoktól, a szépen beültetett angol mezőktől a kopár mecklenburgi, siléziai és lausitzi homokon át a kisföldi paradicsomig , Szászországig. „Szászország gyöngye Németországnak,“ — mondom egy alkalommal lelkesedve egy kitűnő szász államférfiúnak. „Kár, hogy a gyöngy nagyon is szemet szúr!“ — válaszolt reá, s alig pár nap múlva nagy megdöbbenéssel olvastam a lapokban a szász kamarában történt viharos jeleneteket. Semmi sem természetesb, mint ha a virágzás és jólét oly magas fokán álló ország nem hajlandó beléolvadni egy nagyobbá, mely csakugyan hátrább áll nála. A viszonyok kényszerének nehezen engednek, s mig a szegény királyon sajnálkoznak, ki — hogy egyszerű helytartó voltának érzetétől menekedjék, — mihelyt szerét teheti, elhagyja a szász földet, minden eszközt megragadnak, ellenszegülni a berlini áramlatnak. E becsületes, jó, derék szász nép, mely az angol-szászok szívósságával s a németek műveltségével bir, vad talajt tett paradicsommá. Összevissza meredek bérceken, mélyen futó patakokon, sűrű erdőkön át pompás vasútak futnak, hatalmas viaductokkal; a mezőgazdaság, ipar és bányászat virágzó városokat teremtett; s minden fölött az a becsületesség, mely a szorgalom és műveltség elmaradhatlan következménye, páratlanná teszik e kis országot. „Boldog Magyarország!“ — sóhajtott föl előttem a Landesculturrentenbank nagynevű igazgatója. Interpellációmra meg is magyarázta az okát. „Hát hogyne volna boldog? Most is víz borítja az egész alföldet!“ Mosolyogva ráztam meg fejemet, s biztosítottam, hogy a Csekonics-család, meg különösen Kerkápolyi pénzügyminiszter ingyen is odaadná akárkinek ezt a boldogságot. „Nem is kellene több nekünk. Mily pompás csatornázást lehetne ennyi vízzel csinálni. Meg tudnák háromszorozni földjeink értékét, s elkergetnék piacainkról úgy az amerikai, mint az orosz és magyar gabonát.“ Arcomba szökött a vér, és nem válaszoltam. Nem volt mit. Hiszen a természet mindent adott nekünk, hogy gazdagok legyünk , de nemcsak hogy az áldást átokká változtatja az idolencia, hanem a túlságos áldás ellen sem tudjuk legalább megvédeni magunkat. Sokszor elgondoltam, hogy tán kárunkra is van természeti gazdaságunk, s ha talajunk kopár, száraz homok volna, melyet óriás költségekkel kell megkötni; vad vizek, mocsárok borítanák földeinket, talán úgy tennénk, mint a poroszok és szászok; talán az emberi munka csodálatos ereje legyőzné a természeti akadályokat, melyek jelenleg zsarnokaink, s melyek ellen működni egyesek ereje elégtelen, a nagy tömeg pedig siket mindenre, hol nem afféle politikai parázisokról van szó, melyeket nem ért és mégis ordít; és eszembe jut az a tiszafüredi paraszt, ki midőn Széchenyi lelkesítő beszédben rajzolva a nyugateurópai népek folytonos munkásságát, a hatást várva pihenést tartott, lélekölő flegmával sóhajtott közbe : „Szegények!“ Ej, majd máskép lesz ezután! Lesz még nemzedék, mely nem üres szavak után kapkod; lesz még nemzedék, mely a munka élén növekedve fel, nem fog üres semmittevésben pangani. A csapások sokszor hatnak elevenítőleg. 1842-ben május 5—8-ig Hamburg nagy része leégett. Borzartó tűzvész hamvaszta el. S harminc év után ott emelkednek a legbüszkébb paloták, hol a romok állottak ; a hamvak felett ünnepli legélénkebben a kereskedés, legyőzhetlenségének biztosságát ; s míg a megmaradt városrészek magas, menedékes házaikkal, szűk utcáikkal, piszkot és nyomort egyesítenek, addig itt a könyvtár, természeti múzeum, börze, műcsarnok városház s az Alter környéke, mind a jólét tüköre. S mintha a fényesség ellentéte volna a bűnnek , hovátovább vonulnak a barlangok tova. A St. Pauli tetejéről mintegy határvonalt lehet húzni jobbra és balra, a csatornautcák, a lebúj-utcák és a palotautcák közt. A zonában utcák vannak, melyekben minden ház koncert-szalon, vagy „Hédera-Saal.“ Ki is van írva rajta, ki is van világítva e fölirat. Óriás lobogók vannak előtte a nemzetiségek szerint,miket képviselnek , s belülről hangzik egy kopott zongora keserves hangja, egy rikácsoló hang, s egy-egy részeg ordítás, dörmögés, borzasztó harmóniában. S ha még csak ezt látnék, ezt hallanék! De sok van olyan, mit jobb nem hallani, jobb nem látni. A csodálatraméltó szemtelenség, mely kendőzve és kendőtlenül ül ablakba, oly állapotokban, melyek közt a részegség a legszelídebb, a rikácsolás, melynek szövegét boldog, ki nem érti, a tánc, mely a felhúzott függönyökön keresztülhallik, s a mi több : látszik, s pedig nagyon is látszik, — s egy oly nagy valéka a hangnak és arcnak, a mi kétségbe ejt '• vájjon emberek közt vagyunk e ? Oly alakok ülnek az ablakokban s vigyorognak, minőket nálunk fényképezve árulni is tilos. Egymás mellett a Vénusberg és a Kuhberg (így neveznek két egymásba nyitó utcát nagyon találó maesthetikával], egymás mellett, a forgalom nagysága s a portékává alacsonyított nőiség. De ne többet erről. Örvendjünk, hogy az altonai Davidstrasse legalább tőlünk messze esik. De ha messze esik is , embertársaink lakják, kiknek bajait mi is szeretnék meggyógyíthatni. Tudom, hogy Iszokratész azt mondja, Demokritészhoz intézett pareinézisében , hogy valamint a dús ember nem viszi piacra kincseit, úgy az okos sem érzelmeit. De néha van kivétel. Egyes tények megkapják lelkünk egész erejét, s nem reflektálhatunk többé a határokra, melyeket meg kellene és meg lehetne tartani az okosság szerint. A nyomor részvétet kelt, s a részvét javítási vágyat. Én hiszek Eötvös magas szellemének, hogy valódi államférfi csak valódi ember lehet. Aki nem érzi a nyomort, mit javítani óhajt, aki nem jár lent a szív üregeiben , az nem lesz államférfi soha kell, hogy a részvét melege könyet csaljon szemünkbe. Fővárosi hírek. * A képzőművészeti társulat kiállítását — pesti szokás szerint — most sem igen látogatják. Pedig megérdemelné. Az előteremben — mint már írtuk — szoborművek és újkori rézmetszetek vannak, a második teremben az országos képtár tulajdonát képező becses kézrajzok, régi mesterek munkái: Rembrandtól húsz, Rubenstől négy, Ostadetől három darab. Ezeken kívül az idősb Tenier, Wouwermans, Backhuysen, Cuyp stb. vázlataiból is értékeseket láthatunk. Maga a két nagy fénykép, Raphaelnek hampton courti eredeti kartonjai után, máshol látogatottá tenné e helyiséget. A mai hazai művészek közül Ligeti, Böhm Pál, Markó Ferenc, Lotz Károly és Révész György állítottak ki említésre méltó műveket, de legtöbb szerencsével Markó, mert már eddig is majdnem valamennyi műve elkelt. Az öreg Markó K. is képviselve van egy ifjúkori művével: facsoport romokkal, de amely nem eladó. Lotz Károly, „szerelmes talyigása“ eredeti gondolat. A külföldiek közül Peduzzi mesteri tájképei vonják magukra a figyelmet. „A rajnai vidék Emerich mellett,“ a kiállítás egyik legszebb darabja. A generképek között De Witt „hollandi éjjeli miséje“ és Mücke „étkező kiszolgált katonája“ érdemlik az első helyet. A régi mestereket méltón képviseli Guido Reni „Krisztus álmát őrző angyalaival“ (ezer frt.) és több kép az olasz-byzanti, Bassano-, Dürer-, Rubens-féle iskolákból. Nagybecsű művek másolatai sem hiányoznak. Sikerült Kratzmann másolata is Luini után. Ellenben „Mária a kis Jézussal,“ Rubens után Klimkovitstól, kivált színezés tekintetében, a gyöngébbek közé tartozik. Az itt fölsorolt művekből is látható, hogy az országos magyar képzőművészeti társulat kiállítása jobban fölkelthetné a figyelmet. De nálunk a sétáló úri világ is beéri azzal, hogy megnézi a Dorottya utca egy pár kapualjának eladó képcsarnokát. * „A párbaj“ előadása tegnap előtt is átalános tetszésben részesült. Szerzője Ferrari Pál jelenleg a milánói főiskola történettanára, s az ottani tudóstársaság tagja. Modenában született 1826. ápr. 4-én. A 49-diki mozgalmakban mint satyrikus iró szerepelt s az olasz ügy elbukásával az Apenninekbe vonult és ott egy nyári lakban drámairással foglalkozott. Első vigjátéka, az „Ész és szív“ (Opinione e Cuore) 1850-ben nem nagy sikert aratott, bár sok szép részlete van. Jobban tetszettek későbbi színművei: „A kétkedő hölgy“ 1851-ben, „Dante Veronában“ 1852-ben, „Az újkori Tartuffe“ 1853-ban, „A bárgyú,“ sat. A „Párbaj“-t 1868-ban a milánói színházban adták először fényes sikerrel. Az elmúlt tél éljén pedig „Okok és hatások“ (Cause ) effettijeimű drámája Velencében nyert nagy tetszést. írt regényeket is, s a „Művész és Összeesküvő“ az olasz regényirodalom egyik legjobb terméke. A nemzeti színház igazgatósága „A párbaj“ hatása után több színművét meg fogja hozatni lefordíttatás végett. * Május első hajnalára víradva, ha az idő kedvez, ma reggel a városliget meg fog telni sétáló néppel, zeneszóval és árusátrakkal. A nemzeti dalkör kirándulásában is sokan ígérkeztek részt venni. * Az akadémia harmadik osztályában új tagokat a következőket ajánlák : tiszteleti tagnak : Hollán Ernőt, rendes tagoknak Hazslinszky Frigyest, Jendrassek Jenőt, Kalkbrenner Károlyt, Lenhossék Józsefet, Martin Lajost, Szily Kálmánt, Tóth Ágostot; levelezőknek b. Eötvös Lórántot, Fehér Ipolyt, Heller Ágostot, Hieronymi Károlyt, Krenner Józsefet, Wartha Vincét, külsőknek : Clausiust, Darwint, Helmholtzot, Kirchoffot, Ludwigot, Neumannt, Thomsont. * Az óbudai „Kor’ona“ vendéglőben május 12-én táncvigalom lesz az alföldi vízkárosultak javára, egy forint belépti díjjal. Rendeznek sorsjátékot is s egy sorsjegy ára csak tiz krajcár. A rendezők fölkérik különösen a hölgyeket és kereskedőket, hogy e sorsjátékra május 10-dikéig nyereménytárgyakat küldeni szíveskedjenek . Pesten dr. Schulhoff Géza ügyvédhez, három-korona-utca 23. sz. Budán a lánchíd-kávéház bérlőjéhez, O-Budán Záborszky Miklós ügyvédhez, Goldberger , és fiaihoz, Szabó Lajoshoz (Korona-utca 720 sz.) * Rövid inrek. Aigner Lajos kiadásában megjelent: „A természettan elemei,“ népiskolák számára irta Mauritz Rezső, ára 40 kr; a Légrády testvéreknél pedig „A közjogi vita,“ irta Mocsáry Lajos. — Bignio őszszel ismét Pestre jó s énekelni fog egy jótékony hangversenyben. — Károly Lajos főherceg vasárnap este, mint az „Ellenőr“ írja, az „Európa“ éttermében vacsoráit, hallgatva az aszódi népzenészek nótáit. — Károly Fri* 429 kell hogy a nyomor faja sebet üssön szívünkön ; kell éreznünk a szenvedést, hogy megértsük , hogy gyógyítani tudjuk. Horác a színésznek adja a tanácsot, hogy „ha meg akar ríkatni valakit, sírjon előbb maga.“ S ez az igazság áll mindenkire. Saját szenvedései leghűbb iskolái a reformernek is.