Fővárosi Lapok 1872. szeptember (199-221. szám)
1872-09-07 / 204. szám
embert meggondolatlan bókjaival, illendően rendre utasította volna, még ön bátorította leginkább. Én“ Nem birt tovább beszélni; könyei elfojtották hangját; elfordult s menni akart. Útját állottam s mondám, mialatt megindulásomat nagy erővel leküzdöm: „Ne törjön pálcát fölöttem, mielőtt meghallgatott volna. Hibás is vagyok, nem is. Esküszöm kegyednek egy férfi becsületére, a ki szavát még soha kényelműen meg nem szegé, hogy soha és semmiféle pillanatban nem volt eszemben, kegyedet megsérteni hogy a tervbe, mely nem tőlem jött, beleegyeztem, midőn még nem ismertem, midőn sejtelmem sem volt kegyed valódi lényéről, valódi becséről. És akkor is már érezem, hogy roszul cselekszem. Ha le akarnám kegyed előtt festeni hogy a homályos érzet mily gyorsan vált meggyőződéssé , ha el szabadna mondanom, hogy kegyed nem hiába tanított más gondolatokra, a kegyed nem hinne nekem, és talán azt is gúnynak tartaná . . .“ Megindultságom sokkal feltűnőbb volt, semhogy zavart beszédem eltéveszthette volna hatását a kedves leányra. „És mégis,“ szólt szelíden „ön mindenbe beleegyezett ?“ „Nem tudom, mit közlött kegyeddel nagynénje,“ felelek élénken. „Hanem arról kezeskedem, hogy ha már a holnapi ünnepélyt meg nem akadályozhatom is, kegyed kimarad a játékból.“ „Annál könyebben keresztülviheti ezt, minthogy holnap kora reggel nagynénémmel elhagyom Tannenburgot.“ Ezt megkísérte a régi, víg hangon mondani, de nem sikerült; hangja reszketett, midőn az utósó szavakat mondá. Én ott álltam, mintha villám ütött volna le előttem. S most, barátom, hiába törekszem visszaidézni képzeletemben, mit mondtam, mit tettem. Csak azt tudom, hogy kéz a kézben nyugodott, hogy bájos feje szivemre simult, hogy bevallom neki, hogy szeretem, első pillanattól kezdve szerettem, és ő halkan saga: „Én is, én is!“ Sirtunk s nevettünk mindketten, — és boldogok, végtelenül boldogok valánk. Akkor, kéz a kézben, lementünk a hegyen. Köröskörül zúgtak az éji bogarak, s a fénybogarak fényes utat húztak a sötét légen át. . . . ! És ő holnap nem utazik! Rendezzem, ahogy akarom, ő mindennel megelégszik. Meg is fog velem elégedhetni. A kezdeményező Marcus fizeti meg az árát. Állítsa fel sötétfürta szépségének az emlékkövet, melyet kékszemű leánykámnak szánt. Egy órával később. Éppen most távozik tőlem Marcus. Halljad, mit kívánt tőlem, s nevess, ha meghallottad. Az utósó szavak még meg sem száradtak, midőn hirtelen, mintegy Deus ex machina, íróasztalomnál állt. „Egy szívességre jöttem önt kérni, kedves barátom, — szólt székén nyugtalanul ide-oda mozogva. „Szóljon“ felelek, „oly hangulatban talál, melyben mindenbe beléegyezem.“ „Tehát legyen“ folytatá, „röviden szólok. A legborzasztóbb zavarban vagyok. Cousineomnak megsúgták, hogy Gr. Toni kisasszonynak kissé udvaroltam. Na, ön tudja, kedves barátom, hogy e pletykán semmi sincs; hogy hódolatom oly ártatlan volt, mint csak lehet, s szinte oly ártatlanul fogadtatott is. Ki nem verselt életében, ha éppen más dolga nem volt ? Ezenfelül vallási különbség — egy szóval: szappanbuborék volt az, mely egy szót sem érdemel. De a látszat ellenem szól. Cousineom kissé féltékeny s a féltékenyeket könnyen elvakítja a látszat. Ha most ehhez még a holnapi ünnepély szegődik, akkor valóban nem tudom, nem lehetnének-e reám nézve ennek oly következményei, melyek szerfelett — kellemetlenekké válhatnának. „Teljesen osztom véleményét, Marcus ur,“ felelék, „olyannyira, hogy fájdalmasan vártam visszatértét, megmondandó, hogy az ünnepélyből, amenynyire Gr. Toni kisasszonyt illeti, s mindenelőtt a kő felállításából, soha semmi sem lehet.“ Marcus úr gazdag hajába mélyesztő kezét s zavartan szólt: „Tökéletesen jól, tökéletesen helyesen van, hanem a dolog igy áll: a kő, a mint ön tudja, tegnap este megérkezett; én inasom segélyével kibontottam s ideiglenesen, hogy baja ne történjék, szobámba a pamlagra állítottam. A legnagyobb titoktartást kötöttem a fickó lelkére, a legnagyobb elővigyázatot. Hanem ő mit csinál ? Ma reggel, míg távol voltam kocsit rendelendő, a hölgyeket, nagynénémet s cousineomat, titkon szobámba vezeti. Nekem sejtelmem sem volt erről, mígnem útközben először nagynéném. Amint a megközelítő számla mutatja, minden bevétel levonása után az egész kiállítás az osztrák államnak öt millió forintjába fog kerülni. Elég pénz ugyan, de inkább ilyesmire fordítsák, mint katonás parádékra. A török birodalmi bizottság, mint már említem, saját munkásai által több építkezést foganatosít a kiállítási helyen. Most épp egy födött kút mecseten dolgoznak, mely a híres II. Ahmet szultán kútjának fényes utánzása lesz, s ajándékképen a kiállítás után is itt marad. Az Angolországban most divó és nagy sikerrel nagyobb mérvben épített aquariumok mintájára is állítanak föl egyet, két osztálylyal, az édes és tengeri vízben élő állatok számára. Látjuk majd itt az osztrák-magyar folyamok és az Adria lakóit, életteljes mozgékonyságukban. Ha most a kiállítási téren járkálunk, mindinkább kibontakozik előttünk a nagy gerendák, emeltvények és hágcsók halmazából az iparpalota, oldalépületeivel. Ha nem dolgoztak is rajtuk éjjel- nappal. Az angol királyi bizottság megígérte, hogy az időközi kiállításon, az exposition des amaters-ben a „kensingtoni museum“ ékszereit is ki fogja állítani. Sőt meglehet, hogy a múzeum igazgatósága e becses tárgyakat hosszabb ideig is Bécsben hagyja. Ennél érdekesb gyűjtemény alig létezik valahol, s aki nem oly szerencsés, hogy Londonban nézheti meg az egész múzeumot, legalább ne mulaszsza el: esztendőre annak e részletét tekinteni meg. A kiállítási előkészületek közé tartozik némileg a színházak iparkodása is. Az udvari dalszínháztól kezdve a legkisebb külvárosi csarnokig mind készülnek nagy új személyzettel, nagy új díszítményekkel, a legtöbb mind a kettővel. A városi színházban az úgynevezett „Laubetheater“-ben ma voltam. Nagyban kalapálnak, dolgoznak benne, mert e hó 16-án már meg akarják nyitni, de aki a színházat mostani állapotában látja, a nézőtért telve gerendákkal a csillár fölemelése végett, az kétkedve fog rágondolni, hogy csakugyan megtarthatják-e a kitűzött időt, később cousineom célzásokat tettek, melyeket eleinte éppen nem, később, sajnos, csak nagyon is világosan megértettem . Tónim a megtestesült szeretetreméltóság volt; bocsánatot kért, hogy hajlamomban, szerelmemben valaha kételkedni mert. Képzelje zavarodásomat! Szörnyű kínokat álltam ki. Ha megtudja hogy a követ nem az ő, de más számára rendeltem .... Tovább nem tudtam magamat tartóztatni, hanem felugortam, megöleltem a jó embert s kiáltok : »Vegye a követ! Vegye a Toniját, igazi Toniját! tiszta szivemből engedem át mindkettőt.“ Ő azt hive, megbolondultam; én biztosítom, hogy komolyan szólok, hogy a holnapi nap az ő Tonijának fog szenteltetni, hogy én mindent, ami erőmből telik, megteendek, hogy a hódolatot, melyet Tonijának, igazi Tonijának hoz, a lehető legfényesebbé tegyem. S most, barátom, ki merné Marcus úr és igazi Tonijával szemben azt állítani, hogy Amor nem csalja —! Ah! Hogyan tréfálhatok, midőn szivem szent áhítattal van telve ! Hanem oly boldog vagyok. Szeretnélek megölelni, magamat — az egész világot.. . Buchenhagen, 1869 december. Az ünnepekre hozzánk kell jönnöd! Minden bizonynyal elvárunk. Toni meg akarja legjobb barátomat ismerni. Jönnöd kell, ha csak azért is, hogy megizleld a pompás bort, melyet Marcus barátom küldött karácsonyra, hálából, amint írja, segítségemért amaz ünnepélynél, „mely imádott neje szívét örökre megnyerő számára.“ A jó fiú! Meg vagyok róla győződve, hogy időközben elhitette magával egész komolyan, hogy a felirat a pompás márványtáblán (még egy lángoló szív is volt rajta) soha mást nem jelzett, mint amivel most összeköttetésbe hozza. Na, nekünk is megvan „Toni nyughelyünk“, — a barátságos hely a kandallónál a nagy tölgyfaborított szobában, hol ő este oly örömmel piheni ki a nap fáradságos gazdasági munkáját. Ott fogunk együtt ülni és a lobogó téli tűznél boldog történeket regélni a kedves nyárból, midőn a bolondos mulatsági biztos annyi gondot szerzett neked, bolyongva a tannenburgi hegyekben céltalanul, mig végre mégis megtalálta a kék virágot, mely után életében mindeddig hiába vágyott. Imolái F. A világkiállításról. (Bécs, szeptember 4.) (H.) Heureka ! megvan az iparpalota. Augusztus 29-én esti hat órakor fejezték be a nagy rotunda emelését. A 32 vasoszlop, mindegyik nyocvan láb magas, készen áll, és az azokat összekötő 300 láb átmérőjű vasabroncsok ott nyugszanak rajtuk.Már most is meg lehet tehát körülbelül ítélni, mily hatalmas benyomást fog tenni ez a rotunda, ha födele és díszítménye szintén elkészül. Az egész művelet, melynél körülbelül negyedfél millió fontra menő súlyt minden baleset nélkül emeltek, a technika és mérnöki tudomány jelen magas fokának fényes tanújele. A munkások az utósó emelés alkalmára kalapjaikat zöld lombbal disziték, úgyszintén az oszlopfejeket is. A rotunda tervezője Mr. Scott Russel is jelen volt. Csak most, midőn már úgy a hossz, mint az oldalcsarnokok készen állnak, vehetjük jól szemügyre, hogy mily óriási hely lesz itt betöltendő. A 14-dik számú csarnokban kezdték meg a díszítvényi szobákat. A vastartók oszlopalakú faburkolatot kapnak, mely kárpitozva lesz. Címereket és arany díszítményeket helyeznek az oszlopfejekre. A falakat és fedélzetet festvényekkel díszítik. A csarnok magasságának körülbelől felében van felfüggesztve egy pajzs, mely „Oesterreich“ feliratot visel. E díszítés keresztülvitele valamennyi csarnokban megint óriási munkát vesz igénybe , hanem aztán e munka befejezése után a csarnokok csakugyan impozánsak is lesznek. A gépcsarnok — a közép épület egy kis részének kivételével — már be van fejezve. A kereskedelmi minisztérium e napokban tette közzé a kiállítási alap eddigi hováfordítását és számadását 1871 június elsejétől július végéig. Eszerint bevétel volt : állampénzekből 2.515,300, saját bevételek, — bementi dijak sat 29,103 ft 68 kr, vagyis összesen 2,544,403 ft 68 kr. Kiadás : Központi igazgatóság 182,460 ft ft 45 kr ; építési munkák 589,241 ft 74 kr ; építési művezetés 119,716 ft 36 kr ; függő számadásban 1,372,739 ft 70 kr ; magától érthetőleg, itt a vasgyárosi számlák még nincsenek befoglalva. A fa, gipsz, papír-maché és faragványmunkák azonban már készen fekszenek és két nap alatt helyükre illeszthetők, csavarok segélyével. A színház belseje most egy hangyafészekhez hasonlít. A nagy festőteremben is dolgoznak, a kisebb teremben pedig Laube és Strakosch „exercitoztatják“ a személyzetet. Az első megnyitó estére Schillernek befejezetlenül hátrahagyott és Laube által szinte alkalmazott „Demetrius“ című drámája van kitűzve. Ha látom, hogy itt mily gyorsan és erélyesen fognak mindenhez, és összehasonlítom ezt ama csigaszerű eljárással, mely Pesten van szokásban, akkor valóban el kell szomorodnom. Íme a márciusban kezdett „Hotel Metropole“ e négyemeletes s négy oldalról szabadon álló épület is már födél alatt van, sőt a beldíszítést szintén megkezdték, hogy októberben lakható legyen. A május elsején lerontott három ház, mely az „Arany bárány“ vendéglő nagyobbításához vetetett meg,szintén fölépült a harmadik emeletig. Megemlítendő, hogy a lerontás alkalmával a Tabor- Strasse alsó végét szabályozták és szélesítték. Ha itt az ember valamely városrészben egynéhány hétig nem volt, mindig meg lesz lepetve amaz új építkezés által, melyet talál. Igaz, hogy Pesten nincs annyi tőkepénzes és hatalmas intézet, mint itten , de véleményem szeri mégis fürgébben mehetne a dolog. De térjünk vissza a világkiállításhoz. Múlt vasárnap 4110 ember nézte az épületeket, s egészben véve, augusztus 31-dikéig 170.754 fizető néző volt, s a belépti díjak 24.504 forintot eredményeztek. A részletek közül megemlítem még, hogy az olaszok ernyedetlenül azon vannak, miszerint a világtárlaton elsőrangú helyet foglaljanak el. Ennélfogva a központi bizottságba bevették Be to s chi tanárt és mérnök-felügyelőt is. A katonai mérnöki kar pedig a szárazföld és parterődítvények reliefmintáit fogja kiállítani. Japáni kiállítási biztossá Terazima Mure Mori londoni nagykövetet nevezték ki. E sajátszerű birodalomnak a maga nemében fölül nem múlt ipara fényesen lesz képviselve. 888