Fővárosi Lapok 1872. szeptember (199-221. szám)

1872-09-07 / 204. szám

embert meggondolatlan bókjaival, illendően rendre utasította volna, még ön bátorította leginkább. Én­“ Nem birt tovább beszélni; könyei elfojtották hangját; elfordult s menni akart. Útját állottam s mondám, mialatt meginduláso­mat nagy erővel leküzdöm: „Ne törjön pálcát fölöttem, mielőtt meghallga­tott volna. Hibás is vagyok, nem is. Esküszöm ke­gyednek egy férfi becsületére, a ki szavát még soha kényelműen meg nem szegé, hogy soha és semmiféle pillanatban nem volt eszemben, kegyedet megsérteni hogy a tervbe, mely nem tőlem jött, beleegyeztem, midőn még nem ismertem, midőn sejtelmem sem volt kegyed valódi lényéről, valódi becséről. És ak­kor is már érezem, hogy roszul cselekszem. Ha le akarnám kegyed előtt festeni hogy a homályos érzet mily gyorsan vált meggyőződéssé , ha el szabadna mondanom, hogy kegyed nem hiába tanított más gondolatokra, a kegyed nem hinne nekem, és talán azt is gúnynak tartaná . . .“ Megindultságom sokkal feltűnőbb volt, semhogy zavart beszédem eltéveszthette volna hatását a ked­ves leányra. „És mégis,“ szólt szelíden „ön mindenbe bele­­egyezett ?“ „Nem tudom, mit közlött kegyeddel nagynénje,“ felelek élénken. „Hanem arról kezeskedem, hogy ha már a holnapi ünnepélyt meg nem akadályozhatom is, kegyed kimarad a játékból.“ „Annál könyebben keresztülviheti ezt, mint­hogy holnap kora reggel nagynénémmel elhagyom Tannenburgot.“ Ezt megkísérte a régi, víg hangon mondani, de nem sikerült; hangja reszketett, midőn az utósó sza­vakat mondá. Én ott álltam, mintha villám ütött volna le előt­tem. S most, barátom, hiába törekszem visszaidézni képzeletemben, mit mondtam, mit tettem. Csak azt tudom, hogy kéz a kézben nyugodott, hogy bájos feje szivemre simult, hogy bevallom neki, hogy sze­retem, első pillanattól kezdve szerettem, és ő halkan saga: „Én is, én is!“ Sirtunk s nevettünk mindket­ten, — és boldogok, végtelenül boldogok valánk. Akkor, kéz a kézben, lementünk a hegyen. Körös­körül zúgtak az éji bogarak, s a fénybogarak fényes utat húztak a sötét légen át. . . . ! És ő holnap nem utazik! Rendezzem, ahogy akarom, ő mindennel megelégszik. Meg is fog velem elégedhetni. A kezdeményező Marcus fizeti meg az árát. Állítsa fel sötétfürta szépségének az emlékkö­vet, melyet kékszemű leánykámnak szánt. Egy órával később. Éppen most távozik tőlem Marcus. Halljad, mit kívánt tőlem, s nevess, ha meghallottad. Az utósó szavak még meg sem száradtak, mi­dőn hirtelen, mintegy Deus ex machina, íróasztalom­nál állt. „Egy szívességre jöttem önt kérni, kedves ba­rátom, — szólt székén nyugtalanul ide-oda mozogva. „Szóljon“ felelek, „oly hangulatban talál, mely­ben mindenbe beléegyezem.“ „Tehát legyen“ folytatá, „röviden szólok. A leg­borzasztóbb zavarban vagyok. Cousineomnak meg­súgták, hogy Gr. Toni kisasszonynak kissé udvarol­tam. Na, ön tudja, kedves barátom, hogy e pletykán semmi sincs; hogy hódolatom oly ártatlan volt, mint csak lehet, s szinte oly ártatlanul fogadtatott is. Ki nem verselt életében, ha éppen más dolga nem volt ? Ezenfelül vallási különbség — egy szóval: szappan­­buborék volt az, mely egy szót sem érdemel. De a látszat ellenem szól. Cousineom kissé féltékeny s a féltékenyeket könnyen el­vakítja a látszat. Ha most ehhez még a holnapi ünnepély szegődik, akkor való­ban nem tudom, nem lehetnének-e reám nézve en­nek oly következményei, melyek szerfelett — kelle­metlenekké válhatnának. „Teljesen osztom véleményét, Marcus ur,“ fe­lelék, „olyannyira, hogy fájdalmasan vártam vissza­tértét, megmondandó, hogy az ünnepélyből, ameny­­nyire Gr. Toni kisasszonyt illeti, s mindenelőtt a kő­­ felállításából, soha semmi sem lehet.“ Marcus úr gazdag hajába mélyesztő kezét s­­ zavartan szólt: „Tökéletesen jól, tökéletesen helyesen van, ha­nem a dolog igy áll: a kő, a mint ön tudja, tegnap este megérkezett; én inasom segélyével kibontottam s ideiglenesen, hogy baja ne történjék, szobámba a pamlagra állítottam. A legnagyobb titoktartást kö­töttem a fickó lelkére, a legnagyobb elővigyázatot. Hanem ő mit csinál ? Ma reggel, míg távol voltam kocsit rendelendő, a hölgyeket, nagynénémet s cousi­­neomat, titkon szobámba vezeti. Nekem sejtelmem sem volt erről, mígnem útközben először nagynéném.­­ A­mint a megközelítő számla mutatja, minden bevé­­t­­el levonása után az egész kiállítás az osztrák állam­nak öt millió forintjába fog kerülni. Elég pénz ugyan, de inkább ilyesmire fordítsák, mint katonás pará­dékra. A török birodalmi bizottság, mint már említem, saját munkásai által több építkezést foganatosít a kiállítási helyen. Most épp egy födött kút mecseten dolgoznak, mely a híres II. Ahmet szultán kútjának fényes utánzása lesz, s ajándékképen a kiállítás után is itt marad. Az Angolországban most divó és nagy sikerrel nagyobb mérvben épített aquariumok mintájára is állítanak föl egyet, két osztálylyal, az édes és tenge­ri vízben élő állatok számára. Látjuk majd itt az osztrák-magyar folyamok és az Adria lakóit, élettel­jes mozgékonyságukban. Ha most a kiállítási téren járkálunk, mindin­kább kibontakozik előttünk a nagy gerendák, emel­­t­vények és hágcsók halmazából az iparpalota, ol­­­­dalépületeivel. Ha nem dolgoztak is rajtuk éjjel­­- nappal. Az angol királyi bizottság megígérte, hogy az időközi kiállításon, az exposition des amaters-ben a „kensingtoni museum“ ékszereit is ki fogja állí­tani. Sőt meglehet, hogy a múzeum igazgatósága e becses tárgyakat hosszabb ideig is Bécsben hagyja.­­ Ennél érdekesb gyűjtemény alig létezik valahol, s a­­­ki nem oly szerencsés, hogy Londonban nézheti meg az egész múzeumot, legalább ne mulaszsza el: eszten­dőre annak e részletét tekinteni meg. A kiállítási előkészületek közé tartozik némi­leg a színházak iparkodása is. Az udvari dalszínház­­tól kezdve a legkisebb külvárosi csarnokig mind ké­szülnek nagy új személyzettel, nagy új díszítmények­kel, a legtöbb mind a kettővel. A városi színházban az úgynevezett „Laube­­theater“-ben ma voltam. Nagyban kalapálnak, dol­goznak benne, mert e hó 16-án már meg akarják nyitni, de a­ki a színházat mostani állapotában látja, a nézőtért telve gerendákkal a csillár fölemelése vé­gett, az kétkedve fog rágondolni, hogy csakugyan megtarthatják-e a kitűzött időt, később cousineom célzásokat tettek, melyeket eleinte éppen nem, később, sajnos, csak nagyon is világosan megértettem . Tónim a megtestesült szeretetreméltó­­ság volt; bocsánatot kért, hogy hajlamomban, sze­relmemben valaha kételkedni mert. Képzelje zavaro­­dásomat! Szörnyű kínokat álltam ki. Ha megtudja hogy a követ nem az ő, de más számára rendel­tem .... Tovább nem tudtam magamat tartóztatni, ha­nem felugortam, megöleltem a jó embert s kiáltok : »Vegye a követ! Vegye a Toniját, igazi Toniját! tiszta szivemből engedem át mindkettőt.“ Ő azt hive, megbolondultam; én biztosítom, hogy komolyan szólok, hogy a holnapi nap az ő To­nijának fog szenteltetni, hogy én mindent, ami erőmből telik, megteendek, hogy a hódolatot, melyet Tonijának, igazi Tonijának hoz, a lehető legfénye­sebbé tegyem. S most, barátom, ki merné Marcus úr és igazi Tonijával szemben azt állítani, hogy Amor nem csalja —! Ah! Hogyan tréfálhatok, midőn szivem szent áhítattal van telve ! Hanem oly boldog vagyok. Sze­retnélek megölelni, magamat — az egész világot.. . Buchenhagen, 1869 december. Az ünnepekre hozzánk kell jönnöd! Minden bizonynyal elvárunk. Toni meg akarja legjobb bará­tomat ismerni. Jönnöd kell, ha csak azért is, hogy megizleld a pompás bort, melyet Marcus barátom küldött karácsonyra, hálából, a­mint írja, segítsége­mért amaz ünnepélynél, „mely imádott neje szívét örökre megnyerő számára.“ A jó fiú! Meg vagyok róla győződve, hogy időközben elhitette magával egész komolyan, hogy a felirat a pompás márvány­táblán (még egy lángoló szív is volt rajta) soha mást nem jelzett, mint a­mivel most összeköttetésbe hozza. Na, nekünk is megvan „Toni nyughelyünk“, — a barátságos hely a kandallónál a nagy tölgyfaborított szobában, hol ő este oly örömmel piheni ki a nap fá­radságos gazdasági munkáját. Ott fogunk együtt ülni és a lobogó téli tűznél boldog történeket regélni a kedves nyárból, midőn a bolondos mulatsági biz­tos annyi gondot szerzett neked, bolyongva a tan­­nenburgi hegyekben céltalanul, mig végre mégis meg­találta a kék virágot, mely után életében mindeddig hiába vágyott. Imolái F. A világkiállításról. (Bécs, szeptember 4.) (H.) Heureka ! megvan az iparpalota. Augusz­tus 29-én esti hat órakor fejezték be a nagy rotunda emelését. A 32 vasoszlop, mindegyik nyocvan láb magas, készen áll, és az azokat összekötő 300 láb át­­mérőjű vasabroncsok ott nyugszanak rajtuk.Már most is meg lehet tehát körülbelül ítélni, mily hatalmas benyomást fog tenni ez a rotunda, ha födele és dí­szítménye szintén elkészül. Az egész művelet, mely­nél körülbelül negyedfél millió fontra menő súlyt min­den baleset nélkül emeltek, a technika és mérnöki tudomány jelen magas fokának fényes tanújele. A munkások az utósó emelés alkalmára kalapjaikat zöld lombbal disziték, úgyszintén az oszlopfejeket is. A rotunda tervezője Mr. Scott Russel is jelen volt. Csak most, midőn már úgy a hossz­, mint az ol­dalcsarnokok készen állnak, vehetjük jól szemügyre, hogy mily óriási hely lesz itt betöltendő. A 14-dik számú csarnokban kezdték meg a díszítvényi szobákat. A vastartók oszlopalakú fa­burkolatot kapnak, mely kárpitozva lesz. Címereket és arany díszítményeket helyeznek az oszlopfejekre. A falakat és fedélzetet festvényekkel díszítik. A csarnok magasságának körülbelől felében van felfüg­gesztve egy pajzs, mely „Oesterreich“ feliratot vi­sel. E díszítés keresztülvitele valamennyi csarnokban megint óriási munkát vesz igénybe , hanem aztán e munka befejezése után a csarnokok csakugyan impozánsak is lesznek. A gépcsarnok — a közép épület egy kis részé­nek kivételével — már be van fejezve. A kereskedelmi minisztérium e napokban tette közzé a kiállítási alap eddigi hováfordítását és szám­adását 1871 június elsejétől július végéig. Eszerint bevétel volt : állampénzekből 2.515,300, saját bevé­telek, — bementi dijak sat 29,103 ft 68 kr, vagyis összesen 2,544,403 ft 68 kr. Kiadás : Központi igaz­gatóság 182,460 ft ft 45 kr ; építési munkák 589,241 ft 74 kr ; építési művezetés 119,716 ft 36 kr ; függő számadásban 1,372,739 ft 70 kr ; magától érthetőleg, itt a vasgyárosi számlák még nincsenek befoglalva. A fa­, gipsz, papír-maché és faragványmunkák­­ azonban már készen fekszenek és két nap alatt he­lyükre illeszthetők, csavarok segélyével. A színház belseje most egy hangyafészekhez hasonlít. A nagy festőteremben is dolgoznak, a kisebb teremben pe­dig Laube és Strakosch „exercitoztatják“ a személy­zetet. Az első megnyitó estére Schillernek befejezet­lenül hátrahagyott és Laube által szinte alkalmazott „Demetrius“ című drámája van kitűzve. Ha látom, hogy itt mily gyorsan és erélyesen fognak mindenhez, és összehasonlítom ezt ama csiga­­szerű eljárással, mely Pesten van szokásban, akkor valóban el kell szomorodnom. Íme a márciusban kezdett „Hotel Metropole“ e négyemeletes s négy oldalról szabadon álló épület is már födél alatt van, sőt a beldíszítést szintén megkezdték, hogy október­ben lakható legyen. A május elsején lerontott három ház, mely az „Arany bárány“ vendéglő nagyobbításá­­hoz vetetett meg,szintén fölépült a harmadik emeletig. Megemlítendő, hogy a lerontás alkalmával a Tabor- Strasse alsó végét szabályozták és szélesítték. Ha itt az ember valamely városrészben egynéhány hé­tig nem volt, mindig meg lesz lepetve amaz új építke­zés által, melyet talál. Igaz, hogy Pesten nincs annyi tőkepénzes és h­a­talmas intézet, mint itten , de véleményem szeri mégis fürgébben mehetne a dolog. De térjünk vissza a világkiállításhoz. Múlt va­sárnap 4110 ember nézte az épületeket, s egészben véve, augusztus 31-dikéig 170.754 fizető néző volt, s a belépti díjak 24.504 forintot eredményeztek. A részletek közül megemlítem még, hogy az olaszok ernyedetlenül azon vannak, miszerint a vi­lágtárlaton elsőrangú helyet foglaljanak el. Ennél­fogva a központi bizottságba bevették B­e t­o s c­h­i tanárt és mérnök-felügyelőt is. A katonai mérnöki kar pedig a száraz­föld és parterődítvények relief­mintáit fogja kiállítani. Japáni kiállítási biztossá Terazima Mure Mori londoni nagykövetet nevezték ki. E sajátszerű birodalomnak a maga nemében fölül nem múlt ipara­­ fényesen lesz képviselve. 888

Next