Fővárosi Lapok 1872. október (224-250. szám)

1872-10-18 / 239. szám

A berlini Moabit. („Die dunkeln Häuser Berlins.“ von Gustav Kasch. Wit­tenberg bei K. Herrosé, 1872.) (Cs. J.) Nem hiszem, hogy a közelebb lefolyt hetekben annyit írtak volna a lapok valamiről, mint a berlini mobról vagy „ jahnhagelről“, a­mint a ber­liniek az ottani köznépet nevezni szokták. Nemcsak az európai, de a tengeren túli sajtó is megbotránko­­zott, midőn a fejedelmi találkozás ünnepélyei alkal­mával oly dolgokat volt látni és tapasztalni kényte­len, melyek a magas paripát nyargalászó „culturvol­­kot“ igen sivár és kietlen világításban tüntetik föl. — Ahol a népnek öröme és mulatsága is oly elfajult és durva módon nyilatkozik, a­mint azt jelezni és jellemezni annak idején e sorok írójának is több­ször alkalma volt, ott okvetlenül a fogházaknak is egészen sajátságos vonásokkal biró képet kell nyúj­­taniok. Éppen ezért Berlinben idézésem alkalmával föl is tettem magamban, hogy a hírneves Moabitot megtekintem, azonban hírlapírói kötelességem az akkori nagy napok alatt annyira igénybe vett, hogy szándékom csak szándék maradt. De hogy érdekelt­ségem e tekintetben, ha már közvetlenül nem, leg­alább közvetve kielégítve legyen, arról gondosko­dott a „National Zeitung“ egyik szeretetreméltó munkatársa, ki megajándékozott Rasch Gusztávnak „Die dunkeln Häuser Berlins“ című éppen akkor harmadik kiadásban megjelent művével. Az itt kö­vetkező cikk ebből van merítve. Derült verőfényes szeptemberi nap volt, midőn kocsira ültem. Az apró kertek és virágágyak, melyek a börtönnek utcára fekvő részét környezők, a tavasz üde zöld zománcában ragyogtak. Az épület főhom­lokzata, mely a hivatalnokok és szolgaszemélyzet lakosztálya, a messze elterülő mezőre néz. A nagy főkapu egy kisebbszerü belső udvarra vezet, melyben a börtönben állomásozó katonák őrháza áll. Innét az épület tornácába értem, hol két oldalt az igazgató elfogadó­ szobája és a foglyok találkozási terme nymaik­ue, íruua einözuuajauau egy teler lógott, melyen a mai nap letartóztatott foglyok ne­vei állottak írva. Mindössze 651-en voltak. A talál­kozási termen, melynek ajtai nyitva álltak, éppen nem volt semmi börtönszerű. Világos, vidám és tiszta. A sodronyrácsozat, mely a fogházak találkozási szo­báit két részre osztja, itt hiányzott. A fogolyt, ha ro­kona vagy ismerőse óhajt vele beszélni, kivétel nélkül e szobába vezetik. Itt együtt lehetnek féló­ráig is, sőt ha a közlendők igénylik, teljes egy óra hosszat. Az igazgatóság e tekintetben igen hu­mánus. Egy másik nagy ajtó a fogház belsejébe vezet. Kétszer láttam már e helyet, berendezése tehát nem volt útj előttem. Mégis a látvány rendkívüli ide­genszerűségénél fogva, most is úgy meglepett, mint első ízben. A négy szárny, melyek A. B. C. D. be­tűkkel vannak megjelölve, csillagformában egy köz­pontban futnak össze, ahonnan mind a négy szárny földszintről egész a tetőig egyszerre áttekinthető. Megálltam e ponton és szemügyre vettem az egész fogházat. Minden szárny háromemeletes, minden emeleten egy keskeny vas­rácsozatú karzat fut vé­gig. E karzatok egyik oldalára nyílnak az egyes börtönök ajtai, melyek mögött a fogoly éjjel-nappal elszigetelve él. Az ajtók zárva voltak. A három eme­let karzatai egy központban egyesülnek. Az egyes karzatokat nyílt lépcsőzetek kötik össze, melyek fe­lülről csigaszerűleg kanyarodnak alá. A karzatok padlózata és az egyes lépcsők palakőból vannak ké­szítve. A világosságot egy üvegtetőn kapja Van va­lami fantasztikus, sajátszerűen meglepő az egész lát­ványban. Ki először van itt és nem tudja, hogy egy fogház központján áll, lehetetlen, hogy tisztába jö­hessen e szerfölött különös épülettel, s még sejtelme sem lehet arról, hogy e keskeny, karcsú vaskarzatok külső részei, mindenik szárnyon 150 embert tartanak fogva. Siri csönd uralkodik a hatalmas falak között. A nyomasztó csendet csak a nagy óra egyhangú ügyet, luxié meg, mely le sem id­ézi egyj£ecivuen mérte az időt. Néha egy-egy harang kondult meg, annak jeléül, hogy valamelyik fogolynak a felügye­lőre van szüksége. Midőn ezelőtt két évvel e helyen álltam, egy rendkívül szokatlan jelenet bontakozott ki előttem. Egyszerre halk csoszogást hallottam mö­göttem, mint mikor valaki nemez saruban bedeszká­­zott üreg fölött halad. A csoszogás először csak tá­volról hangzott, azután mindegyre közelebb és kö­zelebb jött, mindegyre hangosabban és határozot­tabban. Csodálkozva fordultam meg, hogy megtud­jam, i mi lehet e különös nesz oka. És láttam ? A fölső karzaton ötven-egynéhány emberi alak ment, egyik a másik után. Mind sötét barna zubbonyban voltak. A sötét barna rövid pan­­tallont hosszú fekete harisnya szorította össze, és láb­­beliek nemez saruból állott. E lábbelik okozták ama különös csoszogó neszt a karzat palatábláin. Fe­jükre barna pamut süveg volt húzva, mely elölről ernyőszerűen lógott le, eltakarta az arcot teljesen, úgyhogy csak két szem volt látható, melyek az er­nyő két lyukán barátságtalanul néztek szerteszét. Tíz lépésnyi távolságban mentek egymásután, mint a katonák a kellő távolságot sehol sem zavarva meg, így a felső karzatról a nyílt összekötő lépcsőzeten az alsó karzatra, s erről a földszinre jöttek, azután pedig mellettem el, a tornác felé. Mindenik me­zőn szemembe nézett. Ez álarcos alakok sétára in­dultak. Utána mentem a szomorú csapatnak tornácról tornácra, míg végre egy belső tágas udvarra értem. Ez udvar a sétahely volt, azonban ez is, mint a he­lyiség többi része, sajátságos hatást gyakorolt az emberre. Húsz magas fal futott itt is csillagszerűleg egy központban. Ez udvar középpontján ötven-egy­­nehány láb magas kőtorony nyúlik az ég felé,melynek felsőrésze köröskörül csupa üveg. A torony belsejé­ben egész az üveg­csúcsig lépcső vezet. És e külö­­n női legyezőformájú épület a foglyok sétahelye. A torony üvegcsúcsában egy felügyelő van, ki a épül — 1042 — . A bankár, számadását kezében tartva, összeadá a nyereséget, mit a börzepapírok emelkedése nyúj­tott, és nem engedé magát háboríttatni ama kiáltá­sok által, melyek közel hozzá az utcán hangzottak. Egy erős lökés, melyet a kocsinak valamely kemény tárgyhoz ütközése idézett elő, arra bírta őt, hogy felemelje fejét. Ugyanabban a pillanatban zajos üvegcsörömpölés hatott fülébe. Az esemény ennyiből állt: A bérkocsi a Lafitte-utcába akart fordulni s fé­lig rá hajtott a gyalogjárdára. Ez még nem okozott volna bajt, ha a bankár fogatának, mely ugyanazt az irányt követő, ideje l­ezdett kitérni, de a lovak vágtatva haladtak, s a járművet nekivitték a bér­kocsinak, mely a következő pillanatban felfordúlt, s ekkér az utca végén befejezte pályafutását. Mielőtt Abilónak ideje lett volna kocsiját meg­állítani s lábát a földre tenni, a felfordúlt bérkocsit nagyszámú kiváncsi néző vette körül. Némelyek a lovak és szerszámok rendezésére a kocsisnak nyújtottak segédkezet, kinek nem történt semmi baja, mások ama két személyt iparkodtak fogságukból kiszabaditani, kik a bérkocsiban foglal­tak helyet. — Nem történt semmi szerencsétlenség, — mondá a közelállóknak egy csinos, középtermetű fiatal nő, a nyitott ablakon félig kihajolva a kocsiból, segítse­nek kérem, hogy az utcára juthassak. Négy erős kar azonnal előrenyúlt s a hölgyet a kövezetre segité. A nő, mielőtt kilépett volna, lebocsátá fekete fátyolát, de e fátyol sem elég sűrü, sem elég hosszú nem volt arra, hogy vonásait elfödözze. A bankár, ki a jelenetet az átelleni járdáról nézte, nem volt képes egészen elfojtani a meglepetés felkiáltását, a­mint az ifjú hölgy a szerencsétlenül járt bérkocsi felé visszafordult. A nézők kíváncsiságát azonban nem akarta még inkább fokozni azáltal, hogy a járda túlsó ol­dalára menjen , sőt úgy látszék, mintha azon igyekez­nék, hogy elrejtse magát, s e végből egy zubbonyos óriás háta mögé bújt, ki egy egész fejjel volt na­gyobb, mint ő. Innét nézte, mikor lép ki a kocsiból a másik személy, ki nem váratott sokáig magára s egy fiatal ember képében szintén kilépett a felfordult börtönbül. Mindez alig került több időbe egy percnél, és Abilo észrevette, hogy a fiatal ember öt frankot ad a kocsisnak s aztán a hölgygyel együtt egy más bér­­kocsi felé tart, mely a boulevard végén állomásozott. A fiatal­ember megjelenése nem gyakorolta­­ rá ama hatást, minőt az ifjú hölgy látása okozott. A­mint arcát megpillanta, összeszok­ta ajkait és szeme villámokat szórt. Azonban csakhamar visz­­szanyerte nyugalmát,­és úgy látszott, mintha vala­mely nagy feladat megoldásán törné fejét. Mindamellett nem mulasztá el a távozókat sze­mével titokban kisérni, s a­mint azok az új bérko­csit elérték, ő is hintójába ült, s megparancsolá kocsijának, hogy az előttük haladó járművet kö­vesse. A bérkocsi a Drouot-utca felé tartott s elvezető a bankárt a Saint-Georges-utca hosszában egész a Saint Lazare-utcáig. Itt a hölgy és a fiatal ember ki­szállt a bérkocsiból és belépett egy házba. — Haza mehetsz, — mondá kocsisának Abile, — mialatt ő is kiszállt a hintóból. A kocsis megfordult, ura pedig gyors léptekkel amaz épület felé tartott, melynek kapuja mögött a fiatal párt látta eltűnni. Miután a ház külsejét és be­járatát jól megnézte, elkezdett gondolkozni. Egy munkás, ki arra haladt, erősen meglökte őt. A bankár felemelte szemét, s a túlsó épületen pa­­pírszeletre nagy betűkkel e szavakat látta felírva: „Itt szoba van kiadó.“ A következő percben a kapus ajtaján zörgetett. — Mi az ára a kiadó szobának ? — Ötven frank havonkint. — A Saint-Georges-utcára nyítnak az ablakok ? — Igen, uram, ide nem értve a szolgálatot, mit én teljesítek. Havonkint tíz frankért oly tiszta lesz minden, mint ez a tükör. — Jól van, jól, — mondá türelmetlenül Abilo, — a nélkül, hogy a kérdéses tükörre tekintett volna, melyet sűrű pókháló fátyolozott el,— kiveszem a szobát, itt a hatvan frank­ adja ide a kulcsot. A kapus telve tisztelettel az új lakó iránt, ki­­ nem alkuszik, előre haladt a lépcsőkön, s a második emeleten megállva,felnyitá a szoba ajtaját. Hajlandó lett volna a lakás és a bútorzat dicséretébe eresz­kedni, de a bankár félbeszakítá őt. — Csöngetni fogok, ha szükségem lesz önre, — mondá és az ablakhoz lépett. A kapus nem időzött tovább a szobában, hanem lesietett lakására s útközben felszámitá, mennyit fog nyerni, ha ügyesen kiszolgálja ezt az urat, kivel oly könnyen meg lehet egyezni. A szoba ablaka az átelleni ház bejáratára né­zett. Ha a redőnyöket az ember bevonta, látható a szemközti ház lakóit ki- és bemenni, a­nélkül, hogy általuk észrevetetnék. Abilo az ablakhoz tolta a szo­ba összes bútorzatát képező karszéket, és elkezdett­­ figyelni, miközben homlokát az ablakhoz szok­ta. Körülbelől egy óráig maradt e helyzetben. Egy­szerre fölemelkedett. A nő és a fiatal­ember kiléptek a szemközti ház kapuján, s a rájok várakozó bérko­csi felé tartottak. A nélkül, hogy időt vett volna magának a szoba ajtaját bezárni, a bankár lefutott a lépcsőkön. Mi­dőn az utcára ért, a bérkocsi már távol volt s vége felé járt a Saint-Lazare-utcának. — Már nem érem őket utól, — mondá Abile, — azért rövidebb úton kell eléjök sietnem. Kétségte­len, hogy a kanyarúlat felé tartanak, és én oda ha­marább eljuthatok, mint ők. Bérkocsis ! — kiálta ama fogatok egyikére , melyek lassú lépésbe a Saint-Lazare utcában haladtak végig. A kocsi előrobogott. — A Saint-Lazare­ utca kanyarúlatához, — mondá a bankár a kocsiba ugorva. — Ne kímélje az ostort. Húsz frank borravalót kap. Soha bérkocsis lovai oly vad sebességgel nem fu­tottak, mint a melyek Abilót röpiték. A járókelők megálltak, hogy a vágtató fogatot bámulják. A ko­csi kevesebb mint tíz perc alatt elérte a kanyarulatot. A másik bérkocsi sokkal később érte el e pon­tot és a bankár látta, hogy az ifjú pár egy átjáró felé irányozza lépteit. A fiatal­ember egy belépti jegyet adott át a hölgynek, aztán megszoríta annak kezét és visszasi­etett a bérkocsihoz. — Rue du Faubourg Saint-Honoré, — mondá a kocsisnak. — Gyorsan, mert dolgaim igen sür­gősek. Abile engedte a fogatot előre haladni. Aztán in­tett kocsisának, hogy tartson ugyanabban az irány­ban, maga pedig behúzódott a kocsi mélyébe és lebo­csátá az ablak függönyét. Három­negyed négykor otthon volt. — Hol van Danelli úr ? — kérdé a segédek egyikétől, a­mint az irodába belépett. — Danelli úr egy órája, hogy elment hazulról, azt mondva, hogy üzleti dolgokban távozik, — vi­­szonzá a segéd. — Üzleti dolgokban, ismétlé a bankár nyu­godt hangon, — igaz, el is feledtem .. . Ha zárlat előtt visszatér, mondja meg neki, hogy ebédre ne jöjjön Matignybe, ma este nem leszek otthon. (Folyt, köv.)

Next