Fővárosi Lapok 1873. február (26-49. szám)
1873-02-01 / 26. szám
zonyosan valami tintás üvegből kiszabadult kaktus mászhatott végig, betűalakú nyomokat hagyva maga után. Sokan olvasták s én is megnéztem. Láttam, de elolvasását máskorra hagytam. A keskeny ajtón át szűk folyosóba lépünk, mely szorongásig tömve volt néppel. E tömegen áthatolva, sötét kis zugba jutunk, hol jobbfelől egy négyszögletes lyukon át láthatjuk, mint irogat ecsetével egy khinai, néha felelve valamit kérdezősködő honfitársainak. Ez valami pénztárféle lehet. Szemközt van egy nyílás, melynek két oldalánál két fehér ember ül. Én ott váltottam jegyet. Csak ötven centbe került, s ez áron a mennyei műtemplom megnyílt sóvárgó lelkem előtt Az első benyomás, melyet e színház az idegenre tesz, sajnálkozás és bámulattal vegyült undor. Legalább én rám így hatott. Valami okosat látni nem reméltem ugyan, de azt sem képzeltem, hogy egy színház ily piszkos lehet. Képzeljünk egy nagy, csaknem négyszögű termet, három részre osztva. A bejárással szemben a színpad, a terem többi része pedig a földszint és karzat, az ülősorok nagyon hasonlónak a magyarországi falusi iskolákban használt padokhoz ; oly szűkek, hogy egyenesen ülni lehetlen, s a deszkákat a közönség háta gyalulta meg valaha. Most fényes és csúnya is. A karzaton, a színpad mellett jobbfelől van három gyalulatlan összetákolt kaloda, olyanforma, mint a magyar parasztasszonyok libaketrece, s ez — mint mondják — a notabilitások páholya. Néha fehér embereket is lehet látni bennök. Balfelöl áll egy magas emelvény 60— 70 személyre, és sokkal kényelmetlenebb, mint a többi ülőhely. Ez a nők helye. Itt mászkálnak a khinai ladyk egymás fején, hátán és nyakán keresztül-kasul, hogy helyet kaphassanak. Az egész színház teli van szórva mogyoróhéjjal, úgyhogy minden lépésnél tíz-tizenkét roppanás hallik, jeléül, hogy a khinai színházat ritkán söprik. A falakat is akkor meszelték be utójára, mikor e színházat építették. A közönség az előadás előtt egy negyed órával vagy húsz harminc mogyorórágó khinaiból állt, kik azonban csakhamar öt-hatszázra szaporodtak, a nézőtért szorongásig megtöltve. Az egész előadás alatt irgalmatlanul pipáznak, s tetszésüket csöndes nevetéssel nyilvánítják. E részben az európai közönség sok jót tanulhatna tőlök. A színház legérdekesebb és legcsodálatosabb része a színpad, mely öszhangzásban van a ház többi részével. Függönynek, díszletnek hire sincs. Nem egyéb ez, mint egy ötlábnyi magas emelvény, mely előtrül semmivel sem lévén eltakarva, kényelmesen alá lehet látni, s e közönség előadás előtt gyönyörködhetik a színpad alatt levő dirib-darab fák, deszkák, limlom és tíz esztendős szemétben. A felső rész, vagyis a tulajdonképpi színpad két és mély; a háttérben két ajtó látszik, mely az öltöző termekhez vezet. E két ajtón a színházhoz tartozó egyének folyvást ki- és behordozzák a kellékeket, egy csöppet sem feszélyezve magukat a közönség előtt. A két ajtó között a színpad kellő közepén van a zenekar helye, mely majdnem a színpad felét foglalja el. E zenekar előtt fél öl széles és két öl hosszú gyékény van leterítve, a gyékényen foly le az egész előadás. Jobb és bal felől a színház fenállása óta használt mindenféle kellék van összehalmozva a legnagyobb rendetlenségben. A két ajtó között óriási nagyságú khinai betűk láthatók. Képzeljük ehhez a legnagyobb tisztátlanságot, s előttünk a „Chineese Theater.“ Következik az előadás, s mily előadás!“ Ezt a zenészek megjelenése adja tudtul. A hangszerek mások, mint a mieink. A főszerepet valami fuvolaféle viszi, melynek hangja erős fűrészreszeléshez hasonlít; egész skálája három-négy hang, s a felső fokon fület hasít. E hangszer elejétől végig folyvást működik. Van még egy fél ös hosszú hegedű, melynek hasa alig tenyérnyi nagyságú. A többi hangszer mellékes dolog : leginkább csörömpölő, kopogó eszközök. Mily jó szolgálatot tennének ezek nálunk is egy macskazenénél. A színdarab valami operette-féle história. Nagyobb része dal, de milyen dal! Iskolázott hangról itt szó sincs. A tenorista (azért nevezem tenoristának, mert ez legiszonyatosabban bőgött,) elordítja magát a tőle kitelhető legmagasabb hangon, s aztán amíg csak bírja, ordít valóságos pávahangon, mígnem kifáradva a sornak vége van, de lélekzetvétel után újra kezdi. Feladata nem az, hogy a zenével összhangzólag énekeljen, hanem hogy mentül erősebben kiáltson. Szegény tenoristán nagyon is észrevehető volt, hogy életében sokat szerepelt, most a darab első jelenetében mindjárt elrekedt. A többi férfi is hasonló művészettel énekel, de mivel szerepük sokkal kevesebb, feladatuk nem oly fárasztó s jobban is hangnál vannak. A nőket is férfiak szemétesítik, és pedig ügyesen. A khinai nők billegő járását, túlságos szerénységét és szégyenlős mozdulataikat kitűnően utánozzák , de a női hang annál nehezebben megy, s valóságos kappan-hangjuk a játék hatását is elrontja. A darab kezdetén e hang még csak megjárja, mind a beszédben, mind az énekben, de végre a szegény ördögök annyira elrekednek, hogy az ember szívéből megsajnálja őket. Az előadás eltart nyolc órától két, egész három óráig éjfél után. Ez idő alatt több darabot játszanak le. Én csak kettőt néztem végig, tovább nem bírtam türelemmel. Az egyik darab meséje — amint kivehettem — körülbelől ez lehet : egy khinai nemes, szolgája (ki igen jó komikus) kíséretében, egy hosszú fehérszakálú ember (a tenorista) nejei vagy leányai közül kettőt elcsábít. A fehérszakálú ember a nemes urat és inasát a nők kettőjével együtt találja. A szerelmesek szétugranak, a fehérszakálú ember pedig tűzbe jön, dühösen ledobálja magáról a ruhát s megtámadja a Csábitót, a ki őt jól a földhöz vágja, s méltóságos lépésekkel megy az öltözőszobába. De csak akkor következik meg a haddelhadd. Nagyszámú hadsereg ront ki az öltözőszobából, lándzsákkal fölfegyverkezve. A csábitó igen ügyesen viv velők, s ha millió jönne is, mind legyőzi. Végre annyira megy a dolog, hogy a katonák előtte elsétálnak, ő pedig pallosával mindegyiknek a nyakára legyint, ami azt jelenti, hogy azokat mind megölte. Legbolondabb az, hogy a halottak mind kimennek a maguk lábán, sőt pár perc múlva vissza is jönnek a másik ajtón, s a legügyesebb testgyakorlókká válva, székeket, két egymásra állított asztalt stb. ugrálnak keresztül. Ez a darab vége. A másik szintén ily modorban foly le. Valaki nőket akar venni egy apától, de az adó és vevő öszszevesznek. Egy ember legyőz ötvenet, vagy százat, s aztán következnek a legnyaktörőbb ugrálások, ez az egész. Megjegyzendő, hogy néha ügyes mimikát lehet látni tőlök. Például egy nő megtudva, hogy el van adva, oly érzékeny zokogásban tör ki, hogy ha környezete nem volna oly rémítően badar, még el is pityerednek az ember- Egy másik szereplő valami véletlen meglepetés alkalmával oly ügyesen rezzen össze, hogy sok európai színész tanulhatna tőle. Láttam egy eredeti internetzót is. Épp a fehérszakálú ember legdrámaibb jelenetét játszák, midőn a zenészek egyike kap egy tányér gőzölgő rizst, s ő a színészek háta mögött egész kényelmesen lát a vacsorához. Sok furcsát lehetne még e színházról írni, de azok oly különös badarságok, hogy látni kell, különben nem hiszi el senki. Olvashattam volna én is akár egész kötetet a khinai színházról, bizonyára nem hittem volna oly primitív dolognak, mint a minőnek saját szememmel láttam. Czirják Károly: Fővárosi hírek. * Az országos költségvetés átalános tárgyalását a képviselőház tegnapi ülésén befejezték. Utójára Helly, mint határozati javaslat benyújtója s Szél Kálmán, mint pénzügyi bizottsági előadó emeltek szót. Ezután névszerinti szavazás következett, melynél a balközép a jobboldallal együttesen elfogadta az előterjesztett költségvetést tárgyalási alapúl, Helfy indítványa mellett, mely a kormánytól minden költséget megtagad, csak a szélsőballak szavaztak. — Az ülés elején Horn Ede interpellálta az ötvennégymilliós kölcsön tárgyában a pénzügyminisztert, kinek szabad kezet engedtek a kölcsön megkötésére s kinek most az eredményről a házat értesíteni kellene. — Tegnapi tudósításunkban Gál M. tollvétségből kormánypárti képviselőnek volt mondva, holott a szélső balhoz tartozik. * Liszt Ferenc, hír szerint, a „Szózat“ és „Hymnusz“ átiratán dolgozik. Az ő mesteri arrangementója e nemzeti énekeinket bizonyára épp oly ismertekké teszi világszerte, mint tették a Rákóczy-indulót is az ő és Berlioz nagy átiratai. * A diontkereskedések átalában nincsenek megelégedve a téli üzlettel. Egyes kiválóbbak azonban meg lehetnek. Például a Türsch üzletében az idény megnyitása óta tegnapelőttig 975 legyezőt adtak el s 250 báli ruhát csináltattak. * A Kisfaludy-Társaság ünnepélyes közülésének három költői felolvasása: Szigligeti „Másvilági bünhödés“ című beszélye, Győry Vilmos „Két kép“ s Greguss Ágost „Fölébredvén“ című költeményei az ülés után lapunkban fognak megjelenni, szerzőik, szívességéből. * „A fekete dominódban Blahá né asszony tegnapelőtt este mutatá be magát először a nemzeti színpadon, hol eddigelé még csak egy könnyűd dalműben, aFloton „Árny“-ában szerepelt. Közönsége oly nagy volt, hogy már délben nem lehetett kapni jegyet. Mindenki kíváncsian várta, hogy a népszínművek kedves Rózsija mint fogja ábrázolni a legfinomabb társalgási dalmű előkelő Angéláját, melynek egy évtized óta oly kitűnő ábrázolója volt (s reméljük, hogy lesz is még) a nemzeti színház operájában. Ily előd természetesen elfogultságot szül mind a színpadon, mind a nézőtéren. Milaháne-iasszony, ki oly otthonos a népszínműben, most a fekete selyem dominóban észrevehető lámpalázzal lépett ki, a közönség pedig nem fogadta tapssal, mintha ezúttal félt volna előlegezni. De annál értékes lehet rája nézve, hogy későbbi tapsban és kihívásban bőven részesült. Annyit jelent te ez, hogy e szerepben is többet adott, mint amenynyit vártak tőle. Ha attól tarthatnánk, hogy a dalt mai siker elvonja őt a népszínmű terétől, mely számmára úgyszólván tövis nélkül termi a rózsákat, akikor szinte kívánnunk kellene, hogy a víg operában ■ ne arasson élénkebb tetszést; de miután tudjuk, hogy e vállalkozás fő célja, közreműködése által néhány kedvelt játékdalma színen tartását a jelen viszonyok közt is lehetővé tenni, annál készségesebben ismerjük el buzgalmát, mivel az nem volt sikertelen. Kellemes, fris, könnyűd hangját Auber hajlékony tabettáiban is tudta érvényesíteni s az aragóniai dalban és a hires kaland-románcban szintén kapott tapsokat. Az átmenetek nem voltak ugyan mindig si■ mák s a futamokból itt-ott kiérezhettük, hogy Blaháné asszony sajátlag nem az operára képezte magát, hanem másfelől el kell ismernünk, hogy hallottunk tőle szép portamentót, hibátlan staccatót s egy párt kielégítő trillát is Megnyerő alakja szintén előnyére vált, s arca illett egy spanyol nő személyesítéséhez. Az aragoniai festői jelmezben különösen magára vonta a nézőtér minden látcsövét. Játékában is volt több jellemző vonás, de arcára több mosoly, mozgásaiban nagyobb szabatosság kellett volna. Azzal, hogy kezét sokszor tartó arca és ajka mellett, önkénytelenül a népszínműi ábrázolás egy obsigát szokására emlé■kettetett. Az idyll és a szalon elevensége közt nagy a különbség, s ma még Blaháné asszony inkább van szokva ahhoz, mint emehhez; de ha többszöri föllépése által elfogultsága eloszlik, a részletek finomabb színezésében is jobban kitünhetik. A tetszés, melyben részesült, buzdíthatja; de — amit hozzá kell tennünk -- ne buzdítsa soha a népszinmű rovására, melyre sajátlag teremve van. Odry is új jelenség volt , Lord Elfort szerepében, de „Hamlet“ 63 „Mephisto“ jeles ábrázolója a komikumra nem bir hivatással. Nagy tetszést aratott — mint mindig — Kőszeghy „Deo gratiasa “ Még el sem kezdi e dalt s már nevetik. A rococo jelmezek alkalmazása jó gondolat, mert a közönséges frakk, (noha a „Fekete dominóit mindenütt abban játszák,) önkénytelenül eszünkbe juttatja, hogy az élet beszéde nem hagjegyekkel jár. A zenekar élénken játszá e kellemes zenét, mely a régi Páris boldogan enyelgő szellemét oly híven fejezi ki. Mikor fog szülemleni benne megint ily keresetlen víg zene! * A tornászok bohócestélye a reboutban csütörtök éjjel csak félig sikerült. Nem volt oly látogatott, mint a két év előtti, s a produkciók sem mutattak oly leleményes rendezőkre, mint azok, amelyeket a tornászok első estélyén, 1871-ben láttunk. A lépcsőzetnél Lehmann által festett nagy kép volt látható, melyen kért tornász az egylet címerét tartotta, e jelszókkal: „Épség, erő, egyetértés“ A terembe egy festett antik kapun jutottak a „tisztelt bolondok“ s itt váltották be szelvényüket egy-egy bohócjelvénynyel, mely férfiaknál tréfás papircsákó, hálósipka s más ilyféle föveg volt, a nőknél pedig névvel jelzett fehér kötény. A nagy teremben láttuk fölállítva a „vásári bódé“-t, illetőleg azt az emelvényt, melyen a mutatványok folytak. Mindenelőtt a beduin-család erő mutatványait néztük meg. Jelmezekben, tornászok adták elő. Majd a palackok tánca következett, ami mulatságos látvány volt. Óriási palackok jöttek a színre: „érmelléki,“ „bikavér,“ „szomorodni,“ „kőbányai“ s más igen jól ismert és kedvelt feliratokkal. A tánc, melyet lejtettek, komikus hatású volt, míg végre a mulatókat meglepte a champagnei, mely illő komolysággal lépett a publikum elé, a mulató „minorum gentiumok“ pedig tiszteletteljesen hajoltak meg a „mester“ előtt, s mikor a champagnes dugója kipattant, a palackok a közönség hahotája közt dűltek halomra. A tornamutatványok a lovon szintén érdekesek voltak, de a „váci utcai árverés“ sokkal jobban volt kigondolva, mint előadva. Festményeket árvereztek el: „Hektor búcsúját“ (egy vonitó eb.) „Diánát a fürdőben“ (Diána egy öleb volt), a pesti gázvilágítást (feketére mázolt kép), stb. Mulatságos volt az öreg asszonyok tánca is, mit a közönség ismételtetett. A mutatványok tizenegy órakor értek véget, mikor a közönség egy része oszolni kezdett, más része pedig ott maradt s mulatott — ahogy tudott — hajnalig. Csinos álarcokban nem volt hiány. * Az „Auió“ kereskedelmi egylet választmánya jan. 19-én tartott ülésén öttagú bizottságot választott, melynek hatáskörébe tartozik: egyrészt tagjai oktatásával személyesen foglalkozni, másrészt pedig egyes közhasznú felolvasásokra kitűnő szaktudásokat nyerni meg. E bizottság már meg is kezdi működését, s több kiváló szakférfit nyert meg, kik hetenkint felváltva felolvasásokat fognak tartani. Ami pedig a rendszeres oktatást illeti, a bizottság tagjai közül: Kohn A. alelnök a könyvvitelből, Goldmann Adolf titkár a magyar nyelvből és irodalomból, Schulhoff Ödön másodtitkár a kereskedelmi levelezéstanból, Markstein Sándor könyvtárnok a gyorsirászattanból február elsején kezdik meg előadásaikat. E tantárgyak mindegyike, melyeken a ta- ill