Fővárosi Lapok 1873. február (26-49. szám)

1873-02-26 / 47. szám

47-dik sz. Szerda, február 26. Kiadé-hivatal: Pest, barátok­ tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési díj: félévre . . . 1 ft 1 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Idegt­elen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa-utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­en....................10kr. Bélyegdij minden ig­­ioláskő-- .... 30 kr. A jó öreg mamához. Gyermekkoromban még, élt be sokszor mondtad Forró csókjaid közt ringató öledben : „Kis fiam, jó fiam! hogy ha majd felnőttél, És az isten megtart erő­s egészségben, Ugy­e szeretsz engem ?“ Gondos kezed alatt, szived oltalmában, Bú­s öröm közt juték el a férfi­korhoz, És a kínos jelen s a reménydús jövő ■ Részemre bárminő bút vagy szerencsét hoz : Nem hagylak el soha. Kincsek halmaza közt és szerencse élén Mit ér az élet, ha nincs szerető anya! De ha hűn ölelő karod felém hajlik , Még e búbánatos föld is mtanya. Nem hagylak el soha. Csak gyermek lehet rész ; az anya mindig jó­ .Szent szerelmét soha meg nem hálálhatjuk . Szeretni s védeni az imádott hazát Édes anyánk áldó csókján tanulhatjuk. Tiszteld a jó anyát! !- Bernát Gazsi.*) Cardinal ur. (Francia beszélj.) Írta H­a 1 é­v y. (Vége.) Hogy Trochu nagyhírű tervével miként szol­gáltatott ki minket a poroszoknak, azt ön jobban tudja, mint én. Elég az, hogy a várost feladták és a béke megköttetett. Férjem megnyugodott az esemé­nyekben, de elkeseredve tört ki, midőn azt hallotta, hogy Vilmos király be akar Párisba vonulni. Én nem tudom, mi történt volna, ha a poroszok csak­ugyan Batignollesba jönnek. Cardinal urat nem le­hetett volna semmi módon visszatartani. Szerencsé­re azonban az ellenség a Monceaux-parknál megálla­podott. Cardinal úr mindamellett nem szűnt meg ismé­telni : — Elzász, Lotharingia, és felül rá még öt mil­liárd! . . . Ennek végét kell szakítani. Hanem a bor­­deauxiak óvakodjanak a köztársaságtól, mert jaj nekik, ha ezt elősegíteni merészük ! Erre bekövetkezett március 18-ka, de becsüle­temre állíthatom, hogy Cardinal úr nem volt részes a dologban. Hisz egy hétig tartottam zárva, mert nem lehetett neki hinni. Voltak asszonyok és emberek, a­kik rá akarták őt venni, hogy csatlakozzék a moz­galomhoz. Mert ő nem volt csekély fontosságú té­nyező, és ha a commune mellett nyilatkozik, kétség­kívül Batignollesban igen sokan követték volna pél­dáját. De ő ezt nem tette, és én is elkövettem mindent, hogy nyugalmát visszaszerezzem. Mint feleség ter­mészetesen mindenben osztottam férjem véleményét, de én nem csupán feleség voltam, hanem egyszers­mind anya is. Nekem leányomról kellett gondoskod­nom s igy szóltam magamban: — Az opera az események következtében három­negyed év óta be van zárva, és ki tudja, mikor fog­ják azt ismét megnyitni? És Pauline még nincs férj­hez adva, és ez a köztársaság alatt is nehezen lesz létrehozható, míg a császárság alatt — már csak legyünk igazságosak — ilyesmi úgy szólva magától ment.„ Értsen meg ön jól. Cardinal úr előítéleteit a tár­sadalom magasabb osztályai ellen én soha nem osz­tottam. Mi, kik a coulissák mögött sok előkelő em­*) E gyöngéd érzelmű költeményt az „Üstökös“-bül vettük át, mely azt az elhunytnak kézirata után közlé­­bért látunk, jól tudjuk, hogy azoknak is vannak szép és dicséretreméltó tulajdonaik . . . Nem, ezt nem udvariasságból mondom, hanem mert igy va­gyok meggyőződve. Én jól tudom, hogy vannak emberek, kik szeretnek fényben és élvezet közt élni, de hát különben mi is lenne a mi szegény kicsinye­inkből ? Férjem azonban mind ez érvekre kevés súlyt fektetett; ő azonnal szavaimba vágott s ezzel torkolt le: — Asszony, jól tudod, hogy az ily beszédeket nem szenvedhetem! Miután egy hét eltelt, Cardinal urat szabad lábra helyezem. Megígérte, hogy nyugodtan fogja magát viselni, s én nem ellenzem, hogy belépjen a batignoliesi békebizottmányba. Ez pompás dolog volt. Minden nap üléseket tartottak és bizalmi férfiakat küldtek Versaillesbe. Ez ugyan nem vezetett semmi­re, de rám nézve mégis azzal­­az előnynyel járt, hogy férjemet foglalkoztatá és bizonyos fontosságot köl­csönözött neki, a nélkül, hogy őt kompromittálta volna. Cardinal ur­a mellett szabadkőműves is volt, s mint ilyen, magas rangot foglalt el. Az egész társa­ság három pártra oszlott. Az egyik semmit sem akart tenni, a másik azon volt, hogy békenyilatkoza­tokat kell tenni, a harmadik végre azt kívánta, hogy a szabadkőművesek valamennyien csatlakozzanak a communehöz. Cardinal úr az első párttal tartott, mi­után ő ama nézetben volt, hogy a szabadkőművesek feladata az, miszerint a háborúba és politikába ne keveredjenek. A páholy mindennap gy­űléseket tartott. A ta­gok veszekedtek és cibálták egymást, s Cardinal úr, midőn esténkint hazajött, igy szólt hozzám: — Asszony, ha oly embert akarsz látni, ki a mai vita alatt kitüntette magát, akkor nézz rám, így folyt az élet egy hónapig, és én biztosítom önt, hogyha férjem valamely párt iránt részrehaj­lást érzett, úgy az inkább a versaillesi országgyűlés volt, mintsem a commune. Először is, mint ön kép­zelheti, a communenek a házbérre vonatkozó rende­lete által nem volt valami kellemesen érintve. A mi házunk ugyanis bérház volt, és a lakók a nemzetőr­ség fedezete alatt kiköltöztek belőle, a­nélkül, hogy fizettek volna. Másodszor Cardinal úr nagyon sze­reti gyermekeit- ő igen szomorú volt, hogy Virgi­­niet már nyolc hónap óta nem látta, és azt tudta jól, hogy a marquis mindaddig nem fogja gyermekünket visszahozni, míg Párisban a commune uralkodik. A­mi engem illet, én testestől lelkestől a versail­­lesiaké voltam. A commune szintén meg akarta ugyan nyitni az operát, azonban ballet nélkül! Pauline jö­vője engem szerfelett aggasztott, és meg nem állha­­tom, hogy így ne szóljak magamban: — Ha a császárság még két vagy három évig tartott volna, ma Pauline első táncosnő lehetne és minden valószínűség szerint biztosítva­ volna ál­lása ! Bocsásson meg, én gyakran ismétlem, a­mit gondolok ... de ön jól tudja, hogy egy anya szíve mindig ellágyul, valahányszor leánya felől történik említés. Most jövök ápril 28-ra, a rémnapra, melynek köszönhetjük összes szerencsétlenségünket. Körülbe­­lől egy hét óta naponkint gránátok kezdtek aláhull­ni Batignollesban és Cardinal mindennap megszem­lélte házát. April 26-án kidüledt szemekkel és va­cogó fogakkal jött haza s igy szólt hozzám: — Asszony, tudod-e mi történt ? — Nem tudom, de egészen megrémítesz. — Nos, Thiers ur bombázni akarja házunkat Igen, a mit Bismarck nem tett, azt megteszi­­. Egyet­len egy porosz gránát sem esett le Batignollesban, és a múlt éjjel egy versaillesi bomba betörte házunk fedelét. A javítás belejön legalább is ezerötszász frankba! Rátukmáltam férjemre egy pohárka mellissa­­szeszt és megnyugtatni iparkodtam őt. De Cardinal úr el volt keseredve és felkiáltott: — Holnap nem akartam a szabadkőművesek tüntetésére elmenni, de igy már elmegyek, és pedig az első sorban fogok állni s mellemet szegezem a ver­saillesi golyók ellen. Kalapomat, asszony, add ide a kalapot. Megyek a páholygyűlésbe és felkeresem testvéreimet! Dacára kényeim és kérelmeimnek, ő csakugyan elment. Más­nap a szabadkőművesek nagyszerű tün­tetést akartak rendezni. Tervben volt, a szabadkő­­műves-zászlót a sáncokra kitűzni, s abban állapod­tak meg, hogy ha azt csak egy golyó is éri, a test­vérek kötelezendik magukat, rögtön a versaillesiak ellen indulni. Cardinal úr egy nappal előbb még rá­­szalta a tervet, de persze akkor még nem hulltak a a bombák. Ebből láthatja ön, hogy egy bomba, mely ezerötszáz frtnyi kárt okoz, képes az ember politikai érzületét megváltoztatni. Férjem négy órakor ismét hazajött. Nyugodt és komoly volt s egy hosszú rudat tartott kezében. — Asszony, — mondá, — intézd a dolgot úgy, a mint jobbnak látod, de nekem holnap egy szabad­kőműves-zászlóra van szükségem, még pedig nyolc órakor vagy legkésőbb egy negyed kilenckor .... zászlótartónak választottak, s én megígértem, hogy a lobogót magam állítom ki . . . mert be fogod látni, hogy annál szebb és nemesebb az ügy, minél több a zászló és annál több dolgot ad annak, a ki házunkat bombáztatja. íme, itt, a nyél a zászlóhoz. Cardinal úr hangjából és arcáról észrevettem, hogy most nem lenne tanácsos vele kikötni. Kényte­lenek voltunk tehát Pauline-nal együtt munkához lát­ni és Virginie egy báli ruhájából zászlót varrni, mely végre is meglehetősen jól mutatott. Én feláldoztam egy gyapot-alsószoknyámat s azonfelül még flanell da­rabokat tettünk a selyem alá, mi a zászlónak tömöt­­tebb alakot kölcsönzött. Legsikerültebbek voltak azonban a jelképek és feliratok. Egy darab kék at­laszból kivarrtuk a háromszöget, kalapácsot és szög­mérőt s fehér selyemmel alól e szavakat hímeztük ki: „Szeressétek egymást!“ Ön képzelheti a hatást! Midőn Cardinal úr egy nyitott kocsiban, ki­bontott zászlóval reggeli fél kilenckor hazulról eltá­vozott, az egész Batignollesban nem lehetett egye­bet hallani, mint a bámulat és meglepetés felkiál­tását. Mielőtt férjem kocsiba ült volna, megölelt en­gem az utcán, két-háromszáz néző jelenlétében. Én sírtam, jajveszékeltem, megfogtam ruháját és mon­dom : — Ember, én nem hagylak el. Nőd miatt teszed ki magadat annyi veszélynek! Én részt akarok ven­ni minden szerencsétlenségben! Íja azonban viszonzá: — Nem, nem, asszony, téged nem vihetlek ma­gammal. Egész erőmre van szükségem, és te gyen­gévé tehetnél!... Bocsáss!... Kitárom mellemet a versaillesi golyók előtt! Mellemet ma, mint tegnap házamat! Erre még egyszer megölelt, belépett a kocsiba, üdvözle a tömeget és elrobogott, míg én Canivet asz­­szonytól, a szemközt lakó szatócsnétól támogatva, akadozó lélekzettel és félájultan tekinték a távozó kocsi és a Cardinal úr feje felett lengő zászló után. Mindenki sietett üdvözölni a zászlóért, azonban ön képzelheti, miszerint én éppen nem voltam oly han­gulatban, hogy bókokat fogadjak el. A kocsi még nem érte el az utca végét, midőn valami jutott eszembe.

Next