Fővárosi Lapok 1873. február (26-49. szám)
1873-02-26 / 47. szám
47-dik sz. Szerda, február 26. Kiadé-hivatal: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési díj: félévre . . . 1 ft 1 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Idegtelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa-utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petiten....................10kr. Bélyegdij minden igioláskő-- .... 30 kr. A jó öreg mamához. Gyermekkoromban még, élt be sokszor mondtad Forró csókjaid közt ringató öledben : „Kis fiam, jó fiam! hogy ha majd felnőttél, És az isten megtart erős egészségben, Ugye szeretsz engem ?“ Gondos kezed alatt, szived oltalmában, Bús öröm közt juték el a férfikorhoz, És a kínos jelen s a reménydús jövő ■ Részemre bárminő bút vagy szerencsét hoz : Nem hagylak el soha. Kincsek halmaza közt és szerencse élén Mit ér az élet, ha nincs szerető anya! De ha hűn ölelő karod felém hajlik , Még e búbánatos föld is mtanya. Nem hagylak el soha. Csak gyermek lehet rész ; az anya mindig jó .Szent szerelmét soha meg nem hálálhatjuk . Szeretni s védeni az imádott hazát Édes anyánk áldó csókján tanulhatjuk. Tiszteld a jó anyát! !- Bernát Gazsi.*) Cardinal ur. (Francia beszélj.) Írta Ha 1 év y. (Vége.) Hogy Trochu nagyhírű tervével miként szolgáltatott ki minket a poroszoknak, azt ön jobban tudja, mint én. Elég az, hogy a várost feladták és a béke megköttetett. Férjem megnyugodott az eseményekben, de elkeseredve tört ki, midőn azt hallotta, hogy Vilmos király be akar Párisba vonulni. Én nem tudom, mi történt volna, ha a poroszok csakugyan Batignollesba jönnek. Cardinal urat nem lehetett volna semmi módon visszatartani. Szerencsére azonban az ellenség a Monceaux-parknál megállapodott. Cardinal úr mindamellett nem szűnt meg ismételni : — Elzász, Lotharingia, és felül rá még öt milliárd! . . . Ennek végét kell szakítani. Hanem a bordeauxiak óvakodjanak a köztársaságtól, mert jaj nekik, ha ezt elősegíteni merészük ! Erre bekövetkezett március 18-ka, de becsületemre állíthatom, hogy Cardinal úr nem volt részes a dologban. Hisz egy hétig tartottam zárva, mert nem lehetett neki hinni. Voltak asszonyok és emberek, akik rá akarták őt venni, hogy csatlakozzék a mozgalomhoz. Mert ő nem volt csekély fontosságú tényező, és ha a commune mellett nyilatkozik, kétségkívül Batignollesban igen sokan követték volna példáját. De ő ezt nem tette, és én is elkövettem mindent, hogy nyugalmát visszaszerezzem. Mint feleség természetesen mindenben osztottam férjem véleményét, de én nem csupán feleség voltam, hanem egyszersmind anya is. Nekem leányomról kellett gondoskodnom s igy szóltam magamban: — Az opera az események következtében háromnegyed év óta be van zárva, és ki tudja, mikor fogják azt ismét megnyitni? És Pauline még nincs férjhez adva, és ez a köztársaság alatt is nehezen lesz létrehozható, míg a császárság alatt — már csak legyünk igazságosak — ilyesmi úgy szólva magától ment.„ Értsen meg ön jól. Cardinal úr előítéleteit a társadalom magasabb osztályai ellen én soha nem osztottam. Mi, kik a coulissák mögött sok előkelő em*) E gyöngéd érzelmű költeményt az „Üstökös“-bül vettük át, mely azt az elhunytnak kézirata után közlébért látunk, jól tudjuk, hogy azoknak is vannak szép és dicséretreméltó tulajdonaik . . . Nem, ezt nem udvariasságból mondom, hanem mert igy vagyok meggyőződve. Én jól tudom, hogy vannak emberek, kik szeretnek fényben és élvezet közt élni, de hát különben mi is lenne a mi szegény kicsinyeinkből ? Férjem azonban mind ez érvekre kevés súlyt fektetett; ő azonnal szavaimba vágott s ezzel torkolt le: — Asszony, jól tudod, hogy az ily beszédeket nem szenvedhetem! Miután egy hét eltelt, Cardinal urat szabad lábra helyezem. Megígérte, hogy nyugodtan fogja magát viselni, s én nem ellenzem, hogy belépjen a batignoliesi békebizottmányba. Ez pompás dolog volt. Minden nap üléseket tartottak és bizalmi férfiakat küldtek Versaillesbe. Ez ugyan nem vezetett semmire, de rám nézve mégis azzalaz előnynyel járt, hogy férjemet foglalkoztatá és bizonyos fontosságot kölcsönözött neki, a nélkül, hogy őt kompromittálta volna. Cardinal ura mellett szabadkőműves is volt, s mint ilyen, magas rangot foglalt el. Az egész társaság három pártra oszlott. Az egyik semmit sem akart tenni, a másik azon volt, hogy békenyilatkozatokat kell tenni, a harmadik végre azt kívánta, hogy a szabadkőművesek valamennyien csatlakozzanak a communehöz. Cardinal úr az első párttal tartott, miután ő ama nézetben volt, hogy a szabadkőművesek feladata az, miszerint a háborúba és politikába ne keveredjenek. A páholy mindennap gyűléseket tartott. A tagok veszekedtek és cibálták egymást, s Cardinal úr, midőn esténkint hazajött, igy szólt hozzám: — Asszony, ha oly embert akarsz látni, ki a mai vita alatt kitüntette magát, akkor nézz rám, így folyt az élet egy hónapig, és én biztosítom önt, hogyha férjem valamely párt iránt részrehajlást érzett, úgy az inkább a versaillesi országgyűlés volt, mintsem a commune. Először is, mint ön képzelheti, a communenek a házbérre vonatkozó rendelete által nem volt valami kellemesen érintve. A mi házunk ugyanis bérház volt, és a lakók a nemzetőrség fedezete alatt kiköltöztek belőle, anélkül, hogy fizettek volna. Másodszor Cardinal úr nagyon szereti gyermekeit- ő igen szomorú volt, hogy Virginiet már nyolc hónap óta nem látta, és azt tudta jól, hogy a marquis mindaddig nem fogja gyermekünket visszahozni, míg Párisban a commune uralkodik. Ami engem illet, én testestől lelkestől a versaillesiaké voltam. A commune szintén meg akarta ugyan nyitni az operát, azonban ballet nélkül! Pauline jövője engem szerfelett aggasztott, és meg nem állhatom, hogy így ne szóljak magamban: — Ha a császárság még két vagy három évig tartott volna, ma Pauline első táncosnő lehetne és minden valószínűség szerint biztosítva volna állása ! Bocsásson meg, én gyakran ismétlem, amit gondolok ... de ön jól tudja, hogy egy anya szíve mindig ellágyul, valahányszor leánya felől történik említés. Most jövök ápril 28-ra, a rémnapra, melynek köszönhetjük összes szerencsétlenségünket. Körülbelől egy hét óta naponkint gránátok kezdtek aláhullni Batignollesban és Cardinal mindennap megszemlélte házát. April 26-án kidüledt szemekkel és vacogó fogakkal jött haza s igy szólt hozzám: — Asszony, tudod-e mi történt ? — Nem tudom, de egészen megrémítesz. — Nos, Thiers ur bombázni akarja házunkat Igen, a mit Bismarck nem tett, azt megteszi. Egyetlen egy porosz gránát sem esett le Batignollesban, és a múlt éjjel egy versaillesi bomba betörte házunk fedelét. A javítás belejön legalább is ezerötszász frankba! Rátukmáltam férjemre egy pohárka mellissaszeszt és megnyugtatni iparkodtam őt. De Cardinal úr el volt keseredve és felkiáltott: — Holnap nem akartam a szabadkőművesek tüntetésére elmenni, de igy már elmegyek, és pedig az első sorban fogok állni s mellemet szegezem a versaillesi golyók ellen. Kalapomat, asszony, add ide a kalapot. Megyek a páholygyűlésbe és felkeresem testvéreimet! Dacára kényeim és kérelmeimnek, ő csakugyan elment. Másnap a szabadkőművesek nagyszerű tüntetést akartak rendezni. Tervben volt, a szabadkőműves-zászlót a sáncokra kitűzni, s abban állapodtak meg, hogy ha azt csak egy golyó is éri, a testvérek kötelezendik magukat, rögtön a versaillesiak ellen indulni. Cardinal úr egy nappal előbb még rászalta a tervet, de persze akkor még nem hulltak a a bombák. Ebből láthatja ön, hogy egy bomba, mely ezerötszáz frtnyi kárt okoz, képes az ember politikai érzületét megváltoztatni. Férjem négy órakor ismét hazajött. Nyugodt és komoly volt s egy hosszú rudat tartott kezében. — Asszony, — mondá, — intézd a dolgot úgy, a mint jobbnak látod, de nekem holnap egy szabadkőműves-zászlóra van szükségem, még pedig nyolc órakor vagy legkésőbb egy negyed kilenckor .... zászlótartónak választottak, s én megígértem, hogy a lobogót magam állítom ki . . . mert be fogod látni, hogy annál szebb és nemesebb az ügy, minél több a zászló és annál több dolgot ad annak, a ki házunkat bombáztatja. íme, itt, a nyél a zászlóhoz. Cardinal úr hangjából és arcáról észrevettem, hogy most nem lenne tanácsos vele kikötni. Kénytelenek voltunk tehát Pauline-nal együtt munkához látni és Virginie egy báli ruhájából zászlót varrni, mely végre is meglehetősen jól mutatott. Én feláldoztam egy gyapot-alsószoknyámat s azonfelül még flanell darabokat tettünk a selyem alá, mi a zászlónak tömöttebb alakot kölcsönzött. Legsikerültebbek voltak azonban a jelképek és feliratok. Egy darab kék atlaszból kivarrtuk a háromszöget, kalapácsot és szögmérőt s fehér selyemmel alól e szavakat hímeztük ki: „Szeressétek egymást!“ Ön képzelheti a hatást! Midőn Cardinal úr egy nyitott kocsiban, kibontott zászlóval reggeli fél kilenckor hazulról eltávozott, az egész Batignollesban nem lehetett egyebet hallani, mint a bámulat és meglepetés felkiáltását. Mielőtt férjem kocsiba ült volna, megölelt engem az utcán, két-háromszáz néző jelenlétében. Én sírtam, jajveszékeltem, megfogtam ruháját és mondom : — Ember, én nem hagylak el. Nőd miatt teszed ki magadat annyi veszélynek! Én részt akarok venni minden szerencsétlenségben! Íja azonban viszonzá: — Nem, nem, asszony, téged nem vihetlek magammal. Egész erőmre van szükségem, és te gyengévé tehetnél!... Bocsáss!... Kitárom mellemet a versaillesi golyók előtt! Mellemet ma, mint tegnap házamat! Erre még egyszer megölelt, belépett a kocsiba, üdvözle a tömeget és elrobogott, míg én Canivet aszszonytól, a szemközt lakó szatócsnétól támogatva, akadozó lélekzettel és félájultan tekinték a távozó kocsi és a Cardinal úr feje felett lengő zászló után. Mindenki sietett üdvözölni a zászlóért, azonban ön képzelheti, miszerint én éppen nem voltam oly hangulatban, hogy bókokat fogadjak el. A kocsi még nem érte el az utca végét, midőn valami jutott eszembe.