Fővárosi Lapok 1873. április (75-99. szám)
1873-04-10 / 83. szám
különbségről beszélünk, a különbséget épp abban véljük föltalálni, hogy az állat érezni, érzelmeit általunk észrevehetőig kifejezni képes, és hogy önkénytesen mozogni tud, míg ellenben a növény se nem érez se nem mozog a maga erejéből. Közönségesen azt mondjuk a növényről, hogy csak vegetál, de nem él, mert az élet fogalmával együtt jár a szervezetnek érzési és önkénytes mozgási képessége. Legújabb időben a növény-élettan körében tett tudományos észleletek nyomán azonban kitűnt, hogy nem egészen így áll a dolog. Bár e téren még sok a kutatni, fölfedezni való, annyit azonban már is mondhatunk, hogy érzékeink itt is csalódtak, midőn a növényektől minden önkénytes életnyilvánulást megtagadunk. Az élő növényi sejtben bizonyos nyákszerű anyag találtatik : a protoplasms. Ez azzal a feltűnő sajátsággal bír, hogy alakját sokféleképpen képes változtatni, s átváltozásai látható mozgásokban mutatkoznak. E növényi anyag mozgásai leginkább akkor észlelhetők, ha a sejthártyából kibontakozva, szabadon jelenkezik. Ilyenkor egy nyálkás, önkénytes mozgással bíró, alaktalan szétfolyó test, mely kitágul, összehúzódik, sőt helyet is változtat, amennyiben a lejtő síkon fölfelé is képes haladni. Kezdetben állatfélének hitték, de górcsövi vizsgálatok kiderítették, hogy növényi anyag. Ugyancsak górcsövi észleletek nyomán kitűnt, hogy a cikmoszatok némely fajai, melyek főleg pocsolyában és vizekben leülepednek, helyváltoztató mozgással bírnak, mert hol előre, hol visszafelé mozognak. Az édesvízi moszatok ingaszerű mozgás mellett egyszersmind előre is haladnak. De legérdekesbek, a magasabb fejlettségű növényeknél tapasztalható mozgások. Egynémely hüvelyesek és a sóskafélék levelei éjjelre más állást foglalnak el, mint nappal. A nálunk eléggé ismeretes fa, az akác, nappal szép időben szétterjeszti leveleit, mig az éj beálltával a levelek függő állást vesznek s lefelé összecsukódnak. E tüneményt számos virágnövényeken is megfigyelhetjük, melyek bokrétáikat estefelé becsukják, reggel ismét kitárják. Az érzékenység még nagyobb tüneményeit tapasztalhatjuk némely külföldi növényeknél, melyek a kívülről jövő legcsekélyebb inger következtében szemmel látható mozgásokat tesznek. Ilyen a többi között egy brazíliai növény, a szemérmes érzőké (mimosa pudica,) mely fűrészkerteinkben is előfordul. Ha e növény levélkéit bármily gyöngéden ujjal érintjük, vagy azokra rálehelünk, a levélkék és nyelecskéik egymáshoz közelednek, mintegy félénken összebújnak. Ha a levélnyelet szúrás vagy ütés által ingereljük, ez félkört formálva fölemelkedik és levelei egymáshoz közelednek, mint mikor egy kitárt legyezőt összehajtunk. Ha az ingerlés megszűnt, nyél és levél előbbi állásukat ismét elfoglalják. Villanyáram is hat e növényre, mozgásra inditván leveleit, sőt az erősebb villany és a mérgek, meg is ölik, azaz érzéketlenné teszik. Valamint az állat, úgy emimosa is, éleny hiányában vagy tiszta szénsavban elkábul s elveszti érzékenységét. Kocsira tétetve, a jármű megindulásakor nagyon nyugtalankodik, de ha a kocsi hosszabb utat tesz, a mimosa megszokván a rázást, lecsöndesedik. Még feltűnőbb egy másik külföldi növénynek külföl ingerlés folytán nyilatkozó érzékenysége. E növény az amerikai mocsárakban előforduló úgynevezett légyfogó (Venus-Fliegenfalle). E növény leveleinek felső részében 3—4 serte van. Ha kisebb rovar vagy légy egy ily levélre száll, s az egyik vagy másik sertét érinti, a levél rögtön összecsapódik és az állat fogva van. Az ily látogatás a kis vendégnek rendesen életébe kerül, mert mindaddig, mig mozog, börtöne nem nyílik meg, és csak ha a mozgás által okozott inger megszűnik, tárul fel ismét a levél. E néhány növényélettani adat annyit mindenesetre bizonyít, hogy a növények nem érzéketlenek, és bírnak, habár igen korlátolt mozgási képességgel. Érzékenységük, igaz, kívülről jövő inger folytán ébresztetik fel, de más kint van-e az az állatvilágban ? Hogy mit kelljen magáról az emberi akaratszabadságról tartanunk, ezt majd alább még érinteni fogjuk. De mit mondjunk a szervetlenek, az ásványok érzési- és mozgási képességéről? A hidegkedélyű, érzéketlen embertől közönségesen azt szoktuk mondani : kiisztve van, a kő pedig, mint tudjuk, az ásványországhoz tartozik. És mégis az ásványoktól, s átalában a szervetlen testektől sem szabad megtagadnunk az önkénytes mozgás és érzékenység képességét. A kő, a vas, az agyag is mozog, érez, ha bizonyos körülmények alatt benső viszonyba jő valamely más rokon anyaggal, mert a kölcsönös viszonyok és körülmények összeműködésétől függ az anyagnak életnyilvánulása. Mi lenne például az egyes emberből,ki egész életét magányosan az ősvadonban, vagy valamely lakatlan szigeten lenne kénytelen tölteni? Egy ily lény, tökéletesen kizárva az emberi társadalomból, megfosztva a polgári sult élet minden kényelmétől, örökös harcban az éhséggel, és az idő viszontagságaival, egy ily lény mondom, gyámoltalanabb volna még az öt környező vadállatoknál is. A társadalom teszi az embert emberré. A társas közlekedésben, a folytonos eszmesúrlódásban, tehát embertársainkkal való kölcsönös viszonyainkban fejlődnek ki sokoldalú képességeink, a szellemi élet ezerféle jelenségei. Épp ily kölcsönös viszonyok uralkodnak az ásványországban is. Egy darab vas, ólom vagy márványkő magában véve nem mutat legcsekélyebb életjelt, de azonnal erélyes mozgás és átalakulásnak indul egész lénye, mihelyt bizonyos feltételek mellett más anyaggal, például valamely savval, melylyel rokonszenvezni tud, je tartósabb érintkezésbe. Az ásványoknak ez épp oly érdekes, mint tanulságos benső életműködését legjobban észlelhetjük, érzéki megfigyelés útján, a vegytani műtermekben. Minthogy azonban e sorok célja nem lehet más, mint átalános, de tiszta fogalmat nyújtani az ásványok életműködéséről, tárgyunk könnyebb megértésére, rövid kivonatban idézni fogok egyetmást, Göthe „Várrokonságai“-ból. Nem az adatok újdonsága, hanem az a vonzó előadási modor, melylyel Göthe a szervetlen anyagok és az ember életműködése közötti szoros kapcsolatot kimutatni törekszik, teszi oly érdekessé fejtegetéseit Valamennyi általunk ismert természeti testeknél úgymond Göthe — azt veszszük észre,hogy vonzódással vannak maguk iránt, azaz hogy anyagrészeik közt összefüggés létezik. Ez összefüggést nem hagyják el, ha csak erőszak vagy más egyéb rendkívüli eset közbe nem jő. De mihelyt a kényszerítő körülmény eltávolíttatott, a szétválasztott részek ismét egyesülnek, így tapasztaljuk például, hogy az esőcseppek örömest egyesülnek nagyobb víztömegekké, de nem oly készséggel válnak meg egymástól. A kénesőt apró golyócskákra különíthetjük ugyan, de ha csak szerét tehetik, a szétválasztott kéneső részek ismét egy tömegbe futnak össze. Azt is látjuk, hogy a teljesen tiszta s folyékonyság által képesített vonzerő mindig határozott gömbalakban nyilatkozik. Az esőcseppek, a kéneső-részecskék gömbölyűek, sőt a hullófélben levő olvasztott ólom, ha elegendő ideje marad a kihűlésre, szintén golyóalakban fogja érni a földet. Valamint azonban minden lénynek létalapja az önzés, az önmaga felé vonzódás, úgy mások irányában is vannak bizonyos törvényszerűségre alapított viszonyai. E viszonyok, a lények különfélesége szerint, különbözők. Egyfelől mint jó barátok, régi ismerősök találkoznak egymással , rögtön közelednek, egyesülnek, anélkül hogy egymáson valamit változtatnának, mikint ha a bor elegyedik a vízzel. Mások ellenben idegenszerüleg fogják magukat egymás irányában viselni s még mechanikai keverés vagy dörzsölés által sem jó létre köztük összeköttetés, mint például az olaj és a viz egymással összerázatva, ugyanabban a pillanatban ismét különválnak-Ez egyszerű lények sok tekintetben hasonlítanak az egymással szemben álló néposztályok és különféle élethivatásokhoz, minők : a nemesség, a polgári rend, a kereskedő a földmíves, a katona stb. Azonban valamint az embereket szokások és törvények által egyesíteni lehet, úgy a szervetlen világban is léteznek oly középtagok, melyek egybekapcsolják az egymástól idegenkedő elemeket, így kötjük össze például lugsó által az olajat a vízzel. Ama szervetleneket, melyek találkozásuk percében rögtön megragadják, kölcsönösen átalakítják egymást, rokon elemeknek nevezzük. Az alkálikon és savakon,— melyek ámbár ellentétes tulajdonságokkal bírnak, de épp e miatt egymást határozottan keresik, megragadják, módosítják és együtt új testet képeznek, — a rokonság eléggé feltűnő. Egy ily alkalikus test a mészkő, mely valamennyi sav iránt nagy hajlamot, határozott egyesülési törekvést mutat. Mikint az alkálik és savak, úgy különböző életnézettel bíró emberek közt is jöhetnek és jönek is létre tartós baráti viszonyok, mert ellentétes tulajdonságok nem zárják ki a kölcsönös benső rokonszenvet. Sőt tapasztaljuk, hogy éppen az ellentétes nézetek folytán keletkező eszmecseréből jönek létre a legtöbb észigazságok. Fővárosi hírek. * A nemzeti színházhoz fensőbb helyről az az óhajtás intéztetett, hogy e nyáron — a világtárlatról Budapestre érkező vendégek tekintetbevételével — az egyhavi szünidőt mellőzni kellene. Erre nézve költségvetést csináltak, hogy t. i. a szabadságidők megváltása mennyibe kerülne. E költségvetés szerint: a havi kiadás 30,000 frtot tenne, s miután a napi bevételekből 15,000 frtot lehet remélni, fedezni való mintegy 21,000 frt lenne. Ha a színészeti átalános segélyösszegből ennyit kaphatnak , akkor nem lesz szünidő. * A „szent hét.“ Az oltáregylet tagjai holnap (nagypénteken) és holnapután a fővárosi templomokat ünnepélyesen fogják meglátogatni. A budavári főtemplomban ma Jeremiás siralmait részint magánrészekben, részint négyesben éneklik, holnap délután négy óakor pedig az egyházi zeneegylet Haydn „Az üdvözítő hét szava a keresztfán“ című nagy oratóriumát fogja előadni. Húsvét vasárnapján délelőtt tíz órakor ugyan a templomban a Mária-Erzsébet-egylet hölgyei: gr. Wenckheim Jankovics Szidónia elnök, Majláth Györgyné, Majláth Adél k. a., b. Augusz Anna, Fáyné, szül. Splényi bárónő és leányai, Attems grófnő, Csáky Mária grófnő, Staudinger Vilhelmina asszony, Haberecker Zsófia, Kleeberg Oktávia és Milakovszky Viktória kisasszonyok az egyleti szegények számára fognak adományokat gyűjteni, mialatt Bolberitz Klementina k. a. Martini 86-dik zsoltárját énekli. * A harmadik színi kongresszus tagjai tegnap délelőtt tartották első ülésüket. A vármegyeház nagy terme, melyben gyüléseznek, ezúttal nem telt meg annyira, mint az első két évben, de a tanácskozás most ily élénk, sőt néha nagyon is zajos volt. A közgyűlés, melyet magánértekezlet előzött meg, kevéssel 11 óra után kezdődött. Ribáry miniszteri osztálytanácsos, mint elnök, üdvözlő az egybegyűlt tagokat, rövid beszédében a színikebélzet működéséről, s a központi kormányzótanács nagy veszteségéről , Szerdahelyi Kálmán haláláról is megemlékezve. A közgyűlés első teendője a képviselők igazolása volt, mi egy Miklósy Gyulából, Fehérváry Antalból és Follinuszból álló hármas igazolóbizottság útján ment végbe. A kongresszus tanácskozásaira 42 igazolt képviselő jelent meg. A kebelzet évi működéséről Rajkai István tett jelentést, fölemlítve, hogy a sugókönyvekkel való házalás megszüntetésére célszerű lépések létettek, s lehetőleg annak is eleje vézetett, hogy engedélylyel nem bíró igazgatók kóborolhassanak a vidéken. A kebeszet a múlt év folytán 3 esetben tagadta meg az igazgatói engedélyt, de szerződésszegések gyakran fordultak elő. Szomorú adat az is, hogy a nyugdíjintézet létesítése körül csak a közönség buzgólkodott, míg maguk a társulatok nagyon keveset lendítettek. E közönyt hangsúlyozta Feleki Miklós is, ki nyílt sisakkal kelt a központi kormányzótanács védelmére. A leköszönt hivatalnokokat a kongresszus tagjai közfelkiáltással újra megválasztván, a számadások megvizsgálására, Follinus elnöklete alatt, Szilvásy László, Szuper, Somogyi és Hegyesi küldettek ki. Az a kérdés, hogy a kebelzet és nyugdíjintézet egy kalap alá vonassanak-e, hosszas vitát idézett elő. Voltak olyanok, kik egészen új alapszabályok készítését javasolták, míg Bulyovszky a régiek mellett emelt szót, találó hasonlatokkal fűszerezett hoszszabb besszédében. Az eredmény az lett, hogy a kongreszszus kimondta, miszerint a kebeszet és nyugdíjintézet egyesíttetnek s a hozandó újabb alapszabályok az összes hazai szülészekre kötelezőkké lesznek. A tervezet kidolgozására a kongresszus egy 21 tagú bizottságot küldött ki, melynek tagjai: Miklósy, Szuper, Beödy, Zádor, Gárdonyi, Dózsa, Temesváry, Lenhardt, Lukácsy, Kulisseky, Bulyovszky, Rajkai, Szabó K., Pintér, Tímár, Veress, Toldy, Fehérváry Antal, Károlyi, Bercsényi és Kovács Mór. Az ülés fél kettőkor ért véget. * Stéger Ferenc tegnapelőtt este lépett föl először, mint szerződött tag, a nemzeti színpadon, „A porticii néma“ Masaniello szerepében. Húsz éve, hogy megvált színházunktól, hol operai pályáját oly fényesen kezdte, hogy külföldi színpadokon világhírt és jólétet szerezzen magának. Sokan vannak még, kik emlékeznek akkori érces, hatalmas hangjára, melyről (mint Bernáth Gazsi szokta volt mondani,) a nagy csillár is úgy forgott lelkesedésében, hogy harmadnapra is nehezen bírták megállítani. Akkor a „Próféta“ volt a világ kedvenc dalműve, s címszerepében Stégert alig múlta fölül valaki. Húsz év nagy idő, kivált oly dalművész életében, aki nem kerüli a fáradalmakat s a staggionék anyagilag hálás, de kimerítő útjait járja. Stéger is, abból az imponáló nagy hangból, melyet magával kivitt, aránylag keveset hozott haza, s annak ércét jóformán beválta az imi presamok aranyaiért; de értelmét, ízlését kifejlődve hozta vissza, s a művészet ama mértékével tért meg, mely a hang fogyatékosságán is meglehetősen tud segíteni. Friss csengő hangot hiába is várunk már tőle, de mivel előadásában lélek, énekében bensőség, játékában pedig jellemzetesség van, a hiányért tud kárpótlást adni Most gyógyúlván föl a lázból, melylyel hazatért, valószínű, hogy később megmaradt ■ hangerejét is jobban ki fogja fejteni; ezúttal még kénytelen volt fogásokat is használni, hogy a dallamok magasb és erőteljesb helyein segítsen magán. Megvalljuk, hogy mi a művészi értelmet, ízlést s a játék drámai erélyét oly sokra becsüljük, hogy ezek mellett készek vagyunk elengedni valamit a hang phizikai erejéből, s ekkér hozzájárulunk a tapshoz, melyet a művész ezúttal is aratott, midőn egy-egy áriában igazi hevet, a szenderdalban pedig bensőséget tudott kifejezni. Többször kitapsolták. A hercegnőt Humann Alexa k. a éceklé, az indulat erősb kifejezéseinél nem nagy szerencsével. Úgy hiszszük, hogy e szerepet Balázsné asszonynak kelene énekelnie, ki a téli idényben nem volt nagyon igénybe véve, s most volna rá az alkalom, hogy buzgalmát és készségét kitüntethesse. A néma szerepét Rotter Irma k. a. ábrázolta élénk kifejezésekkel. Az előadás * 359