Fővárosi Lapok 1873. április (75-99. szám)

1873-04-10 / 83. szám

különbségről beszélünk, a különbséget épp abban vél­jük föltalálni, hogy az állat érezni, érzelmeit álta­lunk észrevehetőig kifejezni képes, és hogy önkény­­­tesen mozogni tud, míg ellenben a növény se nem érez se nem mozog a maga erejéből. Közönségesen azt mondjuk a növényről, hogy csak vegetál, de nem él, mert az élet fogalmával együtt jár a szervezetnek érzési és önkénytes mozgási képessége. Legújabb idő­ben a növény-élettan körében tett tudományos ész­leletek nyomán azonban kitűnt, hogy nem egészen így áll a dolog. Bár e téren még sok a kutatni, föl­fedezni való, annyit azonban már is mondhatunk, hogy érzékeink itt is csalódtak, midőn a növények­től minden önkénytes életnyilvánulást megtagadunk. Az élő növényi sejtben bizonyos nyákszerű anyag találtatik : a protoplasms. Ez azzal a fel­tűnő sajátsággal bír, hogy alakját sokféleképpen ké­pes változtatni, s átváltozásai látható mozgások­ban mutatkoznak. E növényi anyag mozgásai legin­kább akkor észlelhetők, ha a sejthártyából kibonta­kozva, szabadon jelenkezik. Ilyenkor egy nyálkás, önkénytes mozgással bíró, alaktalan szétfolyó test, mely kitágul, összehúzódik, sőt helyet is változtat, a­mennyiben a lejtő síkon fölfelé is képes haladni. Kezdetben állatfélének hitték, de górcsövi vizsgála­tok kiderítették, hogy növényi anyag. Ugyancsak górcsövi észleletek nyomán kitűnt, hogy a cikm­o­­szatok némely fajai, melyek főleg pocsolyában és vizekben leülepednek, helyváltoztató mozgással bír­nak, mert hol előre, hol visszafelé mozognak. Az édesvízi moszatok ingaszerű mozgás mellett egy­szersmind előre is haladnak. De legérdekesbek, a magasabb fejlettségű növényeknél tapasztalható mozgások. Egynémely hüvelyesek és a sóskafélék levelei éjjelre más állást foglalnak el, mint nappal. A nálunk eléggé ismeretes fa, az akác, nappal szép időben szétterjeszti leveleit, mig az éj beálltá­val a levelek függő állást vesznek s lefelé összecsu­kódnak. E tüneményt számos virágnövényeken is megfigyelhetjük, melyek bokrétáikat estefelé be­csukják, reggel ismét kitárják. Az érzékenység még nagyobb tüneményeit tapasztalhatjuk némely kül­földi növényeknél, melyek a kívülről jövő legcseké­lyebb inger következtében szemmel látható mozgá­sokat tesznek. Ilyen a többi között egy brazíliai nö­vény, a szemérmes érzőké (mimosa pudica,) mely fűrészkerteinkben is előfordul. Ha e növény levélkéit bármily gyöngéden ujjal érintjük, vagy azokra rálehelünk, a levélkék és nyelecskéik egy­máshoz közelednek, mintegy félénken összebújnak. Ha a levélnyelet szúrás vagy ütés által ingereljük, ez félkört formálva fölemelkedik és levelei egymás­hoz közelednek, mint mikor egy kitárt legyezőt összehajtunk. Ha az ingerlés megszűnt, nyél és levél előbbi állásukat ismét elfoglalják. Villanyáram is hat e növényre, mozgásra inditván leveleit, sőt az erősebb villany és a mérgek, meg is ölik, azaz érzé­ketlenné teszik. Valamint az állat, úgy e­mimosa is, éleny hiányában vagy tiszta szénsavban elkábul s elveszti érzékenységét. Kocsira tétetve, a jármű megindulásakor nagyon nyugtalankodik, de ha a kocsi hosszabb utat tesz, a mimosa megszokván a rázást, lecsöndesedik. Még feltűnőbb egy másik kül­földi növénynek külföl ingerlés folytán nyilatkozó érzékenysége. E növény az amerikai mocsárakban előforduló úgynevezett légyfogó (Venus-Fliegen­­falle). E növény leveleinek felső részében 3—4 serte van. Ha kisebb rovar vagy légy egy ily levélre száll, s az egyik vagy másik sertét érinti, a levél rögtön összecsapódik és az állat fogva van. Az ily látoga­tás a kis vendégnek rendesen életébe kerül, mert mindaddig, mig mozog, börtöne nem nyílik meg, és csak ha a mozgás által okozott inger megszűnik, tárul fel ismét a levél. E néhány növényélettani adat annyit minden­esetre bizonyít, hogy a növények nem érzéketlenek, és bírnak, habár igen korlátolt mozgási képességgel. Érzékenységük, igaz, kívülről jövő inger folytán éb­­resztetik fel,­­ de más kint van-e az az állatvilág­ban ? Hogy mit kelljen magáról az emberi akarat­szabadságról tartanunk, ezt majd alább még érinteni fogjuk. De mit mondjunk a szervetlenek, az ásványok érzési- és mozgási képességéről? A hidegkedélyű, érzéketlen embertől közönségesen azt szoktuk mon­dani : kiisztve van, a kő pedig, mint tudjuk, az ásványországhoz tartozik. És mégis az ásványoktól, s átalában a szervetlen testektől sem szabad megta­gadnunk az önkénytes mozgás és érzékenység ké­pességét. A kő, a vas, az agyag is mozog, érez, ha bizonyos körülmények alatt benső viszonyba jő va­lamely más rokon anyaggal, mert a kölcsönös viszo­nyok és körülmények összeműködésétől függ az anyagnak életnyilvánulása. Mi lenne például az egyes emberből,ki egész életét magányosan az ős­va­donban, vagy valamely lakatlan szigeten lenne kénytelen tölteni? Egy ily lény, tökéletesen kizárva az emberi társadalomból, megfosztva a polgári sult élet minden kényelmétől, örökös harcban az éhség­gel, és az idő viszontagságaival, egy ily lény mon­dom, gyámoltalanabb volna még az öt környező vadállatoknál is. A társadalom teszi az embert em­berré. A társas közlekedésben, a folytonos eszmesúr­­lódásban, tehát embertársainkkal való kölcsönös vi­szonyainkban fejlődnek ki sokoldalú képességeink, a szellemi élet ezerféle jelenségei. Épp ily kölcsönös viszonyok uralkodnak az ásvány­országban is. Egy darab vas, ólom vagy márványkő magában véve nem mutat legcsekélyebb életjelt, de azonnal erélyes mozgás és átalakulásnak indul egész lénye, mihelyt bizonyos feltételek mellett más anyaggal, például va­lamely savval, melylyel rokonszenvezni tud, je tar­­tósabb érintkezésbe. Az ásványoknak ez épp oly érdekes, mint tanulságos benső életműködését leg­jobban észlelhetjük, érzéki megfigyelés útján, a vegy­tani műtermekben. Minthogy azonban e sorok célja nem lehet más, mint átalános, de tiszta fogalmat nyújtani az ásványok életműködéséről, tárgyunk könnyebb megértésére, rövid kivonatban idézni fo­gok egyetmást, Göthe „V­árrokonsága­i“-ból. Nem az adatok újdonsága, hanem az a vonzó elő­adási modor, melylyel Göthe a szervetlen anyagok és az ember életműködése közötti szoros kapcsola­tot kimutatni törekszik, teszi oly érdekessé fejtege­téseit Valamennyi általunk ismert természeti testek­nél úgymond Göthe — azt veszszük észre,hogy von­zódással vannak maguk iránt, azaz hogy anyagré­szeik közt összefüggés létezik. Ez összefüggést nem hagyják el, ha csak erőszak vagy más egyéb rend­kívüli eset közbe nem jő. De mihelyt a kényszerítő körülmény eltávolíttatott, a szétválasztott részek is­mét egyesülnek, így tapasztaljuk például, hogy az esőcseppek örömest egyesülnek nagyobb víztöme­gekké, de nem oly készséggel válnak meg egymás­tól. A kénesőt apró golyócskákra különíthetjük ugyan, de ha csak szerét tehetik, a szétválasztott kéneső részek ismét egy tömegbe futnak össze. Azt is látjuk, hogy a teljesen tiszta s folyékonyság által képesített vonzerő mindig határozott gömbalakban nyilatkozik. Az esőcseppek, a kéneső-részecskék gömbölyűek, sőt a hullófélben levő olvasztott ólom, ha elegendő ideje marad a kihűlésre, szintén golyó­alakban fogja érni a földet. Valamint azonban min­den lénynek létalapja az önzés, az önmaga felé von­zódás, úgy mások irányában is vannak bizonyos tör­vényszerűségre alapított viszonyai. E viszonyok, a lények különfélesége szerint, különbözők. Egyfelől mint jó barátok, régi ismerősök találkoznak egymás­sal , rögtön közelednek, egyesülnek, anélkül hogy egymáson valamit változtatnának, mikint ha a bor elegyedik a vízzel. Mások ellenben idegenszerüleg fogják magukat egymás irányában viselni s még mechanikai keverés vagy dörzsölés által sem jó lét­re köztük összeköttetés, mint például az olaj és a viz egymással összerázatva, ugyanabban a pillanatban is­mét különválnak-Ez egyszerű lények sok tekintetben hasonlítanak az egymással szemben álló néposztá­lyok­ és különféle élethivatásokhoz, minők : a ne­messég, a polgári rend, a kereskedő a földmíves, a katona stb. Azonban valamint az embereket szoká­sok és törvények által egyesíteni lehet, úgy a szer­vetlen világban is léteznek oly középtagok, melyek egybekapcsolják az egymástól idegenkedő elemeket, így kötjük össze például lugsó által az olajat a víz­zel. Ama szervetleneket, melyek találkozásuk percé­ben rögtön megragadják, kölcsönösen átalakítják egymást, rokon elemeknek nevezzük. Az alkáli­kon és savakon,­­— melyek ámbár ellentétes tu­lajdonságokkal bírnak, de épp e miatt egymást ha­tározottan keresik, megragadják, módosítják és együtt új testet képeznek, — a rokonság eléggé fel­tűnő. Egy ily alkalikus test a mészkő, mely vala­mennyi sav iránt nagy hajlamot, határozott egye­sülési törekvést mutat. Mikint az alkálik és savak, úgy különböző életnézettel bíró emberek közt is jö­hetnek és jönek is létre tartós baráti viszonyok, mert ellentétes tulajdonságok nem zárják ki a köl­csönös benső rokonszenvet. Sőt tapasztaljuk, hogy éppen az ellentétes nézetek folytán keletkező esz­mecseréből jönek létre a legtöbb észigazságok. Fővárosi h­írek. * A nemzeti színházhoz fensőbb helyről az az óhajtás intéztetett, hogy e nyáron — a világtárlat­ról Budapestre érkező vendégek tekintetbe­vételé­­vel — az egyhavi szünidőt mellőzni kellene. Erre nézve költségvetést csináltak, hogy t. i. a szabad­ságidők megváltása mennyibe kerülne. E költségve­tés szerint: a havi kiadás 30,000 frtot tenne, s mi­után a napi bevételekből 15,000 frtot lehet remélni, fedezni való mintegy 21,000 frt lenne. Ha a színészeti átalános segélyösszegből ennyit kaphatnak , akkor nem lesz szünidő. * A „szent hét.“ Az oltáregylet tagjai holnap (nagypénteken) és holnapután a fővárosi templomo­kat ünnepélyesen fogják meglátogatni. A budavá­ri főtemplomban ma Jeremiás siralmait részint magánrészekben, részint négyesben éneklik, holnap délután négy ó­akor pedig az egyházi zeneegylet Haydn „Az üdvözítő hét szava a keresztfán“ című nagy oratóriumát fogja előadni. Húsvét­ va­­sárnapján délelőtt tíz órakor ugyan a templom­ban a Mária-Erzsébet-egylet hölgyei: gr. Wenck­­heim Jankovics Szidónia elnök, Majláth Györgyné, Majláth Adél k. a., b. Augusz Anna, Fáyné, szül. Splényi bárónő és leányai, Attems grófnő, Csáky Mária grófnő, Staudinger Vilhelmina asszony, Ha­­berecker Zsófia, Kleeberg Oktávia és Milakovszky Viktória kisasszonyok az egyleti szegények számá­ra fognak adományokat gyűjteni, mialatt Bolberitz Klementina k. a. Martini 86-dik zsoltárját énekli. * A harmadik színi kongresszus tagjai tegnap délelőtt tartották első ülésüket. A vármegyeház nagy terme, melyben gyüléseznek, ezúttal nem telt meg annyira, mint az első két évben, de a tanácsko­zás most ily élénk, sőt néha nagyon is zajos volt. A közgyűlés, melyet magánértekezlet előzött meg, ke­véssel 11 óra után kezdődött. Ribáry miniszteri osz­tálytanácsos, mint elnök, üdvözlő az egybegyűlt ta­gokat, rövid beszédében a színi­­kebélzet működésé­ről, s a központi kormányzó­tanács nagy veszteségé­ről , Szerdahelyi Kálmán haláláról is megemlékezve. A közgyűlés első teendője a képviselők igazolása volt, mi egy Miklósy Gyulából, Fehérváry Antalból és Follinuszból álló hármas igazolóbizottság útján ment végbe. A kongresszus tanácskozásaira 42 iga­zolt képviselő jelent meg. A kebelzet évi működésé­ről Rajkai István tett jelentést, fölemlítve, hogy a sugókönyvekkel való házalás megszüntetésére cél­szerű lépések létettek, s lehetőleg annak is eleje vé­zetett, hogy engedélylyel nem bíró igazgatók kóbo­rolhassanak a vidéken. A kebeszet a múlt év folytán 3 esetben tagadta meg az igazgatói engedélyt, de­­ szerződésszegések gyakran fordultak elő. Szomorú adat az is, hogy a nyugdíjintézet létesítése körül­­ csak a közönség buzgólkodott, míg maguk a társula­tok nagyon keveset lendítettek. E közönyt hangsú­­l­­yozta Feleki Miklós is, ki nyílt sisakkal kelt a köz­­­­ponti kormányzótanács védelmére. A leköszönt hiva­­­­talnokokat a kongresszus tagjai közfelkiáltással újra megválasztván, a számadások megvizsgálására, Fol­­linus elnöklete alatt, Szilvásy László, Szuper, Somo­gyi és Hegyesi küldettek ki. Az a kérdés, hogy a kebelzet és nyugdíjintézet egy kalap alá vonas­sanak-e, hosszas vitát idézett elő. Voltak olya­nok, kik egészen új alapszabályok készítését ja­vasolták, míg Bulyovszky a régiek mellett emelt szót, találó hasonlatokkal fűszerezett hoszszabb be­­s­szédében. Az eredmény az lett, hogy a kongresz­­­­szus kimondta, miszerint a kebeszet és nyugdíj­intézet egyesíttetnek s a hozandó újabb alapszabá­­­­lyok az összes hazai szülészekre kötelezőkké lesz­nek. A tervezet kidolgozására a kongresszus egy 21 tagú bizottságot küldött ki, melynek tagjai: Mik­lósy, Szuper, Beödy, Zádor, Gárdonyi, Dózsa, Te­­mesváry, Lenhardt, Lukácsy, Kulisseky, Bulyovszky, Rajkai, Szabó K., Pintér, Tímár, Veress, Toldy, Fe­hérváry Antal, Károlyi, Bercsényi és Kovács Mór. Az ülés fél kettőkor ért véget. * Stéger Ferenc tegnapelőtt este lépett föl elő­ször, mint szerződött tag, a nemzeti színpadon, „A porticii néma“ Masaniello szerepében. Húsz éve, hogy­­ megvált színházunktól, hol operai pályáját oly fé­nyesen kezdte, hogy külföldi színpadokon világhírt és jólétet szerezzen magának. Sokan vannak még, kik emlékeznek akkori érces, hatalmas hangjá­ra, melyről (mint Bernáth Gazsi szokta volt monda­ni,) a nagy csillár is úgy forgott lelkesedésében, hogy harmadnapra is nehezen bírták megállítani. Akkor a „Próféta“ volt a világ kedvenc dalműve, s címszere­pében Stégert alig múlta fölül valaki. Húsz év nagy idő, kivált oly dalművész életében, a­ki nem kerüli a fáradalmakat s a staggionék anyagilag hálás, de ki­merítő útjait járja. Stéger is, abból az imponáló nagy hangból, melyet magával kivitt, aránylag keveset hozott haza, s annak ércét jóformán beválta az im­­i presam­ok aranyaiért; de értelmét, ízlését kifejlődve­­ hozta vissza, s a művészet ama mértékével tért meg, mely a hang fogyatékosságán is meglehetősen tud­­ segíteni. Friss csengő hangot hiába is várunk már tőle, de mivel előadásában lélek, énekében bensőség, játékában pedig jellemzetesség van, a hiányért tud kárpótlást adni Most gyógyúlván föl a lázból, mely­lyel hazatért, valószínű, hogy később megmaradt ■ hangerejét is jobban ki fogja fejteni; ezúttal még­­ kénytelen volt fogásokat is használni, hogy a dalla­mok magasb és erőteljesb helyein segítsen magán. Megvalljuk, hogy mi a művészi értelmet, ízlést s a­­ játék drámai erélyét oly sokra becsüljük, hogy ezek mellett készek vagyunk elengedni valamit a hang phizikai erejéből, s ekkér hozzájárulunk a tapshoz, melyet a művész ezúttal is aratott, midőn egy-egy áriában igazi hevet, a szenderdalban pedig benső­­séget tudott kifejezni. Többször kitapsolták. A her­cegnőt Humann Alexa k. a­ éceklé, az indulat erősb kifejezéseinél nem nagy szerencsével. Úgy hiszszük, hogy e szerepet Balázsné asszonynak kel­ene énekel­nie, ki a téli idényben nem volt nagyon igénybe vé­ve, s most volna rá az alkalom, hogy buzgalmát és készségét kitüntethesse. A néma szerepét Rotter Ir­ma k. a. ábrázolta élénk kifejezésekkel. Az előadás * 359

Next