Fővárosi Lapok 1873. május (100-125. szám)
1873-05-28 / 122. szám
122-dik ez. Szerda, május 28. Kiadó hivatal: Pest, Barátok tere,Athenaeum-épület ______Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft — kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda-Zöldfa utca 39. sz. 1- em. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor .....................10kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi lopok“ ápril-júniusi évnegyedére ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára: évnegyedre 3 frt 50 kr, félévre 7 frt. Hét év után. Már hetedszer fakad a rózsa Azóta, kedvesem!, Hogy szerelmem előtted megnyílt A Margit-szigeten. Megváltozott azóta minden A nyájas szigeten, Az úri fényt rajta s a pompát Elbüvötten nézi a szem, De ama kis roskatag kőpad, Hol szerelmem nyilatkozék, A romokhoz közel, a halmon, Az most is a régi még. A romok, a fák és a bokrok, Még minden a régi ott. Mint ama szent érzés, mely ottan Szemünkben csillogott. Torkos László: Tücsök Péter. (Elbeszélés.) Írta: Németh Ignác. (Folytatás.) Tücsök Péter ábrándosan nézett hosszan a sárga kastély felé homályos ablakán keresztül. Oh az a gyönyörű tündér, az a szépséges szép leány, ki egyedül tudná kiengesztelni a bitorló Halomvári-család bűnét! Akiről ábrándozik, mióta csak meglátta munkája alatt, magános sétáiban, álmai közt, s akinek kedvéért hétfejű sárkányokkal is megvívna meggyőződéssel hitt ősi jogainak bármely csipetnyi bizonyítékáért! Hasztalan, hiába minden Szabó volt, az marad, s mint szabó fog meghalni. Az ő osztályrésze a keserű való, a szegény alacsonyság, s egyedüli reménye,hogy leendő fia nagyobb joggal vetheti büszke szemeit a Halomváriak leendő kisaszszonyaira. Szép álomkép, gyönyörű Gizela, vén kastély ifjú tündér asszonya, isten veled. Az istennők még a hajdan mesés világában is csak a pásztorokhoz szálltak le, nem szabólegényekhez! S Tücsök Péter sóhajtva folytatá sétáját a sötét szobában. Sóhajtott bár, de megnyugodott végzetében. Gyakran elővették ugyan keservei, melyeknek azonban mindig csöndes lemondás lett a vége. Hallgatott róluk, meg apja előtt is, hisz ez nem értené azokat, neki meg igazságának mély érzetén túl nincs egyéb bizonyítéka, s aztán tudta azt is, hogy gondolatainak s meggyőződésének nyilvánítása, bizonyítékok nélkül csak a falusiak csípős gúnyai üldöző tréfáinak tenne ki. Mint a Halomváriak birtokának követelője, Tücsök szabó i s lemondólag szokott a gondolatra legyinteni kezével, s még szomorúan mosolygott is olykor hozzá. Léptek hallatszottak a pitvaron. Apja lépett be. Hát, sötétben fiacskám ? Gyújts gyertyát fiacskám — szólt jókedvűen Barnabás templomatya, s egyúttal egy gyufát villantott el békéjének ujján. — Jókedvem van — szólt az öreg a gyertyavilágnál, kényelem okáért kibúván békéjéből. — Jó újság — pompás borral traktált meg Luiza kisasszony — meg az a mesterné is derék egy asszony — — Hát ez a nagy újság? —kérdő szelíden elmosolyodva Péter, — hisz ezt már sokszor elmondta apám ? No no, nem ez, — szólt kedélyesen Barnabás, egyet simítva bajuszán. Ez már régi dolog, bár Luiza kisasszony még mindig helyre leány ám, s a mesterné is derék egy személy! De másról van szó. Luiza kisasszony s a mesterné nagy terveket főznek; azt mondják, hogy az ő plánumok szerint a falusiak erkölcseit rövid idő alatt meg lehet javítani. Szegény plébános úr egészen meg van szomorodva miatta, az- I az a falusiak rósz erkölcsei miatt — Tücsök Péter szelíd lemondással mosolygott. — Régi panasz, az emberiség rósz, mióta csak a társadalom áll; igy mondja ezt valahogy dán Cézár de Bazán, én játszottam is a piripótyi vendéglő színpadán. Mit tudnának tenni annak megjavítására egy papgazdasszony — — A plébános úr tulajdon édes testvére — szólt közbe intő hangon a tiszteletteljesen emlékező Barnabás templomatya. — Meg egy mesterné. Két gyarló nőszemély. Nagyobb szellemek vállalkoztak az emberiség megjavítására, s azok is máglyán, vesztőhelyen találták szomorú végüket! — s Tücsök Péter gondolatokba merülve kezdett ismét a föl alá járkáláshoz. — No ahhoz én nem értek — nyugodott meg tudatlanságán az öreg. — Hanem azok az asszonyok nagyra vannak tervükkel, s a mi fő kedves fiacskám, te rád számitnak legelőször is, hogy segítségül leszesz tervük kivitelében. — Én rám ? — s Tücsök Péter bámulva állt meg — én rám ? — S aztán gunymosolylyal folytató a sétát. — Mi közöm asszonyi dolgokhoz ? S mi lenne vájjon az a hires terv ? — Nem sokat érthettem ugyan beszédükből, mert a nagy lelkesedés közt nagyon hadartak s majd a falu rész erkölcseit aid a megjavítás útján előálló paradicsomot sorolva elő, minduntalan egymás szavaiba kapkodtak. Hanem hát te rád számitnak fiacskám, s te neked meg kell tenned kívánságukat — ; a plébános ur előtt nagy gráciába jönnél — — Mit nekem a plébános gráciája ? !! — Mit ? te elbizakodott szerencsétlen ! Hát a templomatyaság, meg az azzal járó haszon kutya? Nem is emlitve a tisztességet, mega plébános előtti becsületet, de ? Hát apádnak mostani helykezete papok körül oly megvetendő dolog, he ? Ha gabnát akar eladni küldeni a városba, mindjárt azt kérdi: hol van Barnabás ? Ha hozatni akar a városból cukrot, kávét templomgyertyát, akkor is: hol van Barnabás ? S ha korona van, s a kerületbeli papok vendégségén pecsenyeszelni, asztal körül szolgálni kell, akkor is: hol van Barnabás ? Mindig csak Barnabás! Majd is hogy meg nem pukkad belé a mester, úgy irigyli tőlem a tisztességet. S ez oly megvetendő állapot, he ? — végre az öreg nagy felindulással. Tücsök Péter némi megvető szánalmat nyomott el magában. Oh, a felvilágosult nemes Tücsök-sarj és — templomatya, a papnak legutóló szolgája! — Hát a terv, mi lenne az a híres terv ? — kérdé aztán. Az öreg csak a megszelidülés néhány pillanata után válaszolt: — Mondom, hogy nem sokat értettem belőle. Valami szent társaság-félét emlegettek, a melynek szép szó édesgetés után tagja lenne a falu örege apraja, hogy igy lassan kint a jó útra térülnének. De hisz majd meghallhatod magad, holnap el is menj mit se után, akkorra hívattak. Tücsök Péter megállt, gondolkozott egy darabig ' , aztán mosolyogva igy szólt: — Az eszme nem is rész — az egyesülés eszméje. A világ a társulattól sokat várhat, mint azt Pesten egyik munkásegylet gyűlésén alaposan ki is fejtettem a hallgatók nagy tetszése között. Egyesülése a tőkének, a munkának, az anyagi s szellemi birtok tulajdonosainak — mindegyik fölöslegének megosztása a másikkal — az eszme nem rész, s a szegény tudatlan népnél is nagy tényező a vallás; ezt tehát megerősíteni, mig helyébe a tudás léphet, nagyon üdvös dolog, s azt hiszem, lehetne is tenni valamit társulás útján — — Kedves, okos fiam, — oly szépen beszélsz, hátha megértenélek! — s Barnabás templomatya ! egyet fúván pipáján, szeretettel pillantott a füst közül okos fiára. — Holnap elmenj s ott beszélj igy! — Nincs kedvem asszonyok közé keveredni, — szólt vállat vonva Tücsök Péter. — Nincs ? — s az öreg mérgesen ugrott fel helyéről. — Nincs kedved ? Te minden okosságod mellett is nagy szamár! Hát tudod-e, hogy azzal plébános urnák négy kedvére járnál ? Hát nem látod hogy öregszem, — folytatá elérzékenyűlve — s utánam rád néz a templomatyaság ? Hát előtted semmi a nép erkölcseinek lehető javítása, hisz ez javára van a templomatyai jövedelmek pontos megfizetésének is. Hát a templom földjei, meg alapítványpénzei, nem rendelkezik e azokból a plébános, s nem adhatja-e, ha akarja haszonbérbe, kamatra zsidónak, vagy valakinek az atyafiak közti, mármint más vallásának, vagy neked? S ha te kedvére jársz, nem adja-e neked ? S te okos vagy, messze földön jártál, sokat próbáltál, nem fordíthatnál-e valamit ama földek árendálásával, ama pénzekkel, leendő familiádnak ? Te minden okosságod mellett is nagy szamár! — s az öreg mérgesen verte ki a hamut pipájából. Tücsök Péter nem kételkedett már, megállt villogó szemekkel apja előtt. — Igen apám, neked igazad van, nem mintha szamár volnék, de igazad van — a néperkölcs javítása megváltói hivatás — elmegyek holnap mise után, hadd találja bennem kedvét a pap, meg az emberiség — a templom földjei jók, a templom pénzei szépek — nincs még jó éjszaka a Tücsök-familiának, s nem sülyed el még akkorra Tücsökdomb se — elí megyek — uj alapot vetek a Tücsök-utódoknak — Tücsökdomb jövendő urai hálával emlékezzenek vissza ősükre, a prózai szabóra. Elmegyek !......... A Tücsök-kúria lakóinak ez éjjel szép álmai voltak. Tervek Tücsökdomb erkölcseinek megjavítása iránt. Másnap vasárnap volt. Nagy mise után úgy 11 óra tájban legalkalmasabb az idő látogatások tételére. Tücsök Péter jól tudta ezt, s azért templomból kijövet föl is ajánló kíséretét hazáig a mesternének. A díszesen öltözködött teli tagú asszonyság szívesen fogadta a csinos ifjú legényt, ki ez alkalomra lehető választékosan öltözködött; magas szárú ezüst sarkantyus csizmái kényesen nyikorogtak, s hibátlan vasalású attilája feszesen simult karcsú termetéhez. Tücsök Péter gáláns módon viselte magát, udvariasan a hölgy s tiszteletteljesen a mesterné iránt, modorában iparkodott megmaradni a középúton, hogy kitűnjék egyrészt a volt fővárosi gavallér is, de még hogy mértéken túli széptevése se szúrjon szemet a durva röhögésre mindig kész falusiak előtt. Egy szóval Tücsök Péter szelíd méltóságot igyekezett önteni modorába, összeegyeztetvén szerencsésen szerény szabólegényi állását nemes származása büszkeségével s volt fővárosi gavallérságának követelményeivel ; továbbá azelőtti szinészkedésének emlékeit és és szerzett műveltségét, ismereteit is iparkodott érvényre juttatni követett magaviseletében. A mesternének, ki őt azelőtt csak néha látta s apjának dicséreteiből ismerte, meg is tetszett rögtön a derék „fiatal ember“, s nagy szívélyességgel szólita fel őt a „belebb kerülésre“, midőn a mesterház kapujához értek. (Folyt. köv.)